17 Comments

A nyugati meg a keleti pénz között nem a mennyiségi meg nem is az ellopható mennyiségi különbség számít, hanem az, hogy a nyugati pénzhez másfajta kötelezettségek járulnak. Jobban oda kell figyelni a bíróságok függetlenségére, stb. A keleti pénzhez legfeljebb annyi, hogy "ne piszkáljátok az orosz/kínai üzletet". Ez az, ami igazán tetszik benne Orbánnak.

Expand full comment
Jul 14·edited Jul 14

(1) Nem vágom, hogy az orbáni külpolitikára miért ne lenne szintén érvényes rögtön Vincent első törvénye. Pénztől Kárpátaljáig terjedő kapzsi mohóság, a trollkodásos EU-nak, Nato-nak betartás, az atavisztikus fullbatolt kreténség.

"A NER minden intézkedése megmagyarázható a lopás, az öncélú szemétkedés és a dilettantizmus megfelelő kombinációjával. Nincs kivétel."

(2) Én azt látom, hogy Orbán úgy maxolja ki fék nélküli őrültségeit, hogy

(a) mintha nem lenne holnap, ezzel bevállalva minden korábbit meghaladó jövőbeli potenciális károk növekedését.

(b) Nemcsak pusztán a pillanatot akarja uralni, de minél kisebb költséggel, minél nagyobbat akar durrantani, más irányú próbálkozásainak is végeredményben alávágva. "Amit ma megtehetsz..." jeligére.

(3) Ha ez az Orbán valamiért hirtelen kikerülne a képből, vajh mi maradna Magyarországon, ahol alapfeeling a marakodás/veszekedés, a konszenzusképtelenség? Ahol csak az cizellálódik egyre finomabb felbontásban, hogy hogyan szoruljon ökölbe az ember keze, tehetetlenségében. Számomra legalábbis hasonlóan ijesztő a NER-komplementer média és politikai tér, a fókuszálatlan hangoskodásával, divergáló szétforgácsolódásával.

(4) És hogy a földhözragadtság is szót kapjon, érdemes elidőzni pl.: a "siker" mibenléténél, amin Rácz András és Török Gábor(+Hegedűs Dániel) összekapott a héten. Rácz András azt mondta Putyinék hülyét csináltak Orbánból (pl.: megalázással), Török Gábor meg azt hangsúlyozta "sikerként", hogy Orbán meg tudta csinálni, amit meg akart csinálni (az orbáni ötperces tüzijátékra gondolva?). Ha egy fontos, sokszor amúgy mérhető, fogalom - mint a "siker" - megítélése ennyire képlékeny, akkor mégis hogyan lenne elképzelve egy nem dilettáns kormányzás Magyarországon?

Konklúzióm: nehéz nem észrevenni a trendszerű pusztulást, pláne úgy, hogy él Vincent negyedik törvénye is: "Mindig van lejjebb".

Expand full comment
deletedJul 15
Comment deleted
Expand full comment
Jul 15·edited Jul 15

Szerintem

* Egyrészt nem: hiszen a népirtás konszenzusos fogalom (ma még?), vagyis tudható mi tartozik bele és mi nem. Amit aztán lehet így-úgy számszerűsíteni. De legalább van valamiféle értelmezhető alap.

* Másrészt igen: hiszen a Tisza minapi 30%-os előretörése kizárólag a hatékonyságról szólt, minden más további kérdést (időlegesen) zárójelbe téve. Mit a közismert viccben: A kapitány leszól a gépházba: -Mennyi? -Harminc! -kiáltja a gépész. -Mi harminc? - kérdez vissza a kapitány. -Mi mennyi? -kérdez vissza a gépész.

* Hogy mi lenne mindennek az egyenlege?

* Az én véleményem szerint azt látjuk, hogy egyre durvuló tempóban egyrészt porlad el minden konszenzusalap, másrészt rohad ki minden például a sikerességmérés alól is. A dilivonat gyorsulásának kövekeztében enyészetté lesznek már a közös fogalmaink készlete is. Így aztán a rogáni látszatmérnökség (alternatív valóság-gyártás) naponta szállítja a tömeghipnozisos egyre durvuló meglepetéseket (lásd friss példának Deák Dániel mai - Trump merénylet és Korányi Dávid összekapcsolási - kísérletét).

* Ki tudja mindez hogyan hová vezet (nincs jós, aki megmondaná). Viszont 14+ éve megrendíthetetlenül stabil a minimum 2 millás Fidesz-bázis egybentartási hatékonyságának sikeressége. Minden egyébről meg lehet ideig-óráig életképes narratívákat gyártani.

Expand full comment
deletedJul 16
Comment deleted
Expand full comment

Nekem más a gondolatmenetem (újból nekifutva):

* Kezdetben volt valami politikai tartalom, amiről sok ember gondolt nagyjából azonosat. Ha ez megválasztódott, akkor a sikert is meg a kudarcot is nagyjából hasonlóan ítélték meg belül is, kívül is.

