28 Comments

A tiltofa dolgok mar most botranyosan szarok. Influenszerek probalnak esemenyekrol beszelni… napi dolgokrol. United CEO, barki ongyilkos, fegyver, pedofil, barmi… es akkor ilyen “unalive” meg meg p3d0 meg egyeb idiota korulirasokkal kell operalni, mert ha kimondja, akkor az algoritmus eldugja a tenger fenekere.

De a twitteren is, csak ott mas szavakkal.

De nehany szelaoseges szerint ez az egyetlen szent megoldas a szerintuk fontos temakban. Az, hogy tovabbra is erti es megnezi mindenki, csak a kill helyett unalive van kimondva? 🤷‍♂️ majd akkor tiltjak azt is. Es akkor hangutazassal meg activityzessel kell korulirni. Maris meg van oldva.

Expand full comment

Bennem az merült fel, hogy vajon két évig, valójában inkább másfélig kibírja-e Musk? Már most is mennek a csörték a Musk és a MAGA szimpatizánsok között a bevándorlás miatt. Amilyen gyerekes stílusban tudjanyomni Musk még a végén megsértődik és otthagyja a francba az egészet.

Ugyanakkor pedig ha kitölti ezt a másfél évet simán leépíthet olyan ügynökségeket amik megszüntetéséhez kell mondjuk kongresszusi jóváhagyás, viszont ahhoz nem feltétlenül, hogy mondjuk jóval kisebb büdzséből működjenek és elvonásokkal szép lassan ki lehet üresíteni az ilyen hivatalokat, és Musktól nem állnak távol a hasonló kreatív megoldások.

Expand full comment

Atfogo, mogenezo, elgondolkodtato de megis szorakoztatoan megirt remek cikk. Igyekszem nem surun ilyet irni, hogy lassek melyik van atlagon felul. Nekem ez. Riszpekt 👌

Expand full comment

"Igyekszem nem surun ilyet irni'

Ez frankón úgy jött át, hogy igyekszel türtőztetni magad az átfogó, mögénéző, elgondolkodtató, de mégis remekül szórakoztató cikkek írásától, mert nem vennéd a lelkedre, ha szegény Sándornak rosszul ésik a lepipáltság ;)

Expand full comment

„A csapkodóan káros hatások le fognak pattanni az intézményrendszerről…”

Ezt miért lehet biztosra venni?

Az emberiség történelme zsúfolásig van olyan példákkal, amikor őrültek és/vagy idióták és/vagy gazemberek hatalomközelbe kerülve generációkra szétcsesztek egy-egy államot.

Expand full comment

Ezzel egyáltalán nem értek egyet.

Musk politikai szerepvállalásának egy oka van, mégpedig az, hogy ott van a torkán a kés. Egyetlen olyan vállalata van, amiből ténylegesen jön pénz, ez pedig a világ legtúlértékeltebb autós cége, a Tesla. A Tesla sokszoros (több mint százszoros) túlértékeltségének oka pedig az, hogy Musk több mint egy évtizede folyamatosan hazudozik arról, hogy már bármelyik pillanatban itt lesz a full self-driving, és akkor a cég trilliókat fog érni. Pár éve már látszik, hogy ezt egyre kevesebben hiszik el, úgyhogy váltott az AI-ra és a humanoid robotokra. Nemsokára ez a lufi is kipukkad és ha Trump még a karbonkrediteket és az adókedvezményeket is megvonná tőle, akkor félő, hogy a Tesla árfolyama a béka segge alá zuhanna. (Mindeközben pedig a SpaceX a közelében sincs annak, hogy teljesítse a milliárdos NASA-szerződését, mert már rég a holdra kellene szállítania amerikai űrhajósokat és ha esetleg vissza kellene fizetnie az elköltött pénzt, az finoman szólva sem segítene "a világ leggazdagabb emberén".)

Mindezek miatt muszáj volt mindent rátenni a republikánus jelöltre, mert ha esetleg a demokrata jelölt nyer, akkor minden marad, ahogy eddig, de a republikánus befutóval mindent elveszthetett volna. Persze egyáltalán nem biztos, hogy így sikerült kihúznia magát a csávából...

