Ma reggeli posztomban idiótának neveztem Máté Gábor magyar származású kanadai orvost és addiktológust, a függőségek és stresszbetegségek kutatóját, orvosi bestsellerek szerzőjét. Az közfelháborodás természetesen borítékolható volt, mint mindig, amikor egy baloldali értelmiségiek által istenített celebritásról írunk negatívan (khm… Noam Chomsky… khm). Persze sokaknak nem önmagában az a baja, hogy nem értünk Mátéval egyet, hanem hogy leidiótáztam. Ami jogos, nem szép dolog ilyet mondani egy intelligens emberre. Csakhogy pontos. És itt elsősorban az “idióta” szó klasszikus görög értelmezésére gondolok - vagyis olyan ember, aki nem tud vagy nem hajlandó részt venni az állam, a politeia (vagy latinul res publica) életében. Persze itt jön az ellenvetés, hogy Máté Gábort pont azért kritizáljuk (elitista pöcsfejekként), mert részt vesz a politikai diskurzusban. És itt a félreértés.
Ahogy Platón írta az “Állam”-ban, “ha nem veszel részt a politikában, nálad ostobábbak fognak kormányozni”. De ugyanitt azt is kifejti, hogy hozzáértés nélkül nem lehet jól kormányozni, és hogy a “nép” korlátozások nélküli uralma (ezt ő “demokráciának” nevezi, de a mai fogalmaink szerint inkább demagógiát vagy populizmust jelent) káoszhoz és a többség diktatúrájához vezet. A felvilágosodás filozófusai ezeket a gondolatokat továbbfejlesztették, és így alakult ki - a kapitalizmussal párhuzamosan - a modern polgári demokrácia. És egyáltalán nem véletlenül a kapitalizmussal együtt, ugyanis a gazdasági és politikai rendszerek szétválaszthatatlanok. A magántulajdon szentsége és a piaci verseny szabadsága az alapja az individuum szentségének és a politikai ideák szabad versenyének. És eddig még egyszer sem sikerült olyan rendszert létrehozni, ahol a gazdasági szabadság nem érvényesül, de a politikai igen. A fordítottjára van sok példa, de általában előbb-utóbb a gazdasági fejlődés vagy magával hozza a demokratizálódást (Dél-Korea, Tajvan, Chile), vagy a diktatórikus kormányzás megrekeszti a gazdasági fejlődést (Kína, Törökország).
Na most mi sokak szerint ellentmondunk a modern demokrácia egyik alapvetésének, a szólás- és véleményszabadságnak, amikor valakit leidiótázunk a véleménye miatt (kivéve, ha az illetőt utálja a közönség, akkor rendben van). Csakhogy ez az érvelés erősen sántít. Nekünk se hatalmunk, se szándékunk nincs rá, hogy bárkit is elhalgattassunk. Viszont a szólásszabadság arra is vonatkozik, hogy a másik nyilvánosan kifejtett véleményéről mondjunk véleményt. Ha veszélyes hülyeségnek tartjuk, akkor azt. Az pedig, hogy mi itt híres és nagy tekintélyű szakemberekről nyilatkozunk tiszteletlenül, nem érv. Attól, hogy valaki kiváló pszichiáter, nyelvész, idegsebész vagy épp színész, még nem lesz a közgazdaságtan és a politológia tudósa, még akkor sem, ha ezekhez (saját maga szerint) “mindenki” ért. És míg mindenkinek alapvető joga, hogy a hülyeségeket “hülyeségnek” nevezze, a terület szakértőinek egyenesen kötelessége ezt tenni, lásd Karikó Katalin szavait a Facebook-immunológusokról.
Végül pár szó magáról a kapitalizmus kritikájáról. Igen, a kapitalizmusnak vannak hibái, visszásságai és igazságtalanságai (mint minden társadalmi rendszernek). Igen, helyes és kívánatos ezekről beszélni és vitázni. Csakhogy ezt például Marx és Engels hosszú évek kutatómunkája eredményeként tették (és még így is rengeteg mindenben tévedtek), Thomas Piketty pedig klasszikus közgazdasági műveltség birtokában. Elon Musk is idióta, amikor a vókok ellen hirdet kereszteshadjáratot a Twitteren (X), pedig a Tesla és a SpaceX nagyon sikeresek. Egyébként a mérsékeltebb baloldali gondolkodók legtöbbször a “late stage capitalism” (kései kapitalizmus) kisiklásai ellen érvelnek, ami tulajdonképpen a monopolkapitalizmus kritikája, és ebben sok liberális közgazdász is egyetért. A könyvemben részletesebben is kifejtem, a szabályozatlan monopólium (vagyis amikor egy vagy néhány gazdasági szereplő kezében túl sok hatalom és erőforrás összpontosul) sok szempontból károsan befolyásolhatja a piacgazdaság működését, továbbá a politika korrumpálódásához, túlzott egyenlőtlenséghez és a demokrácia eróziójához vezethet.
De olyanokat mondani, hogy a pszichoszomatikus betegségek a “globális kapitalizmus” miatt vannak, idiótaság.
Annyira jó lenne, ha a suszter tényleg maradna a kaptafánál.
Véleménye természetesen mindenkinek lehet mindenről, de az emberek úgy vannak programozva a Teremtő vagy a természet által (mindenki döntse el szabadon, hogy szerinte ki volt a programozó), hogy ha egy "szaktekintély" mond valamit, azt általában minimum megfontolásra érdemesnek tekintik. És tökmindegy, hogy egy menő agysebész nyilatkozik biztonságpolitikáról, egy sokcsillagos tábornok a kultúráról, egy részecskefizikus a közfoglalkoztatotti bérminimumról, esetleg egy rapsztár a covid-oltások hatékonyságáról; az átlagos hírolvasó felkapja a fejét és ideológiai irányultságtól függetlenül az mormogja magában: hm, lehet, hogy igaza van..?
Úgy alakult, hogy az emberek általában tisztelik és elismerik a befutott celebeket (én nem, de ez legyen az én problémám), ezért ezek hihetetlenül sokat tudnak ártani (de olykor használni is) a társadalomnak.
Máté Gábor meglehetősen eltávolodott a kaptafájától. És abban, hogy ez ilyen nyilvánosságot kap, az újságíróknak is elég nagy felelősségük van. Persze ha mindkét fél (alany + újságíró) érdeke a habverés, ne is számítsunk jobbra. Még több eladott könyv, még több kattintás, még több meghívás különféle konferenciákra.
Elvégre mindenkinek ki kell fizetnie a gázszámlát.
Ettől függetlenül Máté Gábor (ilyen szempontból) szerintem is idióta.
Érdekes módon a politeia nem államot jelent, hanem alkotmányt, politikai közösséget vagy állampolgárságot. Érdemes elolvasni Steiger Kornélnak az Állam új Atlantisz-kiadásához írt kísérőtanulmányát, amely többek között pont a cím (eredetileg Politeia) félrefordításainak (De Republica, Republic, Állam stb.) a következményeit tárgyalja. Steiger szerint évszázadok óta politikafilozófiai műként olvasunk egy voltaképpen pszichológiai, lélekfilozófiai témájú könyvet, amely politikai fogalmak segítségével beszél a lélekről – és nem fordítva.