Noirpova baromessz fotografikus memóriája okán a valaha megjelent összes Ráérünk és Múzsaposztra emlékszik. Most is előkapott egyet, még 2016-ban írtam. Akkoriban épp az uszodában derült ki a rendszerszintű gyerekbántalmazás, és akkoriban épp az úszószövetség vezetői nem értették, hogy a Nagy Ember már hogy is lehetne szörnyeteg. Mondhatjuk, hogy odakint már akkor is szörnyek jártak. Azóta is szörnyek járnak. Az eredeti posztot változtatás nélkül újraközöljük. (kicsit megtördelem, hogy olvashatóbb legyen)
Hargitay András és Gyárfás Tamás nem érti, hogy mi van. Nincsenek konkrétumok, mit szeretnének ezek a bugyuta úszócskák. A Ráérünk blog néha elmagyaráz dolgokat, most is így lesz.
Régen (sőt: a régi szép időkben, amelyekre sok birka magyar oly nagy szeretettel gondol vissza) úgy volt, hogy ha valakinek jól úszott a gyereke, bevitték a Jedi Templomba, ahol az úszópápa és a papjai nevelték az olimpiai bajnokokat a szocialista hazának. Az olimpiai arany mindent megmagyarázott, minden alól felmentett.
Ha éppen arról volt szó, hogy papuccsal verték a kisgyereket, akkor azt. Ha meg arról, hogy volt egy kis fütyi-punci fogdosás, vagy hogy a nagyobbacska úszók rámentek egy kicsit bögyösebb társnőjükre hármasban, akkor azt.
Ez pontosan ugyanaz a mentalitás, mint amikor az ötvenes években az atomkísérlet közelébe egyszerűen odavezényeltek egy-egy hadosztályt. Hát istenem, lesz egy kis sugárfertőzés, de a Nemzet atomfegyverhez jut, azért pár száz leukémia igazán nem nagy ár, nem?
Nem hagyod a gyereked tönkre tenni? Áruló vagy.
A szülő, aki ki merte hozni a gyerekét a Jedi Templomból, mert úgy gondolja, nem jó az a légkör, ami ott van, az áruló. Áruló, mert pusztán azért, mert normális gyereket szeretne nevelni, megfosztja a Nemzetet attól, hogy egy csomó, egyébként a Nemzetért semmit sem tevő ember Magyarnak (így, nagybetűvel) érezze magát, amikor két évtizednyi szenvedés után a gyerek aranyéremmel a fogai között sírdogál a dobogó tetején.
A gyerek a Nemzeté, a Jedik cölibátusban élnek, és sportkarrierjük végéig padavanok maradnak. Mindenki észreveszi az álomszép, és magától értetődően tripla toe-loop-ból tripla axelt majd abból még egy dupla rittbergert ugró orosz korcsolyázónő mögött a kétszáz kilós, mellékállásban GRU-vallatótiszt edzőnőt. Akik most „konkrétumokat” akarnak, azok ugyanezek, csak nem vagyunk hajlandóak észrevenni.
Mindennek eleve csak egy diktatúrában lenne értelme, de mint minden, diktatúrában kiépült struktúra, ez is el van kurvulva.
Szörnyek búvóhelye
A Jedi Templom papjai, ezek az apostoli szegénységben élő aszkéták, valójában romlott, korrupt gazemberek. Eleve én mindenütt gyanút fogok, ahol öltönyös emberek kettőnél többször mondják ki a Rend és a Tisztelet szavakat.
Valójában arról van szó, hogy a Jedi Templomban évtizedeken át az olimpiai bajnokra, mint fogyóeszközre tekintettek, aki két-három olimpiai ciklus után kap egy Zsigulit, valami jobb panellakást valami jobb lakótelepen, aztán jön az újabb tizennégy-tizenöt éves csodakislány, a Nemzet Marcikája, Danikája, Katikája, Ágikája, Ödönkéje, aki mindig arról nyilatkozik, hogy hát igen, kemény volt a felkészülés, de ANNNNYIRA megérte. Verésről, fütyiről-punciról nem esik szó.
