Az utóbbi időben elég sokat írok ki a vasútmániámból itt a Múzsán. Köszönöm a kedves olvasók megértését és türelmét. Amellett, hogy a kisfiú, aki kijárt nézni a vonatokat Nyíregyházán, ha már az utca végén ment a sín Záhony felé, még mindig szereti a nagy büdös vasakat, van ennek egy egészen más aspektusa is.
Írtam itt nemrég arról, hogy próbálták egyesíteni a különböző vasúti szabványokat, és hogy az EU az addigi egyezményes-tárgyalós rendszert hogy váltotta fel a “machetével lecsapkodunk mindent ami nem fér bele az új EU átjárhatósági szabványokba” mentalitással. Ennek ellenére a technikai kultúra egy méltatlanul ignorált eszköze a politikai és társadalmi folyamatok elemzésének.
Európát szokás a paradicsom- és krumpli-Európára, olívaolaj- és vaj-Európára, bor-sör-rövid Európára felosztani.
Gondolt már valaki arra, hogy csináljon egy térképet a VW Golf/Fiat Uno határvonalról? Vagy a Colnago bringa/Holdsworth bringa határvonalról? Pedig vannak ám ilyenek, ez itt például Európa felosztva aszerint, hogy ha felengedik a villanymozdony áramszedőjét, milyen áramot fog találni a drótban.
Ha tehát világpolitikai folyamatokat nézünk, és hozzá azt, hogy milyen hardvert vásárol egy adott állam, akkor érdekes dolgokat vehetünk észre.
Ott van például Palesztina. Hogy miért nem számíthatnak a palesztinok semmi jóra, az onnan látszik a legjobban, hogy Egyiptom a szovjet repülőgépek helyett elkezdett amerikai, francia és kínai repülőgépeket vásárolni. Egyben ez azt is mutatja, hogy Egyiptom, puccsok ide, forradalmak oda, anti-cionizmus amoda, olyan országként akarja magát pozicionálni, aki elég erős ahhoz, hogy senki se kössön bele, és jusson mondjuk eszébe a Szuezi-csatorna forgalmának megzavarása. Ugyanakkor két lépés távolságot azért megtart mindenkitől és nem óhajt balhékba keveredni, tehát pl. nem fogja csak úgy megbombázni Izraelt, néhány százezer palesztin kedvéért, akik egy ilyen balhé esetén Egyiptomba menekülnek, és Egyiptomnak kell szívni velük Izrael helyett.
Ha tengerre szállunk, akkor azt fogjuk találni, hogy bizonyos országok az olasz-francia FREMM fregattokat veszik (az USA-t most hagyjuk, ők az évszázad haditengerészeti beégését követően veszik) ki az, aki a német MEKO fregattot, és kik szállnak be az angolok Type26 programjába. Ha megnézzük, hogy ki milyen rakétát, radart vesz rá, kapunk egy nagyon érdekes térképet arról, hogy az adott állam kiben bízik és kivel szeretne jóban lenni, és persze hogy kitől tart.
Ha ehhez tudjuk, hogy egy adott országban például milyen műszaki szabványrendszer (DIN, JIS, GOSZT, SAE) az uralkodó, akkor tovább tudjuk árnyalni a képet. Egy rajongó vagy szakember számára egy tradicionális amerikai V8 motor ezerféle lehet. Egyet hátralépve azonban már alig látszanak a különbségek. Alulvezérelt, oldalszelepelt, (jó tudom, nemcsak flathead van a világon) alacsony fordulatú, öntöttvasból készült, háromszor-négyszer felfúrható, könnyen karbantartható, relatíve alacsony teljesítményű jószág az összes.
Ugyanígy, egy olaszautó-rajongó könyveket tud írni a Busso- és FIRE-motorok jellegzetességeiről. Egyet hátralépve pörgős olasz négyhengereseket látunk. Vagyis valójában csapágyak, konnektorok, karburátorok alapján pontosan ugyanolyan térképeket lehet rajzolni, mint vaj/olíva vagy paradicsom/krumpli alapján.
Aki hardvert vált, kultúrát is vált
Ezért amikor az ember lát egy olyan hírt, hogy valahol a kolomnai motorgyár D49 dízelmotorja helyett egy mozdonyban feldübörög egy CAT vagy egy EMD 645/710, akkor tudja, hogy ott az orosz befolyást elkezdi kiszorítani az amerikai. Ha a dübörgést egy MTU motor szolgáltatja, oda a németek tették be a lábukat.
Ilyenkor az adott ország, egy határvonal másik oldalára igyekszik.
