A magyar sajtóban az utóbbi hónapban egyáltalán nem ment nagyot a hír, hogy Kína folyamatosan és nagy mennyiségben szabadul meg az amerikai államkötvényektől. Kína az amerikai államadósság második legnagyobb külföldi finanszírozója (Japán után), úgyhogy a tény, hogy néhány hónap alatt több, mint 10%-kal csökkentette amerikai kötvényállományát, egyáltalán nem jelentéktelen esemény a világgazdaság szempontjából sem. Kínai oldalról ezt úgy értelmezik, hogy a dolog elsősorban politikai indíttatású, és egy hosszú távú stratégia része. Gyakorlatilag így büntetik az Egyesült Államokat azért, mert az „felelőtlen külpolitikájával” (vagyis Tajvan védelmével és a globális kínai terjeszkedés akadályozásával) élezi a feszültségeket a két nagyhatalom között. Emellett azt hangsúlyozzák, hogy a dollár dominanciája leáldozóban van, és az Egyesült Államok államadóssága fenntarthatatlan (le is lett minősítve az AAA szint alá), tehát logikus, hogy a kínai (és sok más) állam diverzifikálni akarja a befektetéseit.
Az amerikai államadósággal valóban sok probléma van. Egyrészt a mértéke szinte ép ésszel felfoghatatlan: több, mint 32 ezer milliárd dollár, ami a GDP 123%-a. Ezzel az Egyesült Államok a világ legeladósodottabb országai között van. Ráadásul az amerikai politika sok szempontból teljesen diszfunkcionálisan kezeli a kérdést, ahogy ezt a rendszeresen fellángoló „adósságplafon-vita” kapcsán láthatjuk. Ennek a lényege a következő: az amerikai kormány államkötvény-kibocsátási képességét törvény maximalizálja. Ahhoz, hogy ezt a plafont meg lehessen emelni (márpedig a tartósan deficites költségvetés miatt időről időre muszáj), a Kongresszus beleegyezése szükséges – és ezt a mindenkori ellenzéki párt rendszeresen politikai zsarolásra használja. További gond az alapvető nézetkülönbség a republikánusok és demokraták között abban, hogyan kellene a szövetségi költségvetést egyensúlyba hozni. Míg az előbbiek az állami szociális és adminisztratív kiadások csökkentését szorgalmazzák, az utóbbiak inkább az adókat emelnék (különösen a leggazdagabbakét). Megegyezésre szinte esély sincsen, aminek a következménye az, hogy a republikánus kormányzatok adót csökkentenek, a demokraták pedig növelik a kiadásokat, miközben a deficit csak nő és nő.
Ezzel szemben amerikai oldalról a narratíva teljesen más. Szerintük már maga a tény, hogy a nemzetközi pénzpiacok alig reagáltak a kínai kötvénydömpingre mutatja, hogy az Egyesült Államok egyáltalán nem olyan sérülékeny, és az eladások sokkal inkább a kínai gazdaság gyengeségére utalnak. Az amerikai kormány számára az egyetlen valós kockázat a kötvénykamatok emelkedése (az árfolyamcsökkenés egyenes következménye), ami megdrágíthatja az államadósság finanszírozását a jövőben. Viszont az amerikai államadósság nem ugyanolyan, mint mondjuk a magyar. Egyrészt dollárban denominált, vagyis az amerikai állam a saját maga által nyomtatott pénzzel fizeti ki a hitelezőit, és a FED-en kívül senki sem tudja megakadályozni abban, hogy elinflálja azt. A másik, hogy az USA gazdasága akkora, hogy jelenleg a dollárnak nincsen igazi alternatívája a világkereskedelemben (legfeljebb – korlátozott mértékben – az euro és a jen), akármennyire is álmodoznak erről a kínaiak és az oroszok. Egy valuta értékét két dolog határozza meg: egyrészt, hogy mit lehet érte venni (dollárért mindent, jüanért sok mindent, rubelért olajon kívül szinte semmit), másrészt hogy mennyire szabadon lehet kereskedni vele, és az árfolyamát mennyire átláthatóan határozza meg a piac. A jüan ebben az utóbbi pontban különösen gyenge: nem konvertibilis, és a kínai kommunista kormányzat teljesen önkényesen játszik az árfolyamával (meg a hivatalos gazdasági statisztikákkal). Az is fontos szempont, hogy az évtizedek óta merkantilista gazdaságpolitikát folytató országnak komoly gondot okozna, hol parkoltassa a hatalmas külkereskedelmi többletből származó pénzét (mivel többet importálni nem akar), amennyiben lemond a dollárkötvényekről.
A másik nagy gond a kínai gazdaság helyzete. Ami jelenleg nagyon rossz. Egyfelől a Covid-járvány megakasztotta az elmúlt évtizedek exportvezérelt növekedését, és ez azóta sem talált magára (a nyugati országok is egyre szigorúbban lépnek fel a kínai terjeszkedéssel szemben). Nő a fiatalok munkanélkülisége, miközben a népesség rohamosan elöregszik. Ez jellemzően a magasan fejlett országokra jellemző problémakör, Kína viszont még nem tartozik ezek közé. Míg egy évtizede még mindenki azon spekulált, mikor fogja a keleti szuperhatalom átvenni az Egyesült Államoktól a vezetést, manapság már inkább azt elemezgetik a szakértők, hogy ki tud-e keveredni Kína a „közepes fejlettség csapdájából” (ezt arra használják, hogy amikor egy azelőtt szegény ország eléri a közepes jövedelmi szintet, nem tud továbbfejlődni, hanem megreked). A legnagyobb veszély pedig a kínai ingatlanpiac. Ezt évtizedekig addig pörgették, hatalmas hitelállománnyal és államilag finanszírozott óriáscégekkel, amíg ki nem alakult egy klasszikus buborék. Jelenleg az ingatlanszektor a kínai GDP egynegyedét teszi ki, de ezt a reálértékéhez képest rendkívül inflált árakon. Csak az utóbbi hónapban több ingatlanfejlesztő giga-konglomerátum került csődközeli helyzetbe, és ha a lufi tényleg kidurran, az az amerikai subprime-válsághoz hasonló összeomlást okozhat. Elég valószínű tehát, hogy az eladott Treasury Bond-okból befolyt pénzre a kínai kormányzatnak szüksége van ahhoz, hogy kisegítse a bajba jutott szektort.
Hogy mi lesz ebből, azt nehéz megjósolni. A világ két legnagyobb nemzetgazdasága annyira komplex módon van összefonódva, hogy az egyikben felszínre kerülő problémák szükségszerűen hatással vannak a másikra is (és rajtuk keresztül az egész világra). Annyit azonban biztosra vehetünk, hogy még nagyon sokáig nem fogja átvenni Kína (vagy a BRICS) a világ pénzügyeiben a vezető szerepet.
"Viszont az amerikai államadósság nem ugyanolyan, mint mondjuk a magyar. Egyrészt dollárban denominált, vagyis az amerikai állam a saját maga által nyomtatott pénzzel fizeti ki a hitelezőit, és a FED-en kívül senki sem tudja megakadályozni abban, hogy elinflálja azt. "
Na de a magyar államadósság is főként forintban denominált, pontosan azért, hogy elinflálják. 26% van devizában, a maradék 74% forintban.
Ki vette meg a kínaiaktól a kötvényeket?