A semmitmondás művészete
Magyar és amerikai politikusok, akik nem akarnak belebonyolódni
Az amerikai választási kampány a célegyenesre fordul. Ebben a fázisban egyre inkább az jellemző, hogy feladták egymás szavazóinak átcsábítását, két dologra összpontosít mindkét csapat: a saját szavazótábor aktivizálása és a hét “battleground” vagyis csatatér államra. Hatban egy százalék alatti vagy akörüli előnnyel vezet Trump, egyben Harris, de a különbség mindenütt a mérési hibahatár környékén van.
Harris az elmúlt hetekben kénytelen volt leülni pár interjúra, mert a Trump-kampány - teljes joggal - felrótta neki, hogy a Demokrata Párt zárt falanxot alkot körülötte és nem válaszol újságírói kérdésekre. Ezért aztán adott pár interjút, többek között az “ellenséges” Fox News csatornán is, a Bret Baier nevű riporternek, aki a Fox elsőszámú politikai újságírója. Nem egy Tucker Carlsont kell elképzelni, a pasas politikai elköteleződése nem titok, de a szakmai élvonalhoz tartozó újságíróról van szó.
Ha valaki akar bicskanyitogatót nézni, nézze meg az interjút. Harris jól láthatóan ugyanazért ment oda, mint a Trump-vitára az ABC csatornán. Be volt készítve neki tucatnyi panel és azokat így ránézésre akkor is elmondta volna, ha Baier lefordul a székről és épp két mentőorvos dolgozott volna rajta, hogy intubálja és bebikázza. Lehet csak az ügyészek iránti mély szimpátiám erősíti fel bennem ezt az effektet, de ha én amerikai lennék lehet most döntöttem volna el, hogy otthon maradok.
Miért csinálja ezt Harris - tettem fel magamnak a kérdést, és ennek az eredménye lett az a cikk, amit az angol Múzsán olvashattok.
Mivel volt panasz rá, hogy túl sok az angol tartalom és ez érdekes magyarul is, összefoglalom és kiegészítem pár, elsősorban magyar olvasóknak érdekes dologgal.
A friss csereember lendületet hozott a Demokraták játékába
Harris, mint az közismert, két héttel a Demokraták jelöltállító kongresszusa előtt lett előhúzva a kalapból, amikor Joe Biden hibái már azzal fenyegettek, hogy Trump egyszerűen a Sleepy Joe mémek hátán fog bemasírozni a Fehér Házba.
Ez két dolgot eredményezett. Az egyik hogy a nagy megkönnyebbül sóhaj, hogy Biden végre hajlandó volt félreállni, nagyon megdagasztotta Harris vitorláit, azonban mára ez a kezdeti hurráoptimista lendület valamelyest alábbhagyott.
A másik is fontos: Harrisnek nem kellett végigküzdenie magát az előválasztási folyamaton. Az előválasztás az amerikai demokrácia nagyon fontos eleme. Minden államban végig kell menni, meg kell győzni a szavazókat. Tehát a jelöléshez nem elég csak a partvidékek színházba/koncertre járó, környezettudatos, városi liberális értelmiségét megnyerni, hanem a vidéki Iowában lakó farmert is meg kell, aki countryt hallgat és a haverjaival sörözget, borjúszegyet készít füstölős BBQ sütőben, és utána a múlt heti ugyanilyen buli sörösdobozait lődözik le a kerítésről. Yeee-haw. Ők is Amerika, és az ő szavazataik (de legalábbis a szavazataik egy része) nélkül nem lehet elnöknek lenni.
Az előválasztási folyamatban különböző érdeklődésű választók előtt kell megmérkőzni és az éles választásra olyan programmal megérkezni, amelyet minden amerikai államban élesben kipróbáltak.
A last minute kockázatai
Az idei amerikai elnökválasztást egy fura “demokráciadeficit” jellemzi. Íratlan szabály, hogy ha a hivatalban levő elnök újraindul és nincs semmi nagyon botrányos, akkor legfeljebb jelképesen indul ellene bárki az előválasztáson. Bidennel is ez történt, csak aztán jöttek a nagyon botrányos lefagyásai. A másik oldalon lenni kellett volna éles csatának, de az a helyzet, hogy a Republikánus Pártra Trump annyira ráült, hogy a legjobb ellenfelei se nagyon jutottak 20% fölé az előválasztásokon. Ennek az az oka, hogy az előválasztásokon a pártok legaktívabb 10-20% szavazórétege szavaz, és a republikánusok esetében ezek a trumpisták.
