Miért utálják annyian a magyar focit?

(nem, nem csak azért, mert Orbán szereti)

Kijutottunk az EB-re!!! - Az ország egyik fele ünnepel, a másik fele fanyalog. Kikaptunk Andorrától!!! - Az ország fele búslakodik, a másik fele kajánul röhög. De miért? Azért, mert az ország egyik fele fideszbirka, a másik meg magyarellenes liPsi? Oké, a politika az egy dolog, de szükségszerű az, hogy a sportot is uralja? Máshol is ez van? Nem lehet, hogy legalább a fociban eggyé váljon a nemzet? Nos, nézzük meg.

Kezdjük onnan, hogy a futball ugyan egy játék, de legalább háromféle módon játsszák.

A foci mint szabadidősport

Először is van az amatőr, helyiérdekű foci. Ezt nem kell túlmagyarázni, mindenhol össze tud állni 11 (vagy kispályán 5-6) játékos, hogy hétvégente megmérkőzzenek a szomszéd faluval, kerülettel, stb. Az ilyesminek szinte csak pozitív hozadéka van: egészséges testmozgás, közösségépítés, családi program. Nem véletlen, hogy szinte mindenhol támogatják az amatőr csapatokat, államilag és szponzorálással is. Ezzel szerintem még annak sincs baja, akit a foci egyáltalán nem hoz lázba.

Kivéve, ha az ezer lakosú faluba 5000 fős stadion épül, mert a Polgármester/Képviselő Úr úgy gondolja, hogy az ő falujának ez dukál. Óvoda, orvosi rendelő, kultúrház meg nem dukál. Itt jön be az, hogy mivel Orbán Viktor Doktor Miniszter Elnök Úrnak a foci a szenvedélye, és az egész NER Orbán Viktor Doktor Miniszter Elnök Úr személye köré épül, aki a politikában valaki (vagy valaki akar lenni), annak szintén a foci a szenvedélye. Sőt, a Fideszen belüli hierarchiában elfoglalt helyet világosan megmutatja, hogy ki melyik csapatnak vagy sportegyesületnek az elnöke. Sokszor még a helyi csapatban is csak azokat engedik játszani, akik politikailag “rendben vannak”. A többieknek coki.

A foci mint üzlet

A második a profi klubcsapatok szintje. Ez az egész világon elsősorban üzlet. NAGY üzlet. Olyannyira nagy, hogy a korrupció egyáltalán nem áll távol tőle (lásd a FIFA és az UEFA több, mint kétes ügyeit). Ellenben, mint az üzleti vállalkozásoknál szokás, profitot kell termelni. Olyan színvonalú meccseket kell rendezni, amikre a közönség szívesen elmegy, kifizeti a drága jegyárakat, megissza a túlárazott sört, és megveszi a kedvenc csapatának pólóját háromszor annyiért, amennyibe egy normális póló kerül.

Amennyiben ez nincs meg, a csapattulajdonos nem keres pénzt, amit a kapitalisták ugye nem szoktak szeretni. NERisztánban ez nem egészen így megy. Nálunk a klubcsapatok ugyanúgy a fideszes káderek játszóterei, csak magasabb szinten. Itt nem a polgié a klub, hanem a Miniszter Úré, ennek megfelelően nagyságrendekkel több rendelkezésre álló pénzzel. Állami pénzzel (aminek a TAO is a része, hiszen levonódik az adóból), valamint kötelező szponzorálással (már ha valaki labdába szeretne rúgni a közbeszerzéseknél). És 5000 főnél jóval nagyobb stadionokkal (továbbra is a kórházak, oktatás és kultúra rovására). Ja, és nem lehet csődbe menni.

Ennek megfelelően olyan nagyon senki sem igyekszik, hogy a fizető közönséget a meccsekre csábítsa, magyarul a színvonal alacsony, ellenben a játékosok és a slepp gyönyörűen meg vannak fizetve. Természetesen feltéve, hogy politikailag “rendben vannak”. A többieknek coki.

A foci mint politika

A harmadik szint a nemzeti válogatotté. Ez a világon mindenhol politika. Diktatúrákban jellemzően sokkal inkább, mint demokráciákban, de valamennyire mindenhol az. Persze ez az olimpiára ugyanúgy vonatkozik, de azért a foci mégis a világ legnépszerűbb és legnézettebb sportja. Ha megnézzük a történelmet, a híres hathármat a Rákosi-rendszer saját legitimációjára használta fel, míg a németek ellen elszenvedett VB-döntős vereség egyesek szerint hozzájárult 1956-hoz (viszont Nyugat-Németországban a világháború utáni talpraállás jelképeként emlegették).

Szóval igen, a nemzeti válogatottak szereplésének igenis van politikai jelentősége. Ebből a szempontból egyáltalán nem meglepő (és talán nem is annyira elítélhető), hogy Orbánék rengeteg pénzért vesznek válogatott játékosokat és edzőket, és hangosan ünnepeltetik magukat, ha a csapat sikereket ér el (és hallgatnak, mint szoáré a fűben, amikor nem). A probléma itt is elsősorban az, hogy mint sok minden mást, ezt is kisajátította magának a kormányoldal: aki örül a válogatott sikerének, az “velünk van” (politikailag is!), aki nem, annak… wait for it… coki.

