Legyen a másik kertje zöldebb!
Már július óta tudom, hogy ezt a cikket meg kellene írni, de azóta nem tudtam, hogy milyen szálra kell a gondolataimat felfűzni. Az ihletet Tímár Gábor Kard blogon megjelent írásai hozták el. Itt az egyik kedvcsinálónak, majd gondolom linkelnek többet is:
Mi a probléma?
Nem érzem magam felkészültnek arra, hogy a Föld klímaváltozásával kapcsolatos nagy összefoglalót írjak. A problémafelvetésem tehát Magyarországra korlátozódik. A magyar népi kultúra tele van az időjárásra vonatkozó megfigyeléssel.
Ha Katalin kopog, karácsony tocsog. Ha Medárd napján esik, akkor negyven napig esni fog. Sándor, József, Benedek, zsákban hoznak meleget.
Ezek a mondások azért tudtak kialakulni, mert a kisjégkorszak megszűnése utáni évszázadokban Közép-Európa klímája meglehetősen kiszámíthatóvá vált. Persze nemcsak a miénk, nyilván egy hindu ugyanilyen mondásokat tudna a monszunról vagy egy palau-i arról, hogy milyen helyi istenség hozza az évad első tájfunját.
Itt Magyarországon a Kelet-Európai síkság és az az Azori-szigetek felett képződő nagy anticiklonok, az Atlanti-óceán északi részén a hideg és meleg víz (és légtömegek) határán képződő mérsékelt övi viharciklonok, a genovai öböl felett képződő mediterrán ciklonok bonyolult keringője határozza meg az időjárást. Hogy mikor melyikbe jut több energia, és melyik enged Magyarország fölé a Szahara vagy Szibéria felől túl meleg vagy túl hideg levegőt, az évszázadokon át nagyjából kiszámítható volt.
Aki tudta a csíziót, az nagyjából tudta, hogy milyen idő lesz. A Csízió, Regimontanusnak Heltai Gáspár által magyarított műve, amely azóta is terjedő babonák alapja, a csillagokból vezette le mindezt, holott mindössze arról volt szó, hogy a Föld légköre a közelmúltig viszonylag kiszámítható volt.
Oda a csízió
Az elmúlt 7-8 év időjárása azonban látványosan nem ilyen. Hogy ez pontosan milyen okokra vezethető vissza, arról sokan könyveket írnak. A napos órák száma, a tengeráramlatok átalakulása és még jó pár dolog szerepet játszik benne. Azt végképp senki nem tudja megmondani, hogy a melegedő klíma vajon eljut-e valahol újabb egyensúlyi helyzetbe, és ha igen, akkor mikor.
A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy azoknak az életében, akik ezt most olvassák, már végig az időjárási szélsőségek lesznek az uralkodók. Vagyis a globális felmelegedés, klímaváltozás, nevezzük ahogy akarjuk, nem azt fogja jelenteni, hogy 50 fok lesz mindig, hanem azt, hogy nemcsak a csíziót, hanem akár a kétezres évek meteorológiai megfigyeléseit is dobhatjuk a kukába, mert random nyarakon (mint idén is), beül Magyarország fölé egy anticiklon, betódul ide az afrikai levegő és két hónapig Afrika leszünk. Hogy mikor váltunk három nap alatt Tripoliból Új-Hebridákba, mint most? A fene se tudja.
Vagyis az országot alkalmas(abb)á kell tenni időjárási szélsőségek elviselésére.
Itt az első dolog, amelyet a zöldpolitikával kapcsolatban világossá kell tenni: Fontos persze az emissziók bizonyos szintek alá csökkentése, és a durván környezetszennyező gyakorlatok abbahagyása. De legalább ennyire fontos, ha nem fontosabb az, hogy el kell kezdeni a mindennapi jelenségekre reagálni. Ha minden jól alakul, a zöldpolitika meg fog szűnni, mert egyszerűen nem tud másmilyen politika maradni. Ha minden jól alakul, ugyanis vannak komoly aggályok ezzel kapcsolatban.
Ezeknek bemutatásához vegyünk két példát, egy városit és egy vidékit.
