Vége-hossza nincs azoknak a cikkeknek a magyar nyelvű interneten, ahol leírják, hogy #küffődönmármindenoccsóbb.Már voltam én is párkányi túrán, most meg mivel a hétvégét egy zempléni faluban töltöttem a tesóimmal és egyéb rokonokkal, adta magát a dolog, hogy mivel tankolni is kell, beszaladjak Kassára tankolni és bevásárolni.
Kassa ugye Kelet-Szlovákia, amely pont ugyanazokkal a gondokkal küzd, mint Kelet-Magyarország. Mégis, amikor az ember bemegy a Kauflandba, elszomorodik. Van ugye az az embertípus, aki bárhol azonnal felvisít, hogy az ottani fanta narancsízűbb, mint az itteni, és így tovább (a horvát amúgy tényleg narancsízűbb). Ezért aztán megpróbáltam magamra erőltetni valamiféle objektivitást, de hamar elbuktam.
A szlovák boltban ugyanis nem az ár az érdekes, hanem a választék. Ott van persze az ár is, összességében 15-20% legalább van a szlovák bolt javára. De a választék…na az másik ligában van. A választék pedig egyetlen dologtól függ: a vásárlóerőtől. Olyan 5-6 éve még a magyar Lidl (A a Lidl és a Kaufland ugye “egy cég”) is tele volt nagyon jó dolgokkal, aztán a tematikus akciók elkezdtek soványodni. Eltűnt egy csomó finomság, már nem 15 féle grillhús van szezonban, hanem csak ötféle, és így tovább.
Vagyis az igazán dermesztő ebben nem az, hogy a szlovák bolt akkorát ugrott volna. Nem ugrott. Lassan fejlődik, de az osztrák bolt még mindig más szint. A magyar viszont nemhogy fejlődött, hanem visszafejlődött. Mivel nincs a magyarnak pénze. Ez benne a szomorú, hogy ha csak annyit csináltunk volna, hogy nem csesszük el, akkor nem “cseszkóból” kéne hozni értelmes fagyasztott árut, meg minőségi tejterméket, mindezt 20%-kal az itthoni ár alatt. Szomorú ez, egy a sok tünet közül. Ja és egyik perverzióm, a Fernet Stock nevű keserűlikőr kapható citromos szódával felengedve, dobozos üdítő formátumban.
Csak ne úgy tolnám ki Kassán, ami azért egy tripla Miskolc, semmi más, a kocsit a boltból, hogy csesszemeg, ez kezd ilyen Bécsbe járunk hangulattá válni.
A tripla Miskolc túlzás. Miskolc lakossága jelenleg 150.000 körül van, Kassáé 230.000. Másrészt viszont, Kassa sokkal súlyosabb állapotban van, mint Miskolc. Eredetileg miskolci vagyok, a mai napig járok arra rendszeresen, és a baj ott se kicsi, de tavaly volt szerencsém Kassán tölteni pár napot, ráadásul lakótelepi részén is jártam, helyi buszon is utaztam, és az együttélésre teljesen alkalmatlan kisebbség létszáma szemmel láthatóan nagyobb, viselkedése pedig sokkal súlyosabb, mint Miskolcon. Példa: buszról leszállva a kisebbségi fiatalember séta közben, nyilvánosan vizelt minden arra járó szeme láttára, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Budapestieknek a kassai Kaufland azért messze van. Kb. 100 kilométerre viszont ott a komáromi. A sima 1-esen is elérhető, ha valakinek nincs matricája. Szlovákban se kell, mert a határtól 3-4 kilométer. Lehet vásárolni, tankolni, eszegetni, a belvárosban csatangolni. Látogass oda. Vissza fox menni...