Bombázni könnyű. Hogy mi jön utána, azt senki se tudja.

Valahol az Indiai-óceán mélyén pár napja a USS Georgia (SSGN-729) tengeralattjáró parancsot kapott, hogy szép lassan (csak hogy senki meg ne hallja) kezdjen a sok évvel ezelőtt kiválasztott kilövési pont felé hajózni, ahol egy - valószínűleg egyetlen betűből álló - újabb parancs esetén jöjjön a felszín közelébe és indítson egy szalvót az iszfaháni atomfegyver-létesítmények ellen.

Több, mint valószínű, hogy ezek a tervek már akkor ki lettek dolgozva, amikor az 1986-ban szolgálatba állt hajót 200-2004-ben a Trident ICBM rakéták hordozásáról átalakították a kisebb, rugalmasabban használható Tomahawk robotrepülőgépek hordozására. Mivel az iráni hírszerzésnél se hülyék dolgoznak, alighanem tucatnyi kilövőhely szerepel a tervekben, havonta változó kódnevekkel.

Amikor tehát kiderült, hogy Izrael meg fogja támadni Iránt, a Pentagonból valószínűleg szinte azonnal kiment a parancs: akárhol is van, “speed run” addig a pozícióig, ahol a közvetlen támadási parancsot várja. Ez a pozíció pedig nyilván valami olyan, szintén előre kiszámolt környék lehetett, ahova az útvonalat a Diego Garcián állomásozó amerikai repülők feltűnés nélkül biztosítani tudják. Rutin őrjáratok, de az eltévedt vitorlásokkal bezárólag minden hajót számba vesznek.

Eközben az elmúlt pár napban a Georgia valószínűleg valami mély vízű részen, ahol messzire semmi nem zavarja a szonár “füleit” minimális sebességgel, a lehető leghalkabb üzemmódban körözgetett, és a személyzet tucatnyi alkalommal elgyakorolta az indítási drillt. Naponta.

Az apokalipszis csendes szárnyai

Ugyanekkor a Missouri állambeli Knob Noster falu mellett, a Whiteman bázison szintén tervezgetés folyt. Az ott állomásozó B2 bombázók, légiutántöltésekkel simán körberepülik a földet, és bárhol tudnak bombát dobni. A gép felvehet egy extra pilótát is, és úgy van kialakítva, hogy - nyilván nem a harctevékenység közben - egy pilóta is vezetheti. Tehát akár a Whiteman bázisról felszállva is simán meg tudja bombázni a Fordo nevű iráni urándúsító létesítményt.

Napok óta folytak az előkészületek, hogy mindkét irány, a keleti (Guam vagy Diego Garcia irányából) és a nyugati (közvetlenül Whiteman irányából, esetleg leszállással az azori-szigeteki Lajes bázison) plauzibilisen telített legyen utántöltő és más biztosító repülőgépekkel. Ilyenkor pár légibázison azért landol egy-egy C-17 Globemaster, rajta olyan ládákkal, és olyan emberekkel, akikről jobb inkább nem kérdezni semmit.

B2 bombázók a világ körül…

Ugyanekkor persze az amerikai felszíni egységek is elkezdtek, szintén nem random módon, hanem húsz éve létező haditervek alapján elhajózni a megfelelő helyekre.

Ez egyrészt Irán részére nem hagyott sok kétséget. Ha Donald Trump azt mondja, hogy támadás, akkor a támadásra az amerikai “force projection” potenciál fel volt készülve. Ráadásul, miközben hétköznapi mércével felfoghatatlan összegek mozognak minden felszálló repülőnél, különösen ha az egy B2 bombázó, ahol a szerelőnyílások környékét leragasztó spéci szalagból egy tekercs annyiba kerül, hogy Andi majdnem vehetne belőle egy vadító ám azért ízléses csipkeszettet a következő Lölő-randira, a támadás politikai értelemben olcsó.

Nem jönnek vissza a csillagsávos lobogóval letakart, leforrasztott pléhkoporsók, nincsenek örömködő iráni propagandavideók, lelőtt vagy foglyul ejtett emberekről. Ez ráadásul nem Ukrajna, ahol a jelentések két hónapja ugyanarról a két donbaszi falucskáról szólnak, ahol aprítja egymást a két sereg, itt látványosan elérhető célok vannak. Jött is a diadalmas poszt Donald Trumptól.