Adjuk vissza az Alföld egy részét a Tiszának
Tímár professzor már nem az első ismeretterjesztő cikkét írja az Alföldi vízháztartásának átalakításáról. De a témának rajta kívül is könyvtárnyi már az irodalma.
Nagyon röviden arról van szó, hogy a nagy folyószabályozások előtt az Alföld a Duna, a Tisza és mellékfolyóik ártere volt. A Kárpátokból lejövő víz szétterült, számtalan mocsarat, lápot, vizenyős (a tavaszi térdig cuppogó sárból nyárra kaszálható legelővé váló) rétet táplált vízzel. Ez nagyon jót tett a klímának, vizeink hal- és madárvilágának, de legendásak voltak például az Ecsedi-lápban mindenféle értékesebbnél értékesebb gyógynövényt, makkot meg ki tudja még mit kitúró disznókból készült sonkák is.
A bibi ott volt, hogy a terület eltartóképessége viszont kicsi volt. Móricz Zsigmon egymást két forintért megölő parasztjai nem (csak) az uraság és a nagybirtok vagy a saját elállatiasodott természetük miatt ölték meg egymást két forintért. Hanem azért, mert a föld, ahol éltek vizenyős, mocsaras volt. Ismeretlen volt a hektáronként tonnaszám termő búza, kukorica, krumpli. Ezeknek az embereknek jelentős része egyszerűen éhezett.
A folyók szabályozása, és aztán előbb a háború előtti nagybirtokrendszer, majd az ide is begyűrűző “zöld forradalom” sokszorosára növelte a mezőgazdaság teljesítményét. Ezért már akkoriban is nagy árat fizettünk, (biodiverzitás, egy csomó hagyományos társadalmi-kulturális dolog károsodása) de az igazán nagy árat most fizetjük meg.
Tartsuk meg a vizet Budapesten
Amikor ezt írom, két hónap szárazság után fél nap alatt kapott 50 mm esőt Budapest, amelynek 4/5-e a csatornákon át belefolyt a Dunába. Budapestnek égető szüksége lenne vízretenciós stratégiára mert könnyen lehet, hogy az elkövetkező évtizedekben vagy akár évszázadokban a nyári 100-150 mm csapadékunk 3*1,5 óra alatt fog leesni.
Mi sem egyszerűbb: szüntessünk meg minden ötödik parkolóhelyet, ássunk oda gödröt, tegyük tele mulccsal, bele a földlabdában a facsemete. Az összes háztetőről kössük be az ereszcsatornát az egykori szenespincében álló tartályokba. A szennyvizet minél nagyobb arányban szívassuk fel valami növényzettel. És így tovább.
Két toxikus mondat
Adjuk vissza az Alföld egy részét a Tiszának.
Tartsuk meg a vizet Budapesten.
A két mondat toxicitása abból fakad, hogy a “zöldítést” mint imperatívuszt kezeli, amelyet mindenki köteles követni. A jog- és államtudomány története ilyen imperatívuszokkal terhes, ugyanis ezek mindig azzal az igénnyel lépnek fel, hogy ha valaki nem követi őket az csakis bűnös lehet.
A zöldpolitika, a maga követelőző mivoltában ott van halálra ítélve, hogy két dolgot tesz: riogat és kioktat. Az összes ilyen irányzat előbb-utóbb elfajzik majd megsemmisül.
Különösen igaz ez ott - és nem véletlenül kezdtem a Csízióval - ahol évszázados hiedelmek dőlnek meg. Nem véletlenül van annyi összeesküvéselmélet, ez mind-mind arra reagál, hogy ma nagyon másképp vannak a dolgok ahhoz képest, ahogy akár csak húsz éve voltak.
Valaki más kezdjen el zöldebben élni, hogy nekem jobb legyen!
Hadd mutassak rá valamire: ha őszinték vagyunk magunkkal, akkor belátjuk, hogy a random alföldi falu mellett elárasztott tengeriföldet egyáltalán nem tartjuk nagy árnak azért, hogy hazánk klímája javuljon. Hogy ott feljebb jön esetleg a talajvíz és valakinek salétromos lesz a háza? Miért építkezett oda? Hogy lízingelt egy ötvenmilliós kombájnt, aminek a visszafizetésére úgy van esélye hogy a még a háztetőt is beveti no-till művelésben kukoricával? Hogy minderre az állam biztatta, sőt még támogatta is? Hogy ott komplett települések életét kell ott átgondolni egy ilyen után?
