Az aktuális fideszes-megafonos propaganda-műsorban megjelent egy igen meredek kijelentés: “Oroszország GDP-je lekörözte Németországét, és ezzel Európa vezető gazdaságává vált!”. Ezt a már ránézésre is igen kétes információt a Világbank Vásárlóerő-paritáson (PPP) számolt GDP-rangsorára alapozzák, ahol Oroszország 5326 milliárd dollárral valóban kissé megelőzi Németország 5309 milliárdját (mondjuk a “lekörözés” szó nem ezt jelenti, de mindegy). Na de ugyanebben a rangsorban Litvánia megelőzi Luxemburgot, és Pakisztán Hollandiát… Valamit tehát értelmezni is kéne ahhoz, hogy megmondhassuk, mi a valódi helyzet.
Az első, legkézenfekvőbb dolog, hogy itt nem egy főre eső, hanem összesített GDP-ről van szó, tehát nyilvánvaló, hogy egy nagyobb lakosságú ország gazdasága ceteris paribus (vagyis ha minden egyéb változatlan) arányosan nagyobb lesz. Nos, Oroszország lakossága 144 millió, Németországé pedig 83 millió, tehát az egy főre eső GDP (ami egy ország gazdagságának valódi mércéje) a németeknél lényegesen magasabb. De ez még messze nem minden. Ugyanis, mint említettük, a fenti lista a “vásárlóerő-paritáson” (PPP, vagyis Purchasing Power Parity) számított GDP-t jelenti, ami igencsak különbözik a hagyományos (vagyis nominális) GDP-től. A PPP alapon számolt GDP ugyanis kiszűri az árszínvonal és a valutaárfolyamok hatását. Egyszerűbben: a legtöbb ország a saját nemzeti valutájában számolja a gazdasági statisztikáit, amit aztán az összehasonlíthatóság kedvéért átszámolnak USD-be. Csakhogy mivel (különösen nem konvertibilis valuták és zárt gazdaságok esetén) a belső árszínvonal és a hivatalos valutaárfolyam erősen eltérhet a nemzetközi piacoktól, ha az ember az ország lakosainak tényleges vásárlóerejére kíváncsi, ezt a hatást ki kell szűrni. Ezért a PPP GDP-t úgy számolják, hogy megnézik, hogy egy bizonyos fogyasztási kosárból mennyit tudnak venni az országok lakosai helyi valutában.
Ebben a konkrét esetben például mondhatjuk, hogy a hatalmas olaj- és gabonaexportőr Oroszországban általában alacsonyabbak az energia és bizonyos alapvető élelmiszerek árai, mint az importra szoruló Németországban, különösen az oroszok által indított háború miatt megugrott infláció esetén. Ennyi tehát az igazság az állításban, hogy az oroszok relatíve jobban járnak a magas energiaárakkal, mint a németek (ami eddig is mindenkinek evidens volt). Viszont ha a két ország valódi gazdasági erejét akarjuk összehasonlítani, a nominális GDP-t kell összehasonlítanunk. Ami Németország esetében 4300 milliárd USD, míg Oroszországnak 2000 milliárd USD - vagyis kevesebb, mint a német fele. Ha az egy főre eső GDP-t nézzük, a különbség természetesen még szembeőtlőbb: 51 ezer dollár Németországban és 14 ezer dollár Oroszországban!
Tehát a PPP GDP csak azt mutatja, hogy az oroszok nem élnek annyival rosszabbul a németeknél, mint amit a nominális egy főre eső GDP-különbség mutat. De hogy pontosan mennyivel is élnek rosszabbul, azt néhány konkrétabb mutató összehasonlításával jobban kifejezhetjük: 9 évvel rövidebb várható élettartam, kétszer akkora gyermekhalandóság, fele akkora reáljövedelem… de ja, lekörözték. Mint az közismert.
A nerpropaganda helyében azért óvatosabb lennék ezekkel a vásárlóerő-paritásos GDP-számokkal, mert a végén még valamelyik román gazdasági újságíró összehasonlítja a saját 2022-es számukat (794 mrd USD) a magyarral (406 mrd USD)...
Na ez tényleg "lekörözés".
En (igaz csak rovid keresessel) a 2020-as szamokat talaltam meg, annal van ujabb? Mert ha nincs, akkor meg vidamabb dolog a szankciokra kovetkeztetest levonni beloluk.