20 év után hagytam ott a nyomozói munkát és azzal áltattam magam, hogy nem fog hiányozni. Aztán egyre jobban hiányzott és elkezdtem családkutatással foglalkozni. Ahogy beleástam magam, rájöttem, hogy kurvasok a hasonlóság a nyomozás és a genealógia között: mindkettő bizonyítékokat keres, verziókat állít fel, hipotéziseket ellenőriz, dokumentumok után vizslat, majd összerakja a puzzle-darabkákat és ha megvan a tettes (akarom mondani: a megoldás), óriási a sikerélmény.
Én budapesti átlag félműveltséggel rendelkező értelmiségi, a gyerekek felnevelése után ott tartok, hogy újra táncolok, kórusban éneklek, és elkezdtem magánénekre is járni. Igazából itt tapasztalom meg azt a szellemi közeget, ami inspirál és feltölt. Bűnös élvezet elsősorban a klasszikus rock and roll és a sütés-főzés időnként távolabb merészkedve a nagy konyhai klasszikusoktól.
Sokak által visszafogott úriembernek mondott elsőgenerációs értelmiségi, hivatásos klasszikus zenész, volt nyelvészdoktorandusz. Ügyesen horgolok, a konditeremben pedig hagyom, hogy előjöjjön belőlem a súly alatt nyögő, levegőbe bokszoló, tükör előtt flexelő állat. A kenyérsütést már nem is ragozom :)
Heló, Orsi vagyok, Netflix előtt kötő-horgoló, titkos gasztroperverzióm a lidlis "alpesi" zacskós zsemlegombóc. Civilben magyar-filozófia szakos tanár, szóval én tudtam, mi (nem) a hedonizmus bibibi.
Balázs vagyok, középsúlyos hírfogyasztás-addikcióban szenvedő történész, így lett belőlem újságíró. Szabadidőmben koszlott, árokparti, olykor countryba hajló kocsmabluest játszom, casual gamer vagyok és nem vetem meg a jobb sorozatokat sem. Kikapcsolódásként hajlamos vagyok szakirodalmat olvasni. Ellenben bármilyen musical, vagy operett hallatán olyan érzelmek öntenek el, mint a random eretneket megpillantó néhai Tomás de Torquemada mestert.
Hobbi az a dolog, amit a fiatal lelkesen csinál, a családos meg még/már csinálna, de nem mer. A hobbi játék, ami az emberség lényegi része. A hobbista ember kétszeresen boldog a magafajta tökkelütöttek között: mert szereti, ami hülyeséget csinál, és mert látja, nem egyedül tökkelütött.
Ki is mentem tegnap a Pólus Center parkolóba gépészetet nézni, avas olajszagot és friss szívatót szagolni, sztorikat hallgatni ismeretlenektől. Voltak legendásak.
Konkrétan a Lego-hoz: rengetegen legóznak felnőtt fejjel, itthon is és a világban is, annyira, hogy jópár éve már a Lego is elkezdett egyre több kifejezetten felnőtteknek szánt készletet is kiadni. Így vagy úgy, tök jó hobbi, nekem is az egyik fő hobbim. Én akkor kezdtem újra legózni, amikor az első gyerekünket vártuk (most már középiskolás). Középkori terepasztalom van, 15 év után is egyre bővül, de nyilván rengeteg más téma van a Lego-n belül, ami betalálhat nálad.
Dehogy ciki! Feleségem most kapott szülinapra legót. Tök jó modellek vannak. Ő most egy cserepes orchideát kapott (ez legalább nem hervad el). És még a 18+ karika is rajta volt a dobozon :D
Érdekes ez, amikor a Múzsa átmegy antiértelmiségieskedésnek tűnő értelmiségi koelhózásba. Igazából egyet értek a szerzővel, ez mind szép és jó, de azt hittem a felvilágosult értelmiség van annyira okos és értelmes, hogy ne kelljen neki külön sorvezető ahhoz, hogy ne érezze cikinek akár a csodabogár létet, akár a hétköznapi bűnös élvezeteknek titulált élvezetek élvezését.
Számomra szintén érdekes megtapasztalás az írásból, hogy kinek mi ellen és mivel kell lázadnia: a sok sztereotípiát megerősítő "belvárosi zsidó lipsi" (nem sértésnek szánom) lét keresztje (hehe) ezek szerint, ha anno a Bizottságot meg a Sziámit egy minden szinten élvezhetetlen szarnak tartottad? Bezzeg vidéken, ahol a mulatós-diszkós világ már akkor kirekesztett, ha az Eddától mást is szerettél mint a Kör meg a Hűtlen! Ha a Kispál is tetszett vagy a Pokolgép, akkor meg b...szhattad a közösségi életedet, a csajozásról nem is beszélve...
Engem például minden érdekel a fociból, a futballtörténelemtől kezdve, a topedzői szintű taktikai elemzéseken át, az aprólékos statisztikákig minden, de semmi nem helyettesíti az érzést, amikor sörrel és szotyival a kézben ordítva nézel egy NB1-es bajnokit (és ez nem otthonról hozott, hanem tanult) ... és nagyjából leszarom, hogy erről ki mit gondol.
