A Nyugat alkonya 4

A hatalom természetéről

Mi a hatalom?

Rengeteget beszélünk mostanság arról Magyarországon (jól ismert okokból), hogy egyre jobbanrátelepszik a hatalom az életünkre, egyre reménytelenebbnek tűnik az ellenállás, miközben a demokrácia még a leginkább polgárosult országokban is egyre nagyobb veszélyben van. Sokan azon vitatkoznak, hogy vajon hazánk mennyire tekinthető még demokráciának, illetve hogy miért nem tudunk megálljt parancsolni az autoriter nyomulásnak? De azt elég kevesen tudják definiálni, hogy pontosan mi is az a „hatalom”, minek köszönhetik azok, akiknek van, és miért támogatják (látszólag vagy ténylegesen) sokszor olyanok is a diktatórikus rendszereket, akiknek azok egyértelmű kárt és érdeksérelmet okoznak? Talán érdelmes jobban megvizsgálni ezeket az alapokat, már csak azért is, hogy az ellenzék sikereinek és kudarcainak okait is jobban megértsük.

Természetesen nálam sokkal okosabb emberek is írtak alapvető műveket erről, kezdve a Felvilágosodás filozófusaitól (és akkor még nem is mentünk vissza Macchiavelli-ig, vagy akár az ókori görögökig) olyan modern gondolkodókig, mint Slavoj Žižek. Ezeket mindenkinek érdemes elolvasni, aki mélyebben bele szeretné ásni magát a témába, de én itt a Múzsa keretei között csak néhány (nem tudományos igényű) saját gondolatot szeretnék felvetni.

Kezdjük azzal, hogyan is definiáljuk a „hatalmat”? A legegyszerűbb azt mondani, hogy a hatalom az a képesség, hogy másokat rávegyünk arra, hogy azt tegyék, amit mi szeretnénk. Ez egy elég széles és elég világos kiindulópont ahhoz, hogy megnézzük, milyen módon gyakorolhatunk hatalmat mások felett?

Erősebb kutya

A legegyszerűbb és legprimitívebb módszer természetesen a fizikai erőszak, illetve az azzal való fenyegetés.

Ez az állatvilágban is nagyon elterjedt, bár a magasabb intelligenciával és szociális viselkedéssel rendelkező fajok körében (a főemlősökön kívül ilyenek például a teljesen félreértett farkasok is) ennél jóval komplexebb hierarchiák is vannak. Primitívsége ellenére ez a módszer máig is rendkívül népszerű és hatékony az emberiség körében, bár a legtöbben nem igazán szeretnének olyan közegben élni, ahol ez a fő szervező erő (csak sokan kénytelenek).

Ezekre a társadalmakra a legkézenfekvőbb példák egyrészt a törvényen kívüli helyek (polgárháború sujtotta afrikai országok, brazil favelák, afgán törzsi területek), másrészt a legkeményebb diktatúrák (mint Észak-Korea). De így működnek például a maffiák és egyéb bűnszervezetek is. Mint említettem, az erőszakra és megfélemlítésre alapuló hatalomgyakorlás igen hatékony tud lenni – egy bizonyos pontig.

A kőkorszaki törzsi társadalmakon kívül ugyanis az egyéni fizikai erő igen ritkán elégséges ahhoz, hogy valaki egész csoportok felett gyakoroljon dominanciát (hacsak nem gyerekekről van szó, ami igen súlyos probléma tud lenni). Akármennyire is erős és brutális valaki, szövetségesekre és lojális alattvalókra van szüksége, ha uralkodni akar, különben az „erősebb kutya baszik” alapelvét könnyen felülírhatja a „sok lúd disznót győz”. Ennek ellenére az erőszak a modern társadalmakban is a hatalom egyik fontos eszköze, csak „rendőrségnek” és „hadseregnek” hívják és jobb esteben korlátozzák és szabályozzák az alkalmazását.

A hatalom, mint üzlet

Itt jön be a hatalomgyakorlás következő szintje: az érdekből engedelmeskedés.

A hierarchia alacsonyabb szintjén állók nagyon gyakran egyszerűen azért követik a vezetőt, mert úgy gondolják, hogy az érdekükben áll. Ez az erőszakkal ellentétben nem feltétlenül negatív dolog (hiszen ez lehet a közjó és a konszenzusos kormányzás is), de vegyük észre, hogy a korrupció is ezt az elvet követi.

Igazából a legtöbb elnyomó hatalom úgy működik, hogy van egy kiválasztott elit, akik különféle privilégiumokat élveznek a vezető akaratának érvényesítéséért cserébe. Ez a fajta társadalom lehet nyíltan feudalisztikus jellegű, ahol kialakul egy merev, örökletes osztályrétegződés, vagy olyan, névleg egalitárius rendszer, ahol vannak „még egyenlőbbek” (kommunizmus). Vagy akár lehet svájci típusú direkt demokrácia is, ahol valóban a polgárok érdekeit követi a kormányzás – de ez a ritkább eset, és sok egyéb feltételnek is teljesülnie kell hozzá.

