Bűnös élvezetek

Avagy a jó gengszter paráználkodik, a jó értelmiségi csodabogárkodik

Ésik Vezérfőszerkesztő újévi üdvözletének talán legfontosabb üzenete, hogy 2025-ben próbáljunk meg egy kicsit kitörni az egyre agresszívabbá váló, ökölbeszorult arcú, cinikus és állandóan rosszkedvű magyarországi közhangulatból. Amennyiben civilizált európai országra vágyunk, először is nekünk magunknak kell civilizált európai polgárokként viselkednünk. Természetesen ez nem könnyű feladat, és nem is megy egyik napról a másikra, de újévi fogadalomnak egyáltalán nem rossz. Kérdés, hogy hogyan kezdjünk hozzá. Az én javaslatom: élvezzük az életet.

Akinek erre a zsigeri reakciója az, hogy az igazi értelmiségi megveti a léha élvezeteket, és kizárólag a tamásgáspári értelemben vett filozofálással egybekötött Mariana-árok mélységű depressziót tekinti a gondolkodó ember számára méltó elfoglaltságnak, az ügyesen rátapintott arra, mitől lesz a kelet-európai értelmiség reménytelenül kelet-európai.

A lehető legklasszikusabb görög filozófiai irányzatok egyike az epikureus, közismertebb nevén hedonista filozófia. A hedonizmus fogalmát már a középkorban is teljesen félreértették, leginkább a keresztény egyház áldásos propagandájának köszönhetően. Epikurosz és követői ugyanis a “hedoné” (élvezet) alatt egyáltalán nem a (testi) gyönyörök túlzásba vitt habzsolását értették, sőt, igen éles határvonalat húztak a hedonista és a züllött életmód között. Epikurosz talán leghíresebb mondása (legutoljára a Gladiátor 2 filmben került elő): "amikor mi vagyunk, a halál nincsen, és amikor a halál megérkezik, akkor mi már nem vagyunk". Ami nagyjából azt jelenti, hogy egyáltalán nem érdemes az elmúlástól rettegni, hanem inkább tegyük az evilágon töltött időnket a lehető legkellemesebbé, mégpedig józan, kiegyensúlyozott és erkölcsös életet élve, nyitottsággal a világra és a többi ember felé. A hedonista ember nem tagadja meg magától az élvezeteket, keresi a kellemes és stimuláló élményeket, viszont kerüli a túlzást, a káros szenvedélyeket és mindent, ami függőség.

Az, hogy a gyakorlatban ezeket az alapelveket ki hogyan valósítja meg, természetesen egyéntől függ. A saját és ismeretségi köröm tapasztalai alapján viszont az egyik legjobb út a hobbik művelése. Mégpedig gyakran olyan hobbiké, amit az emberek nagy része esetleg furcsának, nem túl menőnek, vagy akár enyhén cikinek tart.

Mi magyarok szeretjük magunkat individualista, szabadgondolkodó nemzetnek tartani, miközben állandóan megszóljuk és kiközösítjük azokat, akik akár teljesen ártatlan módon is, de kilógnak a sorból. Az értelmiségi kaszt persze ezt a szálkát nagyon is jól látja a mások szemében (“birkanép”, stb.), miközben a saját gerendájukra gótikus katedrálist lehetne alapozni. Próbálja csak valaki nem szeretni az éppen divatos depresszív-köldöknéző filozoptert, színházi rendezőt vagy alternatív zenét, esetleg irónia nélkül élvezni olyan dolgokat, amit a “mértékadó értelmiség” méltóságon alulinak tart, rögtön megkapja, hogy műveletlen plebejus, akinek az agyát átmosta a kapitalista konzumkultúra.