Dehát a természet, nem érted paraszt?
Nem érti. Pont úgy, ahogy a hülye pesti se érti, holott mondjuk Sárrétudvariból vagy Bárándról, hogy két tökig belvízben álló (mármint ha nincs aszály) települést mondjak, teljesen világos, hogy abban a városban ahol nem lehet háromszáz métert gyalogolni anélkül, hogy élelmiszerboltot találna az ember miért nincs mondjuk a Kifli futár, úgy ahogy van betiltva? Vagy mit vannak ezek úgy oda a parkolással, mondván hogy rossz az agglomerációs közlekedés? Nem rossz az. A rossz az, amikor Mátészalkáról elindul a vonat Debrecenbe, ha minden flottul megy, akkor 25 km/h átlagot csinál, ha nem megy flottul, akkor félúton kiég a mozdony. Hogy a Ceglédről Pestre tartó zónázó késik negyedórát? Menj le vonattal Püspökladányból Vésztőre, testvérem.
Az a helyzet a zöld politikával, hogy az mindig valaki mást akar arra rávenni hogy zöld legyen. Mondjon le erről, mondjon le arról. Ezért nem lesz a hagyományos zöld politikából semmi, legfeljebb néhány városi értelmiségi hobbija.
A társadalom is rendszer, vagy ha úgy tetszik, ökoszisztéma
Amikor valamilyen állatot elkezdenek kiirtani, természetvédők szólnak, teljes joggal, hogy nem szabad, mert ezer másik növény és állat, köztük az ember sorsa van összefüggésben bármilyen nyavalyás kis pondróval amelyet valamiért épp ki akarunk iktatni.
Azt szokás elfelejteni, hogy a társadalom pontosan ugyanígy működik. Nincsenek olyan megoldások, hogy árasszuk el vízzel a legelőt, tiltsuk ki az autót és ültessünk fákat. Ezek csak a megoldás részei. Olyan dolgok, amelyekért egy, de leginkább sok embernek áldozatot kell hozni.
Ez egyben felvázolja, hogy a “zöld átállás” nem tud könnyű dolog lenni.
Mint ahogy sajnos arra is rámutat, hogy mint minden társadalmi változás, ez is akkor gyorsul csak fel igazán, amikor már “fáj”.
Sajnos vagy szerencsére a politikában (tágabb értelemben a társadalomban) nem működik a “neked most rossz lesz, de ezt be kell vállalnod” módszer. A nagy változásokhoz társadalmi közmegegyezés kell, és ha van valami, amit nehéz összehozni, az a társadalmi közmegegyezés.
Itt a Múzsán nagyon sokat foglalkoztam tavasszal azzal, hogy a klímához képest elenyészően apró kérdésben, miszerint kéne százmilliárd dollár segélyt adni Ukrajnának, az amerikai törvényhozás majdnem fél évet vajúdott, mire megtalálta azt a megoldást, amelyet a többség meg tudott szavazni. Mindezt egy olyan dologban, ami vitán felül az USA érdekében áll, és a százmilliárdból hetvenet konkrétan amerikai fegyvergyáraknak adtak oda.
Tetszik vagy nem, igazán nagy léptékű változások egy demokráciában csak így születnek.
Sajnos ennek a cikknek az a végkövetkeztetése, hogy Magyarországon jelenleg ilyen változások feltételei nem állnak fenn.
Az elkövetkező ötven évben - hacsak nem zuhanunk bele egy gyors lefolyású világháborúba - azt fogjuk látni, hogy a működő demokráciák iszonyatos csikorgás közepette, de irányba fognak fordulni.
Meg fognak születni azok a törvények, amelyek kitiltják a városból az autókat (de nem azelőtt, hogy megvizsgálnák, hogy lehet mégis mobilitást csinálni és megcsinálják), megcsinálják a nagy víztározókat, a napelemeket a háztetőkre. Áttörés lesz GMO téren, meg fog mindenütt születni a szabályozás, hogy mit lehet és mit nem. Ezt nem a globális jófejség fogja diktálni, hanem a túlélési ösztön.
