Az olimpia mellett kicsit kisebb figyelmet kap, hogy a világtörténelem szép csendben íródik akkor is, amikor nem figyelünk oda.
Például Donald Trump a múlt héten el kellett hogy határolódjon a Project 2025-től. Ha valaki lemaradt volna róla: ez a Heritage Foundation nevű (nagyon) konzervatív think tank műve, egy 900 oldalas “white paper”arról, hogy szerintük mit kellene csinálni a republikánusoknak, ha Trump megnyeri a választást.
Vannak benne nedves álmok arról, hogy a washingtoni vízfejből mindenkit kirúgnak, meg egy csomó ultrakonzi kreténség. Ezzel nem is lenne gond, ilyen terveket mindkét oldalon írnak. Például Joe Biden bejelentett egy legfelső bírósági reformot, amitől minden épeszű elemző (ideértve az olyan demokratákat is, akik nem akarnak nyilvános égetéseken kivégezni mindenkit, aki nem vegán tejjel issza a chai lattét) hevesen csuklani kezdett.
A gond a Project 2025-tel az, hogy minden, amivel a demokrata kampány démonizálni akarja Donald Trumpot, feketén-fehéren oda van írva. Eközben a hivatalos republikánus program egy tizenöt oldalas buzzword gyűjtemény lett. Így aztán a demokraták sikeresen démonizáltak, úgyhogy Trumpnak el kellett játszani a hülyét, hogy ő nem is tudja kik ezek. Erre a projekt vezetője felmondott, erre a demokraták azt mondják, hogy csak színjáték…szóval áll a bál.
De Európában is áll a bál, jelesül az Egyesült Királyságban. Itt egy merénylő nemrég három kisgyereket halálra késelt, többet pedig nagyon súlyosan megsebesített egy ilyen gyerekeknek szóló foglalkozásra bemenve. Az elkövetőről hivatalosan annyit tudni, hogy 17 éves, azonban a közösségi médiában elterjedt, hogy frissen érkezett muszlim menedékkérőről van szó.
Nyilván az összes helyi széljobber (pl. a világ legszórakoztatóbb orosz ügynöke, Nigel Farage) ezerrel tolja ezt a történetet.
A dolog eredménye napok óta zajló utcai erőszak, amely igencsak komoly feladat elé állítja Keir Starmer frissen beiktatott kormányát.
De nemcsak az övét.
Az iszlám hátterű bevándorlói erőszak komoly probléma mindenütt. Nehéz ezt kevésbé cikornyás névvel illetni, ugyanis minden olyan nyugat-európai országban, ahol tömegesen vannak jelen muszlim bevándorlók, tömeges jelenség a sikeres beilleszkedésük. Megtalálták a maguk helyét, munkáját. Zajlik a két-három generáción átívelő kulturális betagozódás, ahol a kebabot áruló apa a fiából orvost, ügyvédet, mérnököt szeretne csinálni.
Így bármilyen, a választáson nyerni akaró kormánynak nagyon óvatosan kell bánni az iszlamofóbiával, mert szavazatok százezreit, netán millióit is elveszítheti ha túltolja.
Toxikus bevándorlás
Igenám, de a muszlim bevándorlók egy másik része nem ilyen bevándorló. Milyen bevándorló? Ezt elég könnyen megérthetjük ha magunk kivándoroltunk Magyarországról vagy van ismerősünk, aki kivándorolt. Én az utóbbi kategóriában focizok.
Az ilyen döntést megelőzi valamiféle tervezés, hogy akkor mégis mi a fene lesz ott. Ennek mértéke emberenként változó, van, aki a gyerek iskoláját is kinézi, mások annyit tudnak, hogy Józsi már kint van, és tud egy éttermet ahova mindig keresnek embert. Aztán ehhez jön valamiféle lelki ráhangolódás, tervek a kint maradásra vagy a hazajövetelre. Felkészülés az ottani hivatalos dolgokra, és így tovább.
Van azonban két probléma: az egyik ahol tömegesen nem sikerült az integráció és perifériára szorult a bevándorló tömeg, a másik pedig az olyan bevándorló, aki a fenti folyamaton nem ment keresztül, hanem csak azzal a céllal indult el, hogy valami majd csak lesz.
Mindkét fenti kategória a helyi társadalom megvetésével és kiközösítésével találkozik, és kialakulnak a párhuzamos társadalmak. Ez alapvetően egy kezelhető probléma lenne, igaz hogy nem hamar, nem könnyen és nem olcsón.
