A nyugati sajtó az ukrán veszteségek riasztó növekedéséről számol be. A pontos adatok természetesen titkosak, de kiszivárgott hírek szerint a halálos veszteségek száma áprilisban még 17500 körül volt, mostanra viszont meghaladta a 70000-et. A jelenség sajnos természetes. Igyekszem elmagyarázni miért, és megnézni, hogy mi mit tehetünk ezügyben.
A háború matematikája
Sokszor írtam már a Múzsán arról, hogy a háború a tervezés szintjén matematika. Amikor kiszámoljuk, hogy átlagosan hány lövést tud leadni egy ágyú, mielőtt az ellenség szétlövi, elakad a sárban vagy más baj éri, akkor tudjuk, hogy mondjuk 700 lövésnél nagyobb élettartamra tervezni azt az ágyút pazarlás. Jobban megéri 600 lövésre méretezni és a felszabaduló anyagból gyártani többet. Ugyanezt a katona csizmájától a géppuska csövén át a napi konzerv súlyáig meg lehet tervezni.
A gond akkor jön, amikor emberrel kell tervezni.
A régi háborúnak a leginkább pazarolható erőforrása az ember volt. Az átlag élettartam a XIX. század végéig nem ment 40 év fölé, és egy átlagos nő élete során szült 7-8 gyereket, így 16-20 éves fiúkból mindig volt utánpótlás. Aztán jött az első világháború (meg előtte pár kisebb jelentőségű háború) ahol kiderült, hogy amikor nem kell 50 másodpercet puskavesszővel meg fojtással és hasonlókkal piszmogni két lövés között, amikor a huzagolt csőből pörögve kijövő lövedék már nem 100 métert repül, hanem hatszázat, ágyúból meg még többet, akkor az emberélet elviselhetetlen mértékben kezd fogyni.
Az addig csatamezőkön manőverező hadseregek pillanatok alatt beásták magukat, és megjelentek a modern vérszivattyúk, mint a Somme és az Isonzó mentén vívott csaták. A gyilkos technika egyre fejlődött, míg visszanézve a grafikonra látjuk, hogy a két világháború között tíz évet nőtt a várható időtartam.
A II. Vh. volt az utolsó olyan háború, ahol még nagyon nagy létszámú generációkat lehetett csatába küldeni. Az amerikába kivándorolt németek, olaszok, írek, magyarok, zsidók a kitelepülés utáni jólétben és az I. Vh. utáni konjunktúrában családonként 4-5 gyereket csináltak, csakúgy mint azok, akik otthon maradtak. Az utolsó ilyen “gyerekcsináló” generáció Európában és Amerikában a háború utáni boomer (nálunk Ratkó-) generáció.
Nem tűrjük már a veszteségeket
Jött azonban két tényező: az egyik a II. Vh-t lezáró két robbanás, amely világossá tette, hogy megszületett az a fegyver, amelyet egy bármilyen csatamezőre vagy városra ledobva minden további harc értelmét veszti. A másik pedig az, hogy a 20. sz. első felének két nagy háborúja csömört okozott. A világ tele volt PTSD-s emberrel. A II. Vh. különböző traumái a partaszállástól kezdve a holokauszton át a tömegesen nőket erőszakoló szovjet katonákig évtizedeken és generációkon átívelő gondokat okoztak.
A háborúk technikai vívmányai kiömlöttek a szabad piacra, Európa és Amerika, majd kis lemaradással Ázsia egy része eddig példátlan jólétben és egészségben kezdett élni. A jólét előbb népességrobbanást okozott, majd a boomerek utáni generációkban a születésszám elkezdett visszaesni.
Amerika többek között azért volt kénytelen kivonulni Vietnamból, mert a modern demokrácia (amely szintén a háború gyermeke, nem tudod egyszerre dolgoztatni/harcba küldeni és jogfosztásban tartani az alsóbb osztályokat, kivéve, ha te vagy Sztálin) politikailag egyszerűen már nem viselte el azt, hogy birodalmi érdekből vágóhídra hajtsák az állampolgárait. Főleg akkor nem, ha nem a hat fiúból hal meg kettő, hanem esetleg háromból három, ld. még a Ryan közlegény megmentése c. filmet, amely ennek a jelenségnek a születéséről szól.
Vér helyett acéllal fizető szovjetek
A háború matematikáját tehát mindenütt, még a Szovjetunióban is elkezdték átalakítani. Ennek az orosz katonai doktrínában látható jele a gépesített, és nagyon alaposan megtervezett tűztámogatással ellátott gyalogság lett. Azért van ilyen sok ágyúja, és önjáró lövege az oroszoknak, mert az orosz doktrína szerint iszonyatos mennyiségű vassal kellett mérsékelni a vérveszteséget. A gépesített hadseregben könnyű páncélos járművek viszik előre a gyalogságokat, akiket precíziós (ágyúk) és területlefogó (rakéta-sorozatvetők) tüzérség támogat. Mozgó légvédelmi tüzérség és rakéták védik őket felülről. Az őrnagy Tokarev pisztolyától a nehéz aknavetőig minden egy összehangolt rendszer része. Ehhez pedig rengeteg jármű kell. Ezeket látjuk most a front felé vonatozni mindenféle Telegram- és TikTok videókon.