Csak az a furcsa számomra, hogy az írás alapján ez akkor nem természetes érzés, hanem a csodabogárkodó értelmiségnek erős megfelelési kényszere van? Pedig azt hittem, a közegükből (legyen az bármilyen) kilógó csodabogarak kellően szabadok ehhez, de ezek szerint vágynak a megerősítésre.
Mellesleg: mindenki másképp egyforma. Csak szólok.
Reménytelen szingli voltam, korai 30as, amikor is elkezdtem keresni az ideális hobbimat/hobbijaimat. Közvetlenül az egyiknek köszönhetően ma Japánban élek, gyerek, feleség, álom meló. Nem csoda, hogy feltétel nélkül támogatom a posztot.
Én aza fajta vagyok aki keresi a hobbiját, rengeteg dologba belekóstoltam és fogok is. Fura vagyok mert nem tudok dolgokért annyira rajongani hogy elvesszek bennük így nincs is stabil hobbim. Viszont a legtöbb témába bele tudok szólni, kivéve opera és balett attól mentsen az Isten.
Most épp asztalos tanfolyamra járok, meglátjuk mi lesz, lehet, hogy végül mégiscsaak lesz valami amiben el tudok merülni
A szüleim akkoriban minden hirtelen támadt érdeklődésünkben támogattak. Volt abban atlétika, fúvószenekar, képzőművész-szakkör, lakatos-szakkör, pecázás, meg ki tudja még mi, amire már nem is emlékszem :-) Egy germeknek ezek amolyan elő-hobbik a későbbi állandókhoz - szerintem.
Nem maradt ki. Jártam én is teniszezni, úszni, matek szakkörre, tűzzománcozásra stb. De valahogy egyikbe se tudtam belefelejtketni. Szerintem be vagyok oltva rajongás ellen 😄
20 év után hagytam ott a nyomozói munkát és azzal áltattam magam, hogy nem fog hiányozni. Aztán egyre jobban hiányzott és elkezdtem családkutatással foglalkozni. Ahogy beleástam magam, rájöttem, hogy kurvasok a hasonlóság a nyomozás és a genealógia között: mindkettő bizonyítékokat keres, verziókat állít fel, hipotéziseket ellenőriz, dokumentumok után vizslat, majd összerakja a puzzle-darabkákat és ha megvan a tettes (akarom mondani: a megoldás), óriási a sikerélmény.
Ez nekem már több, mint hobbi. Már-már mánia :-)
Utóbbi idők egyik legjobb írása Panamától. Hobbira fel!
Én budapesti átlag félműveltséggel rendelkező értelmiségi, a gyerekek felnevelése után ott tartok, hogy újra táncolok, kórusban éneklek, és elkezdtem magánénekre is járni. Igazából itt tapasztalom meg azt a szellemi közeget, ami inspirál és feltölt. Bűnös élvezet elsősorban a klasszikus rock and roll és a sütés-főzés időnként távolabb merészkedve a nagy konyhai klasszikusoktól.
Imádok az uszodában olvasni. Ha jó a könyv, be sem megyek még a vízbe és a szaunába se. Csak olvasok a meleg, klórszagú párában
Na ilyet sem hallottam még!
Hogy egy jó könyvbe nagyon bele lehet temetkezni, az tiszta sor. De miért pont egy uszodában?
Mert legtöbbször úszok ám, aztán a szaunázások között olvasok. Csak néha magával ragad a könyv 😂
Először arra gondoltam, h a klóros közeg valami különleges tudatállapotot idéz elő olvasással kombinálva. ;-)
Boldog gyerekkor feeling. Uszodában nőttem fel, biztos azért van 😇
Sokak által visszafogott úriembernek mondott elsőgenerációs értelmiségi, hivatásos klasszikus zenész, volt nyelvészdoktorandusz. Ügyesen horgolok, a konditeremben pedig hagyom, hogy előjöjjön belőlem a súly alatt nyögő, levegőbe bokszoló, tükör előtt flexelő állat. A kenyérsütést már nem is ragozom :)
Heló, Orsi vagyok, Netflix előtt kötő-horgoló, titkos gasztroperverzióm a lidlis "alpesi" zacskós zsemlegombóc. Civilben magyar-filozófia szakos tanár, szóval én tudtam, mi (nem) a hedonizmus bibibi.
Balázs vagyok, középsúlyos hírfogyasztás-addikcióban szenvedő történész, így lett belőlem újságíró. Szabadidőmben koszlott, árokparti, olykor countryba hajló kocsmabluest játszom, casual gamer vagyok és nem vetem meg a jobb sorozatokat sem. Kikapcsolódásként hajlamos vagyok szakirodalmat olvasni. Ellenben bármilyen musical, vagy operett hallatán olyan érzelmek öntenek el, mint a random eretneket megpillantó néhai Tomás de Torquemada mestert.
