Több médium is tudósít arról, hogy a nyári melegben kiolvadt eddigi tétlenségéből a Szuvenírügyi Hivatal. Pálvölgyi nevű, kipróbált janicsár igazgatójuk aláírásával. A Szuterénhivatal, a hazai alkotmányosságnak ez a fitymatúrója, hosszas levelet írt, amelyet a Transparencysek voltak kedvesek nyilvánosságra hozni.
Mindez számomra azért érdekes mert pont ma délután, Ligeti Miki (Transparency, jogi igazgató) és még pár jogász társaságában beszélgetem amerikaiakkal, akik kíváncsiak voltak arra, hogy többek között a Szotyirottyantásvédelmi Hivatal milyen viszonyban van a jogállammal. Mit is mondhatnék, kb. mint Vargazsé (róla is meséltünk) a bírói méltósággal.
A levél azért érdekes, mert a Sörtörkölyhivatal fogalmai szerint a vizsgálat kb. úgy működik, mint ahogy a rossz ügyész kihallgat. Vagyis magát óriási kihallgatásmajszernek képzelve púposkodik, és közben azt hiszi, hogy ő most a cseles manguszta, amely a bűn kobráját fogja hamarosan torkon ragadni. Külső szemlélő ilyenkor egy, a hullott és erjedésnek indult gyümölcsbe belezabált, és ettől berúgott, vén, vedlő nyusztot lát, amint a vadkamera felvételén kótyagosan lambadázik. A háttérben a Benny Hill Show zenéje szól.
Azt nem tudom, hogy Szőnyegreokádási Hivatal mi a frászt akar vizsgálni, mert lényegében kiküldtek egy levelet, hogy drága Átlátszó és Transparency, ugyan írjatok már egy teljes elmarasztaló határozatot magatokról. Amit persze mindkét társulat meg fog írni, legfeljebb nem úgy ahogy a Pálvölgyi aga elképzeli.
Bár ő alighanem úgy van vele, hogy a céges Szuperbé így is meg úgy is jár, a sutyerenitásunkat meg úgyis az határozza meg, hogy a Orbánt éppen mire kényszerítik rá Gonoszprüsszelben.
Külön kedves a levél vége:
Tájékoztatom Tisztelt Ügyvezető Urat, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal a fenti megkeresésben kért együttműködés hiányában a rendelkezésre álló adatok alapján alakítja ki álláspontját.
Én erre mondjuk annyit válaszolnék, hogy “Tudod mit drága testvérem, alakítsd ki az álláspontod, kend be vastagon amivel szereted, és dugd fel magadnak.”
Hogyan támogasd a Múzsát?
Előszöris nagyon köszönöm, ha egyáltalán eszedbe jut! A Múzsa sok szervezés és idegeskedés eredménye, munka mellett. Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, ha a tetszésedet bármilyen formában kimutatod.
Három módja van:
Patreon. Itt bármilyen összeget küldhetsz. A Patreonra nem teszünk tartalmat, azért tartottuk meg, mert az a legismertebb felület.
Előfizetés a magyar Múzsára. A magyar nyelvű Múzsán nincs fizetős tartalom, legfeljebb pár Q&A lesz, ami csak előfizetőknek van. Minimál összege 8 dollár.
Előfizetés az angol nyelvű Múzsára. Ez egy jelenleg kicsit mellékvágányon levő projekt, amire a heti belpol videó mellett nincs energia. De lesz.
Nem veszitek észre a fejlődést. Rákosi és Virág elvtárs idejében még ügyészek, fogalmazók, minden rendű és rangú verőemberek kellettek egy beismerő vallomáshoz.
Most a (rövid ideig még csak) gyanusított maga megírja, beküldi, nem kell akkora apparátust foglalkoztatni. Mi ez, ha nem a hatékony állami működés? Az ítélet most is előre készen van, hát nem egyszerűbb így mindenkinek?
Amikor amúgy azt írja, hogy "együttműködés hiányában a rendelkezésre álló adatok alapján alakítja ki álláspontját", na, arra pont írhatná visszakézből a Transparency, hogy "há'bazmeg ott a weboldal alján, csak tanulj meg olvasni, hülyegyerek!"