A Pride kapcsán - ismételten egyetértve a Szerző leglényegesebb meglátásaival - írtam egy kommentet az előző cikkhez (rendőrszakmai aspektusból), ezt itt nem ismétlem el, de továbbra is tartom.
No, de: Wagner!
A június 29-ei (MÜPA) Tannhäuser podcast-ban történő elemzését külön köszönöm, s osztom mindazok nézetét, akik szerint időnként a konkrét kulturális kitekintések - tovább - emelik a DMM színvonalát.
Ahogy az említett előadás is színvonalas volt, de a sokéves rutinnal rendelkező (MÜPA) Wagner-napokhoz, ez már szintén megszokott hozzáállásnak tekinthető.
Tartózkodom a műkritikai észrevételektől, csak annyit említenék (kommenttársak figyelem: SPOILER következik!), hogy tőlem távol áll, amikor a "bugyuta librettót" az önmegvalósító rendező annyira átlényegíti, mint most, amikor Erzsébet úgy "hal bele a bánatba", hogy a (nem célzottan a lelki, hanem alighanem inkább a testi fájdalmak enyhítésére szolgáló) gyógyszerrel (WTF??) követ el nyilvánvaló öngyilkosságot (módszer a.k.a. "overdose"), fittyet hányva arra, hogy a megjelenített, akkor még nem annyira bigott, hanem a XIII. századi, akkor még komolyan vett kereszténység korában (ami egyébként a mű alapkonfliktusát is okozza...), az ilyesféle (meg minden másféle) öngyilok olyan/nagyobb bűn volt, mint a "venusbergi" értelemben vett bujaság: azaz Erzsébet bukta volna a mennybemenetelt (is). És akkor már becsatlakozása Vénusz kíséretéhez, persze a címszereplő oldalán: inkább adekvátabb lett volna...nem lehetett nem észrevenni - ennél a rendezésnél -, hogy a dalnokverseny címszereplő általi énekeinek sikamlósabb részeinél mindenki a szemét forgatja, kivéve Erzsébetet, aki csendben tapsikol....mindennek a sikamlósságnak (is).
Mondjuk nekem a Bayreuthi Festspilhaus-ban sem tetszenek azok a formabontó (polgárpukkasztó? Wagnert a sírjában forgatni szándékozó??) újragondolt és unortodox "megoldások", mikor (SPOILER!) a Parsifal záró jelenetében a címszereplő földhöz bassza a Grál-t, ami ezernyi darabra törik ("nesze nektek, ún. Megváltás...!"), vagy amikor Mary (Senta dajkája a Bolygó Hollandi-ban) a valószínűleg Eriktől, a vadásztól lopott sörétes puskával a záró jelenetben hasba lövi a Hollandi-t ("nesze neked, Sentá-mat a tengerbe ugrasztani, vazze!"), Senta ezt pedig letargikusan végignézi.
Külön respect a tisztelt Vezérfőszerkesztő Úrnak, hogy a podcastban elemzett Wagner-operát - a MÜPA nem tökéletesen szellőző nézőterén ülve - kifogástalan, konzervatív, sötét öltönyben (a zakót pillanatra sem levéve) tisztelte meg, főleg úgy, hogy szíves közléséből tudom: Kúriá-ra igen, járásbíróságokra nem veszi fel ("...a talár ápol és eltakar..."). Tudom, hogy ez komoly teljesítmény, és nem ironizálok: magam már nem érzem a képességet ehhez. Bayreuth-ban még felveszem a fekete szmokingot, mely nyáron semmiképpen sem kényelmes viselet...főleg, ha mint néhány éve: egy könnyed, nyári zápor áztatott el mindenkit a kültéren, aztán a nedves ruháinkban beültünk arra a wagneri nézőtérre, ahol a tradíciók kizárják a légkondizást (az indokolás szerint azért, mert a Mester zenéjét ne zavarják meg holmi gép-berregések...), s elkezdtünk, mind az 500-an párologni. Az adott opera (Parsifal) szenvedéstörténetét ugyan jobban átélhetővé (?) tette, na, és de: különösen nagyra becsülöm azokat, akik az öltözködésükkel is megadják a manapság már "nem elvárt, nem kikényszerített" tárgyi tiszteletet!