Expand full comment

Ne hallgassuk el azt a tényt sem, amit manapság mindenki elhallgat Muskkal kapcsolatban: az egész karrierje ami a PayPal után jön, egy gigantikus, a korszellemnek megfelelő tökéletes átverés. A Tesla semmi másért nem sikeres, mint azért, mert elhitette gigantikus néptömegekkel, hogy zöld, és ezzel meg lesz mentve a világ. Ez egy, a kellően ostoba, de mindentől jobban érzelemvezérelt korszellemre felülő eszméletlenül hatékony marketingfogás. Az ún. technológiai áttörések sem mások, mind eddig nem használt, brutális módon környezetpusztító anyagkísérletek eredményei, amik csak azért jöttek létre mert eddig nem volt annyi pénzes elvakult hülye, aki fizetett volna azért, hogy ezeket a CO2-től pár tucatszor szennyezőbb szarokat gyártsák. Persze ezt is lehet innovációnak nevezni, de az igazi innováció az, hogy felismerte, hogy kellően nagy mennyiségű embernek ezt be lehet adni úgy, hogy ő megmenti a világot.

Igen, az önvezető autózásról meg annyit, hogy - a GM pl hiába szántotta be a teljes önvezető autós kísérleti projektjeit, aminek 10 mrd dollár elköltése után a vezetéstámogató rendszerek lettek a hasznosítható eredményei, és saját bevallásuk szerint az önvezető autózástól olyan messze vagyunk, hogy erre több pénzt költeni felesleges - a Tesla befektetőknek ahogy eddig, ezután sem fog leesni a tantusz.

Expand full comment

az ügyvédről nem kérdezte meg,h fehér legyen (a szakállból alapértelmezettnek vehette,h férfi, ez az alapértelmezés még rendben is van)

de egy ügyvéd az alapértelmezettként fehér :) hát milyen strukturálisan rasszista már ez az AI :P

Expand full comment

A pasas néhány percig egész emberi volt a Big Bang Theory/Agymenők sitcomban: (https://www.youtube.com/watch?v=KGR5HP3KSBk) Aztán jött az a változat, aki nem is értette mi a baj a fiával, mert megvezették, becsapták?! - aha, a világ legokosabbnak, legrafkósabbnak tartott emberét!? - majd a pusztító gyűlölete.... Szóval lesz itt még jajveszékelés, sírás-rívás, fogaknak vicsorgatása...

Expand full comment

Nekem erről az egész nagyon-PC-ről az a tippem, hogy magát a problémát sem érthetjük. Mellékszál, de pont ezért nem értettem, mikor azt fejtegettétek, miért helyes, hogy a kis hableány fekete, mert akkor a dán kisebbségiek is tudnak azonosulni -- nem, ez teljesen amcsi belügy, ők a kulturális dolgokat (és a képgenerálás is eléggé az) alapvetően belső piacra szánják, max. lecsiszolják itt-ott, hogy mondjuk Kínában is le lehessen adni, de ennyi. És ott ez a fekete kérdés fontos és érzékeny téma, nálunk meg a kontextus is ismeretlen, így bátran röhöghetünk az megoldások abszurditásain anélkül, hogy bármi jobbat kellene fölvázolnunk, vagy hogy a kiröhögéssel kétségbe vonnánk a probléma fontosságát (mert nekünk, ismerjük el, nem igazán volt fontos eleve se).

(Ez nem azt jelenti, hogy nekünk nincsenek hasonlóan fontos gondjaink, ugye nálunk is van hátrányos helyzetű kisebbség, beilleszkedési problémákkal és a többi, és látványosan alulteljesítünk a megoldásában, ami már most is visszaüt. De ez azért mégsem ugyanaz a probléma, föl se merül például, hogy azzal kellene kezelni, hogy a Honfoglalásban Töhötöm legyen roma.)

