Újra Trump?

A lengyelországi választások után Orbán Viktor elszigeteltebbnek tűnik a nyugati szövetségi rendszereken belül, mint valaha. Nem véletlenül érzi szemmel láthatóan jobban magát ázsiai vezetők társaságában, mint az EU vagy NATO találkozókon. Ennek ellenére a magyar külpolitika továbbra is reménykedik abban, hogy ez a helyzet egy-két éven belül megfordulhat. Orbán (és Szíjjártó) egyrészt a közelgő Európai Parlamenti választásokon populista előretörésre számít, másrészt Németországban az AfD további megerősödésében bízik, de leginkább a nagy jackpotra játszik: Donald Trump visszatérésére amerikai elnökként. Ez a világ autokratái számára valóban remek hír volna, hiszen minimum az Egyesült Államok befelé fordulását, és a Putyin-Xi páros számára kellemetlen demokráciák (Ukrajna, Tajvan) anyagi és katonai támogatásának erős megnyírbálását jelentené, de akár a NATO végét és az Európai Unió elleni gazdasági és politikai támadást is. Ráadásul Trump az utóbbi időben kifejezetten pozitívan nyilatkozott Orbánról (bár Trump hangulatának változásaihoz képest a szélkakas maga az állandóság). Mindenesetre az biztos, hogy Trumppal a Fehér Házban Orbánnak nem kellene aggódnia mindenféle jogállamisági hiányosságok meg Putyinnal bratyizás miatt.

Na de ugye a nagy kérdés az, hogy mekkora esély van arra, hogy 2024-ben Donald Trump valóban nyer? Nyilván nem jelentéktelen, hiszen szinte biztosan ő lesz a Republikánus Párt jelöltje. További előny számára, hogy Joe Biden népszerűsége, hát hogy is mondjuk… nincs az egekben. 2016-ban sem számított a világ Trump győzelmére, Orbán mégis rá fogadott - és nyert. Ezúttal tényleg dupla vagy semmi helyzet van: ha megint bejön a tét, Orbán nagyot nyerhet (nagyobbat, mint 2016-ban), ha nem, a jelenleginél nem kerül sokkal rosszabb helyzetbe. Tehát Trump győzelmének nyílt óhajtása részéről egyáltalán nem meglepő. Na de megint csak: mik az esélyek?

A 2016-os a kampányhajrában mi a Múzsa szerkesztőségében meglehetősen valószínűnek tartottuk Trump győzelmét. Nagyon reméltük, hogy nem lesz igazunk, de egyáltalán nem lepődtünk meg, amikor az lett. 2020-ban már némileg más volt a helyzet, ott kb 50-50 esélyt adtunk a két jelöltnek. Trump amúgy simán nyerhetett volna, ha nem bassza el annyira látványosan a Covid elleni védekezést. És ha valaki azt mondaná, hogy a Covid bármelyik elnöknek betett volna, ott van ellenpéldának Macron: az ő népszerűségét is rengeteg dolog megtépázta, de a pandémiát alapvetően jól kezelte - és 2022-ben újraválasztották. A választási vereség után azonban Trump a modern amerikai demokrácia történetében teljesen példátlan módon megpróbálta aláásni a választások hitelét, ami végül a Capitolium (szintén példátlan) ostromában kulminált.

Ez alapjaiban változtatta meg az amerikai politika természetét. Trump innentől kezdve nem egy demokratikus hagyományokkal rendelkező párt vezető személyisége, hanem rendszerellenes lázító, aki nem simán választást akar nyerni, hanem gyakorlatilag diktátori hatalomra vágyik. Ennek a jelentőségét nem lehet eltúlozni. A legtöbben arra figyelnek oda, hogy a választás befolyásolási kísérlete miatt komoly büntetőper folyik ellene Georgiában (ahol éppen az egyik legfontosabb embere, Sindey Powell bűnösnek vallotta magát, és valószínűleg tanuskodni is fog ellene). Ebből, valamint a többi folyamatban levő ügyből akár börtönbüntetés is lehet, de szerintem nem ez a lényeg. Más csak azért sem, mert nem valószínű, hogy a választás előtt jogerős ítélet születne, és sokan arra számítanak, hogy egy győztes Trump úgyis kegyelmet adna magának.

Amit viszont nem lehet lebecsülni, az az amerikai választók véleménye. Persze, a felmérések azt mutatják, hogy a megveszekedett MAGA-hívek szemében ezzel Trump csak erősíti a nimbuszát. De pontosan ez a lényeg: a megveszekedett MAGA-hívek ugyan (relatív) többséget alkotnak a republikánusoknál, de nem a választók között. Kizárólag a szélsőségesek szavazataival nem lehet választást nyerni. Utólag akármennyire furcsa is, 2016-ban Trump sokak számára egy nagyokat mondó, politikailag kívülállónak számító, de alapvetően “mérsékelt” republikánus jelöltnek tűnt, legalább is a valláskárosult Ted Cruz-hoz vagy a teljesen ütődött Ben Carsonhoz képest. Nagyon sokan szavaztak rá olyanok, akik amúgy nem akartak (és most sem akarnak) egy maffiavezérbe oltott reality-bohócot látni az Amerikai Egyesült Államok élén. Az sem mindegy, hogy Trump elnöksége idején és után gyakorlatilag kicsinálta az összes fajsúlyos rivális (vagy akár szövetséges) republikánus politikust, beleértve olyan nagyágyúkat, mint John Bolton, Mike Pence, Liz Cheney, Marco Rubio, Mitt Romney vagy legutóbb Kevin McCarthy. Ez egyrészt bebiztosította a párton belüli dominanciáját, másrészt viszont leredukálta a potenciális republikánus szavazókat azokra, akik személy szerint Trumpot akarják.

Amennyiben nem Biden lenne az ellenfele, azt mondanám, hogy Trumpnak nem sok esélye van 2024-ben. Így a dolog némileg bonyolultabb, hiszen Biden távolról sem ideális jelölt. Bár az is igaz, hogy a korától eltekinve (Trump amúgy csak 4 évvel fiatalabb) kompetens és okos politikus, akinek kezére játszik az “incumbent advantage” (vagyis hogy az újraválasztásért induló jelenlegi elnök mindig előnyben van) is. Sok fog múlni az alelnökjelöltön is, hiszen a választóknak nem lesz mindegy, hogy ki kerül az ország élére, ha Bident esetleg megüti a guta az Ovális Irodában. Mindenesetre a játszma még távolról sem lefutott, de Trump esélyeit eltúlozni ugyanolyan hiba, mint lebecsülni őt. Maradjunk annyiban, hogy Orbán megint hazardírozik, és egyáltalán nem biztos, hogy megint bejön a piros…