Férfiak, rangok, milliárdok

avagy miért kérik vissza a Nobel-díjas alapítványtól a milliárdokat

Ivánnal a podcastben viccből szoktuk mondani a “középkorú fehér férfiak” poénokat, de ez a mai poszt most nem viccből vezet a tudományos gerontokráciába. Lelövöm az elején a poént, Krausz Ferenc alapítványáról lesz szó, csak kicsit kacifántosan fogunk eljutni oda. Nők, komolyzene, intézmények, iskolai menza és hasonlók lesznek benne.

Boys’ Club

Nemrég jöttek szembe az interneten Katherine Needleman írásai. A hölgy oboaművész és különböző neves zenekarokban játszott Amerikában, de jónevű szólista és tanár is egyben. Nemrég indított a Facebookon egy sorozatot, amelyben híres komolyzenészek nekrológjait elemzi abból a szempontból, hogy hány nő van bennük említve és hány férfi. Külön jelzi, ha valaki hozzátartozó. Ideteszem linkben a cikket, a rövid lényeg az, hogy a legjobbnál 1:2 az arány a férfiak javára, de inkább ilyen 1:20, 1:30 körüli eredmények sorjáznak.

OBITUARY ACCOUNTINGS

Természetesen ez a legcsekélyebb mértékben sem újdonság. A komolyzenei közeg nagyon sokáig boys’ club volt. Magyar vonatkozás is van, Lelkes Anna története, aki huszonéven át volt a Bécsi Filharmonikusok hárfása, de a neve sehol sem szerepelhetett, és a kamera sem mutatta, mert női zenészt hivatalosan nem vett fel a zenekar, és csak egy amerikai turné kapcsán kitört botrány miatt lett hivatalosan is tag, valamikor a kilencvenes években.

Művelt feministák nyilván az élet szinte minden területéről tudnak hasonló példát hozni, én most a tudományra szeretnék rámutatni. Karikó Katalin szokta elmondani azt a nem csekély akadálypályát, amelyen végigmenve jutott el a nagydíjakig. Az, hogy a fingszagú magyar közeg olyan, amilyen, azt tudjuk, de jutott még Amerikában is bőven neki a “nyomjuk le a csajt” hozzáállásból.

Tudóscsitrik, nyakkendőben

Elvonatkoztatva most a feminizmus általános céljaitól, szeretnék rámutatni egy kevésbé tárgyaltra is: azért is jó, ha nők vannak bevonva mindenféle folyamatokba, mert akkor több szempont jelenik meg a döntéshozatal során. Adott esetben nem a tesztoszteron vezeti a döntési folyamatokat.

A tudomány területén azért különösen fontos ez, mert férfi tudósaink, legyenek érdemeik akármilyen dúsak, hatvan körül hajlamosak teljesen meghülyülni. Egy megfelelően csinos doktoranda feleség a régi helyett az már fel se tűnik, de ezután szokott következni a rangkórság. Mintha egy kilencvenes évekbeli amerikai tinikomédiát néznénk, ahol hosszú combú, bögyös, babaarcú szőkeségek intrikálnak, hogy ki lehet a főnök pompomlány.

Csak ott azt el szoktuk intézni azzal, hogy á, csitrik. Na ezek a csitrik felelős, életbiztosítást és hosszú távú befektetéseket vásárló, gyermeküket különórákra járató, megfontolt családanyák ahhoz képest, amit tucatnyi hetvenéves tudós tud produkálni. Kinek hány Bolyai-ösztöndíja volt, ki kapott már Széchenyi-díjat, lett levelező vagy rendes tag. De ezek a díjak mind eltörpülnek az ultimét szuperacsívment, a miniszterség mellett.

Ott feszíteni a miniszterelnök mellett, mint állami főtudós, olyan magaslat, mint egy nap alatt, az alaptáborból indulva, kötelek és pót-oxigén nélkül, ugróiskolázva és jódlizva felmenni a K2-re, majd egy Auchanban vásárolt piros műanyag szánkóval lejönni onnan, még aznap. Elég kicsi klub.

Ezért van az, hogy ha valaki azt akarná, hogy egy MTA-tagunk a fenti videóból énekelje el a fekete csaj szólamát a százhalombattai kultúrház erre a célra éjszakára kibérelt nagytermében, nagyon egyszerű dolga van: ígérje meg neki, hogy miniszter, de legalábbis egy Nagy Nemzeti Összkulturális- és Összkutatási Főalapítvány Főfőnöke lesz.

Hochwohl-fucking-geboren

Tekintetes, Nemzetes, Méltóságos és Excellenciás úr. Hochwohl-fucking-geboren. Azt hihetnők, hogy ez csak a Széchenyi-díjas homokozóban játszadozó ödönkék között van így. De nem. A Nobel-díj se ment meg ettől, amint azt Krausz Ferenc kekva-alapítványán látjuk. Van ott mindenféle tudományfinanszírozási baj is, mindjárt rátérünk arra is, de előbb még foglalkozzunk kicsit ezzel.