Hasonlóan, ahogy a kokárdával, bizonyos slágerekkel és művészekkel, filmekkel, eseményekkel, stb csinálták. MINDEN politika, és aki ellenzéki érzelmű, azt MINDENBŐL ki kell zárni. A Haza nem lehet ellenzékben, ugyebár. Ezért nem meglepő, hogy az ellenzékiek egy nagy része akkor már dafke ellendrukker lesz, hiszen nem adnak rá lehetőséget, hogy valaki úgy legyen hazafi, hogy közben nem ért egyet a kormánnyal. A kormány által ellenőrzött média meg rájátszik erre, és egyetlen alkalmat sem szalaszt el arra, hogy a nem futball-(és Orbán-)rajongó honfitársait megalázza és sértegesse, magyarságukat kétségbevonja minden egyes futballeredménnyel kapcsolatban.

A francia példa

Mint az elején említettem, a futball máshol is összefonódik az üzleti és politikai élettel, azonban nem egészen úgy, ahogy nálunk. Vegyük példának Franciaországot, amely szintén nagy futballrajongó nemzet (és jelenleg a világ egyik legjobb válogatottjával rendelkezik).

Először is az FFF (a francia futballszövetség) nyereséges. Nem kicsit, nagyon. És ennek a - főként jegyeladásokból származó - nyereségnek mintegy 40%-át (több, mint 100 milló eurót) az amatőr futballcsapatok támogatására fordítják. Másodszor, amikor a francia válogatott (karöltve a francia elnökkel) kiáll bizonyos ügyek mellett, ezek szinte kivétel nélkül olyanok, amelyekkel mindenki azonosulni tud - például a legutóbb az iskolai bullying és zaklatás ellen. Macront rengetegen utálják, de ettől még szerethetik a focit és a Les Bleus-t anélkül, hogy úgy éreznék, be kell csicskulniuk. Ja, és ha egy francia csapatkapitány vagy vezető edző olyat nyilatkozna, mint a minap Rossi, másnap már kereshetne magának új állást.

Ésik kiegészítései:

Rossi

Balázzsal nagyot vitatkoztunk Rossi kijelentésén, miszerint aki nála kevésbé szereti a magyar válogatottat, szégyellje magát. Én se vagyok egy óriási meccsre járó, de Balázsnál azért többször találkoztam, az “Aki nem ugrál az…” kezdetű rigmussal, és Rossi megszólalását itt el is lehetne hagyni. De szerintem több van benne.

Marco Rossi egy képzett, elhivatott, a hivatásáért élő-haló, jó fociedző. Maga köré gyűjtött hasonló szakembereket, akikkel egy szörnyű titkot őriznek. A korábbi évtizedek játékosállományánál valamivel (de nem fényévekkel) jobb játékosállománnyal egy tök jó európai középcsapatot csináltak a magyar válogatottból.

Vagyis a szörnyű titok az, amit már Dárdainál is sejteni lehet. Ha nem a seggbuta, tolódásról meg magyaros pengés megoldásokról hablatyoló edzők közül veszik a szövetségi kapitányt, hanem odaraknak egy tényleges szakembert, akkor - dobpergés - az kihozza a játékoskeretből amit ki lehet. Vagyis akik előtte voltak, nem értettek hozzá eléggé (kivétel persze Dárdai).

A tragédia az, hogy erről diszkréten hallgatni kell. Rossi okos ember és tudja, hogy a nyilatkozatában bele kell simulni a politikai elvárásba. Pedig ő nem egy tankerülettől rettegő iskolaigazgató, aki muszájból próbál csak egy diszkrétet migráncsozni az évzárón. De még Rossinak is politikailag konformat kell nyilatkozni.

A TAO-ból működtetett akadémiák

…nagyon szépek és jók, csakhogy ebben a válogatottban a hatásuk 20% környékén mozog. A többi játékos vagy honosított, vagy a gyűlölt EU szabad mozgását kihasználva jutott el olyan helyre ahol megfelelő képzést kapott. És persze van közöttük jó pár olyan, aki helyi szent őrültek nevelése.

Vagyis leképezik itt is az országot. Van a rengeteg pénzből működő pénznyelő, amely legfeljebb véletlenül működik néha jól, de ha valaki a -rendszer ellenére- kiküzd valami jó eredményt, akkor az a mi fiunk, és ami a fő a mi legendás ügyességünk eredménye. Ilyen szempontból Szoboszlai Dominik és Karikó Katalin ugyanaz a jelenség, csak az egyiket a Liverpool, a másikat a UPenn igazolta le. De el kellett innen menniük, hogy kijöjjön a tehetség.

És ahogy Balázs is írta, aki ezt fel meri emlegetni, az természetesen rögtön valami hazátlan libsi fanyalgó. És nem ugrál, tehát…