A másik, hogy ezek statisztikai modellek (a teljes AI kb. azokból áll), amik a nekik adott adatokból általánosítanak. És sajnos tökéletesen kiegyensúlyozott adat nincs, az összes ilyen adathalmaz tele van a kibocsátó humánok (gyak. a társadalom) mindenféle elfogultságával, ami nekünk föl sem tűnik, viszont amit a modellek szépen vissza is mondanak aztán. Ez egy elég komoly probléma, de a mérnököket ritkán érdekli, mert semmi köze a modell eleganciájához (vagyis van, amennyiben köznek tekintjük az ellentétnek levést -- a valós környezetbe beillesztve ugyanis nem árt, ha a modell úgy viselkedik, mint aminek volt gyerekszobája, amit utólagos patkolásokon kívül nemigen lehet kezelni, ami pont rontja az eleganciát). Ez amúgy nem csak a PC-woke vonalon jelentkezik, hanem minden alkalmazásnál (biztosak lehetünk benne, hogy az "önvezető" (vezetési asszisztens, stb.) funkciók is alapvetően AI-alapúak ma már, de teljesen klasszikus if-then feltételek szűrik a kimenetet, hogy a modell ne rángassa a kormányt még akkor se, ha akarná).

Expand full comment

Szerintem tökéletesen érthető a probléma, csak éppen egy ótvar nagy baromság, látszatcselekvés, érzelmi alapú zsarolás az egész.

Ha azt gondolod róla, hogy nevetséges, ne feltételezd azt, hogy Te nem érted. Szerintem józan ésszel, minimális érzelmi intelligenciával megérthető mi az ún. elnyomott kisebbségek baja. Nincs gond a megértéssel, a gond azzal van, hogy az erre a problémára adott válaszok teljesen nyilvánvaló ostobaságok, (tökéletesen szemlélteti a honfoglalásos példád, hogy mennyire az) amikről ha el mered mondani, hogy baromság, (sőt ha nem használod őket kellő mértékben) akkor az ezt kitalálók és magukévá tevők - csak azért nem nevezném őket szektának, mert sok tízmillió ember dőlt be ennek, de a gondolkodásuk az szektás - nyilvánvaló érzelmi zsarolással és nevetséges hisztivel reagálnak - és mivel kellően sokan vannak, ezért ez hangos.

Már az a gondolatod, hogy ne értenéd az elnyomatás, a kisebbségi lét, stb-stb problémáját is érzelmi zsarolással elért gondolat, egyfajta öncenzúra. Ne tedd! Biztos vagyok benne, hogy tökéletesen fel tudod ezt fogni intellektuálisan és érzelmileg is. És ha erre képes vagy, nyugodtan ki lehet mondani, hogy ez az egész, ami ebből fakadt, az egy igazi sötét métely, az emberi történelem számos mély és erkölcstelen ostobaságának egyik csúcsterméke. Ha elérik, hogy itt finomkodunk vele, ilyen "áhh, igen, tényleg, végül is mi ezt nem érthetjük..." töprengésekkel, akkor önmagunk képességeibe vetett hitünket tagadjuk meg. Nyugodtan ki lehet mondani, hogy a szar büdös.

Expand full comment

"Szerintem józan ésszel, minimális érzelmi intelligenciával megérthető mi az ún. elnyomott kisebbségek baja."

Szerintem meg egy óceánnal odébbról ez nehezen érthető annyira, hogy rendesen meg is ítélhessük a dolgot, vagy a válaszok jogosságát. A "feketék elnyomása az USÁ-ban" meg a "magyarok elnyomása Szerbiában / Szlovákiában / Romániában" két tök más probléma, az utóbbi ugye elsősorban a nyelvhasználat körül forog, ami USA-fejjel értelmezhetetlen, hát ha itt élsz, akkor elvárható, hogy angolul beszélj és tanulj és perelj és stb. Vagy például Nádas Péternek azért nem adni (nemzetközi) díjat, mert fehér férfi és így túl privilegizált, az is nyilván teljesen abszurd -- nekünk, mert nálunk teljesen más a kontextus, mint az USÁ-ban (oké, itt német volt a bizottság, bár "International" volt a díj neve). Innen csak egy negyed lépés, hogy esetleg a dolog fordítva is működik.

(A zárójeles részt amúgy olvastad egyáltalán?)

Expand full comment

""magyarok elnyomása Szerbiában / Szlovákiában / Romániában" két tök más probléma, az utóbbi ugye elsősorban a nyelvhasználat körül forog, ami USA-fejjel értelmezhetetlen,"

Hát, ha szerinted ez elsősorban a nyelvhasználat körül forog a Kárpát-medencében, akkor nem csodálom, ha azt gondolod, hogy nem feltétlenül érted mi van az USA-ban. Ha abból indulunk ki, mire gondolhatnak ők, amikor struktúrális rasszizmusra gondolnak, akkor az ember simán csak a homlokára csap, hogy ja, végül is ezt ismerjük k-európából bőven, hiszen ez tökéletesen hasonlóan vonatkoztatható a történelem adott időpontjaiban és helyein errefelé úgy a zsidókra, mint a cigányokra, a románokra a németekre, az osztályellenesekre, a katkókra-refikre, vagy a határon túli magyarokra - aktuálisan éppen az oroszokra is. Az égegyadta világon kívül semmi újat nem mond az ottani gyűlölet az itteni gyűlölethez képest. Semmit.

