Az Izrael és környéke közötti harcoknak-háborúknak sokféle változata volt az évek során. Kezdődött a hagyományos háborúkkal, ahol arab országok, szovjet fegyverekkel, tankhadosztályokkal és bombázóezredekkel támadtak.
Volt népi ellenállás és szervezett terrorizmus, amelyet palesztin szemszögből nyilván nem így hívnak.
Sokszor írtam már a Múzsán, hogy a legtöbb arab ország már rég rájött, hogy Izrael megsemmisítése igen nagy valószínűséggel lehetetlen. Plusz mindenki megtanulta, hogy a Moszadnak simán belefér 2-3 év előkészítő munka és utána valami látványos likvidálás, annak demonstrálására, hogy előlük nem lehet elbújni.
Ezen felül rontja az üzletet. Mára már Szaúd-Arábia is ott tart, hogy a Vörös-tenger partján másolni akarja a szemközti oldal egyiptomi búvárparadicsomait. Jordánia köszöni szépen, Petra és más nabbateus műemlékek mutogatásával csillagászati összegeket keres, és bár természetesen az Al-Aksza mecset nagyon fáj nekik, az üzlet mégiscsak üzlet.
Meg egyébként is, nem hiányzik nekik a hátuk közepükre sem egy csomó robbantgató palesztin, akik rossz hatással vannak az ország stabilitására. Ezek persze nem új dolgok, az Arafat nevéhez köthető hagyományos, az arab szolidaritásra építő palesztin ellenállás évtizedekkel ezelőtt elszigetelődött. Nyilván, ha palesztin oldalról ezt valaki árulásnak hívja, azzal nehéz vitatkozni. De szép lassan kiderült, hogy a két állam megoldás a palesztinokon kívül tulajdonképpen senkinek sem áll érdekében.
Arról is sokat írtunk már, hogy a helyzetet az iráni befolyás nagyban megváltoztatta. Gázában és Libanonban is Iránból irányított szervezetek (a Hamasz és a Hezbollah) vették át a hatalmat.
Lassan egy éve, Irán elérkezettnek látta az időt, hogy hibrid háborút építsen rá a palesztin ellenállásra. Sérelmeket az ideológiai megalapozáshoz bármikor találni, és találtak is. De a Hamasz gyakorlatilag halálra ítélte saját legénységi állományát akkor, amikor a brutális október 7-i terrortámadást elrendelte. Ahogy a büntetőbíróság fogalmazni szokott: tudták, vagy tudniuk kellett, hogy Izrael erre a gázai palesztin ellenállás teljes felszámolásával fog reagálni.
Most azt látjuk, hogy a valószínűleg évtizedek óta zajló titkosszolgálati munkát, amely a beépüléstől a lehallgatáson át a műholdas felderítésig mindent magában foglal elkezdték a Hezbollah ellen használni. Ebben jó sok pszichológiai hadviselés is van. A csipogós-rádiós akcióval, majd az izraeli légicsapások előtt szokásosnak tekinthető üzenetekkel (miszerint jön a rakéta, aki nem akar meghalni jobban teszi ha nem lesz ott ahova a rakéta jön) a legénységi állomány és a középvezetői szint morálját célozták.
Az utóbbi napokban pedig a Hezbollah vezetőit módszeresen kiiktatják.
Megold ez bármit? Nehéz rá válaszolni, mert mint minden közel-keleti háborúnál, az okok az Oszmán birodalom szétesése környékén gyökereznek, az implikációk meg nagyon messzire vezetnek.
Mert azok, akik magától értetődőnek veszik, hogy Zelenszkijt az “USA hajszolta bele” az ellenállásba (helló orbán balázs) azoknak az is világos kell hogy legyen, hogy Iránnak lehet, hogy ideológiai okokból fontos utálni Izraelt, de ezt a háborút nemcsak a vallásos düh vezeti, hanem Amerika szövetségesének a megtámadása. A Hezbollah és a Hamasz leállításáért lehet kérni dolgokat. Irán, érezve Törökország gondjait, Szíria és Irak szétesését, ki akarja terjeszteni a befolyását, miközben ő maga is belső gondokkal küszködik.
Az Izrael leállását követő békepárti tüntetők között nyilván vannak tök békés hippik és jóérzésű emberek, nemcsak Arafat-kendős divatdrukkerek. Csak az a helyzet, hogy Irán nem arra törekszik, mint a korábbi palesztin mozgalmak, hogy az Al-Aksza mecset legyen muszlim földön és legyen valamiféle palesztin állam.
