Börtönbe a szaporítókkal?

Igen, de nem mindegy hogyan

A héten megint elém került tucatnyi fotó egy rettenetes állatkínzó szaporítóhelyről. És persze a kommentek arról, hogy kéne száz évre nehéz vasban börtönbe küldeni valakit. A börtönbe küldős része rendben van, csak nem mindegy, hogyan.

ItsMirkwoodGirl felvétele, Pixabay

Sajnos gyakoriak az olyan hírek, ahol az állatvédők és a rendőrök valami szörnyű tanyán csonttá soványodott kutyákat-macskákat találnak, férgesen-rühesen, megkötve vagy ketrecekbe zsúfolva, nem egyszer elhullott fajtársaikkal egy helyen. A helyszínen rendszerint vagy egy szívtelen “állattartót” vagy egy elmebeteget találnak, aki az állatokat vagy haszonszerzési céllal tartja, vagy valamilyen személyiségzavar miatt veszi körül magát velük. 

A képek általában megrendítőek. Gusztustalan, kopár udvarok, miazmás ketrecek, kínjukban a falat kaparó állatok. Mindenkiből alapvető ösztönöket hoznak ki. Sokan mennek és áldozatokkal, anyagiakkal nem törődve mentik az állatokat. Másokból a tehetetlen düh tör elő, akasztófára kívánják az állatkínzót, a Btk. szigorítását követelik. 

A politika pedig rendszerint tesz is nagyívű kijelentéseket, hogy majd szigorítva lesz a Btk, “odabaszós” ítélet fog következni. Ehhez képest az állatkínzás büntetésének a plafonja öt év, amikor jön a felfüggesztett börtön vagy a 2-3 év, akkor mindenki fel van háborodva. 

Valójában mindenki, aki ezen dühöng, és a “kezébe akarja venni a dolgokat” egy szörnyű politikai színjáték áldozata, ahol alapvető ösztönökre játszanak, és az agresszió felkorbácsolásával próbálják leplezni azt hogy az állam már nem működik, csődbe ment. Hosszú és Unalmas következik, öveket bekapcsolni, indulunk!

Kevés-e az az öt év a Btk-ban?

Amikor meglátjuk a horrorisztikus képeket, esetleg egy kikockázott videót az állatviadalon egymásnak ugrasztott, vérző állatokról, akkor mindenki úgy gondolja, hogy ez minimum tíz év. Azonban a hosszú szabadságvesztés nem megoldás. Elmondom miért. 

A Keresztapa c. film második részében, amikor Michael Corleone hálószobáját merénylők szétlövik, utána azt mondja Tom Hagennek: az embereink üzletemberek. Ezzel arra céloz, hogy jól megy a bolt, egyik emberének sem áll érdekében szétlőni a főnököt, mindenki jól keres. 

Amikor a bűn elleni társadalmi reakciónk gondolkodunk, félre kell tenni a mégoly jogos felháborodásunkat és meg kell ismerni Michael Corleone gondolkodását, mivel az egy tipikus bűnözői gondolkodás. 

Az ilyen típusú bűnözéshez kell:

1. nagy társadalmi egyenlőtlenség, vagyis a társadalomban olyan csoport, amely legálisan nem tud jól megélni 

2. olyan tevékenység vagy termék, amely legálisan nem végezhető vagy szerezhető be, vagy nagyon drága

3. tiltás, amely a dolog végzését/importját/árusítását kockázatossá teszi, így abban a szektorban nincs jelen a legális üzlet

Gondoljunk végig pár példát:

• (gyerek)prostitúció: 1) sok fiatal, tanulatlan roma lány 2) szexmunka 3) kitartottság, kerítés Btk. tényállásai

• drogok: 1) alacsony keresetű, tanulatlan emberek 2) tudatmódosító szer 3) kábszerrelé visszaélés

• állatszaporítók: 1) alacsony keresetű, tanulatlan emberek 2) a divatos fajkutyák/macskák iránti igény, a szabályok betartásával tenyészthető állatok alacsony száma miatti magas ár 3) állatkínzás Btk. tényállása

Az ész nélkül szigorított büntetések valójában serkentik a bűnözést

Amikor valaki lebukik, hogy tucatnyi 13-14 éves gyereket futtat Németországban, hogy mázsaszám árul valami patkánymérget a nyomornegyedben vagy hogy egy tanyán százszámra szaporít fajtisztának tűnő kutyákat, úgy hogy a kölykök kétharmada éhenpusztul, akkor a reakció az szokott lenni, hogy emelni kell a büntetésen. 

