Miben adott példát Karsai Dániel?

Meghalt Karsai Dani. Ismertem. Nem közelről, hanem csak mint egyik, a köz dolgai iránt érdeklődő ügyvéd a másikat.

Egyike volt a kiváló kollégáknak, akik az emberi jogok, az emberi méltóság védelme mellett köteleződtek el. Ez egy igen színes társulat, jó pár barátom van onnan. A megalázott, jogfosztott emberekkel foglalkozás senkit sem hagy érintetlenül. Karsai abban különbözött a legtöbb ilyen kollégától, hogy ő - legalábbis az alapján, amennyit én láthattam - megmaradt belvárosi úriembernek, gesztusaiban, viselkedésében.

Ezért visszagondolva nem is annyira meglepő, hogy a halálos betegséget is ugyanígy viselte. A sors megverte a szenvedéssel, az egyre tehetetlenebb test börtönébe szorulással. De egyben megajándékozta azzal, hogy megmutathatta, mi is az a méltóság, amiért ő és annyi kollégája is nap mint nap küzd.

Személyes példaadása különösen értékes azon a Magyarországon, ahol az emberek kicsinységtől félelmükben kicsinyesek lesznek.

Példát adott bátorságból.

Halála azokra a napokra esett, amikor a melldögentő bátrakról kiderült, hogy valójában gyáva fotelkatonák, akik “ésszerűtlen védekező háborút” nem szeretnének vívni.

Meg kell nézni, mit csinált Dani. Az a bátorság. Szembesülni az elkerülhetetlennel, és megmaradni annak, aki vagy, aki mindig is voltál. Bátor az az ember, akit olyan “csekélységek” mint halál és szenvedés, nem tudnak rávenni arra, hogy másképp gondolkodjanak vagy cselekedjenek. Tudta, hogy meg fog halni? Tudta. Könnyű volt ezt neki elfogadni? Minden bizonnyal nem. Megmaradt annak a következetes, magas szakmai színvonalra törekvő jogvédőnek, és végigvitte amit akart? Igen. Ha bátor embert keresel, vagy bátor akarsz te magad lenni, ez jusson eszedbe.

Példát adott méltóságból.

Küzdelme a betegséggel, küzdelme a méltó halál jogáért a nyilvánosság előtt zajlott. Kamera előtt épült le a teste, kamera mutatta, hogy szendvedett.

Tudatos döntés volt részéről és mégis, nem volt nyomorpornó. A kifejezést nem ismerőknek: szociális munkások és jogvédők használják arra, amikor a kedves szponzor megnézheti, hogy fetreng a földön a drogos, strihel a parkolóban a prostitúcióra kényszerített szexmunkás, nyomorog a cigánysor utolsó putrijában az iskolából kiesett 14 éves családfő. Föléjük helyezheti magát, és még feljebb azáltal, ha két-három ebédje árát odaadja, csak vegyenek már ezeknek egy rend tiszta ruhát az isten szerelmére, koszosnak azért nem kellene lenni.

Az egyik legnehezebb dolog a szenvedést, a nyomort, a reménytelenséget úgy megmutatni, hogy közben a szenvedőtől, a nyomorgótól ne vegyük el a méltóságát. Dani megmutatta a szenvedését és a nyomorát, és megőrizte a méltóságát. Nem szabadna egyetlen szenvedő vagy nyomorgó embert sem másképp mutatni a sajtóban, a neten, mint ahogy Danit mutatták. Személyes példája mutatja meg azt a minimumot, ahogy egy tragikus sorsú emberrel és emberről beszélni kell.

Példát adott tiszteletből.

Magyarország kedvenc kommunikációs műfaja a megmondás. A lakossági tévében üzenget egymásnak és végül parasztlengős pofozkodik az úszóedző és a focista. Egy emelettel feljebb négy ápolatlan férfi ül körül egy ápolt nőt és mondja meg, hogy mindenki hülye, csak ők helikopterek. Néhány havonta valamelyik gazdasági miniszterünk a sokból kioktatólag elmondja, hogy voltaképpen gazdagok vagyunk, csak szegénynek érezzük magunkat. Nyaranta, az esti koncert előtt a színpadról osztják az észt politikai igazgatók és vezető elemzők arról, hogy Magyarország annyira jó, hogy ez a bolygó nem is érdemel meg minket.

És akkor itt volt nekünk Karsai Dani, aki a fent említett urakkal ellentétben tényleg egy erkölcsi hegycsúcson állt, tényleg igaza volt abban amit mondott és akart…és nem osztotta az észt. Hanem azt mondta, hogy itt egy álláspont amiben ő hisz és amit jónak tart, jó lenne erről beszélni, mert embereknek lesz rossz, ha nem beszéljük meg. Elmondta, hogy a köz dolgai arra valók, hogy megbeszéljük őket.

Ez pedig lehetetlen tisztelet nélkül. Az emberi méltóság azáltal létezik, hogy mások tiszteletben tartják a mi méltóságunkat. Nekünk magunknak sem lesz méltóságunk, ha nem tartjuk tiszteletben a másét. A halál, a szenvedés pedig olyan dolog, ahol nincs “jó” álláspont. Ki tudja, a másik mit élt át, mit nézett végig, kit vesztett el, mivel riogatták gyerekkorában, mit mondtak neki egy temetésen. Természetes, ha másképp gondolkodik.

De lehet, hogy ez nemcsak a halállal és a szendvedéssel van így? Hanem mindennel? Lehet, hogy mindenről úgy kéne beszélgetnünk, ahogy Dani akart mindenkivel beszélni a halálról és a szenvedésről? Elfogadva, hogy a másik másképp gondolkodik? Tisztelettel közelíteni hozzá? Nem lehet. Biztos. Így kéne. Úgy, ahogy Dani csinálta.

Köszönjük a példákat Dani. Jó lenne azt mondani, hogy mostantól majd mi is. Csak ekkor eszembe jut, ahogy egyszer ültünk a Figaróban, élveztük az árnyékot és a legendásan lassú kiszolgálást. Már nem is emlékszem mivel kapcsolatban prédikáltam, hogy de ezt így meg így kéne, te meg csak elnézően mosolyogtál. Erre is azt tennéd.

Köszönök mindent, és jó utat.

Hogyan támogasd a Múzsát?

Előszöris nagyon köszönöm, ha egyáltalán eszedbe jut! A Múzsa sok szervezés és idegeskedés eredménye, munka mellett. Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, ha a tetszésedet bármilyen formában kimutatod.

Három módja van:

1. Patreon. Itt bármilyen összeget küldhetsz. A Patreonra nem teszünk tartalmat, azért tartottuk meg, mert az a legismertebb felület.

2. Előfizetés a magyar Múzsára. A magyar nyelvű Múzsán nincs fizetős tartalom, legfeljebb pár Q&A lesz, ami csak előfizetőknek van. Minimál összege 8 dollár.

3. Előfizetés az angol nyelvű Múzsára. Ez egy jelenleg kicsit mellékvágányon levő projekt, amire a heti belpol videó mellett nincs energia. De lesz.