Mivel Kamala Harris nem vett részt előválasztási folyamatban, most két olyan elnökjelölt van, akinek nem kellett érdemi kihívóval szembenézni az előválasztásokon. Harris esetében ez áldás és átok. Áldás neki, mert ő hajlamos belemenni arrogáns ütésváltásokba, amikor - hacsak valaki nem harcos balos demokrata szavazó - kipattan a rugós bicska a zsebben. Ezeket nagyrészt elkerülte. Ám az érem másik oldala meg az, hogy így nagyon sok dologban nem volt egy év “kifejleszteni” a politikai álláspontját.
Vagyis olyan helyzet van, hogy három hónappal a választások előtt kellett volna kitalálni, hogy mit mondjon abortuszról, fegyvertartásról, szociális kérdésekről, külpolitikáról. Hogy csak az utolsót vegyük: például a csatatérállam Pennsylvania elég nagy része él fegyvergyártásból és nekik nagyon jól jött, hogy megy Ukrajnába, Tajvanba és Izraelbe fegyver. A partvidéki államokban elég sok zsidó él ahhoz, hogy ott nehéz legyen nem támogatni Izraelt, viszont ugyanitt, főleg a fiatal városi értelmiség kritikusan viszonyul Izraelhez és vannak bőven pro-palesztin demokrata szavazók is. Na itt van szükség a politikusi patikamérlegre és a sok-sok tesztre.
Ilyen helyzetben érthető a Harris-kampány döntése, hogy a kampányban a középosztályos, fekete értelmiségi nő mivoltot hangsúlyozzák, aki a maga erejéből ért el dolgokat, és aki ugyanezzel a gyakorlatias, becsületes, mégis megértő és emberi…bla, bla, bla, bla, bla.
És nem mond semmit a sajtónak, nem válaszol konkrét politikai kérdésekre. Nem és nem. És most már a választásokig nem is fog. Be fog jönni neki? Nem tudjuk.
Magyar és a valamit mondás kockázatai
Közben nálunk nem három hét, hanem 18 hónap van a választásokig, és Magyar Péter szerdán megint nagy beszédet fog mondani. Nagyon meg lennék lepve, ha valamilyen konkrét, számonkérhető szakpolitikai dolog hangzana el tőle.
Az ő esetében nem az van, mint Harrisnél, hogy egy bakit három hét alatt már nem lehet helyretenni ezért inkább nem mond semmit. Ő egyszerűen tudja, hogy a választóinak kb. 10-20%-át érdekli bármilyen konkrétum, a többinek egyszerűen elege van a NER-ből, mert vége a hét bő esztedőnek, és lassan három éve mindig jövőre indul be a növekedés.
Kénytelen vagyok rámutatni, hogy a fanyalgó értelmiségi fórumokon kívül jelenleg a kutya nem kíváncsi arra, hogy mit gondol Magyar Péter a közlekedéspolitikáról vagy az egészségügyről. A NER-propaganda tíz éve nem fejtett ki semmilyen szakpolitikai bármit. Mindig háborúznak valakivel, mindig van Nagy Történelmi Személyiség Terv, Operatív Törzs, vagyis a fogalmatlan hadonászást és sodródást adják el határozott cselekvésként.
Egyszerűen elszoktunk az ütköző álláspontoktól és a közéleti vitáktól.
Jó lenne ha ez majd változna, csak jelenleg a magyar politikai élet nem ebből áll. Ráadásul a választók sem azok a nyitott gondolkodású, liberális népek, amilyennek pl. az én kommentelőim szeretik gondolni magukat. Érdemes rápillantani arra a felmérésre, amelyet a Tett és Védelem Alapítvány rendelt Záveczéktől a magyarországi antiszemitizmus témájában. Az antiszemitizmust most hagyjuk, a linkelt dokumentum 5-10 oldalát olvassuk, ahol a társdalom értékrendjét, attitűdjeit vizsgálták.