Helyi szinten, ahol ép(ebb) a társadalom szövete, elkezdődik valamiféle önszabályozás. Az önkormányzat egy darabig jófejkampányol, érzékenyít-felvilágosít, majd fogja és elkezdi minden ötödik parkolóhelyet felásni és fásítani.
A jövőben az országok élhetősége nem azon fog múlni, hogy mennyi ott a villanyautó vagy a napelem. Azokon a mechanizmusokon fog múlni, amelyekkel a társadalom a változásra - bármilyen változásra - reagál. Ahol van ilyen, és lassan de kiszámíthatóan reagál, ott kompromisszumok árán de továbbra is lehet majd élni.
Másutt meg jön majd Mad Max világ
A Mad Max világ ugyanis nem a természet győzelme az ember felett, hanem az együttműködésre képtelenség diadala. A társadalom egy meglepően szívós dolog. Ha egészséges, akkor előbb-utóbb alkalmazkodik és túlél. Hogy ezzel hosszú távon visszacsinál-e valamit a károkbból, nem tudom. De a túlélésében bízhatunk, mindenütt, ahol működik.
De a differentia specifica az lesz, hogy az adott társadalom képes-e megállapodásokat tető alá hozni. Amelyik képes, az vagy tudományos input vagy simán az egzisztenciális kényszer hatására meg fog állapodni arról, hogy kell elárasztani a legelőt Karcag mellett és melyik parkolóhelyre kell fát ültetni. Nem gyorsan, hanem 10-20-30 év alatt. Amelyik nem, ott aki erős, körbekeríti a maga kertjét és locsolja, a házát légkondicionálja, és lő arra aki közel jön.
Vagy kivándorol oda, ahol működő társadalom van.
Hogyan támogasd a Múzsát?
Előszöris nagyon köszönöm, ha egyáltalán eszedbe jut! A Múzsa sok szervezés és idegeskedés eredménye, munka mellett. Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, ha a tetszésedet bármilyen formában kimutatod.
Három módja van:
Patreon. Itt bármilyen összeget küldhetsz. A Patreonra nem teszünk tartalmat, azért tartottuk meg, mert az a legismertebb felület.
Előfizetés a magyar Múzsára. A magyar nyelvű Múzsán nincs fizetős tartalom, legfeljebb pár Q&A lesz, ami csak előfizetőknek van. Minimál összege 8 dollár.
Előfizetés az angol nyelvű Múzsára. Ez egy jelenleg kicsit mellékvágányon levő projekt, amire a heti belpol videó mellett nincs energia. De lesz.
> Valaki más kezdjen el zöldebben élni, hogy nekem jobb legyen!
Jó, azért amikor azt olvasom, hogy a Starbucks CEO-ja napi szinten magángéppel ingázik Seattle és Los Angeles között, ezzel jóval nagyobb karbonlábnyomot csinálva egyetlen nap alatt, mint én egész életében összesen, akkor azért nagyon nehéz nem ezt érezni.
Abba valahogy még bele tudok nyugodni, hogy vannak hűvös nyarak és langyos telek, hiszen évtizedekkel, évszázadokkal (pláne évezredekkel) ezelőtt is voltak ilyenek. Oké, elfogadom, hogy esetenként nem rövidgatyában és meztelen felsőtesttel fogok júliusban mikrokertészkedni és januárban sem kell mindig sál-sapka-kesztyű, ha elmegyek a legközelebbi spárba bevásárolni.
Ami engem a legjobban idegesít (és aggaszt), hogy lassan megszűnnek az átmenetek. Előbb-utóbb megszűnik a tavasz és az ősz, legalábbis az olyanok, amilyenekhez hozzászoktunk. Az azért elképesztő, hogy két héttel ezelőtt a légkondi a maximumon működött, hogy el lehessen viselni a 35+ fokokat, a tegnap meg bekapcsoltam a fűtést, mert (noha szigetelt házban lakom és a nyílászárók is rendben vannak) a hálószobában hajnalra 20 fok lett, kint az udvaron meg 12...