Hogy csináljunk Kazincbarcikából világvárost?
Avagy a világ legnagyobb presztízsű kerékpárversenye egy lepukkant iparvárosban
A hétvégén igyekeztem nem a közélettel foglalkozni. Ebből az alkalomból megtekintettem a Paris-Roubaix kerékpárversenyt, az Észak Poklát, ahogy a rajongók nevezik.
A Paris-Roubaix a flamand kockaköves és az ardenneki dimbes-dombos tavaszi kerékpárversenyek közé ékelődik, és olyan viszonyban áll a sima kockaköves versenyekkel, mint az Emanuelle a japán keménypornóval.
Tradicionális verseny - 130 éve rendezik - ám a hetvenes évekre beleszürkült a többi “óceáni éghajlaton tavasszal is bármikor beeshet egy atlanti bombaciklon, de azért mi tekerünk bő 250 kilométert” verseny közé.
Ezért aztán a szervezők - illetve elmebeteg kerékpárosok - kitalálták, hogy azzal kell feldobni, hogy a flamand-francia határvidék kistelepüléseinek dűlőútjaira viszik be a versenyt. Ezek a kockakövezett (franciául: pavée) szakaszok nem olyanok, mint amilyennek a magyar kockakövet ismerjük, amelyet nagyjából egyforma méretre faragtak és viszonylag szorosan illesztettek.
Ezek hol gömbölyűre, hol élesre kopott, össze-vissza álló kockakövek, ahol a Belarus traktor futóműve is kényeskedve nyikorogna, hogy ő ennél azért jobbhoz van szokva.
Ezeket a szektorokat azóta se aszfaltozzák le, sőt a környék összes, már leaszvaltozott kockaköves útjáról, lelkes civilek ide hordják a megmaradt kockaköveket és kijavítják az utat évről-évre, hogy a kerékpáros elmebaj tovább pöröghessen.
Mi sem nyilvánvalóbb hát, hogy virsligumis, pálcika-vázas országúti bringákkal kell, 40-50-es sebességgel száguldozni rajtuk. Mindezt úgy, hogy mire az első köves szektorhoz (ezek pár száz métertől 2-3 kilométerig terjedő hosszúságúak) már teker egy százast a mezőny, ötvennel, mert a mezőny üldözi a szökevényeket, ha túl erős a szökevény csoport.
Aztán jönnek a szektorok. A Paris-Roubaix a kerékpáros innováció terepe. A szektorok miatt a világ összes rezgéscsillapító megoldását kipróbálták már itt, mindig van valami elvetemült újítás, most például egy olyan rendszert próbált ki az egyik csapat, amelyik menet közben leengedi és felfújja a kereket. Egyelőre úgy tűnik, hogy ez is egyike lesz a számtalan “jó ötletnek tűnt” Roubaix-újításnak.
A Roubaix extrém igénybevétel kerékpárosnak és kerékpárnak egyaránt. Rendszeresen szoktak jó nevű karbonkerék-gyártók magyarázkodni ripityára törő kerekek miatt, és általában: egész versenyek szoktak a levesbe menni rosszkor jövő defekek miatt. Tavaly vagy tavalyelőtt Wout van Aert, idén Philippo Ganna és Mads Pedersen versenyét tette tönkre egy rosszkor jövő defekt.
A mezőny közben ötvennel megy, így aki pont egy pavée-n kap defektet, az baszhatja, nem tudnak hozzá lemaradni segítők és csapatkocsik, ha el is kapja a sor végét, annyi energiát éget el, hogy a ritmusváltásos részre már nem marad ereje, és leszakad.
Mert természetesen, mint minden tavaszi egynapos, ez is ritmusváltás-parádé. Az első 100 km-et a tempómenők húzzák, hogy senkinek ne legyen 15 másodperc nyugalma se. Aztán itt nem dombok közé ér be a mezőny, hanem a dűlőutakra, és elkezdődik a “lószparádé” (kerékpáros szleng: támadásparádé)
A Roubaix-hez nem elengedő bivalyerősnek lenni. A Roubaix-hez bivalyerősnek és koncentrálóképesnek kell lenni. A defektek ugyanis nagyobb eséllyel következnek be, ha rossz helyen teker a versenyző. Naná, ez bármilyen úttal így van, de a Roubaix-n dűlőútról-dűlőútra változik, hogy hol kell menni. Az igazán jó versenyzők vagy nagyon szerencsések, vagy nagyon élesek tudnak maradni a végéig, és pl. fejben tartják, hogy a Carrefour de l’Arbre szektorban a szélén vagy a közepén kell menni.