Imámok és ügynökök
Viszont bejön még egy tényező: a politikai iszlám. Az iszlámban a szekularizáció úgy, ahogy az európai kereszténység történetében ismerjük, nem értelmezhető. Nyilván vannak országok, ahol az erős politikai vezetés kontrollálja a helyi imámokat-mollákat, de az iszlámnak az a természete, hogy a gyülekezet és vezetése az élet minden területére kihat, a születéstől a halálig.
Lehet ez is olyan dolog, amely az évek során kopik. A többségi társadalom szekularizált életmódja koptatja a vallásos életmódot, és 2-3 generáción belül el lehet jutni oda, hogy ne ezeréves szövegekből bogarásszák ki, hogy a Ferrero Rocher istennek tetsző dolog vagy sem. (amúgy igen)
A gond az, hogy egy nehezen integrálódó, kulturális gyökereit kereső vagy ahhoz ragaszkodó közösségben pillanatokon belül felüti a fejét az ortodoxia. Ezt pedig az Európa instabilitásában érdekelt szereplők pillanatok alatt ki tudják használni. Ki szokott derülni hogy X mecset imámja nem magától lesz ultra-radikális, hanem súgnak neki, mitöbb fizetnek is érte.
A németek végre mozdulnak
Pontosan ez történt Hamburgban, ahol még július végén a rendőrség és más hatóságok rajtaütöttek a helyik Kék Mecsetet fenntartó Islamische Zentrum Hamburg (IZH) alapítványon, mivel elég bizonyíték gyűlt össze arra, hogy az IZH iráni irányítás alatt működik. Az IZH-val egyszerre betiltották az Islamische Vereinigung Bayern és a Zentrum der Islamischen Kultur (Frankfurt a.M.) szervezetet is. A több városra és tartományra kiterjedő akcióban rengeteg ingatlant kutattak át és foglaltak le.
Az ilyen alapítványok akkor is “érdekesen illeszkednek” a német jogrendszerbe, ha épp nem az iráni titkosszolgálat fényes nappal, a németek orra előtt működő lerakatai. Németországban számtalan alapítvány és egyesület működik. Van erre egy szép német szó is, a Vereinsmeierei, kb. egyesületi mánia.
Igenám, de a muszlim alapítvány csak első látásra esik egybe a német alapítvánnyal. A muszlim alapítvány ugyanis a legtöbbször egy waqf (magyar átírása vakuf vagy vakif is szokott lenni) amelyet az iszlám öt oszlopa közül a harmadik, a zakát (alamizsnaadás) kötelessége ír elő. (Illetve ez akkor igaz, ha szunnita iszlámról beszélünk, a síitáknál több parancsolat van, de ebbe most ne menjünk bele.)
A lényeg az, hogy az ilyen alapítványok valami kegyes vallásos célt (hitélet, árvák és elesettek gyámolítása, szegények segítése, temetkezés stb.) szolgál és ezért a legtöbbször a helyi imám befolyása nagyon nagy az ilyen alapítványra. Ha pedig az imám valamilyen ügynök (iráni, katari, szaúdi, orosz, vagy ezek valamilyen kombinációja) akkor a kegyes alapítvány szépen terrorista (fedő)szervezetté válik.
Mindeközben Németországban a szent és sérthetetlen civil egyesülési jog védi, például a most összesepregetett irániak is vidáman fellebbezhetnek a Lipcsében székelő Bundesverwaltungsgerichtnél.
Politikai lépéskényszer
Vagyis itt van az a dilemma, ami mindenütt, hogy a nyugati liberális demokrácia jogállama megadja mindenkinek az ártatlanság vélelmét, és mindenkinek joga van a védekezéshez. Azoknak is, akik a nyugati liberális demokrácia jogállamának lerombolására esküdtek fel.
A társadalom pedig érzékeli, hogy tán ezeknek nem kellene megadni az összes létező lehetőséget arra, hogy aljas céljaikat megvalósíthassák. A kérdés az, hogy ezt az igényt a jobboldal, vagy a szélsőjobboldal fogja jobban, szavazatokra válthatóbban felkarolni.
Itt érkezünk el a másik Spiegel-cikkhez, amelyről még a nyaralás előtt akartam írni. Az Allensbach Institut, egy jónevű német közvéleménykutató felmérést készített, amelyben üzleti és politikai vezetőket kérdezett. Ez mutat pár érdekes dolgot.