Tudom, hogy ez ilyen nagyon geek dolognak hangzik, és az is. De ne becsüljük alá. Gondoljunk bele, hogy a Kolomenszkij Zavod motorjaihoz szokott vasút műhelyében évtizedek óta, minden erről a motorról szól. Szakik generációi nőttek bele abba, hogy ujjbeggyel érzékelve megmondják, hogy egy szelepülés már kikopott vagy elmegy még párszáz órát. Tudják mi a rossz, gyakran elromló alkatrészek és fejlesztettek belőle jobbat, vagy épp minden műhelykocsiban, mindig van kéttucatnyi tartalék belőle. A mozdonyvezető mikor rátolja a gázt, fül után tudja, hogy minden rendben van-e. Pontosan ugyanúgy, ahogy egy rutinos szakács beleszagol a levesből felszálló gőzbe és érzi, hogy kér még egy kis lestyánt az a leves, vagy így pont jó.
A politikai vetület pedig az amit fentebb írtam. Ismerjük a gyártót, a gyártó országot, ők szoktak nekünk szállítani. Ez egyben kulturális kötődés is.
Elég nagy lépés tehát ha egy ország azt mondja, hogy oké, ez most kuka, és mindenki áttanul a CAT vagy az EMD vagy az MTU dízelre. Vagy ha a katonai repülésben a MiG-21 és 29 után a Gripenre.
Macron és a Balkán
Mindez azért jutott eszembe, mert Emanuel Macron, miközben belpol téren épp küzd, mint malac a jégen, világpolitikai téren mutat fel eredményeket. Például Horvátország után Szerbia is Rafale vadászgépeket vásárol.
A horvátok a lehető legtovább tartották életben a MiG-21 flottát, de egyszerűen azokban a gépekben már semennyi üzemidő nem maradt, elöregedtek, életveszélyessé váltak. Megnyílt tehát a lehetőség a világ nagy gyártóinak, hogy nagyon drága harci repülőket adjanak el.
Mik voltak a lehetőségek?
Az orosz gépek jó ideje kiestek az ilyen versenyekről, főleg ha EU tagállam vásárol bizonytalan minőség, papíron őrülten jól hangzó, a gyakorlatban nem létező képességek, és a Putyin kénye-kedve szerint alkatrészellátás…ebből ma már csak az kér, akinek nincs lehetősége máshoz hozzájutni.
Amerika: Az F-16 gyártósor még üzemel, mert az F-35 csak régi és megbízható szövetségeseknek jár, de nekik is csak úgy, hogy minden felszállás előtt be kell ütni egy PIN kódot, amelyet az amerikaiak a távolból le tudnak tiltani. Horvátország egyrészt még nem olyan régi barát, hogy kapjon új F-16-ot, az Európában levő használtakat odaadták a románoknak (és utóbb az ukránoknak). Meg azért barátság ide, szövetség oda, ezek azok a gépek, amelyek anno szétbombázták Szerbiát. Politikailag se mutatnak azok ott olyan jól.
Marad tehát a svéd (Gripen) a német/brit/olasz (Eurofighter) és a francia (Rafale) ajánlat. Ezek közül a Rafale-ra esett a választás, ami érthető is. A Gripennél potensebb repülő (bár erre a potenciára a horvátoknak különösebben nincs szüksége). De ennél fontosabb, hogy ez az a gép, amiben a kritikus alkatrészek (hajtómű, radar és egyéb szenzorok) nagy része nem amerikai, hanem francia. Ez utóbbi képességet tudja az Eurofighter is…csak a német latteavokádó külpol ismeretében akar a fene a németekkel így összeházasodni…legyen a Rafale.
Ez eddig rendben is van, nade a szerbek?
Hát bizony, Monsieur Macron tudott lépni egy birodalmit, hiszen a balkáni erőegyensúly megteremtésében játszott azzal szerepet, hogy a szerbeknek eladta azt a típust, amit a horvátok is vettek. Még fontosabb talán, hogy a szerbek sokáig ragaszkodtak az orosz/kínai beszerzésekhez, róluk lehetett mindig olvasni, hogy hamarosan jön a MiG-29DVHUKLMT változat, az ezer kilométeres rakétával és a csodaradarral. Légvédelmi rakétából (és vasúti eszközökből) konkrétan vettek kínait is.
Ehhez képest, most a haderejük egyik legfontosabb képességét a franciákkal teremtik meg. Ezzel csinálnak egy hátraarcot az oroszoktól, a lehetséges opciókból a különutas, nagyhatalmi státuszra (lehetőleg az EU vezető hatalmaként) törő Franciaországra szavaznak.
