Amikor Trumppal szembejön a valóság
avagy vannak nem következmények nélküli országok is
Úgy érzem tartozok annyival a kedves olvasóknak, ha már írásban és szóban is fölényeskedtem egy sort, hogy mutassak konkrét példát arra, hogy mire gondolok, amikor azt mondom hogy Trump elnök intézkedéseivel kapcsolatban nem eszik olyan forrón a kását.
Az egyik legnagyobb horderejű első napi ediktuma az volt, hogy vészhelyzetet hirdetet (migránsügyi vészhelyzet!) hogy szövetségi erőket vezényelhessen a déli határra. Ez igen érzékeny téma. Pont egy éve volt, hogy a szövetségi US Border Patrol átvágta a texasi hatóságok által telepített szögesdrótot (razor wire hogy van magyarul?) a Supreme Court szerint jogszerűen. Greg Abbott texasi kormányzó (25 másik kormányzó támogatásával) megüzente, hogy erővel (tehát tagállami erők szövetségi erőkkel szembeni bevetésével) is megvédi a szögesdrótot. Amerika talán sose volt ennyire közel a polgárháborúhoz a polgárháború vége óta.
Trump tehát vészhelyzetet hirdetett, és egyben elrendelte minden, jogcím nélküli bevándorló azonnali kitoloncolását. Ezzel rögtön lett egy kis gond, mert Mexikó egyszerűen nem engedte be az amerikai katonai repülőket, akik a kitoloncoltakat szállították. Hasonlóan a Grönland-Dánia balhéhoz, itt is az a helyzet, hogy az erő alkalmazásához háborút kellene kezdeni.
Amint arra az Economist egyik eheti vezető anyaga is utal, ez ellentétes lenne az elmúlt száz év amerikai diplomáciai stílusával, amely nagyjából azon alapul, hogy Amerika nagyon sok mindent kér, nagyon gyakran tesz don corleonei értelemben vett visszautasíthatatlan ajánlatokat, de nyilvánosan nagyon ritkán hoz államokat olyan helyzetbe, hogy a szuverenitásuk formálisan sérüljön.
Kicsit úgy is mondhatnánk, hogy Amerika olyan, mint egy rutinos kidobóember. Nagy, kigyúrt, látszik rajta, hogy rutinos verekedő, de százból kilencvenkilenc alkalommal pont elég neki kicsit határozottabban szólni, hogy öreg, eleget ittál, menjél szépen haza.
Tehát Mexikó esetében is a nagyon sok nyomás volt eddig is a végállomás. Rutinos politikusok nem dobják be a lapokat, amikor Trump azt mondja, hogy most aztán nagyon megemeli a tétet. Ezen a héten se Dánia, se Mexikó nem tette ezt meg. Most jön az, hogy Amerika hetvenhétféle genyóságot kísérel meg velük szemben, hogy nyomást gyakoroljon, amelyekre majd lehet reagálni, de mi még fontosabb, lehet időt nyerni. Nade mire?
Arra, hogy a belső problémái utolérjék Trumpot.
Angolul nem tudók kedvéért, ebben a levélben Maria Elvira Salazar, kubai származású alsóházi republikánus képviselő Benjamine Huffmann (mi fogalmaink szerint, körülbelül) belügyminiszterhez, hogy választókerületében, Miamiban (amelyet sokan “Latin-Amerika fővárosának” is neveznek) sok olyan bevándorlóra is kiterjed az azonnali kitoloncolás hatálya, akiknek függőben van a jogi helyzetük, és hogy ezeket nem kéne kitoloncolni, amíg velük kapcsolatban szabályos és jogszerű amerikai eljárások folynak.
Mi ez az egész?
Florida, amelynek csücske nincs 100 km Kubától, Castro hatalomra kerülése óta az egyik fő bevándorlási célpont, a népesség nagyon nagy része latin-amerikai származású.
