A bankár-elnök és a francia gazdaság
Emmanuel Macron elnöksége 2017-ben azzal kezdődött, hogy Pierre de Villiers tábornok, a francia hadsereg vezérkari főnöke nyilvánosan lemondott, miután egy miniszter hirtelen bejelentette a védelmi kiadások 850 millió eurós megkurtítását az költségvetés kiegyensúlyozása érdekében (miután Macron a választási kampányában még ennek ellenkezőjét ígérte). De Villiers azzal indokolta lemondását, hogy az évtizedek óta csökkenő finanszírozással küszködő francia haderő egyre kevésbé tud megfelelni a rá nehezedő feladatoknak egy keményedő világban. Franciaországé az Európai Unió legnagyobb és legerősebb hadserege (valamint egyetlen atomarzenálja), és a NATO-ban a 3-4. helyen áll. Az egész világon vannak bázisai és katonái (köszönhetően a francia gyarmatbirodalom máig is létező maradékának), hatalmas és fontos érdekszférát tart fenn Nyugat-Afrikában (amelynek elvesztése most már közvetlen és valós veszély), valamint komoly biztonsági és terrorelhárítási feladatokat kell ellátnia az anyaországon belül is. És 2014 óta már az is látszott, hogy Putyin nem feltétlenül az a békés és kompromisszumra hajlandó “üzletember”, akivel még George W Bush meg Angela Merkel smúzolt a Kremlben…
Ennek ellenére Macron végigverte a költségcsökkentést (vállalva a népszerű tábornok elvesztésével járó politikai problémákat), azzak az ígérettel, hogy 2025-ig fokozatosan a GDP 2%-ára emeli a védelmi költségvetést, ahogyan azt a NATO is előírja (ezzel amúgy Trump akkori amerikai elnöknek is gesztust téve). Ennek egyébként megvolt a logikája az újdonsült, példátlanul fiatal és tapasztalatlan elnök hatalmának fitogtatásán kívül is: Macron elnöksége fő céljaként az évek óta Németország árnyékában csendben hanyatló Franciaország európai hatalmi pozíciójának megerősítését tűzte ki. Ennek első lépése szerinte a francia gazdaság versenyképességének helyreállítása kell, hogy legyen, minden más ebből következik. Kormányzása első ciklusában valóban keresztülvert több fontos (és népszerűtlen) piacpárti gazdasági reformot (munkaerőpiaci liberalizáció, nyugdíjreform, adócsökkentés), de 2020-tól nagy fordulattal kénytelen volt jelentősen megnövelni az állami kiadásokat a Covid-válság miatt. Eközben azért nem mondott le az eredeti terveiről sem, ahogy azt a legutóbbi Davos-i konferencián is elmondta.
Putyin háborúja és a lengyel erőpólus
Oroszország ukrajnai agressziója azonban teljes fordulatot hozott az európai politikában, és ebben Macron a nyilvánvaló veszélyek mellett lehetőségeket is látott a francia hatalmi érdekek erősebb érvényesítésére. A háború előestéjén még megpróbálta a diplomáciai kapcsolatait latba vetni Putyinnál, de aztán - amikor egyértelművé vált, hogy itt semmiféle “megbékítés” nem lehetséges - beleállt az európai “stratégiai autonómia” általa már Trump elnöksége idején is forszírozott koncepciójába, miszerint meg kell erősíteni az európai védelmi és elrettentő képességeket az USA védelmi ernyőjétől függetlenül is. Ez különösen nagy jelentőséget kapott azóta, hogy a trumpista republikánus szárny leblokkolta az Ukrajnának nyújtandó amerikai segélyt, és komoly veszély, hogy az anti-atlantista Trump visszaszerzi az elnökséget. Emellett az orosz gáztól erősen függő Németország nagyon nehéz gazdasági helyzetbe került (Nagy-Britanniát meg taccsra tette a Brexit), úgyhogy évtizedek óta először Franciaország tűnik Európa (viszonylag) erős emberének.
Ebben a helyzetben Macron számára politikailag mindenképpen előnyösnek tűnik megpróbálni átvenni az európai vezető szerepet Ukrajna támogatásában, és az Oroszország elleni egységfront megőrzésében. Itt nagyon fontos megemlíteni Lengyelországot, amely a háború kezdete óta Ukrajna egyik legelkötelezettebb szövetségese, szintén nagyon erős (és az utóbbi években jelentősen megerősített) hadsereggel rendelkezik, ráadásul a tavalyi kormányváltás óta EU-szinten ideológiailag is sokkal szalonképesebb. Tavalyig még sokan odáig is merészkedtek a spekulációban, hogy Varsó középtávon képes lesz amerikai támogatással Európa új hatalmi központjává válni Berlin és Párizs ellensúlyaként. Ez a forgatókönyv az amerikai belpolitika bénultsága és a rendkívül bizonytalan kimenetelű elnökválasztás miatt pillanatnyilag nem reális, viszont felélesztette az úgynevezett Weimari Háromszöget, amely a legutóbbi berlini konferenciával baráti együttműködési gittegyletből valódi politikai tényezővé vált az Európai Unió irányának kijelölésében (és mellesleg megadta a kegyelemdöfést az Orbán által amúgy is kiüresített Visegrádi Együttműködésnek).