Például, hogy 2023-hoz képest, amikor 49% válaszolt nemmel és 47% igennel arra a kérdésre, hogy Friedrich Merz, a CDU elnöke jobb kancellár lenne-e mint Olaf Scholz, most 64% válaszolta azt, hogy inkább Merz. A BDI (Bundesverband der Deutschen Industrie, a Sith Nagytanács) elnöke konkrétan “elvesztegetett éveknek” nevezte a Jelzőlámpa-koalíció eddigi kétéves országlását. Az Allensbach kutatása szerint a gazdasági vezetők 80%-a egyetért az egyesületi elnökkel, és különösen a zöldpártot kívánják a térdfájás maszatos füle cimpájára.
Jelen írás témájához szorosabban az tartozik, ahogy a vezetők az AfD (széljobb) és a BSW (szélbal) pártokhoz állnak. Mind a gazdasági, mind a politikai vezetők (80%) úgy gondolják, hogy Németország stabilitását (Standort Deutschland, nehéz lefordítani) veszélyezteti.
Ellenben ha úgy teszik fel nekik a kérdést, hogy az AfD-vel kötendő koalíciót el kell-e utasítani vagy nem, akkor a politikai vezetők 87%-a válaszol kategorikus nemmel, a gazdasági vezetőknél ugyanez az arány 62%. Vagyis a gazdasági vezetők szép csendben elkezdték beárazni, hogy a szélsőjobb politikai tényező lesz Németországban. Csináltak már egy ugyanilyet, nagyjából pont száz éve…
Valamit válaszolni kell
De a rettegést félretéve: nagyon jól látszik, hogy az európai nagyhatalmak politikájában nem nagyon tűr már halasztást a politikai iszlám kérdésének rendezése. A legtöbb ország politikai elitje elég erős ahhoz, hogy a széljobbot kordában tartsa, lásd Macront, aki az EP választás és az olimpia közé besuvasztott választással tankönyvi módon megsakkozta az RN-t.
De ez több okból sem hosszú távú megoldás. Az egyik, hogy az angol események mutatják, hogy ezek a pártok bármikor és azonnal beszállnak a néphergelésbe, csak most nem Németországban és nem zsidók, hanem Angliában és muszlimok ellen van pogromveszély. Jellemzően nem azok ellen a muszlimok ellen, akikkel probléma van, hanem a trafikot/kifőzdét üzemeltető, adót fizető, beilleszkedni próbáló muszlimok ellen, hiszen ők azok, akik megtalálhatók. A Hit Szent Harcosai, mire pogrom van, már valami jobb tengerparton vízipipázgatnak.
A másik, hogy a széljobb pártokra igény van, mégpedig azért mert vannak kérdések, amelyekre jelenleg csak ők válaszolnak. Mindegy hogy jól vagy rosszul, de csak ők. Előbb-utóbb ezekre a kérdésekre a többi pártnak is válaszolnia kell. A német felmérés alig burkolt üzenet Merznek: lesz szíves ezekre a kérdésekre politikailag értékelhető választ adni.
Igen, az egy igen nehéz flikk-flakk ugrás, hogy a német iparnak kell az olcsó bevándorló munkaerő (csakúgy mint az amerikai mezőgazdaságnak) de kell valamilyen válasz arra, hogy a városokat ne gyújtsák fel és ne lincseljelenek/erőszakoljanak meg nőket, ha kilátszik a ruhából a bokájuk.
Szeptemberben az egykori keletnémet tartományokban, ahol az EP választáson tarolt az AfD, választások jönnek. Hamarosan kiderül, hogy ki és hogyan tud koalíicót kötni.
De addig is kapcsolunk az uszodába, ahol ha a nemzet Halacskája nem végez egyszerre a dobogó első három helyén, akkor dr. Sós Csaba szövetségi kapitány elénekli a “Nem tudom az életemet hol rontottam én el” c. és kezdetű népies műdalt, közreműködik: ifj. Sárközy Lajos és népi zenekara.
Hogyan támogasd a Múzsát?
Előszöris nagyon köszönöm, ha egyáltalán eszedbe jut! A Múzsa sok szervezés és idegeskedés eredménye, munka mellett. Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, ha a tetszésedet bármilyen formában kimutatod.
Három módja van:
Patreon. Itt bármilyen összeget küldhetsz. A Patreonra nem teszünk tartalmat, azért tartottuk meg, mert az a legismertebb felület.
Előfizetés a magyar Múzsára. A magyar nyelvű Múzsán nincs fizetős tartalom, legfeljebb pár Q&A lesz, ami csak előfizetőknek van. Minimál összege 8 dollár.
Előfizetés az angol nyelvű Múzsára. Ez egy jelenleg kicsit mellékvágányon levő projekt, amire a heti belpol videó mellett nincs energia. De lesz.
