Forgalmikádó

Zách Dániel, főleg autós témákkal foglalkozó, kiváló újságíró írt egy cikket a telexen. A téma nagyjából szokásos: valaki vesz egy tök jó autót külföldről, simán átmegy a magyar eredetvizsgálaton, majd egyszercsak lefoglalják, hogy lopott. Simán el lehetne intézni a magyar eredetiségvizsgálat kutyázásával (az is lesz) de érdekesebb dolgok is vannak itt ennél.

Ezt írja Zách:

“Ezeket a félrecsúszott autóvásárlási ügyeket egyszerűen meg lehetne előzni, ha az Európai Unió létrehozna egy olyan lakossági felületet, amelyben bárki megtudhatna mindent a megvásárolni kívánt használt autóról. Egy ilyen egységes felületen nem csak a körözési információkat oszthatnák meg a hatóságok, de az is követhetővé válna, hogy mikor milyen futásteljesítménnyel járt műszaki vizsgán egy-egy autó, milyen javításokat végeztek rajta legális műhelyekben, részt vettek-e vele a gyári visszahívási akciókon, valamint, hogy összetörték-e a korábbi gazdái, vagy sem. Amíg az Unió nem dönt az anonimizált járműadatbázisok összefésüléséről és a közérdekű információk közzétételéről, addig marad a zavaros helyzet a használtautó-piacon.”

Fontos gondolatok. Főleg ha az ember eljut pl. Amerika kicsit is vidékibb részeibe, ahol kismillió olyan autó van, amelyik a büdös életben soha nem jár nagyobb városban. Kisvárosok között járkálnak vele, be a városszéli boltig meg vissza.

Fotó: freepik, fxquadro képe

Weber: nem karburátor, bürokráciaelmélet!

Az európai autó, ahogy a magyar polgári jogban fogalmaznak, veszélyes üzem. Üzemeltetése mai napig a közigazgatás egyik legfontosabb becsípődése. Az autót forgalomba helyezzük, műszaki vizsgára hordjuk, bonyodalmas szabályok vannak arra, hogy hogy van a jótállás, kell-e márkaszervizbe hordani. Forgalmi engedély, törzskönyv, vezetői engedély. Pecsételés, felülvizsgálat, lejárat, besorolási osztály, adókategória.

Európának az a része, amelyiknek a napóleoni, a porosz vagy a bécsi közigazgatási modellhez van köze, nem tud arról leszakadni, hogy az autó tartása az olyan dolog, amit nem lehet csak úgy félvállról venni. Az autót vagy egy közület tartja, vagy ha magánember, akkor elvégeztetik vele ugyanazt a papírmunkát, mintha valami közület tartaná, ahol van garázs meg műhely.

Az európai ember vallásosan hordja éves olajcserére és felülvizsgálatra azt a kocsit, amelyet a világ más részeiben fele olyan gyakran hordanak felülvizsgálatra. Európa nagy részében, ha a kocsi fedélzeti számítógépe “hibát dob”, elviszik szervizbe. Egy (vidéki) amerikai rádugja az Amazonról rendelt OBD olvasóját, hogy kiderüljön, hogy el kell vinni valami specialistához, el kell vinni az utca végén szerelő mexikói sráchoz, vagy elég rendelni valami olyan kütyüt, amit otthon is ki lehet cserélni. A három megoldás között több száz dollárnyi különbség van.

Az, hogy nincs egységes EU-s szabályozás, messze túlmutat az autókon.

Arról van ugyanis szó, hogy a közigazgatásokat lehet egymáshoz közelebb hozni, de az nagyon-nagyon lassú folyamat. Egymáshoz hasonló, de sok helyen nagyon különböző logika szerint működő rendszerekről beszélünk. Az autók pedig az egyik leginkább túlszabályozott terület. Ha létezne egységes európai eredetiségvizsgálat, műszakivizsga-rendszer, előélet-lekérdezés, az azt jelentené, hogy az EU olyan integráltsági szintre jutott, amiről mindenki csak álmodik.

Képzeljük el, hogy a barkót, pornóbajszot és vokuhila frizurát viselő, ugyanakkor mindent tolómérővel mindig megmérő 62 éves Hans a festői Gütersloh-ból ugyanabban a rendszerben adminisztrál, mint az Olténiában vagy valahol Bulgáriában harmincéves E-Merciket és 5-ös Bimmereket összekalapáló fiúk, esetleg a padlólemezt csak nyomokban tartalmazó Swiftre, füstokádó brigád-Ducatóra öt-tízezerért még egy kör műszakit adó magyar szakik.