A magyarok 60-70% érzi úgy hogy nincs megfizetve, nincs megbecsülve, nem tudja érdkeit érvényesítetni. Kb ugyanilyen arányban halálbüntetéspárti, börtönbe zárná a drogosokat, 82% szeretne kemény bevándorlási szabályokat. 73% szerint a legfontosabb dolog amit meg kell tanítani a gyereknek a tekintélytisztelet. 69% szerint „bármelyik pártra is szavaznak az emberek, a dolgok úgysem változnak” és 82% szerint nem tud semmilyen befolyást gyakorolni a kormány politikájára. 68% szeretne erős vezetőt. 83% szereti az “adózzanak többet a gazdagok” elvet.
Ebben a közegben az értelmiség igénye szakpolitikai programokra és valamiféle felvilágosult agenda meghirdetésére sziréndal.
Majd hülye lesz Magyar Péter belebonyolódni mindenféle szakpolitikai vitákba, eljárkálni fanyalgó értelmiségiek dolgaira reagálni. Ez jelenleg kb. olyan, mintha Torghelle “Air Xanyi” Sándortól a Shane Tusup elleni bokszmeccse előtt elvártuk volna, hogy fejtse ki véleményét Radnóti szerelmi lírájáról vagy a kisvállalkozói szektor adóztatásáról.
Na jó, de kivel vitázzon?
Ráadásul Kamala Harrist legalább formálisan sikerült belekényszeríteni olyan interjúkba, ahol szakpolitikai kérdésekre kellett volna válaszolnia, de vállalva azt a kockázatot hogy egyesek arrogánsnak fogják tartani, nem válaszolt rájuk.
Magyar Péter esetében nem látszik, hogy ki fogja őt éles interjúkra kényszeríteni. A tábora így is nagy és növekszik. Orbánék félnek minden szakpolitikai kérdéstől és az őszinte vitától, ugyanis nemhogy nem értenek semmihez, hanem mindent szét is vertek.
A fanyalgó értelmiségiekkel vitázni felesleges. Marad a Partizán meg még egy-két hely, de oda is nagyon ki kell választani hogy mikor ül oda és mit vállal. Magyar politikai karrierje ugyanis rámutat egy érdekes és sokaknak nagyon kellemetlen dologra.
Nagyon átalakult, sőt időlegesen meg is szűnt az értelmiség királycsináló szerepe.
Nagyon hosszú folyamatok vezettek idáig, és megint lehet látni halvány párhuzamokat az amerikai és az itteni politika között.
Szokásosan a (szélső)jobboldal elitellenes politikáját szokták emlegetni, ahol az erős vezető majd véget vet a parttalan értelmiségi okoskodásnak, szétcsap, hogy azt ne mondjam, jól odabasz egy nagyot és elkezdi megoldani a dolgokat.
Ha megengednek egy kis hályogkovács szociológiát a nyájas olvasók: mostanában kezd érezhetően fogyni a boomer generáció, és kezdi a szavazópolgárok derékhadát adni az X generáció. Az X és a későbbi generációk közötti jelentős különbség, hogy az X utániak viszonya az agresszióhoz és a machismohoz teljesen más.
Elég visszanézni, hogy milyen egy nyolcvanas-kilencvenes évekbeli akciófilm, meg egy mostani. Nagyjából az 1999-es Matrix és a 2002-es első Bourne film idején kezd eltűnni a vicces beszólásokat pufogtató, átizzadt atlétában feszítő, a naiv bögyös szőkét legalább a film végén lesmároló akcióhős, és megjelenni a vívódó alak, aki nem érzi jól magát attól, hogy puszta kézzel eltöri a genya ellenség nyakát. 2006-ban a vicces womanizer James Bondot hozó Pierce Brosnant lecserélik a depis, vívódó exkommandóst megformáló Daniel Craigre.
Az X generáció utáni politikában tehát valószínűleg más lesz majd a viszony az erős vezetőhöz, de most a szavazóbázis jelentős része úgy gondolja, hogy a Die Hard egy hagyományos karácsonyi film.
Nem lehet más a politika
Ebben a közegben még könnyebben talál jó talajra a csapjunk oda politizálás, és ezt a világon mindenütt sokan ki is használják az AfD-től Boris Johnsonon és Giorgia Melonin át Donald Trumpig. És bizony ilyen a mi Orbán Viktorunk és Magyar Péterünk is.