Mi a fenéért törekednének erre? Egy csomó szunnitát helyzetbe hozni? Ugyan. Irán ugyanazt a zavaros helyzetet akarja előállítani, ami Szíriában és Irakban is van. Ezért van az, hogy az összes nagy arab ország szép csendben végignézi, hogy az izraeli haderő lefejezi a Hezbollahot. Nyilván van egy kis ökölrázás meg piszokzsidózás, de mindenki tudja, hogy ezt csak az etikett kívánja meg. Az El Al gépeit holnap is át fogják engedni a szaudi légtéren.
Ezért aztán a napokban továbbra is várható, hogy Izrael még akár be is vonul Dél-Libanonba. A művészet az lesz, hogy leállítsák valahogy őket. Mert le kell. Az Hezbollah és a Hamasz is kvázi-államként működött, “állampolgárai” vannak, és azzal hogy ezreket (százezreket…) fanatizáltak, rakétákkal nem lehet mit kezdeni. Fogalmam sincs milyen békét lehet ezután csinálni, úgyhogy Iránnak az a célja, hogy legyen zűrzavar sokáig, sajnos teljesült.
Hogyan támogasd a Múzsát?
Előszöris nagyon köszönöm, ha egyáltalán eszedbe jut! A Múzsa sok szervezés és idegeskedés eredménye, munka mellett. Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, ha a tetszésedet bármilyen formában kimutatod.
Három módja van:
Patreon. Itt bármilyen összeget küldhetsz. A Patreonra nem teszünk tartalmat, azért tartottuk meg, mert az a legismertebb felület.
Előfizetés a magyar Múzsára. A magyar nyelvű Múzsán nincs fizetős tartalom, legfeljebb pár Q&A lesz, ami csak előfizetőknek van. Minimál összege 8 dollár.
Előfizetés az angol nyelvű Múzsára. Ez egy jelenleg kicsit mellékvágányon levő projekt, amire a heti belpol videó mellett nincs energia. De lesz.
Úgy húsz éve motoszkál bennem egy futó ötlet, amit most (egy komment erejéig nagyon-nagyon lerövidítve és leegyszerűsítve) elétek tárok. Vegyétek ezt gondolatkísérletnek.
Mi lenne, ha Izrael felajánlaná a palesztinoknak, hogy 8-10 év próbaidőre elismeri a független palesztin államot, vagyis az FPÁ-t (tehát nem a palesztin autonómiát, hanem egy nettó független államot), mondjuk Gáza területén, esetleg még néhány négyzetkilométerrel kibővítve ezt? Ha letelt a nyolc-tíz év és ez a politikai entitás életképesnek mutatkozik, akkor a megállapodást véglegesítik. Persze mindkét fél vállalja, hogy semmiféle fegyveres vagy más, erőszakos műveletet nem hajt végre a másik területén és harmadik félnek sem engedélyez ilyet a saját területén. Ennek megtörténte szerződésszegésnek minősül és a megállapodás automatikusan érvényét veszti.
A megállapodás azt is leszögezné, hogy a FPÁ Izraeltől semmiféle ingyenes támogatást nem kap: se egy liter vizet, se egy kilowattórányi áramot, se egy köbméter gázt, se élelmiszert, se gyógyszert, se távközlési hálózathasználati jogot, azaz SEMMIT. Ha piaci áron ezek közül bármit meg akarnak vásárolni vagy bérelni, természetesen ez működhet. A FPÁ lakói automatikusan elveszítik izraeli állampolgárságukat és ugyanolyan feltételek mellett vállalhatnak munkát a zsidó államban, mint a többi külföldi.
Ha lecseng a 8-10 év és a FPÁ élet- és működésképtelen, akkor vissza az egész, mert a palesztin államnak ilyen kontextusban ezek szerint nincs értelme. Ugyanez történik, ha palesztin - vagy ezzel szövetséges - részről (pl. Irán) további terrorcselekményeket kezdeményeznek Izrael ellen.
Röviden ennyi. Tudom, hogy a kérdés ennél jóval összetettebb, de megismétlem: ezt blogkommentnek szántam, nem biztonságpolitikai tanulmánynak.
Vélemény?
Jó összefoglaló (a teljesség igénye nélkül) azoknak, akik hajlandóak tanulni, a dolgokat nem piaci akcentussal okádni a méghülyébbeknek. Szóval ez az egész ügy most arról szól, hogy lezárjon egy évszázados - tulajdonképpen alapjaiban vallási gyökerű, konfliktust. Kicsit olyan ez mint 1999 dec. 31.-ből átlépni 2000 jan. 1.-be, de sajna semmivel sem kevesebb agybéna milliók buta tekintetű asszisztálásával.