És azért is respect, hogy a MÜPÁ-ban, kvázi középen helyet foglalóként, időben történt a helyfoglalásotok (elején és a szünetekben egyaránt). Jó látni, hogy vannak még olyanok, akik - von Haus aus - tudják: ha már középre szól a jegyem, idejében leülök, és nem "tornáztatom" a sort azzal, hogy én érkezem utoljára.
Műértő (civilben orvos) partnerem meglátása szerint, ezeket a "sorállítókat", akik utoljára érkeznek, (steril) injekcióstűvel kellene egyenként seggbe szúrni, csak úgy, dühtől mentesen, semleges arckifejezéssel, éppen csak jelezve, hogy ez mégsem járja (ahogy az sem, hogy seggel felém mászik át rajtam...), meg hogy kellene erre törvényt hozni. Természetesen nem értek vele egyet......
Végül: az utolsó megjegyzésemhez részben csatlakozva, de szekunder szégyent éreztem, amikor a 3. felvonás elején késve érkező "kiscsapat" helyet foglalását a dirigens (Michael Güttler) kínos precizitással kivárta...hogy mindannyiunkban tudatosuljon, kik azok, akik a társadalmi együttélés normáit - "no, még egy sajtos perec csak belefér a büfében!" alapon - könnyedén áthágták.
Bayreuth-ban az előadás megkezdésének német precizitással meghatározott és betartott időpontjában (nem előbb, és nem később) konkrétan - jól hallható kattanásokkal! - ránk zárják az összes bejárati ajtót (tűzrendészetileg azért intézkedve).
Aztán, aki még egy perecet még betolna az arcába, és ezért elkésik, az mehet vissza a büfébe, további tucat elfogyasztására, mert ott be nem engedik, az sicher.
És akkor én ezzel most mit csináljak? Fogok írni, de az elmúlt két-három hónapban heti átlag 50-60 ezer leütést írok, részben a múzsára, részben máshova.
A Pride kapcsán - ismételten egyetértve a Szerző leglényegesebb meglátásaival - írtam egy kommentet az előző cikkhez (rendőrszakmai aspektusból), ezt itt nem ismétlem el, de továbbra is tartom.
No, de: Wagner!
A június 29-ei (MÜPA) Tannhäuser podcast-ban történő elemzését külön köszönöm, s osztom mindazok nézetét, akik szerint időnként a konkrét kulturális kitekintések - tovább - emelik a DMM színvonalát.
Ahogy az említett előadás is színvonalas volt, de a sokéves rutinnal rendelkező (MÜPA) Wagner-napokhoz, ez már szintén megszokott hozzáállásnak tekinthető.
Tartózkodom a műkritikai észrevételektől, csak annyit említenék (kommenttársak figyelem: SPOILER következik!), hogy tőlem távol áll, amikor a "bugyuta librettót" az önmegvalósító rendező annyira átlényegíti, mint most, amikor Erzsébet úgy "hal bele a bánatba", hogy a (nem célzottan a lelki, hanem alighanem inkább a testi fájdalmak enyhítésére szolgáló) gyógyszerrel (WTF??) követ el nyilvánvaló öngyilkosságot (módszer a.k.a. "overdose"), fittyet hányva arra, hogy a megjelenített, akkor még nem annyira bigott, hanem a XIII. századi, akkor még komolyan vett kereszténység korában (ami egyébként a mű alapkonfliktusát is okozza...), az ilyesféle (meg minden másféle) öngyilok olyan/nagyobb bűn volt, mint a "venusbergi" értelemben vett bujaság: azaz Erzsébet bukta volna a mennybemenetelt (is). És akkor már becsatlakozása Vénusz kíséretéhez, persze a címszereplő oldalán: inkább adekvátabb lett volna...nem lehetett nem észrevenni - ennél a rendezésnél -, hogy a dalnokverseny címszereplő általi énekeinek sikamlósabb részeinél mindenki a szemét forgatja, kivéve Erzsébetet, aki csendben tapsikol....mindennek a sikamlósságnak (is).
Mondjuk nekem a Bayreuthi Festspilhaus-ban sem tetszenek azok a formabontó (polgárpukkasztó? Wagnert a sírjában forgatni szándékozó??) újragondolt és unortodox "megoldások", mikor (SPOILER!) a Parsifal záró jelenetében a címszereplő földhöz bassza a Grál-t, ami ezernyi darabra törik ("nesze nektek, ún. Megváltás...!"), vagy amikor Mary (Senta dajkája a Bolygó Hollandi-ban) a valószínűleg Eriktől, a vadásztól lopott sörétes puskával a záró jelenetben hasba lövi a Hollandi-t ("nesze neked, Sentá-mat a tengerbe ugrasztani, vazze!"), Senta ezt pedig letargikusan végignézi.
