Discussion about this post

User's avatar
Harsányi László's avatar

Ez most engem azért azokra az érvelésekre emlékeztet, mint amikor elmagyarázzák, hogy a klímaváltozás miatt nem fog elpusztulni a Föld, fölösleges ezzel riogatni. Na jó, az emberiség egy számszerűsíthető része vízbe fullad, a másik éhen/szomjan hal, de a maradék majd idővel rájön, hogy hogyan lehet a föld alatti városokban is megélni, tehát még mi sem fogunk kihalni. Vagy hogy a második világháborúban sem halt ki az emberiség, a zsidókat sem irtották ki, sőt, pozitív elemként még saját államot is tudtak alakítani utána. Azért a közbeeső, "átmeneti időszakot" utólag sem szeretjük, ha elbagatellizálják, pedig hát végül is itt vagyunk, fölöslegesen hisztiztek a harmincas években.

Szép és jó, hogy az ámerikai demokráciában vannak fékek meg ellensúlyok, csak ezek egészen pontosan addig a másodpercig léteznek, ameddig a megtartásukért felelős pár száz ember a saját politikai karrierje szempontjából ezt, és nem az eltörlésüket tekinti jövedelmezőbbnek. Trump első megválasztása anomáliának tűnt, a republikánusokon belül is komoly tábor volt vele szemben. Aztán négy év válogatott botrányai után most erősebb, mint 2016-ban volt, maga alá gyűrte gyakorlatilag a teljes GOP-ot. Azok az ipari és pénzügyi körök, akik korábban fenntartásokkal voltak iránta (és alkalmasint pénzelték az ellenfeleit), most rárepülnek a hatalomhoz dörgölőzésre és azt, hogy kinek lesz pénze, médiája arra, hogy megválasztassa magát, ők döntik el.

Ha a következő 10-20 évet (a franc se tudja, mennyi van még) egy olyan világban kell majd leélnem, ahol nyíltan a "vagy az aláírásod kerül a papírra, vagy az agyvelőd" a dolgok rendezési módja, abban nem fog vígasztalni, hogy majd újabb ötven év múlva okos emberek elmagyarázzák az akkori olvasóknak, hogy miért volt ez elkerülhetetlen és hogyan múlt el. Nem tudok hibernálódni és kibekkelni.

Expand full comment
Hoffmann Tamás's avatar

Én értem, hogy lelkesen olvasgatod az amerikai alt-right oldalakat, de mégis, hogy az Istenbe tudtál leírni ekkora kreténséget?!?!

"A WHO egy rendkívül hasznos dolog, ám sajnos elindult az ENSZ-szel együtt már rég abba az irányba, hogy ahány shithole van ezen a szegény sárgolyóbison, annyi helyen jelennek meg, közölve, hogy a helyi rezsimnek a körülmények áldozata, önrendelkezni akarnak csak a lelkeim, és ezen gyöngéd hazaszeretetük a lényeg, nem az, hogy a múlt héten elsüllyesztettek egy óceánjárót, amin előzőleg öt embert kamerák előtt lemészároltak. Annak az oka természetesen az imperializmus és a liberálkapitalizmus volt, az usákok, a nemzetközi pénztőke és a zsidók.

Vagy két hónapja Tedrosz Adhanom Gebrejezusz WHO elnök pont Jemenben volt megnézni, hogy milyen rossz a jemenieknek a háború miatt. A háború miatt. Jement a kutya nem támadta meg, a saját iszlamista kretén rezsimjük lődöz iráni parancsra hajókra."

Jemenben nem azért volt a WHO elnök, hogy megnézze, hogy milyen rossz a jemenieknek a háború miatt, hanem azért, mert konkrétan Jemenben van a világ legnagyobb kolerajárványa, ami ellen tenni kell, mert a járványok nem olyanok, hogy megálljanak a határon...

https://yemen.un.org/en/286445-who-yemen-yemen-reports-highest-burden-cholera-globally

Expand full comment
58 more comments...

No posts