Már elég régóta van az, hogy Orbán minden külpolitikai megmozdulása az “elszabadult hajóágyú” kategóriába esik. A belpolitikában a NER működése meglehetősen logikus és kiszámítható (egyszerűen Vincent Törvényeit kell alkalmazni), a nemzetközi ténykedésével kapcsolatban viszont azon túl, hogy “hogy merészeli?!” a leggyakrabban felmerülő kérdés a “miért jó ez neki???”
Fullba tolni a kretént
A magyar külpolitika ugyanis nem csak hogy sikertelen, de egyenesen kontraproduktív. Konkrétan jobban járna az ország, ha nem lenne, és a Bem rakparton alma- és krumpliosztáson kívül egyszerűen nem csinálnának semmit. Na most a kedvelt ellenzéki narratívával ellentétben Orbán nem hülye (mondjuk ha az lenne, nem is lehetne az, aki). 1998 óta pedig 25 év tapasztalatot szerzett a világpolitikában is, 4 amerikai elnökkel és 3 német kancellárral volt munkakapcsolatban, tehát az sem igaz, hogy csak országon belül ismeri ki magát. És mégis: Magyarországot a világ két legerősebb nemzetközi katonai és gazdasági-politikai szervezetének (NATO és EU) teljes jogú tagjaként olyan helyzetbe hozta, ami leginkább az 1940-es évek “hintapolitikájához” hasonlítható - a történelemből ismert eredménnyel. Ráadásul még az sem mondható el, hogy Orbán itt is a személyes érdekeit helyezi az ország sorsa fölé, mert a jelenlegi helyzet annyira neki sem jó. Tény, hogy a belső hatalmát és népszerűségét nem veszélyezteti, de igazából semmi pozitív eredményt nem hozott neki (ellenben krónikus pénzhiányt igen, az EU-támogatások részleges elapadása miatt). Racionálisan nézve a nyíltan putyinista, a létfontosságú szövetségeseivel konokul szembehelyezkedő, ellenben a Magyarországnak semmilyen hasznot nem hajtó diktátoroknak gazsuláló magyar “diplomácia” - egyszerűen ostoba dolog. Ideje tehát, hogy nem racionálisan is megvizsgáljuk.
Hüvelykszorító?
Az egyik legnépszerűbb “magyarázat” Orbán magatartására, hogy Putyin satuban tartja a… hüvelykujját, és valamivel zsarolja őt. A magam részéről ezt felettébb valószínűtlennek tartom. Egyrészt mégis mivel tarthatná sakkban? Orbántól akkor sem fordulnának el a hívei, ha a tévében közvetítenék egyenes adásban, ahogy csecsemőket reggelizik, azt pedig eleve mindenki tudja róla (és senkit sem érdekel), hogy egy korrupt tolvaj. Ráadásul Magyarország már régen nem elég demokratikus ahhoz, hogy a miniszterelnök egy akármekkora botrányba belebukjon. Azt pedig talán még Putyin sem merné meglépni, hogy merényletet szervezzen egy NATO-ország vezetője ellen. Szóval nem, Viktorunk nem kényszerből nyalja Vologya valagát, hanem mert úgy érzi, hogy érdemes. Na de miért éri meg neki? Anyagilag semmiképpen, hiszen az EU-tól nagyságrendekkel több pénzt kaphat(na). Persze mondhatjuk, hogy Orbánnak minden IS kell, a nyugati meg a keleti pénz is, de - különösen az ukrán háború kezdete óta - a kérdés egyre inkább “vagy-vagy” formában merül fel. Márpedig a kínai, depláne az orosz pénz soha nem fog akkora mennyiségben és olyan jó feltételekkel áramlani, mint az EU-s, bár az tény, hogy egy picivel (de nem olyan sokkal) könnyebben ellopható.
A magyar lélek tükre
Orbán Viktorról sokszor és sokan mondják, hogy azért ilyen népszerű, mert érti a magyar néplelket. Ebben valószínűleg sok igazság van, ugyanis ő maga is a magyar néplélek bizonyos vonásainak tipikus példája. A saját önfényező jellemzése szerint ezek a “csavaros észjárás” és a “futballokosság”, meg a “konok szabadságszeretet”. A valóságban viszont a sértődött kisebbrendűségi komplexus. Az egyik leginkább magyaros érzés az, hogy minket nem ismernek el az érdemeink szerint, hogy nekünk több és jobb “járna”, mint ami jut. Ezért a csalás, az árulás nem bűn vagy jellemhiba, hanem jogos és természetes rekció a minket ért igazságtalanságra. Ha megnézzük Orbán világmegfejtő kinyilatkoztatásait, mindig ez a vezérmotívum: a gonosz Külföld (most éppen a Nyugat, de ez tetszés szerint változtatható) évszázadokon keresztül kihasznált és elárult minket, de most majd mi megmutatjuk, hogy ki itt az igazi faszagyerek! A sógorom is csak azért nem lett világhírű focista/rockzenész/filmsztár/üzletember, mert nem hagyták érvényesülni a rohadt zsi… liberálisok! És tényleg, Orbán alatt Magyarországgal többet foglalkoznak a világsajtóban és a nagyhatalmi politikában, mint azelőtt bármikor, és mint azt az ország mérete és jelentősége indokolná.