De van itt egy másik, kellemetlenebb dolog, amelyről kevesebb szó esik. Ez pedig az értelmiségi szerep kisajátítása. Ebből nekünk magyaroknak van egy gyönyörű illusztrációnk, mégpedig amikor Magyar Péter kisétál az ATV Egyenes Beszéd stúdiójából.
Ezt lehet kakaskodásnak minősíteni Rónai Egon és Magyar Péter részéről…és az is. De ott van mögötte az értelmiségi elit elvárása, hogy jöjjön ide a jelölt és mondjon nekünk tetsző dolgokat. Ha így tesz, akkor beszenteljük és természetesen megmondjuk majd neki azt is, hogy kikkel lépjen politikai szövetségre, kiket utasítson és milyen szakembergárdával dolgozzon.
Ha nem így tesz, akkor pedig rá fogjuk mondani, hogy bizony ez egy politikai kalandor, egy veszélyes wannabe zsarnok. Ez amúgy lehet hogy tényleg igaz rá, de nem azért mert sértődött véleményvezérek kimondták rá a fatvát: Ez Az Ember Nem Is Értelmiségi.
A tudatos politizálás hajnala vagy az elitelleneség tetőpontja?
A Magyar Péter személyében rejlő minden kockázattal együtt én ezt pozitív fejleménynek tartom. Vagy ő, vagy aki az ő példájából tanul, látni fogja, hogy nem Új Péternek, Rónai Egonnak, Tóta W. Árpádnak, Ésik Sándornak vagy bármilyen más fanyalgó értelmiséginek kell politizálni, hanem a választópolgárnak. Persze, van egy érezhető, mérhető 10-20%, akit meg lehet szólítani értelmiségi szólamokkal. Nade hol? Hogyan? Kik ezek? Milyen választáson tudnak ők úgy szavazni, hogy mandátum is legyen belőle? Érdemes-e az ő megnyerésük érdekében feladni más szavazórétegeket vagy be lehet-e rendezkedni az értelmiségi kispárt létre?
Ha beindul egy ilyen szemléletváltás a magyar politikában, az nagyon jó dolog lesz. De addig is, nem szabad messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy még nem hallottuk Magyar Péter Nagyívű Szakpolitikai Programját. Meglehet nem is fogjuk.
Mellesleg ha már a politikához és a Nagy Társadalmi Kérdésekhez értő értelmiségiek vagyunk, gondolkodjunk egy kicsit. Egyáltalán nem biztos hogy Magyar Péter lesz a következő miniszterelnök, de ha ő lesz, akkor addig a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a Fidesz megpróbál tényleg mindent ellopni a következő másfél évben, ami még egyáltalán megmaradt, lerohasztja a maradék közszolgáltatást is, és iszonyat hisztit fog csapni műproblémák körül.
Szakpolitika, poroltóval
Tehát ha nyer is Magyar 2026-ban és van egy nagy megkönnyebbült sóhaj, akkor is, milyen mozgástere lesz? Semmilyen. Tüzet kell oltania. Ki kell egyezni Brüsszellel, hogy jöjjön a pénz, ki kell neveznie egy kb. a Bajnai-kormányhoz hasonló társaságot maga alá, akik elvégzik a tűzoltást. A legtöbb szakpolitika egyszerűen adni fogja magát, kb. azon a szinten, hogy a mozdonyműhely két éve nem vehetett csapágyzsírt, akkor a szakpolitika az, hogy veszünk nekik csapágyzsírt.
(Persze lehet, ha ismételni akarja a Nagy Történelmi Pofára Eséseket, hogy csinál egy MDF kormányt, ideológiailag megfelelő, ám mindenre alkalmatlan amatőrökkel és nácoid kreténekkel, hogy 4 év után egy Fidelitas/MCC kretén is jó ötletnek tűnjön, mint anno 1994-ben, mikor az ország kétharmadra hozta vissza a KISZ-t és a technokratákat.)
Ebben a helyzetben Magyarnak egyszerűen nincs szüksége arra, hogy szakpolitikáról beszélgessen bárkivel, azt az üzenetet kell közvetíteni, hogy már csak egy kicsit kell kibírni, és utána jobb lesz. Ami mellesleg jelenleg Orbán fő üzenete is. Innentől kezdve a választás fő kérdése, hogy ezt kinek fogják az emberek elhinni.