* Aztán jött a Fidesz/NER az alternatív valóságával és durván devalvált lényegében minden - érdemi értelmezés utáni nagyobb konszenzussal vállalható - politikai tartalmat. Látszatok generálódtak, meg süketek párbeszéde lett. Alapfeeling lett a "miről beszél ez". Ennek látványosan elinflált, nullára derivált politikai tartalomnak és párbeszédnek sikermutatója a folyamatos Fidesz 2/3.

* Aztán jön (frissiben) Rácz András és Török Gábor (immáron a NER-komplementerből) és én azt veszem le, hogy már náluk sincs közös talapzata annak, amit mondanak, egy meglehetősen komoly témában. Mintha két külön nyelvet beszélnének, érthetetlenül nulla konszenzussal.

* Na most. Értelmezésemben Magyar Péter már ebbe a kiürestített politikai tartalmi vákumba teleportált, óhatatlanul is. Összeszedett nagy hatékonysággal 30%-ot a Tiszával, perszonifikált és ahogy mondod karizmatikus popsztárként, amiben a legfajsúlyosabb faktor az Orbán-/Fidesz-ellenesség. De június 9-ig e mögött csak ígérvény sőt inkább csak potenciál volt, semmi más. Nem tudjuk mi ért el politikai tartalmi vonatkozásban 30%-ot. Én ennyit akartam csak mondani korábban. Adott lett egy fekete doboz és elért 30%-t (annak minden következményével).

* Az előbbi bekezdés amúgy felveti a durvuló sérülékenység kérdését, mert a tömeg hasonló bizonytalan alapozással Orbánhoz hasonló vagy pláne még rosszabb "főgenyát" is pajzsra emelhet, mert hiszen min múlik, hogy "széna vagy szalma".

* Magyar Péter értékelésétől eltekintenék, már így is túl hosszú és valszeg tök felesleges a kommentem, egyébként is messzire vezetne.

Expand full comment
deletedJul 16
Comment deleted
Expand full comment
Jul 17·edited Jul 17

* Én a fake newst nem vagy másképpen keverném a beszélgetésbe..

* Alapvető élménye a honpolgárnak régóta, hogy

(1) vagy nincs infója

(2) vagy lenne infója, de nincs számára értelmezhető nyelvi közegben (lásd bábeli nyelvzavar).

(3) vagy téves infót kap (dezinformáció, fake news)

(4) vagy hatalmas információs zajból kell kibányásznia valódi információs értéket. Ez teszi végtelenül nehézzé, hogy az egyén tisztán lásson például egy covid, vagy klíma témában. Vagyis, hogy egy alapvetően racionális illetve tudományosan tárgyalható témából lényegét tekintve hitkérdés lesz minden outsider hirolvasó polgár számára (választ magának platformot kinek hisz vagy nem hisz).

* A Orbán/Fidesz/NER az ezeken kívül tárgyalható csak. Én úgy fogalmaznék, hogy a nyelvet a bullying, a terror eszközeként használják, a tömeges mentális megbetegítés érdekében (hogy veszítsék el a fonalat, a fókuszt az emberek a saját egyéni kételkedésük folyamatában).

* A nyelvi terrort (benne a fogalmak átdefiniálását, a faktorok indokolatlan, durva és életveszélyes átsúlyozását) itthon sikerre vitték, minimum 2 milla ember mentális megbetegítésével, most van folyamatban az EU-ra való kiterjesztése.

* Azt mondom tehát, hogy amikor ilyet mondanak Fideszék, hogy "nem lenne szabad Magyarországot támadni, szankcionálni azon külön véleményéért, hogy békét akar és ezért tenni is hajlandó", akkor ez NEM fake news, hanem annál sokkal ótvarabb és veszélyesebb terrorisztikus célzatú megbetegítés.

* És innentől a sztori sok szálon folytatható

(1) (a) "Charles Michel pontról pontra cáfolja Orbán Viktor állításait" Elkezdődik a magyarázkodás, a reflexszerű védekezés EU-szinten is. Amivel végeredményben mainstreambe emelődik Orbánék agybaja, őrültsége. Beszélni fognak róla, immáron 500millás (EU-)tömegben. És jutnak sokan téves konkluzióra (merthogy a béke tényleg fontos lenne).

(b) De ide lehet venni azt is, hogy Rácz András is az orbáni békemisszió axiómájából kiindulva érvel, noha tudhatjuk, hogy szó nincs semmiféle valódi békemisszióról, csak tisztán a súlykolandó káprázatáról.