Huh, több kiegszítés a poszthoz:
- az angol késelőt először kiskorúsága miatt anonimizálták (ezt írja elő a törvény), erre települt rá a kamuhír pogrom, hogy szélsőséges iszlám bevándorló. Talán két vagy három nap múlva döntött úgy az illetékes bíró, hogy az ő anonimitásának a védelme kevésbé társadalmi érdek, mint az, hogy ne legyen pogrom, ezért nyilvánosságra hozták, hogy angliában született, nevelkedett, bár ruandai származású. Az indítékairól azóta sem tudni semmit, csak azt, hogy semmilyen vallásos kötődése nem volt.
- A muszlimok több generációs beilleszkedésére részben igaz a vallási kötöttségek leépülése (Angliában főleg, ahol a gyarmati idők miatt már a migránsválság előtt évtizedekkel elkezdtek asszimilálódni), de távolról sem egyértelmű sőt. Egy pakisztáni (származású) kutatónő írt egy tanulmányt, ami arra jutott, hogy a hagyományos muszlim család, ahol az idősebbnek mindig igaza van, tiszteld apádat elv érvényesül a melegágya a re-iszlamizációnak és a radikalizmusnak.
Az első generáció bevándorolt, megpróbált beilleszkedni, ami jellemzően felemás volt: volt munka, volt lakás, kezdtek valamennyire "nyugatosodni", de azért megmaradt viszonylag zárt közösségnek. A második, esetleg már harmadik generáció, amelyik az egyre zajosabb ellenérzésekkel szembesül és hiába lehet belőle akár londoni polgármester is, azért jellemzően a trumpi "feketék munkáját" végzi, az meg elégedetlen a szülei (szerintük) megalkuvásával. Viszont mivel a szülőnek alapból nem lehet ellentmondani, a vallás lesz náluk az aduász. A "te ne beszélj nekem, te nem is vagy hívő" tromfolja a vallási alapokra épülő családi hierarchiát.
- Általánosságban a politikai iszlám kezelésének a minél erősebb szekularizáció lenne a módja - csak ettől az összes keresztény-nemzethy hazaffyas párt sikítófrászt kap. Pedig amíg azon az alapon engednek vagy tiltanak valamit, hogy a keresztény vallásúak többen vannak, az a melegágya annak, hogy ha fordul a kocka (vagy akár csak szervezettebbé válnak), akkor a muszlim (vallás nevében) ugyanezen az alapon jogot formáljanak a saját előírásaik másokra kényszerítésére. Nehéz azt megindokolni, hogy fehér embernek szabad egy jó kis diktatúrára vágynia, és azzal sincs semmi baj, ha ezt egy pap prédikálja a templomban, sőt megmondja, hogy a hívek kire szavazzanak, de egy mecsetben nehogy már ilyet merjenek csinálni.
"A többségi társadalom szekularizált életmódja koptatja a vallásos életmódot,"
Nem, hiszen éppen a második generációs bevándorlók radikalizálódnak. Az iszlám, radikális iszlám pont azért népszerű, amiért Orbán - egy csomó embernek nem tetszik ez a fajta gyökértelen, atomizálódott liberálfogyasztói világ. Közösséget akarnak meg identitást meg ilyeneket, tartozni valahova, nem egyedül lenni. Ez mind reakció a Bowling Alone világára. Ha úgy tetszik, arra, amit Marx úgy fogalmazott meg, hogy a kapitalizmus minden köteléket szétszakít, kivéve a készpénzt. Az a baj, hogy ez nem romantikus. Schumpeter kifejezésével, a tőzsde nem tudja pótolni a Szent Grált.
A dolog érdekessége, hogy sokáig a tradik fő problémája az volt, hogy unalmasak. Az egyfogú asszonykórus a templomban nem tud versenyezni a popzenével. De lassan kezdik megtalálni a módját, hogy hogyan hollywoodizálják a dolgot. Az aug 20 drónlámpás kereszt az égen elég menő volt. Jó show. Viszonylag egyszerű technológiai eszközökkel úgy nézett ki, mint egy szabályos vallási CSODA. Ld. Nagy Konstantin látomása. Lassacskán eljutunk oda, hogy minden búcsúban lehet hologramos Szűz Mária jelenés. Kezd kialakulni egyfajta tradi szórakoztatóipar. Tradwife-influenszerek meg minden. Modi is egyfajta neonlámpás hindushowt generál Indiában, gondolom, felvett Bollywoodból pár szakembert, akik tudják, hogy kell nagy showt csinálni.