Ez egyben közelebb visz annak a megértéséhez is, hogy mi az EU.

Képzeljünk el egy mikádó-játékot. Akinek nem megy, itt egy kép:

A játék lényege az, hogy fel kell szedni pálcákat, anélkül, hogy más pálcákat megmozdítanánk. Az EU fejlődése nagyjából hasonló szabályok szerint zajlik. Például Németország ragaszkodik ahhoz, hogy a tolómérős Güntherek és az agyonszabályozott karbantartási, környezetvédelmi szabályok megmaradjanak. Ez garantálja ugyanis, hogy a leggazdagabb európai piacokon az 5-6 éves autót inkább lecseréljék. Magyarország ragaszkodik a saját, már nem túl sokat érő eredetvizsgálatához. A periféria-régiókban a mostaninál szigorúbb szabályozás kb. betarthatatlan, a helyi mobilitás a földbe állna (vagy ami még rosszabb: kínai autókra térne át) ha nem lehetne a Nyugat-Európában levetett roncsokat okosba’ lepapírozni. A franciáknak megvannak a saját protekcionista módszereik, plusz eszük ágában sincs bármit német logika alapján csinálni. Mindenki érzi azt amit az utolsó lókupec is tud: ami egységesen van szabályozva, azt lehet egységesen adóztatni.

Ahhoz, hogy az “egységes gépkocsi-nyilvántartás, vizsgáztatás, elő- és utóéletkövetés” nevű pálcikát fel lehessen venni, számtalan másikat fel kell előbb venni. A már felvett és félretett pálcákat szokás acquis communautaire-nek, közösségi vívmányoknak nevezni. Minden közösségi vívmányhoz hosszas mikádózás vezetett, amikor egy-egy pálcát gondolkodás, más pálcák felvétele után nagy nehezen fel lehetett venni az asztalról.

Az EU működésének alapelve, hogy a mikádó játék szabályait mindenki megtartja.

Az EU-mikádó úgy néz ki, hogy amíg a pálca nincs felvéve, mindenki szólhat, hogy ha azt ott megmozdítjuk, meg fog mozdulni valami más is. Ekkor beszélgetnek vele, és közösen kialkudják, hogy mi lenne a módja annak, hogy ne mozduljon más “pálca”.

Amikor már tényleg mindenki, minden körben azt mondta, hogy az ott jó lesz, akkor a pálcát felveszik.

Az EU keleti bővítéséig ezt a játékot viszonylag könnyű volt játszani, mivel az érdekek eltértek, de a játékosok céljai és kultúrája egymáshoz hasonló volt. Azóta a keletiek nagy része besimult, és a nyugatiak is számítanak már az ő “játékstílusukra”. Gyökeresen megváltozott a helyzet a brexittel, mert az angolokkal elég nehéz volt játszani.

A dolog mellékhatása viszont az lett, hogy hiába nincsenek már angolok, a játék tűrhetetlenük hosszadalmassá vált. Ez két dolog miatt is bosszantó. Az egyik maga a “játék hossza”, a másik pedig az, hogy miért hosszú.

Vajúdás a változásért

Kiváló példa a mostani, Ukrajna támogatásával kapcsolatos huzakodás. Az EU 6-7 leggazdagabb országa, ahol az EU GDP 80%-a keletkezik, már régen megállapodott volna, a következő 6-7 leggazdagabbal pedig néhány hónap alatt letekerték volna az alkudozást. Ehhez képest baszódni kell nemcsak Orbánnal, hanem egészen a közelmúltig a lengyelekkel, és még számtalan keleti taggal, akiknek pénz kell és szemhunyás mindenféle balhék felett a beleegyezésért cserébe.