(2) Jönnek az Orbán-fanok (legfrissebben Trump alelnökjelöltje, Vance), akik meglátják a nyelvi terrorban lévő hatalmi eszköz erősségét. Meg azt, hogy számosságában csak pár g*ci, hogy tud tömegeket leuralva önző módon öncélú lenni.

(3) Ebbe zavar bele (könnyíti valamelyest Orbánék számára a pályát)

(a) Establishment iránti általános (sokszor jogos) elégedetlenség, aka szélsőjobb előretörése.

(b) Elhúzódó háború - EU-ig is elérő - pszichikailag roncsoló, elbizonytalanító hatása.

Expand full comment

"a kedvelt ellenzéki narratívával ellentétben Orbán nem hülye (mondjuk ha az lenne, nem is lehetne az, aki). 1998 óta pedig 25 év tapasztalatot szerzett a világpolitikában is, 4 amerikai elnökkel és 3 német kancellárral volt munkakapcsolatban, tehát az sem igaz, hogy csak országon belül ismeri ki magát."

Szerintem az ellenzéki narratíva nem hibás, csak hiányos. Viktor nem okos, ellentétben rendkívül erőszakos, és a karrierje elején még olyan emberek vették körül akik viszont okosak voltak és kihasználták az erőszakosságát a saját céljaik elérésére. A baj azóta van, amióta ezek többnyire kikoptak és maradtak az ostoba bólogatójánosok, akik már csak annyit tudnak mint Viktor, hogy erőszakosak és meg vannak sértődve amiért nem őket választották először a kidobósnál.

Szerintem az írás utolsó bekezdése is aláássa azt az elképzelést hogy Orbán nem hülye. Az a baj, hogy az, csak az ellenzék még hülyébb, a szavazók meg aztán pláne.

Expand full comment

Pontosan leírtad a magyar néplelket. Pöffeszkedni a semmire, büszkén hangoztatni a szabadságunkat és közben aprópénzért kiárusítani, ez az a jellemrajz, ami Orbánra és a követőire pontosan illik. Tombol a túlkompenzált kisebbségi komplexus lvl. végtelen.

Expand full comment
Jul 15·edited Jul 15

"Na most a kedvelt ellenzéki narratívával ellentétben Orbán nem hülye (mondjuk ha az lenne, nem is lehetne az, aki)"

Pontosítsunk.

Orbán ténylegesen tökhülye az ország kormányzásához, és ezért már 1998-ban, az első kormányra kerülésekor letett arról, hogy kormányozni próbáljon.

Orbán már 1998-ban, az első éves költségvetés összeállításakor rájött, hogy teljesen alkalmatlan a kormányfői posztra, és rutinos bűnözőként tisztában volt vele, hogy ezt csak folyamatos káoszkeltéssel fogja tudni leplezni.

Ennek nyitánya volt a minden alapot nélkülöző "megfigyelésügy" robbantása, ami lehetővé tette azt, hogy a jobboldal minden érdemi kommunikációt megszakítson az ellenzékkel, és így még a legnyilvánvalóbb baromságaira se kelljen a parlamentben érdemi magyarázatot adnia.

Az 1998-as "megfigyelésügy" robbantása óta Orbán nyíltan a folyamatos káoszkeltésre törekszik, és mivel az ellenzék az idő múlásával egyre jobban átlátott a káoszon, ezért az idő múlásával egyre durvább káoszt volt kénytelen előidézni.

Ez volt az oka annak, hogy amikor Simicska megpróbálta őt meggyőzni arról, hogy az ország érdeke és a gazdálkodás hatékonysága Orbán uralmának konszolidálódását tenné szükségessé, Orbán határozottan közölte Simicskával, hogy NEM LESZ KONSZOLIDÁLÓDÁS.

Ez volt az a pillanat, amikor Orbán nyíltan deklarálta, hogy ő valójában az egész országot potenciális ELLENSÉGÉNEK tartja, tehát nem szolgálni, hanem csak uralni akarja.

Simicska okkal hihette, hogy ennek nyilvánosságra hozatalával megbuktathatja Orbánt, mivel ezzel a kijelentéssel Orbán lényegében AZ EGÉSZ ORSZÁGNAK HADAT ÜZENT.

Simicska ott tévedett, hogy nem vette figyelembe a Stockholm szindrómát, és ezért nem ismerte fel, hogy a lakosság kb. fele annyira kilátástalan helyzetben él, hogy már régen feltétel nélkül behódolt Orbánnak, és ezért számukra ez a hír semmiféle újdonságtartalommal vagy mozgósító erővel nem bír.

- - -

Világosan kell látni, hogy a jelenlegi helyzet gyökere Antall idejére nyúlik vissza, aki az általa szintén hasonló okokból fenntartott káosszal és gazdaságpolitikai ámokfutással lényegében megteremtette és feltőkésítette a hazai szervezett bűnözést.

