Ez a nagy bejelentések időszaka a Múzsán, és rögtön itt a következő: a Múzsa tartalmainak nagy része a Substack-re költözik.
Mi vezetett a döntéshez?
A Múzsa, mint sokan tudjátok, eredetileg Ráérünk blog néven futott, előbb a blog.hu-n, majd a blogrepublik nevű, wordpress alapú kis szolgáltatón, melyet Tiboru barátom gründolt, elsősorban a saját szövegei közzétételére.
A gond az ismeretlenséggel volt, 100-200 ember olvasott minket, és mivel úgy vagyok a pozitív megerősítéssel mint más a kokainnal meg a heroinnal, logikusnak tűnt a facebook. Ekkor már ismertük egymást a Modorosblog kommentszekciójából Panamajack-kel, aki pár vendégposztot már a Ráérünk blogra is írt. Kürtit szintén onnan szedtem fel (Csirét a Sógorom a zugügyvéd blog kommentelői közül) és a “migráncsos” népszavazáson láttuk, hogy egy facebook oldal mennyivel népszerűbb tud lenni egy ki tudja milyen blogszolgáltatónál.
A számításunk bejött, köszönhetően nektek. Ugyanakkor a Notes funkció kidobása a facebookból és az elérést fetisizáló algoritmus a Múzsa korlátjává vált. Nem tudjuk a szövegeket szépen megszerkeszteni, illusztrációkat, képeket beletenni. A linkmegosztásainkat nem tudjuk a posztoktól elkülöníteni. Évek óta világos hogy váltani kell.
A váltást sokáig úgy képzeltem el, hogy lesz egy wordpress honlapom. Két kísérlet is történt ennek létrehozására. Köszönettel tartozom Ganzler Örsnek és Burányi Márknak, a két fejlesztőnek, akik az egyik illetve másik kísérlet során velem voltak. A döntés végül pénteken született meg, amikor a leendő Múzsa hírlevelek megcsinálásához elkezdtem böngészni a Substack felületét.
Nekem, aki írni akarok, nem pedig plugineket updatelni és nyolc helyen kilenc szolgáltatásra előfizetni, úgy tűnik a Substack az ideális választás. Alapból ez egy hírlevélküldő, de tartalmazza egy butább wordpress honlap és egy podcast szolgáltató tulajdonságait is, így maradok itt.
Amit most láttok, az egy erősen embrionális fázis. Az biztos, hogy a cikkek szekciókra lesznek osztva, és az a beállítás, hogy aki levélben akarja látni a posztokat, kiválaszthatja, hogy melyik szekció cikket kéri mailben. A posztokat, amint elkészülök a facebook oldal összekötésével, mindig ki fogjuk nyomni a facebookra is, a facebook oldal meg fog maradni, de a legtöbbet itt fogunk dolgozni. Közben fejlődni fog a honlap, beledolgozzuk a Múzsa arculatának a részleteit is.
És akkor a pénzügyek
A Múzsa jelenleg teljesen ingyenes, de ez már középtávon sem marad így. Aggodalomra azonban semmi ok. A modell az, hogy a magyar cikkek és a magyar podcastek ingyen lesznek, esetleg két hét után bemozognak a paywall mögé, ezt még nem döntöttem el.
A magyar heti hírlevél, egy fejlesztés-kitalálás alatt álló másik hírlevél fizetős lesz, belőve a mostani Patreon támogatások átlagára. Megálmodás alatt van, hogy a substack posztok kommentjeit is esetleg ehhez kötöm.
Lesz egy magasabb kategória, ahol angol hírlevél, később hunglish podcast és német hírlevél lesz elérhető.
A Patreon megmarad, de hosszabb távon örülnék, ha a kedves támogatók átjönnének ide, mivel újabb fejlemény, hogy miután majd szolgáltatást nyújtok, céget is alapítok a Múzsa alá, és a substack előfizetések oda lesznek bekötve.
Addig is, amíg nem kapcsolom be a fizetős funkciót, addig is lehet itt támogatni, ún. “pledge” adható, amelyet majd amikor eljön az idő, egy bizonyos összeghatár fölött előfizetéssé konvertálok.
Most ennyi, a napokban jelentkezek majd még pár ilyen poszttal bemutatandó a felület és az elképzeléseket. Gyertek velünk a Múzsára!
(és van egy mozdonyos cikk, amit már direkt ide írtam!)
Feliratkozós gomb itt nincs, az majd az egyes szekcióknál leend
Egyik utolsó tartalom voltatok ami a FB-n tartott. Örülök a váltásnak!
Kiváló választás! Nézzetek körül, mi minden van még a Substacken:
https://www.gemist.hu/p/a-nagy-magyar-substack-hatarozo-mit