Chris Murphy, demokrata párti szenátor a CNN-en bejelentette, hogy az amerikai szenátusban a két párt megalkudott az amerikai határvédelmet érintő jogszabályváltozásokan. A republikánusok ezekhez a változásokhoz kötötték Ukrajna, Izrael és Tajvan támogatását, százmilliárd dolláros összegben.
Ugyanekkor James Lankford republikánus szenátor a Foxon beszélt arról, hogy megvan a deal. Ahogy írtam is valamelyik nap, onnan lehetett tudni,hogy közelednek, hogy Trump elkezdte minden létező módon gáncsolni a dolgot. Lankfordot azóta kizárta és elítélte a Republikánus Párt oklahomai szervezete. Oklahoma természetesen full Trumpland, Trump pont kétszer annyi szavazatot kapott ott 2020-ban mint Biden.
Lanfkord erre annyit tudott mondani, hogy négy hónapja, amikor ez az egész folyamat elkezdődött a republikánusok kötötték össze ezeket a témákat, hogy Bident valahogy rászorítsák arra, hogy a demokrata kormányzat hagyjon fel a bevándorlók ilyen ütemű beengedésével.
Normális esetben ez egy zajos siker lenne republikánus oldalon, mert - noha az alku pontos szövege még nem ismert - a demokratákat sikerült rászorítani valamire, amelyet se a pártelitjük, se a nagyvárosi szavazóbázisuk nem szeret.
Azonban nem normális eset van, ugyanis Donald Trump rájött, hogy ha ez így marad, akkor választásig még hátralevő kilenc és fél hónapot nem hupákolhatja végig, hogy Szlípidzsó beengedi májgrenteket.
Tegyük hozzá, hogy Mitch McConnell, aki egyrészt az ukrán ügy elkötelezett támogatója, másrészt a legvénebb republikánus róka, harmadrészt a szenátusban a republikánusok vezetője, az elejétől mondta, hogy ebbe az utcába nem szabad belemenni.
Biden, aki pont ugyanolyan vén róka, mint McConnell ugyanis pontosan tudta, hogy a Bidenomics miatt keletkező munkaerőhiány miatt sok migránst be lehet engedni, utána meg szigorítani kell. Hát miért ne tenné ő ezt meg, mint a Kompromisszumok Nagy Mestere?
Trump tehát most megtorpedózná ezt a dealt. Mike Johnson alsóházi "elnök" (vagyis speaker, Trump ölebe) meg is mondta, hogy a képviselőházba el se küldjék a szenátus által megszavazott dealt (elvileg akár a héten is megszavazhatják) mert biztosan nem szavazzák meg a republikánusok.
Ezzel két gond is van. Az egyik, hogy ez egyáltalán nem biztos, hogy így van. Másrészt meg, ha a republikánusok kinyírják a dealt a képviselőházban, az világos, hogy az ukrán, a tajvani és az izraeli támogatási kört újra kell majd kezdeni. A késedelem akár végzetes is lehet ukrajnának, de mivel “csak” pénzről van szó, még az is lehet, hogy 1-2 hónapon belül az a deal meglehet.
Közben meg ahányszor Bident kritizálni fogják a határhelyzet miatt, annyiszor fogja széttárni a kezét, hogy “négy hónapig dolgoztunk egy kétpárti alkun, kezet fogtunk, megállapodtunk, kérdezzék Donald Trumpot hogy ez miért nem jó”.
Biden természetesen csinálja is a felhajtást, azt üzente a Kongresszusnak, hogy amint kap aláírásra egy alul-felül megszavazott dealt, még aznap lezárja a határt.
A Szenátus által megszavazott javaslat automatikusan lekerül a Képviselőház elé vagy kell hozzá a képviselőházi elnök hozzájárulása is?