Mivel pedig a Horn-kormány rosszul értelmezett kegyeletből illetve nyilvánvaló korrupt cinkosságból elmulasztotta Antall bűntetteinek feltárását, ez a szervezett bűnözés megtalálta az utat Antall "szellemi örököséhez", Orbánhoz, aki az Antallal közösen elkövetett székházlopást induló tőkeként használva ezzel élni is tudott.

Tehát mi itt most nem valamiféle "jobboldali nemzettudatra" építő politikai bravúr eredményét, hanem egy három évtizedes fokozatos elmaffiásodás kezdettől fogva borítékolható végkifejletét láthatjuk.

Vagyis Orbán nem valamiféle "politikusi tehetség", aki "érti néplelket", hanem csupán egy köztörvényes bűnöző, akit a korrupt és gyáva baloldal hagyott a fejünkre nőni, és aki a szervezett bűnözés eszközeivel harapófogóban tartja az egész ország tökét.

És ebben az égvilágon semmi elismerésre méltó "politikai teljesítmény" nincs.

Ha a Horn-kormány gyávaságból és korruptságból nem hagyta volna büntetlenül Orbán 700 milliós székházlopását, vagy ha a Medgyessy-kormány gyávaságból és korruptságból nem hagyta volna büntetlenül Orbán 100 milliárdos Gripen-mutyiját, akkor Orbán sohasem került volna kormányra, illetve sohasem kormányozhatott volna kétharmados többséggel, hanem közönséges bűnözőként teljesen megérdemelten a börtönben rohadna.

Expand full comment

Stimmt.

Expand full comment

Persze, hogy Orbán nem hülye, de ez nem is kérdés.

Ő egy bűnöző, politikusi pozíciójából eredő hatalma és védelme alatt/mögött.

Expand full comment

hat nem tom mi lenne ha ugy mint Medgyessyrol ol, rola is kiderulne h jelentett. Allitolag jelentett is Zalaegerszegen.

Masreszt ott van a teruleti revizio kerdese - ugy nez ki az ipse, mint aki be akar kerulni a tortenelemkonyvek lapjaira

Harmadreszt nem tom hany evtizede sugdossa a fulebe a Matolcsy, h a kelete a jovo, es felteszem jo lora akar tenni

Expand full comment

"Azt pedig talán még Putyin sem merné meglépni, hogy merényletet szervezzen egy NATO-ország vezetője ellen." ...már miért ne, kedves posztoló? Régi szovjet hagyomány az ilyen "problémák" kiszervezése, pl. a pápa ellen is megpróbálták anno bolgár/török háttérrel (bár az ugye nem sikerült.... de attól még a próbálkozás megvolt.) Szóval, ha Putyin nem próbálja, annak KIZÁRÓLAG egy oka van: Orbán élve értékesebb neki, mint halva....

Expand full comment

Egyvalamit mindenki elfelejt. Ha a magyar birkáknak teleszalad a nemi szervek, akkor csúnya dolgokra is képesek lesznek. Így volt ez már többször is a történelemben. Orbán rá van kényszerítve ,hogy mindig vagy minél tovább hatalmon maradjon. A rengeteg ellopott pénz az ő közvetlen családi és baráti köréhez köthető. Bármilyen politikai változás számára egzisztenciális kérdéssé redukálódik. Így tehát neki az az érdeke ,hogy örökké hatalmon maradjon. Bocsánat de szerintem Orbánt békésen ebből adódóan nem lehet majd leváltani. Nem fogja engedni. Nem teheti meg. Plusz elég csak megnézni ,hogy minden nagyobb ingatlannál megjelentek a félkatonai páncélozott gépjárművek. Lásd lölő rezidencia és Hatvanpuszta. Valamint most, hogy a TISZA 30 százalék fölé kúszott tervbe vették ,hogy akár Romániában is saját választó körzeteket akarnak létrehozni. Ebből adódóan nem tartom semmiféle képpen elképzelhetőnek, hogy ő átadja a hatalom gyakorlását másnak, nem csak ellenzéki politikusoknak, de még a fidesz hűbérurainak sem. Itt ha lesz valami akkor az csúnya lesz és nem békés kimenetelű, hiszen mindent meg fognak tenni, hogy sose lehessen őket leváltani, de valami demokratikus látszat legyen, hogy a nyugat ne avatkozzon közbe. Ez csak az én véleményem, de bocsika ,hogy ha már nem tudok hinni a békés ,demokratikus rendszerváltás lehetőségében.

Expand full comment
deletedJul 16
Comment deleted
Expand full comment

Sztem sejtik, hogy az erősítés egy rossz hatékonyságú és nagyon bizonytalan kimenetelű esemény lehet.

A jelenlegi szinten "olcsóbban" tudnak háborúzni, elhúzzák a kifárasztásra játszva. Európa bár tartja még magát, puhul már. Borzasztó persze az egész.

Expand full comment