24 Comments

Pont azon rágódom napok óta, hogy majd pénteken fel kéne utazni Pestre, félretéve a sürgős munkáimat, mert mikor, ha nem most, és mert igenis azt érzem, hogy ha nem is holnap fordul meg a világ, de életben kell tartani ezt a témát, ameddig lehet (főleg hogy szerda van, és még mindig nem állt elő valódi ellentémával a Rogán művek- bár lehet, hogy van, akinek a Nagy Feró hivatkozási alap). Hátha a következő választáson lesznek páran, akikben ezek az emlékek azért szülnek némi bizonytalanságot és apátiát, és ha nem is szavaz "máshova", de akkor aznap inkább elmegy egy jót kirándulni. Esetleg a tüntetés mellett elsétáló fideszes nyugger (aki a tévéből nem értesült) megkérdezi a kürtöskalácsost, hogy mit csinál itt ez a sok fiatal. Mire a kürtöskalácsos: a Novák Katalinék kiengedtek valami pedofilt, aztán ezért. De ezek nem a gyurcsányék? Nem hiszem, egyiket sem ismerem ott a színpadon.

Erre jöttök itt azzal, hogy hát, buborék, meg mi vagyunk csak ilyen érzékenyek, nem jósolok sokat, a többség úgyis ez meg az stb. És sitty-sutty, már én is egykedvűbb leszek, és már nem is nézem a vonatokat, hanem inkább dolgozom tovább azzal, hogy "lehet, hogy igazad van, jó, majd akkor meglátom aznap". Igen, befolyásolható vagyok, szorri, ugyanis én is igyekszem jól beosztani azt a kevés energiámat, ami van... Tudjátok mit? Leszarom, akkor is megyek pénteken.

Expand full comment

Nem azt mondtam, hogy ne tartsuk életben a témát, hanem h ne várjunk milliós támogatótábort magunk mellé abból az országból, amiben a jegyzetkéimben tárgyalt mentalitás az uralkodó.

Expand full comment

" Tehát össztársadalmi igény mutatkozik a Balog képviselte mentalitásra."

Ez az amúgy kiváló írásból csúnyán kilóg, 2 okból:

- Soha, soha ne kövessük azt a hibát hogy facebook kommentke alapján akarjuk a magyar társadalmat megítélni. Az FB kommentelők száma Balog oldalán a kerekítési hiba kerekítési hibája nagyságrendű, nulla következtetést lehet belőle levonni.

- Szorgos kezek onkrétan törlik onnan (joguk van hozzá) a mondjuk így, nem Balogot éltető hozzászólásokat. Innentől kezdve még értelmetlenebb ezen borzongani.

Expand full comment

Azért a négy kétharmad, de különösen az utolsó kettő elég erős jelzés arra, hogy ez bizony valós igény. Kétségtelenül kell(ett) hozzá az, hogy olyan ellenzékünk van, amilyen, de ezért ennek az okai között is vastagon ott van az, hogy rántson itt kardot az, akinek hat anyja van. Majd elleszünk valahogy így is. (Ha a Scselics Géza is jönne, akkor meg pláne.)

Expand full comment

Négy kétharmad, és hogy az ellenzék legtámogatottabb pártja a Kékfidesz…

Expand full comment

pontosan. nem a diktatúrával van bajunk, hanem aki csinálja -- vagy hogy is mondták azok a fess fiatalemberek 1988-ban.

Expand full comment

Pontosan kifejeztem az írás végén, hogy nem csak fb-kommentekből született az egész...

Expand full comment

Nagyon nagy pirospont, benne van a lényeg: lehet itt Orbánozni, meg Gyurcsányozni, de sajnos a társadalom nagyobb hányada nem is akar többet, pont erre a szellemi, morális dágványra van igénye.

Expand full comment

"Harmadik kör: ateistaként igazából azon az állásponton voltam eddig is (és erre sajnos mesmeg sikerült ráerősíteni), hogy tökmindegy, melyik felekezet."

Gyári ateistaként (és hasonló szellemben élő(élt) szülőkkel, nagyszülőkkel körülvéve) egyre többször állapítom meg, hogy mekkora szerencsém volt hogy egy evangélikus faluban nöttem fel. Ahol 40 évig volt ugyanaz a lelkész.

Expand full comment

4 évvel Balog után születtem, ugyanabban a kórházban, remélem, alaposan kitakarítottak utána.

Expand full comment

Nem lenne ez rossz írás csak feleslegesen cizellált és emiatt nehéz olvasni. Szerintem ez inkább elvesz mint hozzáad....

Expand full comment

Nem értek egyet: pont azért szerettem meg még a Ráérünk időkben a DMM szerzőit merrtn em tőmondatokban és nem 2 bekezdésben írtak, bármiről.

Expand full comment

Félreértesz. Nem a mondatok és a szöveg hosszúságára gondoltam. Hanem arra, hogy feleslegesen stilizált a szöveg. Ettől még jó csak...