A rendszerváltás ezt annnyival fűszerezte meg, hogy ezzel bizony pénzt is lehet keresni. Sok pénzt. A Nemzet Ödönkéje, azért hogy kis pipa vagy három csík legyen a gatyáján, mindenféle kiutalás nélkül megkapja egy jobb panellakás árát. Évente. És akkor még nem evett joghurtot, nem korpásodott a haja, és nem kenegette a bőrét a csodás, szuperenzim tartalmú hidratáló testápolóval, nem ment bankba, nem vett autót és nincs kedvenc tévémárkája. Természetes, hogy ebből vissza kell osztani annak a közegnek, amelyben felnőtt, de szépen, szerződéssel, nem pedig úgy, hogy a Jedi Templom főpapja jár a nagymercivel, a bajnok, meg ha szépen mosolyog, kapi évi ötmilliót a megkeresett százból, meg járhat a szponzor kocsijával.
Versenyképtelen szörnyek
Ráadásul kiderült, hogy noha a kőkemény munkát és az áldozathozatalt valóban nem lehet kihagyni a képletből, a Jedi Templom klórgőze nélkül is van siker. Sőt, hogy a Jedi Templom kicsit lemaradt az újdonságokról, más országokban egyre sikeresebbé válik az a modell, amikor az olimpiai érmet nem kiverik a gyerekből, hanem belefejlesztik. Az úszásba, mint minden más sportba, megérkezett a Tudomány.
Nem, nem a doppingra gondolok. Hanem arra, hogy hőmérsékleteket, vegyi összetételeket megmérnek, és ez alapján dolgoznak és ez hosszú távon sokkal sikeresebb, mint az öreg Jedi tapasztalata. Nem tudjuk, hogy hány olimpiai érmünk maradt tinédzserkori izomszakadásokban, ízületi sérülésekben.
Erre kiállnak Gyárfás és Hargitay urak, és nem értik. Ha csak úgy csinálnak, mintha nem értenék, akkor gazemberek. Ha tényleg nem értik, akkor tényleg takarodniuk kell a sleppjükkel együtt. De ez nehéz menet lesz, mert a Jedi Templom mindigis jóban volt a politikával. Hiszen ők szállították a Nemzet Bajnokait, és az új Jedi Templomhoz is ígértek éremesőt. Hajbókolva elmondták, hogy az éremeső nem a korszerű uszodától és az emberszámba vett úszótól van. Hanem tőlük, és csak tőlük. Eltakarításuk kiemelt, minden aranyat megelőző nemzeti érdek.
Hogyan támogasd a Múzsát?
Előszöris nagyon köszönöm, ha egyáltalán eszedbe jut! A Múzsa sok szervezés és idegeskedés eredménye, munka mellett. Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, ha a tetszésedet bármilyen formában kimutatod.
Három módja van:
Patreon. Itt bármilyen összeget küldhetsz. A Patreonra nem teszünk tartalmat, azért tartottuk meg, mert az a legismertebb felület.
Előfizetés a magyar Múzsára. A magyar nyelvű Múzsán nincs fizetős tartalom, legfeljebb pár Q&A lesz, ami csak előfizetőknek van. Minimál összege 8 dollár.
Előfizetés az angol nyelvű Múzsára
Ez egy korai fázisban levő projekt, heti egy-két, Magyarországot angolul magyarázni igyekvő poszttal. Erre is 8 dollár az előfizetés, és itt hamarosan jön a paywall. A magyar múzsa és az angol elkülönül, most dolgozom a megoldáson, hogy aki az egyikre előfizet, annak legyen hozzáférése a másikhoz, de nem biztos, hogy sikerül. Ha érdekel az angol, akkor inkább arra fizess elő, a magyar Q&A sessiont, ha lesz, meg tudjuk beszélni.
Az is érdekes kérdés, hogy ez mennyit/hogyan változott.
Régi szép időkben az "akkori eljárásoknak megfelelően" az úszópápára egy katonatiszt apuka a szolgálati fegyverrel fenyegetéssel, vagy olimpiai bajnok vízilabda edző az úszópápát komjádi folyosóin átkúrt Isten teremtményévé változtatással tudott valamennyit hatni, hogy legyen szíves a gyereket békénhagyni, ma meg még mindig nincs jogi végeredmény Szilágyi Zoltán ügyében.
A régi bűn nem tűnt el, a régi megoldási lehetőségek igen, az új megoldási lehetőségek pedig nem fejlődtek eleget.
https://telex.hu/belfold/2023/12/21/szilagyi-liliana-bantalmazas-ragalmazas-birosag-ugyeszseg-rendorseg
és amikor a sértett távozik (megnyugvást kívánok neki): https://valodihirek.hu/2024/02/26/szilagyi-liliana-az-apjat-sulyos-bantalmazassal-megvadolo-uszono-mexikoban-kezdett-uj-eletet