Sokat kérdezik tőlem az usákok, hogy mit értek “felvilágosító” jellegű munka alatt, amikor azt mondom, hogy a Múzsa egyik missziója az, hogy elmagyarázza a normális működést. Aztán elég ránézni a szexuális zaklatós hírre, amelyet Panamajack osztott meg. Röviden arról van szó, hogy egy (amúgy szemrevaló fiatal) nő, tök részegen odament két épp csak tinédzser fiúhoz és megpróbált velük szexet kezdeményezni, de mielőtt ebből bármi is lehetett volna, kidőlt és elájult. A dologból ügy lett, és a nő - aki teljeskörűen vállalta a felelősséget a tettéért - felfüggesztettet kapott.
Azt gondolom, hogy Panamajack néha még mindig kicsit naiv a kommentszekcióval kapcsolatban, mert PERSZE hogy jött pár komment, hogy höhöhö, tinédzser fiúként mit nem adott volna az illető azért, ha egy ilyen tiptop huszonéves szőkeség bevezeti a Nagybetűs Életbe.
Ilyenkor látszik, hogy mennyire fontos az a rengeteg felvilágosító munka, amit ebbe jobb helyeken kormányok és NGO-k, kevésbé jó helyeken szent őrültek beletesznek.
Az örömöt is tanulni kell
A szexualitás az ember egyik legfontosabb örömforrása. Rendkívül szerteágazó módon, partnerekkel, helyen lehet megélni. Van akinek szoros kötődésben, biztonságos intim környezetben, mindig ugyanazzal a partnerrel nyújt örömet. Mások a szabadban, a lebukástól félelem izgalmában szeretik a legjobban. Megint mások alkalmi partnerekkel, akikkel nem kell másnap elmenni boltba és felszabadultan lehet akármit csinálni az ágyban. Van aki azt szereti, ha a partnere megkötözi, mások szeretik a partnerüket kikötözni.
Ennek az egésznek van pár nagyon egyszerű feltétele. Ezek közül az egyik, hogy az ember biztonsággal álljon a szexhez. Ne legyenek félelmei, undorai, rossz emlékei. És itt a nagyon komoly különbség a felnőtt és a gyerek szexualitása között. Felnőttként is beleszalad az ember rossz szexuális élményekbe, de - hacsak erőszak nem történik - ezeket azért fel tudja dolgozni. Legfeljebb sorban áll utána a patikában azért az antibiotikumért, amit ARRA szoktak felírni, vagy nem hordja a kontaktlencsét, mert valami - khm - a szemébe is ment és jól begyulladt.
Nem mindegy kitől
Ez pedig gyerekeknél ott tud sérülni a leginkább, amikor a szex konszenzualitása sérül. Nem véletlenül van jelen a kultúránkban nagyon régen különböző neveken a (megrontás, liliomtiprás) az olyan szex tiltása, amely szexuálisan kihasználja az érett és az éretlen személyiség közötti, nem szexuális típusú kötődéseket. Ezek kőkemény tabuk, és mint ilyenek, természetesen izgatják az emberek fantáziáját, nem véletlenül épül rájuk egy csomó pornó.
Az elmúlt évtizedek fontos fejleménye, hogy felismerték, hogy ez a férfiakat is legalább annyira károsítja, mint a nőket. A korábbi felfogás szívesen látta a férfi szexualitást mechanikus dolognak, ahol a kellő inger jelenlétében lesz szex és orgazmus, a körítés pedig érdektelen.
Mára tudjuk, hogy a “tanárnő felavatja a tinédzser fiút” típusú szex nagyon könnyen vezethet oda, hogy a fiú utána felnőtt férfiként nem tudja ugyanabban az érzelmi-tudati rendszerben értelmezni a szerelmi kötődést, a párkapcsolati elköteleződést és a szexuális izgalmat. Az aki úgy nő bele a szexbe, hogy egy visszaélő anyafigurával van, ugyanúgy bele tud ragadni a visszaélő anyafigurák keresésébe, mint ahogy nők szoktak egyik bántalmazótól a másik bántalmazóig sodródni, mert az alapélményük az, hogy a szex és a bántalmazás együtt jár.
Nyilván, minden tinédzser fiú, akinek a fülén is tesztoszteron jön ki, álmodozik ilyen szituációkról. Még az is lehet, hogy van akinél be is teljesedik ez a fantázia, és kijön belőle hosszan tartó rossz beidegződések nélkül. De ez a kivétel. A szabály az, hogy a dolognak rossz vége lesz.
Komoly baj lehet
Ők lesznek azok a férfiak, akiket minden barátnőjük tetőtől talpig át fog dizájnolni, mert a párkapcsolati alapélményük nem a kölcsönös alkalmazkodás megtanulása, hanem az, hogy a partnerük “férfit farag” belőlük. Ők lesznek azok, akik mindig csalódni fognak, hogy az átdizájnolás után egy új projekt kedvéért el vannak dobva. Ők lesznek azok, akik adott esetben tökéletesen hozzák a “férfias” viselkedés minden elemét, mégis minden nőjük a “férfiasabb” viselkedést várja el tőlük, különösen egy olyan társadalomban, mint a magyar.
Nem lehetetlen ebből kijönni, csak épp sok idő és/vagy terápia kell hozzá.
Azt gondolom, hogy ilyen szempontból az angol bíróság a helyén kezelte a dolgot, amikor felfüggesztettet adott. És akkor is ezt gondolnám, ha a nemek fordítva lettek volna. Bár valószínűleg, akkor a dolog nem állt volna meg részegen felajánlkozásnál. De ha megáll, akkor azért valóban nem jár börtön, “csak” egy nagyon-nagyon komoly figyelmeztetés.
A jó megoldás a zéró tolerancia
Mert nem közeledünk gyerekekhez szexuálisan. Sehogy. Nagyon sokat kell nekik tanítani és magyarázni róla, de a szexualitást egyenrangú kapcsolatokban, egymástól tanulva, egymásra figyelve kell elsajátítani. Ez mindenféle nemes célokból is nagyon fontos, de azoknak is fontos kell, hogy legyen, akik csak szeretnék, ha a fiú partnerüknek természetes lenne, hogy figyeli a reakcióikat, hogy a lány partnerük ne undorodjon egy merev hímvessző látványától és így tovább.
Ehhez pedig többek között azon át vezet az út, ha a társadalom ugyanúgy nem huny szemet egy 14 éves fiú “felavatása” fölött, mint ahogy akkor se huny szemet, ha egy ugyanilyen korú lányt “avat fel” valaki. Az természetes, hogy a lány “felavatója” nem mentesülhet azáltal, hogy a kislány amúgy fülig szerelmes volt. Legyen az is természetes, hogy attól, hogy a tesztoszteronnal ismerkedő szervezetű fiú nemhogy önként, hanem örömmel vette elő a farkát, ott azért még egy súlyos szexuális visszaélés történt.
Az utolsó előtti tagmondatig 100%-ig egyetértek a mondandóval. Illetve 14 év alattiaknál (a hírben ilyenek szerepeltek) azzal is. Azon gondolkodom, hogy hol van az a határ, amikor ha "egy fiú [...] örömmel veszi elő a farkát", akkor ráhagyjuk és nem akarjuk mindenáron megvédeni a (szerintünk rossz) döntésének meghozatalától? 18 éves kor? Ha a 17 éves fiúra rámászik a 17 éves lány, akkor le kellene állítani őket? Ha 19 éves a lány? Ha 22? Ha 40? És ha a 17-40 viszony nem jó, akkor a 27-92 jó?