A baloldali populizmus hazugságai

(igen, léteznek)

Jean-Luc Mélenchon a francia LFI (La France Insoumise, magyarra “Engedetlen Franciaország”-nak szokták fordítani, de inkább azt jelenti, hogy “nem alávetett”) vezetője, és Európa talán legerősebb szélsőbaloldali politikusa. Az LFI a Le Pen-féle RN (Nemzeti Tömörülés) után a legnagyobb francia ellenzéki párt, és a szocialistákkal valamint a zöldekkel szövetségben (NUPES) a parlament második legnagyobb frakcióját alkotja. Tehát nem akárki, és a következő elnökválasztáson akár esélyes is lehet. Bár Mélenchon egyáltalán nem fiatal, a fiatal választók kedvence - a 2022-es választáson rá szavaztak a legtöbben, míg érdekes módon a jóval fiatalabb Macront az idősebb korosztály preferálta (Le Pen meg a középkorúaknál aratott).

Nos, Mélenchon híres a meredek kijelentéseiről is, különösen ha a “globális kapitalizmus bábját”, Emmanuel Macront kell ostorozni. A legutóbb azonban kissé túltolta a fair trade vegán bicajt. Pontosan 50 éve, 1973 szeptember 11-én döntötte meg (valószínűleg a CIA támogatásával) Augusto Pinochet tábornok a (demokratikusan megválasztott) szocialista Salvador Allende chilei elnök kormányát, és a következő 17 évben katonai diktátorként kormányozta az országot. A sikeres puccs után Pinochet megölette a törvényes elnök Allendét, és véres tisztogatásba kezdett. Uralmához több ezer ellenzéki megkínzása és “eltűntetése”, valamint kőkemény elnyomás és az emberi jogok lábbal tiprása fűződik. Sokak szerint az diktátorokban egyáltalán nem szűkölködő Latin-Amerikában is kiemelkedően brutális rezsim volt az övé.

És ehhez az emberhez hasonlította Mélenchon a chilei puccs évfordulóján előadott beszédében Emmanuel Macront, Franciaország (kétszer is) demokratikusan megválasztott, centrista liberális elnökét. Az indoklása a következő: Pinochet a szocialista kormányzás alatt gazdaságilag teljesen tönkrement Chilében - Milton Friedman “chicagoi iskolájának” tanácsai alapján - thacherista/reaganista neoliberális reformokat vezetett be. Ami nem mellesleg kihúzta az gazdaságot a gödörből, és Chilét két évtized alatt Latin-Amerika legfejlettebb országává tette… Mondhatni, ez volt az egyetlen jó dolog, amit a tábornok csinált. Mélechon azonban ennél is tovább ment: figyelmeztetett a fasizmus 21. századi feltámadásának veszélyére - de nem ám a putyinista szélsőjobboldallal kapcsolatban - hanem a liberálisokkal. Thatchert és Reagant lefasisztázni körülbelül annyira értelmes dolog, mint amikor a fideszesek “kommunistának” nevezik az Európai Néppártot - ráadásul Macron liberális gazdasági reformjai még mindig igen messze vannak attól, amit thatcherizmusnak lehetne nevezni. Egy véreskezű katonai juntához hasonlítani a demokratikus francia kormányzatot pedig nemcsak nevetséges, de a választók kinyilvánított akaratának semmibevétele.

A “furcsa” kijelentések mögött azonban meglehetősen ijesztő politikai célokat találunk. A Mélenchon-féle szélsőbaloldal ugyanis nem demokratikus. A jobboldali populistákhoz hasonlóan a mai világ nagyon is létező problémáit (a környezet- és klíma degradációja, a középosztály lecsúszása, a fiatalok tömeges munkanélkülisége és kilátástalan jövőképe) a múlt században már kipróbált és csúfosan megbukott ideológiák feltámasztásával akarják orvosolni. Ennek az eredményéhez elég megnézni azokat a latin-amerikai országokat, ahol a Mélenchon szívének kedves baloldali autokraták vannak évtizedek óta hatalmon: Kubát és Venezuelát (vagy akár a balpopulista Argentínát). Aztán hasonlítsuk össze őket a gazdag, és 1990 óta stabilan demokratikus Chilével. Mellesleg Mélenchon többször állt nyíltan a putyini Oroszország és Kína pártjára a “gonosz” NATO-val és USA-val szemben.

Nem tartozik szorosan ide, de amúgy a forradalmi baloldal vezére, a kapitalizmus kérlelhetetlen ellensége egy több, mint 1 millió eurót érő párizsi lakás plusz egy több százezret érő vidéki nyaraló tulajdonosa, ami ugyan nem annyira kimagasló a francia elitnél, de azért nem jellemző az “elnyomott proletariátus” köreiben…