Expand full comment

Huhh, azert Noirpovat nehezebb kovetni 😅

Expand full comment

nem olyan nehéz az :D

Expand full comment

Mar nem a fb/insta kovetesre gondoltam 🤣 a gondolatmentben kicsit tobb a lougras nekem. Az erzelembol tobb jon at 🥰

Expand full comment

Érdekes amúgy, de nekem Balog facebookját nézegetve nem az jött le, hogy olyan sokan támogatnák. Inkább meglepődtem a sok kiakadáson. Mindenesetre legalább lett egy elég jó közelítésunk arra, hogy pedofil papokozni túlzás, de azért 86%-ban mégsem..

Expand full comment

Három probléma látszik a történetből (minimum):

(1) Társadalom:

* Ajándékba kapott a társadalom egy esélyt a tisztábban látáshoz egy munkáját végző ügyvédtől, azaz végső soron NEM az érdemi proaktivitásra képtelen ellenzéktől, sajtótól

* A társadalom előzetesen NEM dolgozott meg az ajándékért önkritikával, szembenézéssel. Konformizmusból hagyja magát pusztítani.

* Így aztán "könnyen jött, könnyen megy" alapon van esélye, hogy elherdálja ezt az ajándékot is.

* A plebsnél lesznek úgymond egyéb megoldandó problémák, és lesznek önáltatások meg csodavárások a túlélés érdekében, még akar nevetés is lesz a kínos stand uphoz.

* Ennek nyomán a társadalom esélyesen csak egy újabb méregadagot kap, még nagyobb dózisban, az egész mostani fertelemmel, amivel alacsonyabb szinten élhet együtt.

* A lelkiismeretlen hatalom röhög a markában, hiszen arra készül, hogy még többet megtehet, még durvábban, a totális lepusztulásban.

(2) Balog püspök:

A romlottság és pusztítás tevékeny aktora, immáron komoly haláltusába keveredve.

Megúszhatatlanul fogja mérgezni a hívő társadalmat is, amin alapulna az álszent kereszténydemokrácia.

Jézus nyomán a keresztények egyházzá erősödtek, most haláltánc idején atomjaira hullik az egész.

https://www.reddit.com/r/hungary/comments/1aqf6aw/gyertek_p%C3%A9nteken_t%C3%BCntetni/

(3) Kereszténység:

Miért nem vagyok keresztény? - Beszámoló és érvelés (nem-ateista szerző könyve)

https://www.typotex.hu/book/7444/kurt_flasch_miert_nem_vagyok_kereszteny

PDF-könyvrészlet: https://www.typotex.hu/upload/book/7444/kurt_flasch_miert_nem_vagyok_kereszteny.pdf

Expand full comment

Röviden: az ajándékoknak gyakran sorsa, hogy elherdálják őket, vagy úgy tekintsenek rájuk, hogy "nekemezjár". Tartósabbnak látom azt az eredményt, amiben az alany melója van -- bármiről legyen szó lakásvásárlástól publikációs tevékenységen át országos szintű polgári átalakulásig.

Expand full comment

https://24.hu/belfold/2024/02/15/csak-egy-puspok-allt-ki-balog-zoltan-mellett/

Az érve: "ha Balog jó volt akkor, amikor támogatásokat szerzett az egyháznak, legyen jó a mostani nehezebb időkben is."

Expand full comment
Feb 17·edited Feb 17

Laborcz Dóra (Keresztény Kultúra):

Most két református egyház van: az egyik a politikusoké, a másik a hívőké

https://hungarianmuse.substack.com/cp/141765008

* Ez ugye egy keresztposzt erről a substackről indítva. A Diétás Magyar Múzsa substacken nem lehet kommentelni (egyébként FB oldalán se)

* A Keresztény Kultúra substacken meg csak előfizetők kommentelhetnek.

* Nem a ~3.200 HUF-ot sajnálom a kommentem megjelenésétől, hanem elvi alapon látom elhibázottnak az előfizetéshez kötést. Ez a 444.hu-nál sem vált be, nem véletlen a 444hsz keletkezése.

* A gyökérokot érteni vélem (kommentszemét szelektálása), ám a szellemi szabadság csorbítása is ez valahol. Amúgy egyébként egy egyre inkább perifériára szoruló témában (legfrissebb népszámlálásból kiindulva pl.: a katolikusok feleződtek 20 év alatt)

* Így a poszthoz szánt kommentemet itt osztanám meg.

* Nyugodtan lehet törölni, ha zavaró lenne bármi miatt.

Három témát szeretnék érinteni, jellemzően linkekkel.

I.

* Politikumot illetően, érdemes a magyar - legjellegzetesebb - keresztény egyházakat megnézni.

* Hely-spórolásból is: (1) katolikusok, (2) evangélikusok, (3) reformátusok, (4) unitáriusok.

* Unitáriusok gyakorlatilag láthatatlanok a fősodratú médiában.

* Reformátusoknál én nem tudok egyetlen - kegyelmi ügy elötti - "lázadó" püspökről sem.

* Katolikusoknál egyről tudok: Beér Miklós (nyugalmazott váci megyés püspök). Őt egyrészt partvonalon kívülre tették, csúnya módon. Másrészt, mint nyugalmazott püspök, jóval szabadabban beszélhet.