Külön respect a tisztelt Vezérfőszerkesztő Úrnak, hogy a podcastban elemzett Wagner-operát - a MÜPA nem tökéletesen szellőző nézőterén ülve - kifogástalan, konzervatív, sötét öltönyben (a zakót pillanatra sem levéve) tisztelte meg, főleg úgy, hogy szíves közléséből tudom: Kúriá-ra igen, járásbíróságokra nem veszi fel ("...a talár ápol és eltakar..."). Tudom, hogy ez komoly teljesítmény, és nem ironizálok: magam már nem érzem a képességet ehhez. Bayreuth-ban még felveszem a fekete szmokingot, mely nyáron semmiképpen sem kényelmes viselet...főleg, ha mint néhány éve: egy könnyed, nyári zápor áztatott el mindenkit a kültéren, aztán a nedves ruháinkban beültünk arra a wagneri nézőtérre, ahol a tradíciók kizárják a légkondizást (az indokolás szerint azért, mert a Mester zenéjét ne zavarják meg holmi gép-berregések...), s elkezdtünk, mind az 500-an párologni. Az adott opera (Parsifal) szenvedéstörténetét ugyan jobban átélhetővé (?) tette, na, és de: különösen nagyra becsülöm azokat, akik az öltözködésükkel is megadják a manapság már "nem elvárt, nem kikényszerített" tárgyi tiszteletet!
És azért is respect, hogy a MÜPÁ-ban, kvázi középen helyet foglalóként, időben történt a helyfoglalásotok (elején és a szünetekben egyaránt). Jó látni, hogy vannak még olyanok, akik - von Haus aus - tudják: ha már középre szól a jegyem, idejében leülök, és nem "tornáztatom" a sort azzal, hogy én érkezem utoljára.
Műértő (civilben orvos) partnerem meglátása szerint, ezeket a "sorállítókat", akik utoljára érkeznek, (steril) injekcióstűvel kellene egyenként seggbe szúrni, csak úgy, dühtől mentesen, semleges arckifejezéssel, éppen csak jelezve, hogy ez mégsem járja (ahogy az sem, hogy seggel felém mászik át rajtam...), meg hogy kellene erre törvényt hozni. Természetesen nem értek vele egyet......
Végül: az utolsó megjegyzésemhez részben csatlakozva, de szekunder szégyent éreztem, amikor a 3. felvonás elején késve érkező "kiscsapat" helyet foglalását a dirigens (Michael Güttler) kínos precizitással kivárta...hogy mindannyiunkban tudatosuljon, kik azok, akik a társadalmi együttélés normáit - "no, még egy sajtos perec csak belefér a büfében!" alapon - könnyedén áthágták.
Bayreuth-ban az előadás megkezdésének német precizitással meghatározott és betartott időpontjában (nem előbb, és nem később) konkrétan - jól hallható kattanásokkal! - ránk zárják az összes bejárati ajtót (tűzrendészetileg azért intézkedve).
Aztán, aki még egy perecet még betolna az arcába, és ezért elkésik, az mehet vissza a büfébe, további tucat elfogyasztására, mert ott be nem engedik, az sicher.
1. Kösz a stalkingot, legközelebb akár össze is futhatunk, ki tudja, tán még közös ismerősünk is van.
2. A 3. felvonás végén késő társaság ugyebár személyesen Varga Zs. ügyész úr volt...
izé, ilyen még nem volt, hogy untattál, de ez az opera elérte...
És a cikkek is szünetelni fognak a nyáron? (Mert akkor lehet, hogy kicsit szüneteltetném az előfizetésemet, mert egy smucig kis sündisznó vagyok. :) )
És akkor én ezzel most mit csináljak? Fogok írni, de az elmúlt két-három hónapban heti átlag 50-60 ezer leütést írok, részben a múzsára, részben máshova.
a dk annyira száni ... Dobrev annyira kreatív mint egy marék tökmag
Jé, a kék fidesz a narancs narratíva kottájából játszik? Tegye fel a kezét, aki meglepődött