Aztán vert seregként érkeznek Roubaix-ba. Roubaix a Lille-Kortrijk-Tournai “eurometropole” része, amely a belga-francia határon fekvő, nagy, egybefüggő agglomerációt jelent. Egyébként itt van az az Armentieres is, ahol a Három testőrben a testőrök átvitetik a Miladyt a belga oldara, hogy a lille-i hóhér ott fejezze le.
Maga Roubaix olyan lepukkant, hogy ahhoz képest Kazinbarcika egy Monaco. Egykor nagy textilipari központ volt, mostanában rengeteg az arab, 2018-as ottjártamkor a boltban simán szalaam-ot köszönt a pénztáros.
Mindezt pedig helyben tízezrek, a tévében milliók nézik.
Az idei verseny szenzációja az volt, hogy az új Kannibál (a hetvenes évek mindent megnyerő nagy bajnokát, Eddie Merckx-et becézték így) Tadej “Pogi” Pogacar itt is elindult. Nagyon nem az ő terepe. Ez az a bicikliverseny, ahol az átlagmagasság 185 centi, az átlagsúly 75 kiló. Vagyis biciklis mércével a nehézfiúk terepe. Pogacar pedig ennél tíz centivel és tíz kilóval kisebb.
Ennek ellenére második lett, nagyon tiszteletreméltó teljesítménnyel. Azonban a verseny aktuális királya, a zsinórban harmadjára nyerő (az elmúlt 130 évben ő a harmadik aki zsinórban nyer hármat) Mathieu van der Poel (vdP) jobb volt nála. Pontosabban nemcsak ő, hanem a verseny úgy forogta ki magát, hogy a defektparádé (amely Ganna és Pedersen versenyét is elintézte) után összejött egy klasszikus 2:1 helyzet.
Van der Poel és csapattársa, Philipsen felváltva mentek tempót Pogacar előtt. Philipsen feláldozta magát a főnökért, olyan tempóban ment, amiben ő biztosan nem bírta végig a versenyt. Aztán vdP egyik ritmusváltásánál Pogacar egyszercsak kicsit “megrogyott” és a csapatkocsit kellett kétségbeesetten hívnia valami frissítőért. Még összeszedte magát, de ez túl sok energiát vett ki belőle, innentől érezni lehetett, hogy vdP erősebb.
A vdP következő támadásánál Philipsennek “vigyázzba áltak a lábai”, Pogacar pedig a “fülén vett levegőt” de nagy nehezen még ment vele. Aztán az egyik kanyarnál, amelyet vdP simán bevett, Pogacar koncentrációja megingott és kisodródott. Bukás nem lett, de vesztett húsz másodpercet, és utána már nem bírt felérni, vdP nyert.
Ennek ellenére, megmutatta, hogy akkor is odarakja a 100%-ot, amikor nem neki áll a zászló, nagyon nagy teljesítménnyel lett második. Közben egyébként a szponzorált Richard Mille óra véresre törte a kezét.
Számomra az érdekes a negyedik helyen végző Wout van Aert volt, akinek peches tavasza van, nem is volt igazán jó passzban, de a negyedik helye megmutatta, hogy ez az a verseny, ahol a rutin és a szenvedni tudás majdnem olyan fontos, mint az erő.
Hogyan támogasd a Múzsát?
Előszöris nagyon köszönöm, ha egyáltalán eszedbe jut! A Múzsa sok szervezés és idegeskedés eredménye, munka mellett. Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, ha a tetszésedet bármilyen formában kimutatod.
Három módja van:
Patreon. Itt bármilyen összeget küldhetsz. A Patreonra nem teszünk tartalmat, azért tartottuk meg, mert az a legismertebb felület.
Előfizetés a magyar Múzsára. A magyar nyelvű Múzsán nincs fizetős tartalom, legfeljebb pár Q&A lesz, ami csak előfizetőknek van. Minimál összege 8 dollár.
Előfizetés az angol nyelvű Múzsára. Ez egy jelenleg kicsit mellékvágányon levő projekt, amire a heti belpol videó mellett nincs energia. De lesz.
Ja és bocsánat a kommentcunamiért. Viszont azt még szeretném jelezni, hogy kerékpáros kontent bármikor szíves fogadtatásra talál a részemről, úgyhogy ezt is köszönöm! :)
Amúgy kíváncsi lennék, hogy ezeken a dűlőutakon '39 és '44 között hány Tigris futóműve ment teljesen tönkre. Van egy olyan érzésem, hogy ez lehetett a francia ellenállás egyik titkos fegyvere...