Egotrip, de hova?
Az orbáni külpolitika kétségkívül sikeres abból a szempontból, hogy Magyarország tényleg “bot a küllők közt, tüske a köröm alatt” lett a nyugati szövetségen belül. Az sem látszik egyelőre, hogyan tudna ennek a kellemetlen helyzetnek véget vetni akár az EU, akár a NATO. Orbán Viktor a világpolitika egyik legnagyobb trollja lett, ami igencsak cirógatja a sértődött magyarságukat babusgató hívei (és természetesen a saját) hiúságát. Az a kérdés azonban továbbra is nyitott, hogy mi végre ez az egész? Mi a végjáték, a Nagy Cél? Nos, nagyon úgy tűnik, hogy semmi. Még ha Trump amerikai, Le Pen meg francia elnök lesz, és az Európai Parlament átalakul egy baráti fasiszta cserkészdzsemborivá, Magyarország geopolitikai helyzete akkor sem fog alapvetően megváltozni. Mi továbbra is egy földrajzi fekvésénél fogva megkerülhetetlen, az európai kultúrális palettán jegyzett, érdekes kis nemzet leszünk, akik viszont mind gazdaságilag, mint katonailag túlságosan kicsik és gyengék ahhoz, hogy csatlósállamnál fontosabb szerepet kapjanak a világpolitikában. Ami önmagában nem baj, csak ugyebár nagyon nem mindegy, hogy milyen nagyhatalmak érdekszférájában vagyunk csatlósok. A helyzet az, hogy ha a világ és Európa Orbán Viktor vágyainak megfelelő irányba változna, az nekünk igen rossz lenne (és ebbe a “nekünk”-be maga Orbán is beleértendő). Magyarország jelenlegi, viszonylag kedvező helyzete pontosan annak a szövetségi rendszernek köszönhető, amit éppen orosz és kínai “barátaink” minden erővel próbálnak szétverni. Amennyiben ez sikerülne nekik, Orbán sem járna többé pöffeszkedve Brüsszelbe, hanem hajlott háttal csókolna kezet a moszkvai és pekingi vezetőknek. De mindez nem számít. A pillanatot kell uralni, holnap majd megint kitalálunk valamit. Utánunk az özönvíz…
A nyugati meg a keleti pénz között nem a mennyiségi meg nem is az ellopható mennyiségi különbség számít, hanem az, hogy a nyugati pénzhez másfajta kötelezettségek járulnak. Jobban oda kell figyelni a bíróságok függetlenségére, stb. A keleti pénzhez legfeljebb annyi, hogy "ne piszkáljátok az orosz/kínai üzletet". Ez az, ami igazán tetszik benne Orbánnak.
(1) Nem vágom, hogy az orbáni külpolitikára miért ne lenne szintén érvényes rögtön Vincent első törvénye. Pénztől Kárpátaljáig terjedő kapzsi mohóság, a trollkodásos EU-nak, Nato-nak betartás, az atavisztikus fullbatolt kreténség.
"A NER minden intézkedése megmagyarázható a lopás, az öncélú szemétkedés és a dilettantizmus megfelelő kombinációjával. Nincs kivétel."
(2) Én azt látom, hogy Orbán úgy maxolja ki fék nélküli őrültségeit, hogy
(a) mintha nem lenne holnap, ezzel bevállalva minden korábbit meghaladó jövőbeli potenciális károk növekedését.
(b) Nemcsak pusztán a pillanatot akarja uralni, de minél kisebb költséggel, minél nagyobbat akar durrantani, más irányú próbálkozásainak is végeredményben alávágva. "Amit ma megtehetsz..." jeligére.
(3) Ha ez az Orbán valamiért hirtelen kikerülne a képből, vajh mi maradna Magyarországon, ahol alapfeeling a marakodás/veszekedés, a konszenzusképtelenség? Ahol csak az cizellálódik egyre finomabb felbontásban, hogy hogyan szoruljon ökölbe az ember keze, tehetetlenségében. Számomra legalábbis hasonlóan ijesztő a NER-komplementer média és politikai tér, a fókuszálatlan hangoskodásával, divergáló szétforgácsolódásával.
(4) És hogy a földhözragadtság is szót kapjon, érdemes elidőzni pl.: a "siker" mibenléténél, amin Rácz András és Török Gábor(+Hegedűs Dániel) összekapott a héten. Rácz András azt mondta Putyinék hülyét csináltak Orbánból (pl.: megalázással), Török Gábor meg azt hangsúlyozta "sikerként", hogy Orbán meg tudta csinálni, amit meg akart csinálni (az orbáni ötperces tüzijátékra gondolva?). Ha egy fontos, sokszor amúgy mérhető, fogalom - mint a "siker" - megítélése ennyire képlékeny, akkor mégis hogyan lenne elképzelve egy nem dilettáns kormányzás Magyarországon?
Konklúzióm: nehéz nem észrevenni a trendszerű pusztulást, pláne úgy, hogy él Vincent negyedik törvénye is: "Mindig van lejjebb".