Iránban valószínűleg készültek az amerikai támadásra

A nagy kérdés számomra az, hogy az irániak vészhelyzeti tervei hogy néztek ki. Az izraeli támadás kezdetekor vajon milyen fokozatú tervek léptek életbe. Például van-e olyan tervük, hogy jó, akkor minden urándúsító centrifuga akkor elkezd lepörögni, amikor az első légvédelmi radarkezelő rátenyerel a piros gombra. Vagy adtak annak lehetőséget, hogy valami korlátozott izmozást látnak.

A kezdeti reakció tehát lehetett kérdéses, de kb. az első csapásmérő hullám visszafordulásakor már világosnak kellett lennie, hogy 1) lesz második csapásmérő hullám 2) az usákok beavatkozásának esélye sokszorosára nőtt. Vagyis legkésőbb ekkor, valamikor e hét elején el kellett kezdeni végrehajtani a “hová helyezzük biztonságba a már meglevő dúsított uránt és hogy állítsuk le a centrifugákat’ műveletet.

Vagyis, mire a látványos rész beindult, és elkezdtek áramlani a repülők Lajes és Diego Garcia felé, az irániaknak, hacsak nem teljesen hülyék (és ellentétben minden ellenkező híreszteléssel, a hadseregük nagyon nem az) pontosan tudnia kellett, hogy itt az idő összepakolni.

Ebből én arra következtetek, hogy a mostani amerikai beavatkozás 1) nem érte váratlanul az irániakat 2) legfeljebb a jövőbeni urándúsító képességekre lehet hatással, a már meglevő urán valószínűleg még most is megvan.

Ideológia, elnyomás, Izrael-gyűlölet és pénz

A következő kérdés, hogy vajon - ahogy Trump is írja - most már a béke következik? Szerintem nagyon nem. Az iráni rezsim egy erőalapú rendszer. Ideológiai alapja a síita iszlám sajátos értelmezése (valahogy mindig sikerül úgy csavarni a síita jogértelmezést, ahogy azt a rezsim napi politikai érdekei megkívánják). De ennél is erősebb alapja az a sajátos elnyomás, amelyet mi itt Kelet-Európában olyan jól ismerünk.

Panamajack barátom, aki diplomatacsalád gyerekeként élt Iránban, szokta mesélni a házibulikat, ahol a perzsa lányok az aktuális fiatallány-divat lenge ruháiban táncikáltak, mivel viszonylag magas társadalmi pozíciójuk miatt a házra viszonylag kis eséllyel csapott le a vallásrendőrség, és egyébként is volt őrszem. Ha jöttek, akkor a lányok villámgyorsan mentek a női körletbe, kapták fel a megfelelő ruhákat és mire dörömbölt a rendőrség, addigra asszonyi dolgokról beszélgettek az asszonyi szobában, miközben a férfiak komoly arccal a Vallás és a Hagyomány nagy dolgait vitatták meg, természetesen egyetértve az ajatolla álláspontjával…

Szájer József tudna nekünk mesélni arról, hogy milyen az, amikor a rendőrség pontosan tudja, hogy mi a stájsz, és ameddig politikai érdek nem szól amellett, hogy csinálni kellene valamit, nem csinál semmit.

Csak amíg Szájer esetében piti büntetőügyecske és pár év politikai szilencium lett a dologból, addig Iránban nagyon gyorsan egy teherautó platóján találja magát az ember, akin példát akarnak statuálni. A teherautó egy daru vagy állványmellett áll, a daruról lógó kötél a delikvens nyakában. A hangosbemondó a kötelező ideológiai szöveg elmondása után elkezdi “Allah akbar” kórussal hergelni a tömeget, majd a teherautók gázt adnak…

A rendszer harmadik alapja a Külső Ellenség, amely Szaddam kiiktatása óta kizárólag Izrael. Az az Izrael, amely nem határos Iránnal és amely egy perzsát sem nyom el. Mert az arabok esetében még lehet etnikai szolidaritással magyarázni dolgokat, sőt akár szabadságharccal is, Irán esetében az ellenségeskedés tisztán ideológiai alapú.

Pénz van, gazdaság nincs

Negyedik alapja pedig a bevétel…lenne, de szinte a megalakulástól kezdve hol keményebb, hol puhább szankciók alatt állnak. Ennek vannak olyan időszakai, amikor pl. Peugeot-gyár tud létesülni Iránban sőt turizmus is van, de olyanok is, amikor mindent is csempészni kell. Irán hol legálisan, hol feketén nagy mennyiségű olajat és földgázt ad el, így pénzük alapvetően lenne, és ezért aztán a világnak az a része, amelyik épp nem haragszik rájuk, szívesen adna el nekik dolgokat.

