Teljes káosz, kudarc, zűrzavar

(Köszönjük, Viktor!)

A hét szenzációs hírei (káosz az amerikai törvényhozásban, háború Izraelben) között szinte teljesen elsikkadt, hogy október 5-6 között a spanyolországi Granadában csúcstalálkozót tartottak az Európai Unió állam- és kormányfői. Na most erről azt tudni kell, hogy ez NEM a hivatalos EU-csúcs volt (az majd október 26-27 között lesz Brüsszelben), hanem az informális “Európai Politikai Közösség” találkozója, ahol az európai vezetők elvileg kötetlen keretek között vitathatják meg a kontinens legégetőbb biztonságpolitikai kérdéseit. A találkozó nem volt igazán sikeres, gyakorlatilag egyetlen fontos témában (Ukrajna támogatása, Karabah, Koszovó) sem sikerült egyetértésre jutni. A legnagyobb kudarc a migráció összeurópai kezelése volt, amelyben még egy közös nyilatkozatot sem sikerült végül elfogadni (köszönhetően a magyar és lengyel obstrukciónak). Ezt nevezte Orbán “Teljes káosz, teljes kudarc”-nak, miközben alig próbálta visszatartani a kaján röhögést.

Végül a találkozó megítélése teljes egészében politikai kell, hogy legyen, hiszen jogilag kötelező súlya eleve nem is lehet. Tulajdonképpen a már létező törésvonalakat egyértelműsítette: a nagy nyugati országok (Franciaország és Németország vezetésével) a szövetség elmélyítését és az intézményrendszer reformját akarják átnyomni az egyre inkább elkerülhetetlennek látszó újabb bővítési hullám előtt. Magyarország és Lengyelország ennek minden erővel ellenáll, hiszen a tagállami vétójog és az egyhangú döntés követelménye az egyetlen dolog, amely megvédi őket a jogállamisági eljárások legsúlyosabb következményeitől (lásd 7-es cikkely). A többi tagállam teljesen össze-vissza próbálja a saját partikuláris érdekeit keresztülvinni, ami gyakorlatilag lehetetlenné tesz bármiféle megegyezést. Ez a széttartás az, ami a jelenlegi helyzetben a leginkább veszélyezteti az EU sikerét, de a létét is. Orbánéknak ebben természetesen sokkal könnyebb dolguk van, mint mondjuk Macronnak vagy Scholznak, hiszen egyrészt rombolni sokkal könnyebb, mint építeni, másrészt a demokráciákkal ellentétben nem kell belpolitikai harcokat is megvívniuk a külpolitikájuk támogatásáért.

A folytatás szempontjából rendkívül fontos lesz a lengyel választások eredménye. Amennyiben Kaczynskiék buknak, az alapvetően eltolná az erőegyensúlyt a föderalisták javára (ahogyan a szlovák választás meg Orbánnak kedvezett, bár annak a jelentősége eltörpül a lengyel mellett). Nagyon nem mindegy továbbá, mi lesz a vége Amerikában a leszámolásnak Trump és a mainstream republikánusok (na meg a demokraták) között Ukrajna támogatásának kérdésében. Mindenesetre az egyértelmű, hogy az EU továbbra is túlságosan gyenge és megosztott ahhoz, hogy a világpolitikában önálló, jelentős aktorként lépjen fel. Macron álma az európai “stratégiai szuverenitásról” még igen messze van a megvalósulástól, függetlenül az utóbbi években tapasztalt biztató jelektől (pl a Covid-válságra és az ukrajnai orosz agresszióra adott egységes válaszok). Orbán nagyon jól fejezte ki a saját szerepét ebben, amikor azt mondta, hogy ő “tüske a köröm alatt” - apró, és végső soron kevéssé jelentős. De fájdalmas, kellemetlen, és ha nem távolítják el időben, akár veszélyes fertőzést is okozhat.