Nézzünk csak vissza a hármas felsorolásra! Egyhez nyúltunk hozzá. 

Az emelkedő kockázat tehát felveri az árakat. Ez viszont oda vezet, hogy extrém kockázattűrő emberek fognak csak belevágni. Ezeket az extrém kockázattűrő embereket nevezzük bűnözőnek. Ők azok, akik azt mondják, hogy megpróbálják megúszni a sittet, cserébe megpróbálják learatni a sok pénzt.

A büntetési tétel emelése tehát emeli a kockázatot, viszont egy idő után a bevételt nem lehet növelni. A konkrét állatkínzós példában ott van az, hogy egy idő után annyit kell kérnie a szaporított kutyáért, amennyivel már versenyképes a rendes, becsületes, jogszerűen működő tenyésztőtől vásárlás.

Erre két logikus válaszlépés van: 

1. a  kockázat csökkentése

2. a költségek csökkentése

A kockázat csökkentése jobb szervezéssel lehetséges. “Lefrankózott” papírokat szereznek, megvesztegetik a hatósági embereket, jelzőrendszert alakítanak ki. Vigyáznak, hogy mindenki csak azt ismerje, csak azzal beszéljen, akivel muszáj. Megszületik a szervezett bűnözés.

A költségek csökkentése pedig az állatok tartási körülményein spórolással lehetséges. Így keletkeznek a horrorhelyszínek. Értelemszerűen, mivel bármikor jöhet a hatóság nem is nagyon érdemes befektetni ebbe, hiszen a befektetéshez megtérülés kell. Ha holnap leraknak tíz évre, akkor mire kijövök, valaki ellopta a befektetésem. A bűnözők megtérülési számításai napokban mérhető megtérülési idővel és három számjegyű kamatokkal számolnak. 

Ha erre tehát az a reakció, hogy emeljük a várható büntetést, akkor azzal valójában a kockázatcsökkentés és a költségcsökkentés felé tereljük a bűnözőket. 

Nem létezik olyan plafon, ami blokkolja a bűnözést

Felmerül a kérdés: nincs valahol egy plafon, ahol már elég magas a büntetés ahhoz, hogy elrettentse a bűnözőket? A válasz az, hogy nincs. Állatviadal, drogbarlang, 18 alattiakat futtató kupi ott is van, ahol az ilyesmiért másnap felhúznak egy daruval a nyakadnál fogva. Miért? 

Ha visszamegyünk a fenti hármas felsoroláshoz, hamar látni fogjuk, hogy miért. 

Az egyik az, hogy a büntetéssel járó kockázatnak van egy maximuma. Ügyvédként pont elég börtönt láttam ahhoz, hogy egy napot se akarjak ott tölteni. Másoknak is drága a becsülete, és nem követnek el olyat se, ami “csak felfüggesztett”. Akinek az életében viszont benne van az, hogy három évet kell ülni, az leül ötöt is. Aki elfogad annyi kockázatot az életében, hogy ül 7-8 évet, az elfogadja a 15-öt is. Nem, ezek az emberek nem akarnak börtönbe kerülni, hanem egyszerűen az életük egy idő után abból áll, hogy menekülnek a sitt elől. Vannak (kevesen) olyan szerencsések, akik ki tudnak szállni az ördögi körből, vesznek különböző rokonaik nevére egy féltucat lakást és csendben élnek az összebűnözött vagyonból. 