Persze, akárcsak Harris esetében, néhány interjú itt is elkerülhetetlen lesz, de azok is főleg az imidzsépítést fogják szolgálni. Másfél év hosszú idő, valószínűleg nem fogja kibekkelni valamennyire érdemi interjúk és legalább jelmondatokat tartalmazó politikai program hirdetése nélkül. Meglátjuk.
Hogyan támogasd a Múzsát?
Előszöris nagyon köszönöm, ha egyáltalán eszedbe jut! A Múzsa sok szervezés és idegeskedés eredménye, munka mellett. Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, ha a tetszésedet bármilyen formában kimutatod.
Három módja van:
Patreon. Itt bármilyen összeget küldhetsz. A Patreonra nem teszünk tartalmat, azért tartottuk meg, mert az a legismertebb felület.
Előfizetés a magyar Múzsára. A magyar nyelvű Múzsán nincs fizetős tartalom, legfeljebb pár Q&A lesz, ami csak előfizetőknek van. Minimál összege 8 dollár.
Előfizetés az angol nyelvű Múzsára. Ez egy jelenleg kicsit mellékvágányon levő projekt, amire a heti belpol videó mellett nincs energia. De lesz.
Hadd reagáljak erre: "Kénytelen vagyok rámutatni, hogy a fanyalgó értelmiségi fórumokon kívül jelenleg a kutya nem kíváncsi arra, hogy mit gondol Magyar Péter a közlekedéspolitikáról vagy az egészségügyről." Szerintem sokkal többen kíváncsiak erre, de (és most nagyon csapongó, néha offtopic is leszek - majd kimoderálsz):
Az állításodról(nem kíváncsi):
(1) ezeknek a "kutyák"-nak a fenti csoporttal ellentétben nincs nyilvános hangjuk, képviseletük (például mert nem is egységes csoport), ergo nem is tudhatjuk hogy mi érdekli őket
(2) már elég sokszor lettek palira véve ahhoz, hogy szép csendben hazudjanak a közvélemény kutatóknak, majd a választás napján akkor is az elfuserált összefogásra szavazzanak, ha előtte háromhavi bért kaptak "csak úgy"
(3) nem először fordul elő hogy egy elemző/szakértő/megmondóember lukra fut (ld. még: "az átlag magyart nem érdekli a politika" - na ja, ha a Mónika show érdekesebb, akkor nem...)
A mondat második felére reagálva:
(4) a Tisza az EU parlamentben elsősorban magyar külpolitikával kellene foglalkozzon - ami egyébként nem látszik hogy lenne nekik
(5) a Tiszának a fővárosi közgyűlésben a létszámuk arányában kellene dolgozni, kb. olyan hozzáállással, mint az MKKP (másképp kutyák) - ehelyett ijedten tanulják a mindentől távolmaradást
(6) szűkebb baráti körben (van köztük többdiplomás is, nemcsak én, aki lefelé lógok ki közülük) is egyetértünk abban, hogy bár Magyar Péter legfeljebb egy jó kommunikátor, de messze nem leendő politikus - nota bene államférfi - akkor is rá kell szavazzunk, hogy a moha alatt rothadó rendszert kissé megbillentsük
(7) mindezt nem azért, mert "hívők" lettünk, hanem mert 14+ éve Magyar Péter az első politikus (előlegezzük meg hogy az) aki pontosan azokkal a szavakkal azokat a problémákat teszi közbeszéd tárgyává, ami a konyhaasztal körül kb. ugyanennyi ideje téma.
Bocsánat a túl hosszú, unalmas és inkoherens betűkupacért...
Hogy kinek melyik amerikai jelölt "jön be", természetesen egyéni. Trump pontosan annyira nem válaszol konkrét (politikai) kérdésekre, mint Harris, vagy csak a saját lózungjait nyomatja. Szomorú, hogy az amerikai választók igen jelentős része csak a közösségi médiában olvasott féligazságok és teljes hazugságok alapján alakítja ki a preferenciáját. Nem tudom, honnan származik az az adat, hogy a csatatér államokk közül 6-ban Trump vezet. Én azt olvasom, hogy 4-ben Harris vezet, 3-ban Trump, bár valóban mindenhol a statisztikai hibahatáron belüli a különbség. Ami a Magyarral vont párhuzamot illeti, too true to be good.