Nincs semmi olyan az emberi gyűlölködés szintjein, amitől az ottani bármilyen szinten is másabb, újabb, rendkívülibb volna, mint az itteni.

Persze mindenkinek a saját fájdalma a legnagyobb, ez teljesen érthető és normális. De az emberi gonoszságot és szenvedést nem versenyeztetni kéne egymással, és nem a másikra presszionálni a saját fájdalmunkat-lelkiismeretfurdalásunkat, miközben a másik hasonló fájdalma iránt nulla empátiával fordulunk, hovatovább ignoráljuk, vagy besoroljuk a sajátunk alá, mert az fontosabb. A fájdalmakban és a tisztázásban lehetnénk egyek, de nem úgy, ahogy azt nyugaton képzelik, hogy jó-jó, oké, tudjuk, hogy nektek is szörnyű, de azért gondolj már bele, hogy a feketéknek/melegeknek/transzoknak/nőknek mennyivel szörnyűbb! Köszi, belegondoltam, nekem az enyém jobban fáj, és értem hogy a tiéd neked jobban, de ha szerinted nekem a tiéd kéne hogy jobban fájjon, akkor inkább hagyjuk is.

Expand full comment

Tehát

1) jelezted, hogy hülye vagyok, hogy még ezt sem értem,

2) bezzeg te meg érted,

3) de mégis, a végén nem mondtad meg, hogy mi is van.

A "határon túli magyarok" problémakörben van ugye egy elég erős asszimilációs nyomás (pont mint volt 1918 előtt fordítva), ezt elég nehéz nem látni -- és mondom, ez teljesen más jellegű, mint a "feketék az USÁ-ban" sztori. Ott nem arról van szó, hogy csak beszélj angolul, legyél rendes amerikai és minden okés lesz. (A felsoroltjaid egy része amúgy nem is kisebbség semmilyen szempontból.) És ha más a lehetséges megoldás, akkor azért a probléma (és kontextusa) sem lehet identikus.

"Persze mindenkinek a saját fájdalma a legnagyobb, ez teljesen érthető és normális. De az emberi gonoszságot és szenvedést nem versenyeztetni kéne egymással"

De te most miről beszélsz? Sajnáltattam én magam (magunkat) bárhol? Csak megjegyeztem, hogy ez ránézésre két különböző probléma, két különböző társadalomban, így aztán a másokét valamilyen magasabb szinten persze érthetjük, de másfelől meg igazán mégsem, és nincs is sok közünk hozzá (ezért kábé per def nem érthetjük, mit segít rajtuk az, ha Középföldét telerakják feketékkel meg ázsiaiakkal).

Expand full comment

Uh, bocsánat, asszem elég zavaros voltam, és nem tartalak hülyének, sem, megpróbálom valahogy összefoglalni mire gondolok.

Ezt írtad: "Nekem erről az egész nagyon-PC-ről az a tippem, hogy magát a problémát sem érthetjük. "

Ezen én kibuktam. Ugyanis azt gondolom, semmi, de az égegyadta világon semmi olyasmi nem történt a négerekkel amerikában, vagy a nőkkel, vagy a melgekkel, szóval ezekkel az áldozati csoportokkal odaát, amit ne lehetne megérteni, főleg innen Kelet-Európából. Aki ismeri az elmúlt 280 év kelet-európai történelmét középiskolás fokon, van egy minimális emociós képessége arra, hogy áldozatok bőrébe helyezkedjen, ismeri ezeket az áldozati történeteket, látott filmeket, olvasott cikkekeket, vagy halott a családjában történeteket, az az ember nem mondhatja, hogy nem érthető innen mi a baja a tengerentúl az áldozati csoportoknak. Kelet-európaiként nem hogy nem értjük a struktúrális meg a rendszerbe kódolt rasszizmust, meg a többi agymenést, hanem tökéletesen tudható, átélhető és értelmezhető, mivel a térség minden nemzete, faja, népcsoportja (nem is beszélve a vallási közösségekről, a különböző társadalmi osztályokról) hosszabb rövidebb ideig megtapasztalta (nagyon sokszor sokkal súlyosabb módon mint amerikában) ez mit jelent, és ezeket a tragédiákat cipeli.