Természetesen nincsen semmi baj azzal, ha valaki tényleg szereti ezeket, ebben az esetben maga Epikurosz is helyeslően bólogatna. Nem annyira jó, ha valaki elsősorban azért jár színházba/kortárs kiállításra/focimeccsre, mert az ő társadalmi osztályában ez illik. De még ez sem akkora gond, hiszen a társadalmi kapcsolataink ápolása fontos és hasznos dolog, amiért érdemes egy kis áldozatot hozni. Toxikussá akkor válik a dolog, ha az “illik”-ből “kötelező” lesz, és a különcködésből elítélendő elhajlás és gúny tárgya. Ami - valljuk be - egyáltalán nem kevésbé szokatlan a pesti kávéházakban/romkocsmákban, mint a falusi templomok előtt mise után.

Én magam egy virtigli, újlipótvárosi zsidó értelmiségi család sarja vagyok, Ésik Sanyi pedig a vidéki városok kisnemes-honorácior elitjébe született bele. Születésünk óta szívjuk magunkba a műveltséget és a “magaskultúrát” (ez az, amire Sanyi azt szokta mondani, hogy “szatyorban nőtt fel”). Ennek ellenére - vagy talán éppen ezért - a hobbijaink hallatán sok sznob társadalmi osztálytársunk húzná fel rosszallóan a szemöldökét.

Az én családomban ez egyébként régi hagyomány: a nagymamám, aki bejárta a világot és 4 nyelven beszélt, kedvenc kikapcsolódásként mindenféle sportközvetítéseket nézett, Forma 1-től kezdve amerikai fociig. Apám, akinél disztingváltabb uriember kevés van, imádja a bugyuta operetteket, sőt, a fénykorában még a Dáridót is kedvelte. Anyám, aki sokáig aktív szervezője volt az egyik magyar kortárs absztrakt művészeti mozgalomnak és versenyszerűen bridzsel, néha trash-realityket is néz a tévében. Az öcsém negyvenes, családos férfiként akkora K-pop rajongó, hogy egyszer elmentem vele Szöülba koncert-túrára. Jómagam tizenéves korom óta versenyszerűen táncolok, imádom a Bollywood-musicaleket, emellett mindenféle küzdősportokkal és harcművészetekkel foglalkozok és az olvasás után a második kedvenc kikapcsolódásom a videojátékok (ami szerintem egy teljesen legitim művészeti ág). A Vezérfőszerkesztőről pedig minden rendszeres Múzsa-olvasó tudja, hogy egyszerre a klasszikus zene vájtfülű rajongója, szumó-geek és mindenféle redneckek barkácsoló/gépfelújító/fegyverbuzuló youtube-videóinak lelkes nézője, színházba járni viszont nem szeret (ERETNEKSÉG!!!).

Mindezek végső tanulsága, hogy csodabogárnak lenni jó és egészséges dolog. Az értelmiségi (és bárki más) ember nem kevesebb, hanem több lesz tőle. Serkenti a kreativitást, nyitottabbá, toleránsabbá és érdeklődőbbé tesz, és ami talán a legfontosabb, hozzásegít ahhoz, hogy élvezhetőbbé, tartalmasabbá tegyük az életünket, ahogyan a nagy Epikurosz is tanította. Úgyhogy újévre mindenkinek azt javaslom, nézzen körül, mik azok a dolgok, amik valahogyan felkeltették az érdeklődését, de úgy gondolta, hogy “ez nem nekem való”, “túl öreg/diplomás/férfias/nőies vagyok én ehhez”, és tegyen egy próbát. Lehet, hogy megtalálja az új hobbiját. Carpe Diem!

Előszöris nagyon köszönöm, ha egyáltalán eszedbe jut! A Múzsa sok szervezés és idegeskedés eredménye, munka mellett. Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, ha a tetszésedet bármilyen formában kimutatod.

Három módja van:

1. Patreon. Itt bármilyen összeget küldhetsz. A Patreonra nem teszünk tartalmat, azért tartottuk meg, mert az a legismertebb felület.

2. Előfizetés a magyar Múzsára. A magyar nyelvű Múzsán nincs fizetős tartalom, legfeljebb pár Q&A lesz, ami csak előfizetőknek van. Minimál összege 8 dollár.

3. Előfizetés az angol nyelvű Múzsára. Ez egy jelenleg kicsit mellékvágányon levő projekt, amire a heti belpol videó mellett nincs energia. De lesz.