Ha ebből a rendszerből kivesszük a precíz egymásra épülést és a magas rendelkezésre állást (a technika jó karbantartását), akkor viszont hamar kijönnek az egyes fegyverek és harcjárművek gyengeségei. Ha a T-72 tanknak a közelébe lehet menni és meg lehet lőni modern páncéltörő rakétával, akkor messzire dobja a tornyát. Igen, a T-72 tankot arra tervezték, hogy minden irányból géppuskával fedezze a gyalogság és a többi tank, az előtte levő, nagyjából 120 fokot belője a hátulról tüzelő tüzérség, relatíve kis mérete miatt pedig alacsonyabb valószínűséggel találja el a fedezet miatt távolabbról tüzelő ellenséges páncélelhárítás.
Régi elvek leporolva
Politikai okokból Ukrajnában jelenleg egy olyan háború zajlik, ahol olyan katonai elvekkel és számítási módszerekkel kell dolgozni, amilyenekkel senki nem dolgozott vagy hetven éve. Se a páncélos fölényre építő szovjet, sem pedig a légi fölényre építő nyugati katonai doktrína nem tud érvényesülni.
Ezt mindkét oldal felismerte és elkezdte a tankönyvek azon fejezeteit átlapozni, amelyeket vérrel írtak Passchendaele, Doberdo, Gorlice, Monte Cassino, Caen környékén. A két oldal viszont merőben eltérően reagált.
Az oroszok elfogadták a “húsdarálók” vagy “vérszivattyúk” létét. Tavaly nyáron Szeverodonyeck, idén tavasszal Bahmut alatt relatíve kicsi taktikai előnyökért cserébe hajlandóak voltak emberek tízezreit feláldozni, és az I. Vh. csatáit idézve támadások hullámait ráküldeni a beásott védelemre. Azonban már kiderült, hogy a húsdaráló támadás még nekik se fenntartható. Az orosz mozgósítást feltűnés nélkül próbálják fokozni, illetve az elmúlt héten már nem is annyira feltűnés nélkül. Igenám, de a minden járási székhelyért 50.000 halott az nehezen tartható, még akkor is, ha drasztikus lépések és iszonyatos költségek árán a hadiipart működtetik és van lőszer.
Ukrán reakció: előbb-utóbb vérezni kell
Az ukránok eleve kevesebben vannak, és a olyan országok támogatására alapoznak, amelyek már ötven éve nem viselik el a tömegmészárlások látványát. Az ukrán doktrína ezért a háború elejétől kezdve az, hogy “bármit adunk, kivéve vért”. Ezért van az, hogy amikor már az “utolsó töltényig lövünk, majd ajkainkon szent hazánk nevével meghalunk” fázisa jönne egy csatának, inkább kivonják a hadsereget és feladják az adott települést.
Ezért van az is, hogy a direkt városostromok helyett inkább igyekeznek körbelőni-elvágni a településeket. Ezért van, hogy a tüzérségük és csapásmérő erőik folyamatosan az orosz utánpótlás rombolásán dolgoznak.
Ez az igyekezet idén nyárig sikeres is volt, mert a feladata az volt, hogy fullassza ki az orosz offenzívát és ez meg is történt. Mostanra nemcsak a megfelelő eszköztár, hanem a legénység gondos megóvása miatt a tapasztalat is megvan ahhoz, hogy az oroszok minden falu elfoglalásához mobikok ezreit veszítsék el.
Át kell menni támadásba
Igenám, de most jön a szkandernak az a része, ahol az ukránok megakadályozták a lenyomást, és most kéne átbillenteni őket védekezésbe.
A “Szurovikin-vonal”, minőségétől függetlenül, arra pont elegendő, hogy a háború matematikáját megfordítsa. Most az ukránok vannak abban a helyzetben, hogy az ellenség által előkészített terepen kell mozogni. Ráadásul nagyrészt olyan technikával, ami nekik új, és hónapokig tartó huzavona után kapták csak meg. Nem lehet vassal fizetni vér helyett mert a vas száma véges. Nincs érdemi légitámogatásuk se az F-16 gépek és precíziós fegyvereik beérkeztéig.
Sajnos most van az a rész, amikor puskás embereknek oda kell menni és lelőni a védekező puskás embereket. Ez megelőzhető lett volna, ha mondjuk a Leopard 1-eket és Mardereket egy fél évvel korábban elkezdik szállítani, ha a Biden-kormány egy fél évvel hamarabb ad ATACMS rakétákat, SDB bombákat és hasonlókat. A vérszivattyú akkor is beindulna, de a egy sokkal gyengébb ellenséggel szemben.