Franciaország fegyverkezik és kardot csörtet
Macron egy hónappal ezelőtt hatalmas diplomáciai vihart kavart, amikor egy európai biztonsági konferencián kijelentette, hogy nem zárja ki NATO (azon belül francia) csapatok küldését Ukrajnába. A dolog odáig ment, hogy maga Vlagyimir Putyin fenyegette meg atomháborúval a franciákat (ami mondjuk nem túl bölcs dolog részéről, hiszen egyrészt van az a bizonyos mese a farkast kiáltó fiúról, másrészt Franciaország azon kevés ország egyike, amelyik vissza tud lőni atommal). Több európai vezető (Scholz-cal az élen) elhatárolódott Macron kijelentésétől, de a francia vezérkari főnök megerősítette azt, és különösen a balti államok és a skandinávok még egyet is értettek vele (és még a lengyelek sem tiltakoztak annyira). Eközben a francia elnök jelentős (több, mint 30%-os) büdzsé-emelést jelentett be a francia haderő számára ami 400 milliárd eurós költségvetést jelent 2024 és 2030 között. Ezen kívül már egy ideje szó van egyfajta részleges kötelező katonai szolgálat bevezetéséről (egyelőre első lépésként igen “lájtos” formában), és a napokban Sébastien Lecornu hadügyminiszter egy sajtótájékoztatót tartott a vezérkari főnökkel és az összes haderőnem parancsnokával az oldalán, ahol felszólította a francia hadiipart a “háborús termelés” felpörgetésére, belengetve azt a lehetőséget is, hogy a kormány bizonyos termelési kapacitásokat szükség esetén kisajátítson (requisition). Az alábbi sokat mondó ábrán egyébként látható a francia állam hadiipari megrendeléseinek alakulása az utóbbi években:
Montecuccoli dilemmája
Ezzel viszont Macron visszaérkezett kormányzása legelejének egyik fő problémájához: a francia államháztartás nem túl rózsás helyzetéhez. Az ukrajnai háborúhoz és az Oroszországgal folytatott fegyverkezési versenyhez továbbra is pénz, pénz és pénz kell. Az Ukrajna támogatására beígért további 3 milliárd euró nem tűnik annyira soknak (mármint az ukrán kormány valós igényeihez képest), de eközben a francia költségvetést 10 milliárd euróval készülnek lefaragni, a súlyos deficit kordában tartása érdekében. Ez természetesen belpolitikai szempontból nem mutat túl jól, és a közelmúlt mezőgazdasági tiltakozó akcióinál is felmerült (az ukrán gabonaimport mellett). A másik dilemma, hogy a fegyverkezésre elkülönített forrásokból mennyit adjanak át Ukrajnának, és mennyit fordítsanak a francia haderő fejlesztésére. Macron szempontjából ezért is nagyon fontos, hogy a németeket a közös európai védelem és hadiipar irányába presszionálja, hiszen ott a pénz is, a nehézipari kapacitás is megvan hozzá. A politikai akarat azonban jóval kevésbé, ezért is jelentős fejlemény Lengyelország bevonása. Eközben a világpolitikai események sokkal gyorsabban mennek előre, mint azt stratégai deklarációkkal kezelni lehetne, de jelenleg valószínűleg ez a maximum, amit Macron tenni tud. Meglátjuk, mire lesz elég.
Előszöris nagyon köszönöm, ha egyáltalán eszedbe jut! A Múzsa sok szervezés és idegeskedés eredménye, munka mellett. Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, ha a tetszésedet bármilyen formában kimutatod.
Három módja van:
Patreon. Itt bármilyen összeget küldhetsz. A Patreonra nem teszünk tartalmat, azért tartottuk meg, mert az a legismertebb felület.
Előfizetés a magyar Múzsára. A magyar nyelvű Múzsán nincs fizetős tartalom, legfeljebb pár Q&A lesz, ami csak előfizetőknek van. Minimál összege 8 dollár.
Előfizetés az angol nyelvű Múzsára
Ez egy korai fázisban levő projekt, heti egy-két, Magyarországot angolul magyarázni igyekvő poszttal. Erre is 8 dollár az előfizetés, és itt hamarosan jön a paywall. A magyar múzsa és az angol elkülönül, most dolgozom a megoldáson, hogy aki az egyikre előfizet, annak legyen hozzáférése a másikhoz, de nem biztos, hogy sikerül. Ha érdekel az angol, akkor inkább arra fizess elő, a magyar Q&A sessiont, ha lesz, meg tudjuk beszélni. Magyar Múzsa is a reader-supported publication. To receive new posts and support my work, consider becoming a free or paid subscriber.