Amikor például az Obama-kormány 2016-ban épp deeszkalált és feloldottak bizonyos szankciókat, az Iran Air napokon belül a következő rendelést adta le:

98 repülő: 16 A350-1000, 28 A330-900, 8 A330-200, 32 A320neo, 8 A321, A320s két további A330-200 pedig már a gyártósorról (az Avianca légitársaság megrendeléséből “eltérítve”) ment volna Iránba. Hogy a megrendelés léptékét érzékeljük: a Lufthansa jelenleg 30 A350-et repül, további ugyanennyi van megrendelve. Mindezt úgy, hogy az A330 családot, amelyből az Iran Air rendelt 36-ot, szép lassan épp kivezetik. Vagyis ez egy Lufthansa-méretű flotta rendelése, egyben. Évszázados léptékű buli lehetett az Airbusnál, amikor ez a rendelés befutott…

Az Iran Air logója a humát, az iráni mitológia főnixmadarát mintázza.

Az iráni rezsim alól négy támasza közül, a bevételt a szankciók már régebben kiütötték. Az első Trump-kormány éles fordulatot vett, Obamáék minden enyhülését visszacsinálva, és ezeket a Biden-kormány sem igyekezett megfordítani. Nem utolsó sorban azért sem, mert amint a fenti példa mutatja, ezzel elsősorban az EU-nak (és Kínának) teremtenének lehetőséget. Ezért aztán már jó ideje van Iránban a gazdasági nehézségekre visszavezethető politikai elégedetlenség, amelyet a rezsim időről-időre nagyon erőszakosan torol meg.

Az izraeli támadás most még egy támaszt rúg ki: az Izrael megsemmisítésére készülést. Izraelt ugyanis nemhogy megsemmisíteni nem sikerült, hanem Izrael, az arab-izraeli háborúk során megszokott módon, követte az “első pofon a legnagyobb” doktrínát. Vagyis nincs figyelmeztető kis bombázás és hasonlók. Ha mennek, akkor azért mennek, hogy üssenek. Nagyot.

Ez még hosszú küszködés lesz

Az izraeli és izraelbarát propaganda igyekszik kisebbíteni az iráni válaszcsapások jelentőségét. Iránnak volt mivel (elsősorban sok ballisztikus rakétával) visszacsapni, és az izraeli támadások sem 100%-ban sikeresek. Az iráni haderő technológiai színvonala alacsonyabb, mint az izraelié, de ezzel együtt nem valami kőkorszaki dolgot kell elképzelni.

Tehát ellentétben azzal a képzettel, ami sokakban kialakult, hogy Irán néhány nap alatt “visszabombázható a középkorba” a valós helyzet sokkal inkább az, hogy az iráni haderőt sok éve arra optimalizálják, hogy Izrael (pontosabban Izrael és más, hasonló távolságban levő helyek, teszem azt Rijád) ellen mérjen csapást. Vannak koordinátáik, vannak pontos terveik és vannak eszközeik.

Az igaz, hogy a védekező képességük a vártnál gyengébb, de arra senki se számított egyébként se, hogy az ősöreg Phantomok és Tomcatek veszélyt jelentenének az izraeli légierőre. Meg arra se, hogy az izraeli gépek berepülnek iráni légtérbe.

Tehát Irán még jó darabig tudja támadni Izraelt, akkor is, ha az izraeli légierő naponta repül sikeres csapásmérő bevetéseket, és sorban iktatja ki a rakéta- és drónindítókat. Irán ütőkártyája a mennyiségi fölény. Egy olyan, közvetlen találatokra épülő légvédelmi rendszer, mint az izraeli Vaskupola, csak korlátozott ideig fenntartható, mert az iráni rakétának focipályányi helyet kell eltalálni, ami nem mozog, a védekező rakétának meg egy zsebkendőnyi helyet, amely szuperszonikus sebességgel mozog. Ezért aztán az előbbi mindig sokkal olcsóbb lesz.

Vagyis Izrael egy olyan támadássorozatba ment bele, ahol nagyon kérdéses, hogy a kitűzött céljait el tudja érni. Iránt nagyon meg tudja gyengíteni, de Iránnak megmaradhat az Izraelt károsítani/pusztítani tudó képessége.