Hobbi az a dolog, amit a fiatal lelkesen csinál, a családos meg még/már csinálna, de nem mer. A hobbi játék, ami az emberség lényegi része. A hobbista ember kétszeresen boldog a magafajta tökkelütöttek között: mert szereti, ami hülyeséget csinál, és mert látja, nem egyedül tökkelütött.
Ki is mentem tegnap a Pólus Center parkolóba gépészetet nézni, avas olajszagot és friss szívatót szagolni, sztorikat hallgatni ismeretlenektől. Voltak legendásak.
Gyerekeket felneveltem, felnöttek. És nagyon szeretnék legózni, de nem merek… ciki.
Pont erről szól a cikk, hogy nem ciki, sőt!
Konkrétan a Lego-hoz: rengetegen legóznak felnőtt fejjel, itthon is és a világban is, annyira, hogy jópár éve már a Lego is elkezdett egyre több kifejezetten felnőtteknek szánt készletet is kiadni. Így vagy úgy, tök jó hobbi, nekem is az egyik fő hobbim. Én akkor kezdtem újra legózni, amikor az első gyerekünket vártuk (most már középiskolás). Középkori terepasztalom van, 15 év után is egyre bővül, de nyilván rengeteg más téma van a Lego-n belül, ami betalálhat nálad.
Hajrá!
Dehogy ciki! Feleségem most kapott szülinapra legót. Tök jó modellek vannak. Ő most egy cserepes orchideát kapott (ez legalább nem hervad el). És még a 18+ karika is rajta volt a dobozon :D
Miért is?
Érdekes ez, amikor a Múzsa átmegy antiértelmiségieskedésnek tűnő értelmiségi koelhózásba. Igazából egyet értek a szerzővel, ez mind szép és jó, de azt hittem a felvilágosult értelmiség van annyira okos és értelmes, hogy ne kelljen neki külön sorvezető ahhoz, hogy ne érezze cikinek akár a csodabogár létet, akár a hétköznapi bűnös élvezeteknek titulált élvezetek élvezését.
Számomra szintén érdekes megtapasztalás az írásból, hogy kinek mi ellen és mivel kell lázadnia: a sok sztereotípiát megerősítő "belvárosi zsidó lipsi" (nem sértésnek szánom) lét keresztje (hehe) ezek szerint, ha anno a Bizottságot meg a Sziámit egy minden szinten élvezhetetlen szarnak tartottad? Bezzeg vidéken, ahol a mulatós-diszkós világ már akkor kirekesztett, ha az Eddától mást is szerettél mint a Kör meg a Hűtlen! Ha a Kispál is tetszett vagy a Pokolgép, akkor meg b...szhattad a közösségi életedet, a csajozásról nem is beszélve...
Engem például minden érdekel a fociból, a futballtörténelemtől kezdve, a topedzői szintű taktikai elemzéseken át, az aprólékos statisztikákig minden, de semmi nem helyettesíti az érzést, amikor sörrel és szotyival a kézben ordítva nézel egy NB1-es bajnokit (és ez nem otthonról hozott, hanem tanult) ... és nagyjából leszarom, hogy erről ki mit gondol.
Csak az a furcsa számomra, hogy az írás alapján ez akkor nem természetes érzés, hanem a csodabogárkodó értelmiségnek erős megfelelési kényszere van? Pedig azt hittem, a közegükből (legyen az bármilyen) kilógó csodabogarak kellően szabadok ehhez, de ezek szerint vágynak a megerősítésre.
Mellesleg: mindenki másképp egyforma. Csak szólok.
külön piros pont a Kispál-fotóért, amin az alapító tagok virítanak.
Köszi ❤️
Erről van szó!👌
Kíváncsi lennék a itteni olvasók személyes történeteire!
Reménytelen szingli voltam, korai 30as, amikor is elkezdtem keresni az ideális hobbimat/hobbijaimat. Közvetlenül az egyiknek köszönhetően ma Japánban élek, gyerek, feleség, álom meló. Nem csoda, hogy feltétel nélkül támogatom a posztot.
Én aza fajta vagyok aki keresi a hobbiját, rengeteg dologba belekóstoltam és fogok is. Fura vagyok mert nem tudok dolgokért annyira rajongani hogy elvesszek bennük így nincs is stabil hobbim. Viszont a legtöbb témába bele tudok szólni, kivéve opera és balett attól mentsen az Isten.
Most épp asztalos tanfolyamra járok, meglátjuk mi lesz, lehet, hogy végül mégiscsaak lesz valami amiben el tudok merülni
Lehet, h neked ez kimaradt a gyermekkorodban?
A szüleim akkoriban minden hirtelen támadt érdeklődésünkben támogattak. Volt abban atlétika, fúvószenekar, képzőművész-szakkör, lakatos-szakkör, pecázás, meg ki tudja még mi, amire már nem is emlékszem :-) Egy germeknek ezek amolyan elő-hobbik a későbbi állandókhoz - szerintem.
Nem maradt ki. Jártam én is teniszezni, úszni, matek szakkörre, tűzzománcozásra stb. De valahogy egyikbe se tudtam belefelejtketni. Szerintem be vagyok oltva rajongás ellen 😄