Azt gondolni, hogy mi ezt nem érthetjük, szerintem öncenzúra, amit maga a PC-woke világ nyom ránk. Azért, hogy a saját tragédiáját és a saját lelkiismeretfurdalását valami megismételhetetlen, soha nem látott, sehol sem tapasztalt szörnyűségként tudja eladni, azoknak is, akik bőven láttak, megéltek hasonlót, sőt rosszabbat is.

Persze mindenkinek a saját fájdalma a legszörnyűbb, ez érthető, de pont ezért nem ártana annyi empátia a PC-woke világtól, hogy elhiggye vagy megértse, hogy másnak is van-volt akkora baja, mint nekik. Hogy ebben a fájdalomban és feldolgozásban lehetnénk egyek is, mindenki a sajátjával, nem pedig mindenki csak az övékével.

Szintén semmi új és megérthetetlen nincs abban, hogy az elnyomottak ingája visszaleng, és a legképtelenebb elnyomásokat és hülyeségeket erőltetné azokra, akiknek az ősei valamit elkövettek. Ez innen, kies földünkről szintén kristálytiszta, miután az is történelmi tapasztalatunk, hogy közösségeink szinte mindegyike nem csak szenvedő fél volt időben és térben lehatárolva, hanem bizony aktívan gyakorolta a struktúrális rasszizmus minden ismérvét, amint erre lehetősége nyílt.

Miután ez a tapasztalat errefelé eléggé elterjedt, talán nem annyira ördögtől való, hogy ezt megosszuk a PC-woke világgal, tudniillik azt, hogy az inga visszalengése senkinek nem lesz jó, és nem a megbékélést fogja segíteni, hanem a további őrületek elharapózását.

Ezért szerintem ne adjuk meg magunkat annak, amit a PC-woke világ erőltetne ránk. Mi is mindent tudunk és értünk az elnyomatásról és a gyűlöletről is, errefelé ebből nem kell kioktatni senkit. Ráadásul ezek a tragédiák bőven adnak annyi cipelni valót az ittenieknek, amihez köszi, de felesleges újabbakat vállalni.

Mellesleg: senki sem felelős az ősei tetteiért. És senkinek sem kell vezekelni értük. Jó lenne ha ezt a régi, de szinte soha be nem tartott erkölcsi alapvetést végre magáévá tenné mindenki, beleértve a woke-t is.

Expand full comment

Az okosok szerint Trump és az egója nem sokáig fogja elviselni, hogy valaki többet legyen a hírekben, ellopja a show-t előle. Ők heteket, hónapokat jósolnak Musknak.

Expand full comment

Otlet egy kovetkezo cikkre: Miert nem tud egy Trump/Musk paros sem diktaturat csinalni Amerikaban?

Szoval mitol vannak nekik olyan intezmenyeik, ami nekunk nincsenek, mitol fuggetlen ott egy kepviselo, mitol nem csicskulnak be ott a professzorok, mi szab gatat az orult elnoknek? Ilyenje hogyan lesz egy orszagnak?

Azert jo Amerika mert csak nyamvadt 280 even kell atragnia magat az embernek.

Expand full comment

"Miert nem tud egy Trump/Musk paros sem diktaturat csinalni Amerikaban?"

Mert az általános rettegde véleményével ellentétben nem is akar?

"mitol fuggetlen ott egy kepviselo" - csak attól, akitől nem kap pénzt, vagy aki miatt nem bukhat. Az összes többitől függ. És ebbe az őt közvetlenül pénzelő nagyvállalatok, a választók mellett beletartoznak bizonyos alapítványok, nem kormányzati szervek, a médiákok, a kultúrális elit és a különböző titkosszolgálatok is.

"mitol nem csicskulnak be ott a professzorok" - már azok akik a kirúgásukat kockáztatják, ha nem elég woke-ok? Azok aztán nem csicskulnak be semmitől se, úgy ám...