Bűnözői karrier: hozzászokás a kockázathoz

Hogyan alakul ki a kockázattűrés? Erre a választ a felsorolás 1. pontjában kell keresni. Ha valaki úgy nő fel, hogy sok bűnözői mintát lát, vagy szegénylegényként csak úgy belevág, akkor megkezdődik a “bűnözői karrier”. Vagyis senki se úgy kezdi, hogy kilószám árulja a drogot, tucatszám futtatja a gyereklányokat, szervez kutyaviadalokat vagy szaporít “emsztefjellegű” kutyákat. Viszont mire ideér, addigra megszokta a veszélyt és a kockázatot. Az hogy most a Btk-ban a szaporítást felrakják öt évről 2-8-ra, az pont nem fogja érdekelni. 

A megoldás nem a büntetések erőltetése, hanem a normálisan működő állam

A normálisan működő államigazgatás akkor jelez dolgokat, amikor azok még messze járnak a bűnözéstől. 

A Németországban futtatott lányok esetében például időben észreveszi, amikor hiányozgatni kezdenek, és életkoruknak nem megfelelő szexuális “érettséget” mutatnak. A drogok esetében észreveszi, hogy rengeteg embernek vannak mérgezéses tünetei. A kutyák esetében észreveszi, hogy bizonyos állatorvosok nyilvántartásai nincsenek rendben, bizonyos helyekről indokolatlanul sok kóbor kutyáról és dögről érkezik bejelentés.

Majd amikor észleli ezeket, az állam cselekvése kettéágazik:

1. igyekszik megérteni hogy az észlelt rendellenesség miért van, és az okait kezelni

2. a már meglévő tüneteket, ha azok már veszélyesek a társadalomra, hatósági és büntetőjogi eszközökkel üldözi

Azt nagyon fontos megérteni, hogy minden jogállami Btk. erre a modellre van kitalálva. Az a felismerés vezette a megírásukat, hogy egy olyan bonyolult szervezetet, mint a modern állam, nem lehet csak az ostor csattogtatásával szabályozni. Az évekre börtönbe küldés az az egyik, és a legkevésbé hatékony eszköze a szabályozásnak. Normális esetben csak akkor és csak azokra kell alkalmazni, akikre a többi eszköz nem hatott. 

Normális esetben a gyerekprostitúció kialakulásának az a gátja, hogy vigyáznak a gyerekekre, a stricik nem fényes nappal, egyenesen az árvaházból viszik a lányokat strichelni. A drogok elleni küzdelem alapja az, hogy tudják, hogy ki, mikor, milyen szert használ és főleg miért, és megpróbálják lehozni róla. Normális esetben a díler csak az, aki szerencsétlen beteg függőknek árul. Normális esetben a mezőőr egy héten háromszor-négyszer benéz minden tanyára és ha nincs rendesen felseperve az udvar, és nem két jól táplált dühös borjúnyi méretű házőrző vagy virgonc kis bolhazsák ugatja meg, hanem csak egy kutya is rühesen, lesoványodva szomorkodik, alacsonyan száll az állatvédelmi bírság és átkutat mindent, hogy nincs-e még másik állat is ott ugyanígy.

Ehhez azonban működő állam kell.

Az meg nincs. Van helyette az, hogy ilyenkor az amúgy teljesen jogos felháborodásunkat és az azzal járó dühöt csatornázzák. Mert addig is, ameddig azzal vagyunk elfoglalva, hogy az a szemét bírónő miért adott csak két évet (mert három a plafon) miért nem állapított meg bűnszervezetet (mert nem álltak fenn a feltételei), addig nem nézünk egymásra, és nem mondjuk azt, hogy:

helóhelóheló.

Miért is van az, hogy futballdrukkerek, önkéntesek meg még ki tudja ment itt állatokat, amikor ez egyébként simán állami feladat? Miért nincsen a nyomortanyákon drogprevenciós szolgálat? Miért vannak egyáltalán nyomortanyák? Miért nincs minden kutya/macska chippelve, és a szabálytalan tartó (pl. aki nem ivartalanított állatot hagy szabadon mászkálni) a chip alapján azonnal szanaszét bírságolva? 

Miért, miért, miért. Mert yachtot vettünk belőle, azért. 

Minket pedig arra kondicionálnak, hogy egymásra rázzuk az öklünket, és ne gondoljuk végig, hogy ez mind-mind azért történik, mert az állam nem teszi a dolgát, és nekünk kell helyette mindent megtenni.