A szumótornák egyik állandó műsorszáma az újoncok bemutatkozása az újoncok bemutatkozása. Van közöttük 14 éves kölyök, és külföldről importált csoda, közös az, hogy megilletődötten téblábolnak a sok ceremoniális díszlet között
1988 márciusában az akkori újoncok között volt két csodagyerek, a szumóban akkoriban nagy befolyással bíró Harada család két gyereke, a későbbi Takanohana és Wakanohana, akik mindketten jokozuna rangot értek el. Volt egy későbbi legendás ózeki (ez a második legmagasabb rang) és egy két méter fölötti fiú Hawaii-ról.
Chadwick Haheo Rowan-nek a tévében tetszett meg a szumó, és egy korábbi hawaii származású birkózó vállalta, hogy befogadja az istállójába. Rekord idő alatt ért fel az elsőosztályba és ott hamarosan minden akkori jokozunától (Aszahifudzsi, Ónokuni, Hokutoumi, ma egyébként mindhárman a szumószövetség felsővezetői) gyűjtött be aranycsillagot, amelyet az alacsonyabb rangú birkózók kapnak, ha jokozunát győznek le. Alig öt évvel a bemutatkozása után, 1993-ban maga is jokozuna lett, és nyolc évig őrizte a rangot.
A szumó karrierje után egy darabig maradt edzőként a szumóban, de aztán elcsábították pankrátornak, ahol szintén sikeres volt a kétméteres, bő 230 kilós izom (és zsír…) kolosszus.
Ő az egyik olyan birkózó, akit a magyarok közül is sokan ismernek, hiszen az Eurosport pont abban a korszakban adta a szumót, amikor ő jokozuna volt. Ő volt az első nem japán jokozuna. Azóta összesen három japán születésű jokozuna volt: a vele egy generáció Takanohana és Wakanohana, majd húsz évvel később Kiszenoszato. Azon kívül egy hawaii (Muszasimaru) és a többi mind mongol.
Aki anno nézte az Eurosporton, az emlékszik rá, hogy a birodalmi lépegetőként közlekedő hústorony akkorákat lökött az ellenfelein, hogy azok néha kirepültek a ringből. Aztán megtanulta az övfogásokat is. A legyőzéséhez kifogástalan technika és erőnlét kellett. Különösen látványosak voltak a húsz centivel alacsonyabb, 70-80 kilóval könnyebb Takanohana elleni meccsei, ahogy a japán legenda türelemmel, iszonyat izommunkával és váratlan súlypont- és ritmusváltásokkal győzött ellene. (meg időnként elszállt, mint a győzelmi zászló, ha nem jött össze a ritmusváltás)
Ez a rivalizálás, az "amerikai nagy bajnok a japánok ellen” nemzetközi ismertséget hozott a szumónak.
Sajnos nem lehet következmények nélkül két mázsa fölé hízni. A szívbetegsége miatt már 2017 óta kerekesszékkel tudott csak mozogni, és tegnap jött a hír hogy újabb szívrohamát már nem élte túl. 55 éves volt, ő is azon yokozunák sorát gyarapítja, akik nem tudták bemutatni a hatvanadik születésnapjukon az ún. kanreki dohyo irit. A videón a nyolcvanas évek legendája, Csionofudzsi mutatja be. Mindkét kísérője aktív jokozuna volt, ami különös rangot adott az eseménynek.
Hogyan támogasd a Múzsát?
Előszöris nagyon köszönöm, ha egyáltalán eszedbe jut! A Múzsa sok szervezés és idegeskedés eredménye, munka mellett. Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, ha a tetszésedet bármilyen formában kimutatod.
Három módja van:
Patreon. Itt bármilyen összeget küldhetsz. A Patreonra nem teszünk tartalmat, azért tartottuk meg, mert az a legismertebb felület.
Előfizetés a magyar Múzsára. A magyar nyelvű Múzsán nincs fizetős tartalom, legfeljebb pár Q&A lesz, ami csak előfizetőknek van. Minimál összege 8 dollár.
Előfizetés az angol nyelvű Múzsára
Ez egy korai fázisban levő projekt, heti egy-két, Magyarországot angolul magyarázni igyekvő poszttal. Erre is 8 dollár az előfizetés, és itt hamarosan jön a paywall. A magyar múzsa és az angol elkülönül, most dolgozom a megoldáson, hogy aki az egyikre előfizet, annak legyen hozzáférése a másikhoz, de nem biztos, hogy sikerül. Ha érdekel az angol, akkor inkább arra fizess elő, a magyar Q&A sessiont, ha lesz, meg tudjuk beszélni.
Ezek után mondja azt valaki, hogy a sport egészséges. :-(
Londonban szumo? Az nagyon nem ugyanaz! Japanba ugyis el kell menni (a legjobb hely a vilagon!), tervezd ugy, hogy beleessen egy Grand Sumo Tournament!