Az ukránok viszont nem nagyon tehetnek mást, mint hogy fizetnek. Vérrel. A dolog nem eredménytelen, mint ahogy az ypres-i csaták sorozata végül berogyasztotta a német birodalmat. Csak milyen áron…
Az ukrán hadsereg még júniusban megtanulta, hogy az oroszok túl erősek ahhoz, hogy lerohanják őket. Két dolgot tudnak tenni. Egyrészt folytatják a szisztematikus rombolást, másrészt pedig kicsi, egy-két hét alatt teljesíthető taktikai célok kitűzésével igyekeznek nem sokkszerűen túlterhelni saját hadseregüket. Robotyne környékén ezt látjuk, fasorról-fasorra szorítják hátra az oroszokat, hogy rést tudjanak nyitni a vonalakon, és meg tudják bontani a védekező formációkat.
Csak ez vérrel jár. Sok vérrel. Ezért ugrottak meg a veszteségeik.
Nyugat: hamarabb kellett volna adni, de még most sem késő felpörgetni
A Nyugat mit tehet? Leginkább azt, hogy ha már eddig késlekedett, legalább most felpörgeti a szállításokat. Valamelyik nap a Kard blog és Múzsát és a Kardot is kommentelő Harsányi Laci barátom alaposan elemezte, hogy a tokmaki vasútállomás gyakorlatilag Zaporozsje tartomány ellátásának kulcsa, és valahogy közel kéne verekedni magát hozzá az ukrán hadseregnek, legalább annyira, hogy ágyúval lőhesse. Abban az ütemben ahogy most zajlik a dolog, talán lőtávolba ér az ukrán hadsereg az októberi esős idő kezdetéig.
Persze bármikor jöhet egy összeomlás, csak ilyenkor az embernek azért eszébe jut, hogy annak az állomásnak a megbénításához heti három ATACMS rakéta is pont elég ám. Egyet kap a bejárat, egyet a kijárat, egyet meg az a vonat, amelyik a legnagyobbat fog robbanni. Nyilván ennek vannak politikai kockázatai, és minden nyugati politikus grammra méri a támogatást, ha ez az ő támogatását csökkentheti.
Propaganda: még mindig a legerősebb orosz fegyver
Az orosz propaganda érzékeli ezt, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy sikertelen, hiábavaló küzdelemként mutassák be az ukrán erőfeszítéseket. Pedig ezek a megugró ukrán veszteségek nem hiábavalók. Most van az, hogy az elmúlt évben nyugati országokban kiképzett katonák magasabb harcértéke és a nyugati felszerelés már kezd annyira átszivárogni az egész ukrán hadseregbe, hogy van értelme egyáltalán belemenni a közelharcba. A háború matematikájában általában úgy számolnak, hogy legalább 3-4 támadónak kell jutnia egy védőre. Az orosz mobik és a kiképzett ukrán katona közötti különbség miatt ez a szám valószínűleg valahol 1,5 és 2,5 között van. Az oroszoknak életfontosságú, hogy az ukránok ezt az arányt ne tudják még inkább a maguk javára megváltoztatni. Ezért van az, hogy az összes “függetlenobjektív” itthoni FSZB ügynök is arra jött rá, hogy az ukrán offenzíva valójában sikertelen, mert így akarják a nyugati közönséggel elhitetni, hogy a támogatás értelmetlen
Mit tehetünk mi?
Amit eddig: bízunk abban, hogy a hazájukat védő ukránok tudják mit csinálnak (eddig az derült ki, hogy tudják) és támogatjuk őket. Közismerten mi a Kárpátaljai Sárkányellátón keresztül tesszük ezt meg. A fogyóeszköznek számító drónok, távmérők, elektromos tápegységek, amelyekre a Sárkányellátó gyűjt, nem fegyverek, de tipikusan olyan eszközök, amelyek az ukrán katona harcértékét növelik azzal, hogy messzebre lát-hall, mint az orosz, van árama, amiről feltölti a visszatérő drónt, és amivel kommunikál a többiekkel.
A gyűjtésünk azért speciális, mert 1) csak olyan dolgokat visz ki, amelyeket a katonák kérnek és 2) olyan alakulatoknak segít, akik békeidőben itt élnek a szomszédunkban és a háború után kárpátaljai honfitársaink szomszédai, barátai lesznek. Mi azért dolgozunk, hogy a háború után, amikor majd visszagondolnak, hogy ki segített a bajban, akkor Magyarország ott legyen ezen a listán.
Ez a mi érdekünk is, mert a kárpátaljai magyarokról, Munkács váráról, a Vereckei-hágóról azokkal az emberekkel fogunk majd tárgyalni, akik majd hazajönnek a frontról, háborús érdemeikre tekintettel ők lesznek Kárpátalja új politikai elitje. És emlékezni fognak a Sárkányellátós drónra, amit a fronton felengedtek. Vannak más gyűjtések is, azok is jók, mi itt a Sárkányellátó támogatásra bíztatunk mindenkit.
Ízelítő a lövészárok harcokból. Nem Robotyne, hanem Bakhmut és itt az oroszok szívták meg, de senkinek ne legyen illúziója, ugyanez megtörténik fordítva is.
https://twitter.com/GloOouD/status/1696556133895287147
(És köszönöm a kóvedet! :) )