Általánosságban azért elmondható, hogy az érdekeken alapuló kormányzás sokkal stabilabb, mint a nyers erőszakon és megfélemlítésen alapuló, de egyáltalán nem mindegy, hogy az alattvalók mekkora hányada élvezi az uralkodó(k) által kínált előnyöket. Amennyiben ez a réteg túlságosan szűk, vagy túl gyenge, előbb-utóbb az elégedetlenek ugyanúgy forradalmat csinálhatnak, mint a rémuralom esetén. Kivéve, ha sikerül meggyőzni őket arról, hogy a fennálló rend a természetes és a morálisan helyes.

A mesék ereje

Itt érkeztünk el az ideológiához, ami a hatalom gyakorlásának és legitimizálásának az egyik legkifinomultabb módja.

Az ember alapvetően történeteken keresztül értelmezi a világot, így hát egy jó sztori megmagyarázhatja és elfogadtathatja vele még a saját bőrén tapasztalt kellemetlenségeket is. A nevelés definiálja nekünk azt, mi az ami jó és helyes, vagy épp ellenkezőleg, gonosz és elutasítandó, márpedig a nevelés kisgyerekkortól kezdve történetekkel, mesékkel dolgozik. Ezek a történetek pedig alapvetően meghatározzák nem csak azt, hogy kik vagyunk, hanem azt is, hogy mint gondolunk a jóról és rosszról, hogy mi szerintünk az igazság (és hogy végül győzedelmeskedik-e), valamint arról, kinek és milyen módon van joga uralkodni rajtunk.

Ezek az idealizált mesefigurák teljesen különböző társadalmakat tudnak eredményezni, az “Isten kegyelméből” uralkodó feudális királyoktól az amerikai Vadnyugaton colttal igazságot osztó cowboy-on át az urához halálig hűséges szamurájig. Vagy éppen a Nagy Honvédő Háború irracionálisan önfeláldozó orosz kiskatonájáig. Amennyiben sikerül az állampolgárokat megfelelően indoktrinálni, a hatalmon levők nyugodtan alhatnak: az ember nagyon sok kellemetlenséget képes elviselni a “jó cél” érdekében.

Az intézményi hatalom

Az intézmények hatalma a modern kormányzás alapja.

Ez legfőképp abban különbözik az eddig felsoroltaktól, hogy nem konkrét személyeket ruház fel hatalommal, hanem bürokratikus szervezeteket. Ez lehet egy Parlament, Legfelsőbb Bíróság, adóhatóság, minisztériumok stb. Természetesen ezek a szervezetek is emberekből állnak, de előre lefektetett szabályok szerint működnek, és azoktól még a vezetőik sem térhetnek el.

Sőt, minél jobban működik egy bürokratikus intézményrendszer, annál kisebb a jelentősége annak, hogy személy szerint ki áll az élükön. Ez az, ami lehetővé teszi a demokráciák stabil működését, annak ellenére, hogy néhány évente lecserélik a kormányt.

Ez a fő oka annak is, hogy stabil és jól működő intézmények híján a szabad választások egyáltalán nem garantálják a demokráciát, hanem sokszor csak káoszhoz, majd diktatórikus hatalomátvételhez vezetnek. Jól működő intézményrendszert pedig évtizedekbe telik kialakítani, és demokratikus hagyományokkal nem rendelkező, és/vagy erősen korrupt társadalmakban olyan erős ellenérdekelt csoportok vannak, hogy nem is biztos, hogy lehet. Szétverni a meglévő (tökéletlen) intézményeket viszont sokkal könnyebb, és általában ez az első, amit a diktátor-aspiránsok megtesznek.

A fenti példákat természetesen egyáltalán nem nehéz a mai magyar állapotokra kivetíteni. A NER “fülkeforradalma” nem volt más, mint hogy a Fidesz és körei alkotmányos eszközökkel átvették az irányítást a demokratikus intézmények fölött, majd fokozatosan kiüresítették azokat, és Orbán Viktor személye köré épített autoriter jellegű kormányzással helyettesítették.

Ehhez egyszerre használják az érdek alapú kormányzást és az ideológiai indoktrinációt, és ha konkrét erőszakot nem is, de a különféle retorziókkal való (burkolt vagy nyílt) fenyegetést igen. Az is egyértelműen látszik, hogy a nyugati demokráciákban is megvannak azok a politikai erők, amelyek valami hasonlóra törekednek, és a 2024-es év ebből a szempontból sorsdöntő lehet (elsősorban az amerikai elnökválasztás miatt). Drukkoljunk…