Az igazi aggódás akkor kezdődhet, amikor trumpler politikai (és gazdasági) ellenségei elkezdenek kiesni a washingtoni emeleti ablakokon. Ha a jelenleg tapasztalható fehérházi trend folytatódik, erre talán már csak néhány hónapot kell várnunk.
(Hacsak időközben maga trumpler nem szenderül rosszabblétre)
Azért Sarazzint szerintem nem kellene mint valami váteszt beállítani meg föleg nem rehabilitálni, mert nem az lett, amit megírt (és nem 2003-ban, ahogy a videóban többször elhangzik, hanem 2010 környékén), hanem összeírt egy rakás náci baromságot, a NZZ meg szeret a németeken élcelödni. Egyébként annyira nem meglepő Sarazzin gondolatainak fölemlegetése, mivel több kritika szerint is erösen jobbra tolódott a hangsúly az újságnál az új föszerkesztö alatt, többek között az AfD-vel kapcsolatosan is meglehetösen elnézöen írnak, és a párt prominensei többször dicsérték a lapot...
A figura teljesen vállalhatatlan rasszista, elitista és szegényellenes kijelentéseket tett 2009-2010 környékén, mindezt szociáldemokrata politikusként. Többek között olyanokat mondott, hogy a muszlimok majd teleszülik Németországot és kiszorítják az "öshonos" lakosságot, étkezési tippeket adott a segélyen élöknek, hogy napi 4,25 eurót hogyan lehet beosztani, meg hogy ha már egész nap úgyis csak otthon ülnek, akkor nem kellene annyit füteniük és az ablakot kinyitva szabályozni a hömérsékletet. A berlini törökök 70%-ról és az arabok 90%-ról közölte, hogy nem akarnak integrálódni illetve nem is lehet öket integrálni. Szerinte a nyugdíjemelés baromság, inkább arra kellene felkészíteni az embereket, hogy az öregségi nyugdíjak hosszú távon az alapjövedelem szintjére fognak csökkenni. Emellett inkább az eliteket kellene támogatni, az alacsonyabb társadalmi rangú külföldiektöl meg meg kellene vonni a szociális támogatásokat. Közölte, hogy a Közel-keleti, török, illetve Észak-afrikai bevándrolók alacsonyabb intelligencia hányadossal rendelkeznek es miattuk csökkent az ország átlagos intelligencia hányadosa, valamint hogy a különbözö intelligenciájú népek eltérö mértékben szaporodnak... A könyvében és a kapcsolódó interjúk során a különbözö népek genetikai identitásáról hadovált, ami nem meglepö, révén többen rámutattak, hogy az állításainak nagy része a 20. század eleji eugenetikusok és fajbiológusok kijelentéseit tekinti alaptézisnek és hogy amit elövezet, az egy egészen bizzar keveréke a kulturális- és biológiai rasszizmusnak.
Emellett elöadóként lépett föl a 2013-as szélsöjobboldali Compact magazin által szervezett "Konferencia a szuverenitásért" rendezvényen, aminek hatására végül kibaszták a pártból.
"... után vágtak bele a Ukrajna lerohanásába, és egy ilyen zászlóai méretű egységekre építő taktikával mentek oda, ami néhány hónap alatt kiderült,
hogy életképtelen, és a sokkal kisebb Ukrán haderő kiverte őket olyan helyekről, amiket nagy nehezen elfoglaltak. és aztán tértek vissza ez a hagyományos, nagyon sok gyalogsággal daráljuk le az ellenséget taktikához..."
Az ukrán haderő egészen konkrétan 2023 végéig nagyobb volt, mint az oda bemenő orosz hadsereg (élőerőben feltétlen, de nem kicsit nagyobb, hanem sokkal nagyobb, az invázió kezdetekor kb háromszor akkora), 2022 őszén, pedig amikor utoljára értek el értelmezhető eredményt pedig szintén jóval nagyobb volt. 2023 végére állt kb egálba, és 2024 nyarától mondható, hogy egyértelműen orosz fölény van - amely azonban még mindig nincs kétszerese sem az ukránénak.
"mert az EU-val akarnak békefenntartást csináltatni Ukrajnában"
Én nem tudom, hogy van olyan, aki komolyan ad még az olyan véleményekre, hogy az EU majd békefenntart Ukrajnában.
Egyrészt: alsó hangon kéne az 1500 km-es frontvonalra sok százezer békefenntartó (Libanon-Izrael közötti piszlicsáré szakaszon van 15000 ember aki ugye semmit sem ér), tehát ide alsó hangon kéne legalább 150.000 ember, ami ugye a váltásokkal együtt 450.000 ember folyamatos készenlétbe tartását igényli.
Na most akkor, amikor a brit szárazföldi erők elférnek a Wembleyben (és a számuk évek óta csökken), a németek még két Bundesliga kettes középcsapat stadionban (és szintén csökken a számuk), és a franciák is kb ekkorák, akkor azért érzékeljük ugye a feladat megoldhatatlanságát?
Másrészt: azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy ebbe az oroszok bármilyen szinten is bele fognak menni? (Sajnos de). Ugye nem gondolja senki, hogy az oroszoknak a NATO tagság vörös vonal (szomorú, de európai politikai vezetők sem értik, hogy ez konkrétan a háború kirobbanásának oka, és amíg ez lebegtetve van, addig a háborút a ruszkik nem fogják lezárni), de a NATO tag országok békefenntartói az neeemm, azok jöhetnek nyugodtan, persze itt lehet a komplett NATO,
az minket nem érdekel...???
Ez egy kamu. Egy óriási kamu. Pont ugyanakkora, mint hogy 2029-ben már támadnak is az oroszok!
Magyar Péter részéről ez a visszalépés nem rossz jelzés ez kicsit? Mintha azt mutatná, hogy Rogánék végre fogást találtak rajta. Eddig minden lepergett róla, és úgy is viselkedett.

Akkor jön majd a szintén feketeöves faszfej Vance... sokkal beljebb nem leszünk.
Re: bírói tünci, jogállam és hasonló hülyeségek... ráadásul, ez ugye nem Tisza, ez tök civil. De szépen eljöttek már!
Igazán nagyra értékelem, hogy a mai adásban a Nagyonnagy Magyarország volt a földgömbön kipörgetve, középen a Balatoni-Öböllel.
miért van a (büdös?) zokni felragasztva a falra a háttérben??

Ha valaki, ő tökéletesen tudja hogy nem mehet a pedofília közelébe, semennyire se. Még "ennyire" se.
Sokat lendít a mentális egészségemen minden egyes olyan múzsa írás/anyag, amiben akármennyi rejtő idézet is van.
Ezen kívül lehet mozgalmat indítok, hogy Csirw minden kommentjében helyezzen el egy karmatlai radzsázást.
Profi