A képen a Nobel-díj mellett van még jó pár nemzetközi jelentőségű tudományos áttörés, de az igazi csúcs valamiért az, hogy ott lehet állni Orbán mellett valami jó kis nagyberuházás alkalmából. Orbán ezt egyébként hasonló korú tudósok több egymást követő generációjával eljátszotta azóta, hogy megalakult a Professzorok Batthyány Köre.

Térjünk most át arra a kavarásra, amit ez a Telex-cikk foglalt össze, a magyar kutatásfinanszírozásra hivatott Élvonal-kekvával kapcsolatban. Ezzel nekem több bajom is van.

10% stratégia

Az egyik, hogy a tudományfinanszírozás egy mélységesen unalmas, hivatali dolog. A nem hivatali része annak a csodamixnek a meghatározása, hogy mennyire vesszük figyelembe a mérhető tudomány mellett az egyéb tényezőket. Mert én - kívülről, és erre majd még mindjárt visszatérünk - úgy látom, hogy egy nemzetállami támogató hatóság elsősorban két (amúgy összefüggő) dologban tud segíteni. Az egyik az utánpótlás-nevelő műhelyek támogatása, a másik pedig az olyan projektek támogatása, ahol a “publish or perish”, vagyis a tudományos hivatkozások mindenható vadászata, és az ezekre nyerhető pályázatok vadászata megölné a tudományt.

Ez azért nagyon nehéz terület, mert a tudománymetriai módszerekkel mérhetően nem haladó dolgok 10%-a olyan, hogy azért nem halad, mert itt valami nagyon fontos kutatnivaló van. A többivel az a helyzet, hogy azért nem halad, mert aki csinálja, nem tud vagy nem akar publikálni. Jellemzően ezekből szokott lenni a hungarikum, a hétvegyértékű szittyaszén felfedezésére irányuló kutatás és társai.

De ha meghatároztuk, hogy milyen szempontok alapján segítjük a Doktorvater/mutter tudósokat és a most még nem, de nemsokára majd nagyon publikáló műhelyeket, a maradék uncsi adminisztráció.

90% munka

Ez az, amit az ilyen Pilhál/Bayer/Bencsik vonalon nem szoktak érteni, hogy amikor valami sodortcigit szívó, tarisznyás, emberjogász nyekeregde nyer ötvenezer dollárt a Norah and Jerry Perlmutter Foundation for a Better World (New York, Tel Aviv)-tól, mondjuk hogy tamburákat vegyenek belőle cigány gyerekeknek, akkor az a minimum, hogy darabra el kell számolni a tamburákkal.

De a Norah and Jerry Perlmutter Foundation for a Better World ezen kívül elvárja a kedvezményezett összes munkatársára az XVZ-123, 185, 291 és 321 nyomtatványok kitöltését (ez az amerikai adózási dolgokra), huszonhét nyilatkozatot arról, hogy nem mondanak olyan vaskok poénokat mint én, komplett magyarországi compliance-t (közhasznúsági jelentés, mérleg, beszámoló stb.). Ha el van számolva rendezvény, akkor az utolsó palack szódavízig számla, a rendezvényről fotók, Facebook-posztok, stb. A végén jelentés, impact assessment stb.

A tudományfinanszírozás is ugyanez, több vele a papírmunka, mint magával a kutatással. Nyűgös aprómunka, jellemzően valamilyen minisztérium vagy hatóság szokta csinálni, vagy ha a Norah and Jerry Perlmutter Foundation for a Better World adja a fejét ilyesmire, akkor egyrészt felbérel kuratóriumot (a Krausz-szerű címerállatokon kívül olyat, aki már látott közelről tudományfinanszírozást) másrészt pedig a Goldberg, Finch, Diamond and Partners ügyvédi irodát, akik óránként 500 dollárt számláznak azért, hogy Norah és Jerry Perlmutter nevéhez lehetőleg semmilyen botrány ne érjen el, akkor se ha esetleg kiderül, hogy sikerült egy jó kis hungarikumot, a búzakorpás tepertőspogácsát támogatni az atomreaktor-programban.

A vélemény és az elgondolás nem ugyanaz mint a megvalósítás

A másik dolog, hogy a fenti az én klasszikus fehérférfi-okoskodik véleményem. Ugyanígy el tudom mondani, hogy mi kell ahhoz, hogy egy általános iskolai menza jó legyen. A gyerekek egyenek szépen zöldséget, gyümölcsöt, rostokat, ne adjunk nekik szójából és disznószemhéjpépből készített álparizert és ne indítsunk minden főzeléket sok hagymával és sok rántással, bizony.

Csakhogy akinek minimális önismerete van, az tudja, hogy ebből egy dietetikus szépen részletesen csinál egy étrendet, majd egy közélelmezési szakember megrendeli a hozzávalókat. Ők szakemberek, akikhez képest egy döntési pozícióban levő felsővezető annyit tehet, hogy tudja, hogy az ott milyen szakterület, oda milyen szakember kell, az ott mit csinál, majd hagyja őket dolgozni.