Eleinte ún. wet foot policy volt érvényben, vagyis minden kubai, aki elérte az amerikai felségvizeket, menedékjogot (és mára nagyrészt állampolgárságot) kapott. Ez érthető is volt, amerikai cégek sokszor értékes alkalmazottai is voltak köztük, és a bölcsész pólókon olyan jól mutató Che Guevara meg egy kicsit szexibb Jezsov vagy Péter Gábor volt, szóval a menekültstátusz teljesen érthető volt.
Ezt váltotta aztán a dry foot policy, amihez már ki kellett jutni amerikai szárazföldre (praktikusan: a gumicsónakon jövőket nem gyűjtötte be a parti őrség, vagyis nem cirkáltak a fent látható szorosban, hogy a kubai hatóságokat folyamatosan elijesszék).
Az amerikai-kubai kapcsolatok egyik indikátora volt, hogy mikor melyiket alkalmazták. Ha éppen rendeződés-enyhülés volt, akkor dry foot, ha épp fasírtban voltak, akkor wet foot. Az Obama-kormány idején végleg vége lett ennek, vagyis a kubaiaknak azóta nem elég csak átjutni, hanem rendesen meg kell indokolni, hogy miért akarnak az USA-ba bejutni, ugyanúgy, mint mindenki másnak.
Erre azért is szükség volt, mert - ahogy már sokszor írtam a Múzsán - az amerikai gazdaságban az egykori magyar, szlovák, ruszin, ukrán, zsidó, olasz, ír stb. olcsó munkaerő szerepét átvette a latin-amerikai munkaerő, akiket viszont nem egy kikötőben engedtek be, ahol aztán rögtön papírt is adtak nekik, hanem jönnek-mennek a déli határon.
Meg kell papírozni
Ezt a rendszert kontroll alá kell vonni. Nem Trumpnak jutott ez először eszébe, hanem a korábbi kormányok is gondolkoztak megoldásokon.
Itt érünk a képviselő leveléhez, amely az ún. CHNV programmal foglalkozik. Ez a Biden kormány találmánya. A betűk Kubát, Haitit, Nicaraguát és Venezuelát jelentik, jelenleg ezek az országok adják a legtöbb bevándorlót.
A program lényege az, hogy havi legfeljebb 30.000 embert beengednek ezekből az országokból, bizonyos feltételekkel. Ezek (egyszerűsítve) a következők. Az érkező kitölti a megfelelő nyomtatványokat, látható és látható is marad az amerikai hatóságok számára. Van egy “szponzora” aki kezeskedik érte és gondoskodik amerikai megélhetéséről abban a két évben ami a rendelkezésére áll, hogy Amerikában a státuszát rendezze, menedékjogért vagy munkavállalási engedélyért folyamodjék. Ez idő alatt a kitoloncális eljárása fel van függesztve (ez így nem teljesen pontos, de most a “parole” leírásába nem megyek bele)
Ez az intézkedés az illegális bevándorlást nagyon csökkentette, de a bevándorlás tömege változatlan maradt. Megint Texas, megint Greg Abbott, pereltek ellene, de vesztettek.
Nem jó, de jobb nincs
A CHNV-vel kicsit hasonló a helyzet, mint az Obamacare-rel. Nem jó, rengeteg hibája van, de feltehetjük a kérdést: mégis mi a fenét lehetne csinálni? Hiszen a “szponzor” a legritkább esetben családtag, sokkal inkább munkaerőt hozó vállalkozó a szülőföldjéről. Lehet ezzel durván visszaélni? Már hogyne lehetne!
De mindenki tudja, hogy egy drótkerítés, meg az izmozás a határon, az pont annyit ér, hogy ugyanannyi ember fog jönni, csak jól felerősítjük a csempészmaffiát. Érdemes néha vajdasági magyarokkal beszélgetni, érdekes dolgokat fognak mesélni, hogy eszi meg az embercsempész maffia lassan a vajdasági magyar politikát is.