"mi szab gatat az orult elnoknek" - ha nem engedik csinálni semmit. Itt van például a még regnáló elnök, aki ugyan még nem őrült, de olyan messze nincs tőle, párttársai szerint alkalmatlan arra, hogy végigcsináljon egy kampányt, de háborús kérdések eldöntésére még bőven elég okos, ugye...

"Azert jo Amerika mert csak nyamvadt 280 even kell atragnia magat az embernek."

Persze, De ha tényleg meg szeretnéd érteni, akkor azt nem szabad felületesen csinálni, és az össz írásbelisége bőven felülmúlja az összes ezeréves európai államét.

Expand full comment

nagyon jó cikk, de pár hónap múlva már csak az fog eszembe jutni belőle, hogy a lábfej miért nem lesz vizes...

Expand full comment

Trump NATO-, Kína-, és iparpolitikája és Biden Trump NATO-, Kína-, és iparpolitikája azért egészen más volt

Expand full comment

Engem az izgat, hogy a világpolitika alakításában hogyan tud Kínához hasonlóan minden oldalról pénzt keresni. Starlinket és pl DJI drónt egyaránt használnak oroszok és ukránok a fronton.

Meg az is, hogy mennyire kell neki az orosz pénz. Pl. állt már le ukrán dróntámadás, mert a cél előtt pár tíz km-re kikapcsolt a Starlink. Most meg az AfD mellett kampányol.

Elismerve a korai Tesla meg a SpaceX összerakása során szerzett érdemeit, most mégis az egyre jobban megboruló bolondos Dagobert bácsi imázs látszik előjönni.

Expand full comment

Nem ő rakta össze a Teslát, csak befektető volt. A Roadster prototípusa már kész volt, amikor jött és kitúrta az alapítókat.

Expand full comment

Meg a Reform UK mellett

(De ez igazából olyan uncsi)

Expand full comment

Még egy dolog jutott eszembe Muskról, sokáig nekem is szimpatikusak voltak a trollkodásai meg szereplései különböző helyeken, csak aztán például amit a DOGE coinnal művelt az már inkább a bennfentes kereskedelem határait feszegeti. Többször volt ilyen hogy kihasználhatta az ismertségét és rövid idő alatt degeszre kereshette magát. Szóval számomra inkább negatív figura, kicsit ilyen sármőr Bond főgonoszra kezd szerintem hasonlítani

Expand full comment

Szerintem én sosem fogok teljesen megszabadulni attól a gondolattól (ami szerintem tény), hogy Musk azóta idióta/náci, stb. amióta visszaengedte trumpot a twitterre és/vagy nem állt be száz százalékkal az akkori hivatalos covid magyarázatokba (emlékezzunk, valamikor kb laposfoldes volt az, aki esetleg felvetette hogy a wuhani piacról indult járványnak koze lehet a wuhani piac melletti, félig amerikai pénzbol futatott laborhoz... tényleg, fauci hová tunt.... .). Nincs teslám, sose lesz, magasról leszarom muskot meg a projektjeit (bár a starlink nem hulyeség), de én már sose tudok úgy olvasni egy musk kritikus cikket, hogy a fejemben ne essen egybe a rázuduló kritika és a fenti dátum. Amúgy, mást nem tehetunk, mint bízunk abban, hogy az amerikai demokrácia elég eros hogy ezt is kibírja. Valamint: ugye senki nem gondolja itt hogy a tobbi milliárdos, gates, stb nem egy pszicho- és szociopata.

Expand full comment

"Nem az a kérdés, hogy helyes-e a női test tárgyiasítása, mert nem az." - most mondjak olyan honi közéleti blogot, amelynek férfiszerzői rendszeresen a felnőttfilmek hímdominált képeivel, kliséivel, jeleneteivel teszik képszerűbbé; metaforizálják az alja diktatúrákat kiszolgáló kormányunk, vagy a kormányunkat idehaza kiszolgáló csinovnyikokat...?

Pl. az "eye contact" szókapcsolatra azon az oldalon rákeresve nem éppen a klasszikus ismerkedési - érzelmi ráhangolódási tippeket talál a kontentben.

Expand full comment

Csire a határozatlansági relációt is el tudja magyarázni Peter North-tal a főszerepben :)

Expand full comment