Ennek az egész kormány- vagy rendszerváltásnak az egyik főlényege az, hogy ne egy akadémikus akarja tudni, hogy melyik borvegyész, geológus vagy petrolkémikus műhelyt kell támogatni, hanem a nagy stratégiák meghatározása után, foglalkozzon ezzel a szakma, és legyen egy jó adminisztratív szervezet, amelyik a tudósok nyakára jár.

Ez sajnos az, aminek látszik

Az a helyzet, hogy amikor 2025 végén, amikor elkezd durván szorítani a cipő, amikor a karácsonyi szezon előtt kb a gong menti meg a Fideszt a rászámolástól, hirtelen feltűnik a horizonton 260-akárhány milliárd forint, ami majd oda lesz adva tudományfinanszírozásra és majd március-áprilisban lesz hatéves finanszírozási szerződés kötve, akkor nem pont arra gondolok, hogy ha későn is, de valaki észbe kapott, hogy miután sikerült szétverni egy nagyjából jól összerakott tudományüzemeltetési rendszert (MTA kutatóintézeti hálózat) akkor most gyorsan tegyük le egy jónak az alapjait.

Még akkor se ez jut eszembe, ha a tudós urak azt mondják, hogy a célok jók. Kedves tudós urak, a célok mindig jók. Tessék kommunizmus-apologetikát olvasni, ott is mindig megtudjuk, hogy minden nagyon jó és munkásmozgalmi és igazságos volt, csak aztán úgy alakult, hogy éhen veszett pár százezer ember. De a szándékok tiszták voltak. A társadalomtudomány (tudják, az a nemtudomány, amelyik a másik épületben van, és nem adott le már három éve friss mérésen alapuló cikket, pedig igazán megmérhetnének valamit) viszonylag bőségesen taglalja ezt.

Nem. Sajnos itt arról van szó, hogy annyi pénzt, amiből a komplett magyar állami R&D üzemel, kipattintanak egy jó kis alapítványba, tisztátalanságuk és undokságul elé fügefa-levélként rangkórságban szenvedő öregedő professzorokat tesznek, aztán pedig csodálkoznak, hogy az új kormány azt találja mondani, hogy lófaszt mama, tessék szépen visszatenni a pénzt, pusztán a jó célok és a Nobel-díj kevés ahhoz, hogy valaki kontroll nélkül forint tíz- és százmilliárdok felett diszponáljon.

Ha másért nem, már csak azért sem, mert a KEKVA, mint működési forma, noha szólnának mellette érvek (pl. a függetlenség, ha nem káderekkel lennének telepakolva) könnyen lehet, hogy szét lesz verve, és ebben a kormány nem óhajt kivételt tenni, még a Nobel-díjas endorsement kedvéért se. Főleg, hogy van másik Nobel-díjas, aki saját szerepét sokkal realistábban személve megelégszik a tanácsadósággal és nem ül be egy százmilliárdos alapítványba.

Az egész egy közepesen jelentéktelen mozzanata lenne Magyar Péter (és Ruff Bálint) rendcsinálásának, ha közben nem az lenne a helyzet, hogy eredményes magyar tudósok és tudóspalánták közben nem kapnak fizetést. Itt majd Tanács Zoltánnak és minisztériumának hatalmas feladata lesz, hiszen tele van az ország kiváló tudományos műhelyekkel, meg olyanokkal is, amelyek az MTZ traktorok vezérműtengely-köszörülését kutatják ötven éve, immáron hungarikumként. És előbb-utóbb valakinek az utóbbi kategóriát a grabancánál meg kell fogni, és az amerikai futballból ismert punt mozdulattal kirúgni a tudományfinanszírozásból. Csakhát akkor fél “kutatóegyetemekről” derülne ki, hogy valójában ők főiskolák. Ezt előbb-utóbb valakinek meg kéne lépnie. De olyan nem tudja meglépni, aki közben százmilliárdokat dob oda hozomra a Jövő Nagy Magyar Kutatásaira.

Persze az is lehet, hogy tévedek és szét kell néznem az 1960 körül született tudósok között, hogy megtaláljam majd a következő főminisztert és főtanácsadót. Krausz nem tudom gondolt-e arra, hogy ebben a sorban egyáltalán nem az első volt. Reméljük viszont, hogy az utolsó.

Hogyan támogasd a Múzsát?

Előszöris nagyon köszönöm, ha egyáltalán eszedbe jut! A Múzsa sok szervezés és idegeskedés eredménye, munka mellett. Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, ha a tetszésedet bármilyen formában kimutatod.

Három módja van:

1. Patreon. Itt bármilyen összeget küldhetsz. A Patreonra nem teszünk tartalmat, azért tartottuk meg, mert az a legismertebb felület.

2. Előfizetés a magyar Múzsára. A magyar nyelvű Múzsán nincs fizetős tartalom, legfeljebb pár Q&A lesz, ami csak előfizetőknek van. Minimál összege 8 dollár.

3. Előfizetés az angol nyelvű Múzsára. Ez egy jelenleg kicsit mellékvágányon levő projekt, amire a heti belpol videó mellett nincs energia. De lesz.