Jelenleg abban a fázisban vagyunk, hogy nem tudjuk, hogy ez a képesség mikor jut el, és eljut-e egyáltalán oda, hogy Irán ne legyen képest Izraelt támadni. Amikor ez a képesség megszűnik, akkor az iráni rezsimnek nem marad más, mint az ideológia (az iráni városi lakosság annyira azért nem vallásos) és az elnyomás. Mindezt úgy, hogy az izraeli és az amerikai légierő azt csinál Irán fölött, amit akar.

Az amerikai beavatkozás ezt a lehetőséget látta meg, de ellentétben az egy évvel ezelőtti amerikai külpollal, amelyik azt mondta, hogy Amerika nem nyit új frontot miközben ott van a tajvani hotspot és az ukrajnai háború, Trump belevágott. Nyilván abban a reményben, hogy egy korlátozott, legfeljebb néhány hetes bombázókampánnyal a dolog befejezhető lesz.

A hadtörténet legfontosabb leckéi közé tartozik, hogy a “legfeljebb pár hetes támadással elintézzük” az az évekig húzódó, drága és kilátástalan háborúk tipikus nyitómondata, ld. az ukrajnai “Szpecoperacija”.

A MOP (Massive Ordance Penetrator, csodálom hogy ilyen néven még senki nem árul dildót, más néven MOAB, Mother of All Bombs) bombák száma nem végtelen, mivel a köpenyük selejtezett ágyúcsövekből áll. Irán fölé jelenleg csak messziről lehet repkedni, mivel sem Szaúd-Arábia, sem az olajemírségek nem óhajtják a jelenleg Izrael felé repledő iráni rakétákat magukra húzni. Izraellel van korrekt modus vivendi, de azért ha bombázzák a zsidókat, Rijádban, Katarban, Dubaiban már megy is a vajas popcorn a mikróba.

Vagyis ez egy igen drága vállalkozás, miközben Trump folyamatos költségvetési kötélhúzásban van a kongresszussal. Ugyanakkor viszont pro-Izrael projektekre könnyű pénzt szerezni, mert a demokraták egy része nem engedheti meg magának, hogy befeszüljön Trump ellen ebben a kérdésben.

De akkor is, messziről, korlátozott, katonai-politikai célpontokra bombázgatni, nem biztos hogy elég lesz, és ezt nincs hova fokozni. Elég ránézni Irán térképépre, hogy a nagy iráni városok elérhetetlen helyen vannak, bármilyen amerikai offenzíva számára, ahhoz újra el kellene foglalni Irakot.

A kérdés sokkal inkább az, hogy mennyi bomba az elég bomba. Ha Bibi Netanyahut és Donald Trumpot kérdezzük, annyi, amennyi az ajatollákat elbombázza a fenébe. De akkor jön a szokásos következő kérdés: oszt mi következik? Hogy mondjuk Beludzsisztán ne akarjon kiszakadni.

Vagy hogy például az örmények, de méginkább a határ iraki oldalán amerikai kváziállamisággal bíró kurdok ne akarjanak kiszakadni.

Ki lesz az új erő, aki szépen beengedi a nyugati olaj- és gázkoncessziókat, de nem vezet be rémuralmat, de nem engedi szétesni Iránt, de nem akar iráni-arab és iráni-izraeli háborúkat vívni. Ki tudja, lehet a dolog megoldása egy mérséleltebb ajatolla. Amíg valaki le nem lövi…

Bombázni könnyű. Hogy mi jön utána, azt senki se tudja.

Hogyan támogasd a Múzsát?

Előszöris nagyon köszönöm, ha egyáltalán eszedbe jut! A Múzsa sok szervezés és idegeskedés eredménye, munka mellett. Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, ha a tetszésedet bármilyen formában kimutatod.

Három módja van:

1. Patreon. Itt bármilyen összeget küldhetsz. A Patreonra nem teszünk tartalmat, azért tartottuk meg, mert az a legismertebb felület.

2. Előfizetés a magyar Múzsára. A magyar nyelvű Múzsán nincs fizetős tartalom, legfeljebb pár Q&A lesz, ami csak előfizetőknek van. Minimál összege 8 dollár.

3. Előfizetés az angol nyelvű Múzsára. Ez egy jelenleg kicsit mellékvágányon levő projekt, amire a heti belpol videó mellett nincs energia. De lesz.