Ezért van az, hogy miután a közösségi vívmányok alapjai le vannak téve, már egy ideje az a folyamat zajlik, hogy a mikádó játékszabályain változtassanak. Ennek két iránya van:

• olyan külön játékok szervezése, ahova csak bizonyos játékosokat hívnak meg (fokozott együttműködés, többsebességes EU)

• az összes mikádó-játék szabályának átalakítása

Az első gyorsabb folyamat, egész egyszerűen az EU-magterülete csinált és csinál olyan együttműködéseket, amelyből mi ki vagyunk hagyva. Nem azért, mert nem szeretnek minket, hanem mert egyszerűen nem érdekünk bevenni minket, hogy három év alkudozás legyen valamiből, amiben ők fél év alatt megalkudnak. Aztán csodálkozunk, hogy a vonat négy országot érint lassítás nélkül, és a belga nyugdíjasigazolványt elfogadják Németországban, a német szakmunkásbizonyítványt Belgiumban. Nálunk meg a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal 302-es szobájában működő iroda nem fogadja el a 205-ös szobában kiadott igazolást.

De a második folyamat is szépen lassan zajlik. A félreértések elkerülése végett: Brüsszelben kb. a kutyát nem érdekli, hogy nekünk itt jó vagy nem jó, hogy Orbán saját magát dicsőítő műsorokat meg nemzetieskedő baromságokat nyomat közpénzen a tévében.

Ott az érdekel mindenkit, hogy Orbán kísérleti nyulat csinált magából.

Méghozzá azt a kísérleti nyulat, aki groteszken eltúlzott módon, még a saját országa érdekeivel is szembe menve, folyamatosan obstruál. Mert általában a hasonló seggfejeket (ld. Fico, Kaczynski) is “megoldja az idő” vagyis leváltják őket a választásokon. Lehet később visszajönek (Fico visszajött, Kaczynksi esetében se zárható ki) de addig eltelik négy év és számtalan dolgot előrébb lehet lökni.

Viszont Orbán leválthatatlan és ezzel feladat elé állítja az EU-t. Két megoldás képzelhető el:

• vagy kidolgoznak valami olyan módszert, hogy az ilyen leválthatatlan alakok leválthatóak legyenek

• vagy kidolgoznak olyan döntési folyamatokat amelyekben az ilyenek megkerülhetőek

Mindkét esetben nagyon bonyolultan állnak a pálcák a mikádó játékban.

Abban ugyanis mindenki egyetért Simicska Lajossal, hogy O1G, de azért messze nem ő az egyetlen G az európai politikában. Ha mindenkinek tartania kell attól, hogy egy EU-s összefogás eltávolítja, akkor az EU gyengülni fog. Nagyon óvatosan, lépésről-lépésre haladva lehet azt kitapasztalni, hogy mégis mi lesz a módja annak, hogy megbüntessenek vagy megkerüljenek egy Orbánhoz hasonló renitenst. Az indirekt megoldásokat megy könnyebben elfogadni, mint egységes médiaszabályozás, bírói függetlenség erősítése és így tovább.

A másik megoldás is bajos, ugyanis az EU keleti része magában foglal sok embert. Ha a negyvenmilliós Lengyelország, a húszmilliós Románia és a tízmilliós Magyarország megegyezik valamiben, és ehhez megnyerik Németország vagy Franciaország vagy Olaszország támogatását, akkor olyan tömb jön létre, ahol az EU egyik alapító nagyhatalmának nem kell feltétlen megegyeznie valamiről a két másik alapító nagyhatalommal. Tudom, egy magyar-román-lengyel egyezség lekoordinálása elég regényes fantáziára vall. Esetleg egy spanyol-lengyel? Egy spanyol-francia-román? Egy olasz-lengyel-magyar? Ezt jelenleg kivédi az, hogy nagyon sok mindenhez kell egyhangúság. Ahol nem kell egyhangúság, ott csak mellékhatás az, hogy Orbánt le lehet szavazni Sokkal nagyobb mellékhatás, hogy teljesen más hatalmi felállások tudnak létrejönni.

Tehát amikor azt látjuk, hogy nem bírnak összehozni egy nyamvadt közös gépkocsinyilvántartót sem, akkor valójában azt látjuk, hogy az EU egy fejlődési ugrást nem bír már hosszú évek óta meglépni. Mióta viszont Németországot és az EU Parlamentet nem Merkel ellenőrzi, a dolgok valamelyest megmozdultak. Hogy ez hova vezet? Ha majd le tudod kérdezni az olaszból hozott, full-full, vajbőr Alfádat, hogy tényleg egy nyugdíjas állatorvosé volt, aki vasárnap se járt vele, akkor tudhatod, hogy sikerült :)