Ezek a gondok nem csak elvont problémák vagy politikai izmozások tárgyai. A kompenzáció nélküli választási rendszer és a kétévente újra megszavazott alsóház miatt az alsóházi képviselőnek nagyon-nagyon közvetlen kapcsolata van a választóival. Az amerikai alsóházi képviselők a rövidtávú amerikai választói érdek képviselői.
Rövid táv vs hosszú táv
Ez Trump egyik igazi problémája az amerikai demokráciával. A szenátort hat évre választják, tehát biztosan nem ugyanabban az elnöki ciklusban lesz esedékes az újraválasztása, amelyikben megválasztották. Ráadásul őt az egész tagállam választja, így az ő politikai stratégiája nagy, (legalábbis a felszínen, a szavak szintjén) értékelvű, hosszútávú dolgok képviseletére épül.
Gondoljunk bele: ha egy szenátort újraválasztanak, akkor 12 évet ül a kongresszusban, ezalatt az alsóházi helyeket hatszor újra megszavaztatják. Az alsóházi körzetek kicsik, így az alsóházi képviselő feladata a lokális, rövidtávú érdekek képviselete. Az elnök feladata ebben a rendszerben pedig olyan kormányzás, amely mögé ezt a két, gyökeresen eltérő szemléletű politikai erőt be tudja állítani. (itt most nem foglalkozunk a tagállami és bírósági ellensúlyokkal)
Donald Trump demagóg, és országos problémákra ígér rövid távon sikeres megoldásokat. Ezek szinte biztosan ütköznek már szövetségi szinten is, nagyon eltérő irányba mutató érdekekkel.
A Miami republikánus képviselő levele nyilván túlesik a kötelező Biden-kutyázáson, de aztán leírja, hogy helló, kedves kormány, itt van rengeteg bevándorló, akik full szabályosan érkeztek, folyamatban vannak eljárásaik, (ezt nem írja le, de…) dolgoznak helyi cégekben, és hamarosan véglegesen lepapírozott munkavállaló lehet belőlük. Lehet ezt a rendszert nem szeretni, de amit Trump akar az a fürdővíz kiöntése gyerekkel együtt.
Nyilván erre izmoszás lesz a válasz, de a képviselőnek sok választása nincsen. Képviselnie kell választói érdekét, különben 2026-ban kibukik a törvényhozásból. Lehet, hogy Trump ráindít egy droidot, de a droid meg kikaphat egy demokratától. Trumpot az ilyen nüanszok nem nagyon szokták érdekelni, csak épp az alsóházban (amely azért kb. minden központi költségvetési kérdésben dönt) épp csak többsége van a republikánus pártnak. Elég az egész USA-ban 5-6 képviselőnek megbukni egy ilyen dolog miatt és akkor az utolsó két évét gúzsba kötve tölti. Biztos hogy így lesz? Nem. De innen, a következmények nélküli országból nézve sokszor elfeleljtjük, hogy nem minden ország ilyen.
Hogyan támogasd a Múzsát?
Előszöris nagyon köszönöm, ha egyáltalán eszedbe jut! A Múzsa sok szervezés és idegeskedés eredménye, munka mellett. Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, ha a tetszésedet bármilyen formában kimutatod.
Három módja van:
Patreon. Itt bármilyen összeget küldhetsz. A Patreonra nem teszünk tartalmat, azért tartottuk meg, mert az a legismertebb felület.
Előfizetés a magyar Múzsára. A magyar nyelvű Múzsán nincs fizetős tartalom, legfeljebb pár Q&A lesz, ami csak előfizetőknek van. Minimál összege 8 dollár.
Előfizetés az angol nyelvű Múzsára. Ez egy jelenleg kicsit mellékvágányon levő projekt, amire a heti belpol videó mellett nincs energia. De lesz
Ezt a vajdasági maffiás dolgot kifejtenéd?
"razor wire hogy van magyarul?"
Pengés drót, vagy köznyelvben NATO-drót.