* Ám az evangélikusoknál Fabinyi Tamás egyrészt püspök, mitőbb elnök-püspök (mint katolikusoknál a bíboros). És mindehhez aktív.

* Ha valakinek, akkor neki van mit kockáztatnia (nem személyileg, hanem egyházilag), bármilyen megszólalásával, ha a Fidesszel szembemegy. Ahogy egyébként ment is bátran szembe és lett is neki fájdalmas következménye.

(1) Bevándorlás/Migráció/Menekültek:

Stumf András interjú (régi Mandineren, merthogy az még Gerényi Gáboros volt. Az azonnali.hu csak 2017-ben jött, miután elhagyta a Mandinert: onnantól lett okádék médium a Mandiner):

„Ez riogatás pepitában” – Fabiny Tamás evangélikus püspök a kormány politikájáról

https://mandiner.hu/hirek/2015/05/ez-riogatas-pepitaban-fabiny-tamas-evangelikus-puspok-a-kormany-politikajarol

https://mandiner.blog.hu/2015/05/08/_ez_riogatas_pepitaban_fabiny_tamas_evangelikus_puspok_a_kormany_politikajarol

====

Népszava-interjú, annak, aki elvből nem klikkel Mandinerre:

https://nepszava.hu/3019702_fabiny-puspok-bayer-zsoltrol-es-a-gyulolet-a-kisszeruseg-kiszabaditasarol-meg-a-kormanyrol

(2) Karsai Dániel Eutanázia-téma

https://www.facebook.com/story.php/?story_fbid=857146773079627&id=100063529360315

(3) Fidesz szemétkedések az evangélikusokkal szemben.

Sajnos nem találtam meg a linket, pedig van róla publikus infó.

II.

"Jó lenne, ha ebben a nagyböjtben hamut szórnánk a fejünkre, számot vetnénk, ki mennyire és milyen módon vett részt abban, hogy hagytuk, mi, magyaroszági keresztény hívők, hogy ide jussunk. Szaggassuk meg a ruhánkat, ne használjuk magasztosnak vélt erkölcsi pozíciónkat saját bűneink elleplezésére..."

* Nézetem szerint ez nemcsak a hívőkre, hanem, minden magyarra igaz.

* Illuziókat, délibábokat kergetünk (pl.: Trianonnal is), miközben tüzet kéne oltani, helló.

* Egész EU-ban leginkább a magyar támogatja Putyint. 1956 után, mekkora szégyen ez.

* Egész EU-ban, minden fontos mutatóban lassan utolsók leszünk, itt a legkisebb a demokrácia legnagyobb korrupció mellett, itt tart leginkább foglyul a hazugság tömegeket, kritikus mértékben.

* Önreflexió? Önkritika? Szembenézés a bűnökkel? Max.mutatóba. A társadalmi kognitív disszonancia tort ül.

* Mindezzel "csak" annyi a baj, hogy akkora mára a hendikep össznemzetileg, hogy ha ajándékba kapnánk NER-pusztulást, másnap kvázi a nap sem tudna felkelni, annyira gyengék vagyunk szellemileg, lelkileg (is). Max.egy-egy értelmiség tűnik ki láthatóan, a jellemzően áruló magyar értelmiségi rétegből.

III.

Nemrég, pár hete, halt meg Orosz László a BME nagyszerű, legendás ("kiakadós") fizika tanára. Hívő papi felmenőkkel bíró hívő családból jött. Pár éves szembenézés/kínlódás után ateista lett, ilyen háttérrel. Ám ateistaként is, a személyes istenhit sosem zavarta őt (mondhatni abszolút támogatta), ennek hangot is adott. Az egyházakkal már jóval kritikusabb volt. Ateista tudósként állandóan hívogatták témabeli előadásokra, vitákra: YT-on fennvan csomó idevágó videó (inkább csak erős idegzetüeknek ajánlom a vitás videókat)

Ezt a, szvsz, lebilincselő 25 perces prezentációs videót annak ajánlom, aki nem szeret több órányi sok 'zajjal' kísért videót nézni.

Azt gondolom minden hívőnek és hitetlennek ajánlott a benne foglaltakkal való szembesülés.

A nagyszerű témakifejtés avval kezdődik, hogy miért kell szétválasztani (1) a vallást, (2) az egyházat (3) a hitet.

Dr.Orosz László: Isten nem létezéséről

https://youtu.be/-K4kgVX9sus

Expand full comment

Az első link cikke első bekezdésében hibás a személynév. Balog akart lenni? (OK, ez nem fontos, de lehet, mégis -- és elsőre ez ütötte meg a szemem... Az észrevétel jobbító szándékkal született.)

Expand full comment

Remélem, azért tovább olvastad e hiba ellenére, mert megéri, betekintendő Balog személyiségének olyan vonásaiba, amiket -- én teljesen nyíltan és komolyan nem értem, miért -- szép lassan elfelejtettünk.

Az az első cikk egy 11 évvel ezelőtti blogbejegyzés. Vzfszk írta, nála lehet lobbizni, hogy javítsa.

Expand full comment