Ezáltal Franciaroszág “beteszi a lábát a Balkánra” ahogy erre mindigis igénye volt, csak ott volt közben a Monarchia, egészen Trianonig, amely nem, nem arról szólt, hogy szegény Magyarországot, ezt a gyolcsingből kiomló keblű szűzleányt meggyalázzák. Nem, ez arról szólt, hogy ne legyen egységes kelet-középeurópai nagyhatalom. Az utódországok pedig megteszik azt a szívességet, hogy minden random hülyeség miatt egymás torkának esnek.
Kis ország, big biznisz
Itt megint gyönyörűen látszik, hogy egy kis országnak miből kell hogy álljon a külpolitikája. Mindenkivel haverkodni, kivel jobban, kivel kevésbé. Vutyity most a franciák jó vásárlója lett, óvatosan jelezte, hogy ő egyébként jóban akar lenni az EU-val, akkor is ha nem veszik fel tagnak, de a biznisz így, hogy négy oldalról (horvát, magyar, román, bolgár) már az EU-val határos, érdekli. Ahhoz túl nacionalista és bűnöző, hogy őt most rögtön felvegyék, az albán kérdés, a haverkodás a kínaiakkal is útban van. Meg az is, hogy túlságosan hasonló a profilja Viktoréhoz, és Viktorból egy is sok az EU-nak.
De azért, Szerbia attól még fontos tranzitország, jó infrastruktúrával, biztonságpolitikai szempontból a Balkán kulcsországa, tehát nem lehet mindenkivel rosszban. Jöjjön Macron, beszélgessünk, vegyünk tőle pár milliárdért harci gépet, hogy a francia diplomácia feszüljön bele, ha bárki megint 1995-ben érezné magát…persze vegyük át a kitüntetést Viktortól, meg vegyünk kínai rakétát, tartsunk fenn moszkvai repülőjáratot…
Ez egyébként nagyjából ugyanaz a játék, amit Kádárék játszottak a nyolcvanas években. Most mi ilyet nem játszunk. Mi a Macron elleni kampányt finanszírozzuk, az össz-EU oroszellenes fellépést fúrjuk, mindenkinek üzengetünk, hogy jöjjön ide és kapja be.
Ó igen, veszünk német tankot, hogy a Rheinmetall kegyeit elnyerjük. Csak közben Berlinben a magyar kormányt kerülik mint a leprást. Vucicot se szeretik sehol, de tudják, hogy lehet vele üzletet kötni. Orbán ezt játszotta el, vele már nem akarnak üzletet kötni.
Na, ez mesélik nekünk a csapágyak, a fregattok és a sugárhajtóművek.
Hogyan támogasd a Múzsát?
Előszöris nagyon köszönöm, ha egyáltalán eszedbe jut! A Múzsa sok szervezés és idegeskedés eredménye, munka mellett. Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, ha a tetszésedet bármilyen formában kimutatod.
Három módja van:
Patreon. Itt bármilyen összeget küldhetsz. A Patreonra nem teszünk tartalmat, azért tartottuk meg, mert az a legismertebb felület.
Előfizetés a magyar Múzsára. A magyar nyelvű Múzsán nincs fizetős tartalom, legfeljebb pár Q&A lesz, ami csak előfizetőknek van. Minimál összege 8 dollár.
Előfizetés az angol nyelvű Múzsára. Ez egy jelenleg kicsit mellékvágányon levő projekt, amire a heti belpol videó mellett nincs energia. De lesz.
A szerbekhez már akkor betették a lábukat a franciák amikor még a magyarok előtt vettek H-145 Airbus harci helikoptereket. De a diverzifikálás már a jugoszláv időkben ment, lásd a Barcsra ledobott angol kazettás bomba. És van egy csomó saját hadiipari fejlesztésük, továbbfejlesztésük, fegyverintegrációjuk.
Magyar hadsereg: kimaradt az izraeli radar, a svéd rakétavető, a brazil szállítógép (amiből azóta Hollandia, Ausztria, Dél-Korea is rendelt).
Gripen: teljesen logikátlan (és hiperdrága) lenne a még bőven félidős Gripen flottát másra váltanunk. Anno pedig ugye mindenki F-16-t akart venni és adni nekünk, kivéve valamiért orbánt..
A mia napig nem értem hogy ha a szlovákok és a románok kaphattak F-16-t, a horvátok miért nem, pedig többször próbálták. Ezek után érthető hogy használt Rafale lett belőle.
Ismét egy remek írás, köszönet érte, viszont attól tartok, hogy az évszázad haditengerészeti beégéséről lemaradtam, ezért kérnék róla vmi infót...
Nem baj, ha hosszú és unalmas lesz 😀