Mit várok el Magyar Pétertől 5. rész: Önálló informatikai minisztériumot Budapesten!
Minden közéleti gondolkodó biztos abban, hogy csudás nagy idők tanúja. Hiszen ötven éve még nem volt gőzgép, most meg nézd meg drága grófnőm, immár van gőzgép és tegnap hallottam egy masináról, amely villanydelej szikráinak szárnyán röpít majd gondolatokat!
De tényleg. Ennek a műfajnak a sajátja, hogy az alany a saját éveit sorsfordítónak látja, és nagyjából ötven éves távlatban valami elképesztően futurisztikus dolgot, így pl. repülő autókat, teleportálást, Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc nélküli magyar politikát vizionál. Az utókor, ha kegyes vele, akkor értékeli a jelenéből levont következtetéseket és elnéző mosollyal legyint a repülő autók és a DK megszűnésének gondolatára.
Kivétel persze Stanislaw Lem, akinek bármilyen, a jelenéről szóló írását fizikai fájdalommal jár olvasni, az ő tehetsége Lengyelországtól 50 fényév és 500 év távolságban kezdődött.
Mindezt csak azért írom le, mert a következő mondatom az, hogy csudás nagy idők tanúi vagyunk, és a jövő hatalmas ugrásokat tartogat.
A mi korunk azért különleges, mert egyszerre szavazókorú felnőtt három, nagyon jellegzetesen eltérő generáció.
A legidősebbnek élete meghatározó éveiben a számítógép egy nagy fémszekrényt jelentett, amelyen lámpák villogtak és hacsak nem dolgozott valami kutatóintézetben, akkor tudományos-fantasztikus filmekben láthatta.
A második számára a számítógép egy nagy doboz, amelyet élete meghatározó éveiben külön erre szolgáló asztalra tettek, és még volt külön számítógépüzemeltető ember (a munkahelyi “informatikus” meg a szomszéd Ödönke a ki tudja honnan összemásolt szoftvereivel) és a “számítógépezés” egy önmagáért létező tevékenység volt, amely élesen elkülönült az élet azon részétől, amikor nem számítógépezett.
A harmadik generáció számára a számítógép a mindennapok része. Öntudatlan mozdulatokkal nyitja meg bármilyen számítógépes eszközön, legyen az a kocsijának érintőképernyője, a telefonja, az okostévéje, okosórája, bármije, a beállításokat és szabja őket testre. Magától értetődik számára a közösségi internet és az internet of things léte. Miközben felmenői huhogva rettegnek a deepfake-től és az AI-tól, iskolai dolgozatait a Copilot vagy más hasonló szolgáltatás segítségével írta, és ugyanolyan magabiztosan mondja meg egy videóról hogy fake, ahogy dédanyja ránézésre tudta, hogy mennyi idős a tyúk, amelyet piacon próbálnak neki eladni.
Aztán persze vannak köztes generációk és jönnek az újabb és újabb digital native generációk.
Ezek óriási nyomást helyeznek az államra, hiszen például Amerikában már vannak bőven olyan felnőttek, akik csak nagyon rosszul tudnak kézzel írni, hiszen világéletükben gépeltek, és küszöbön áll a hangfelismerő rendszerek robbanása. Eközben pedig még mindig vannak olyan emberek, akik simán lépre mennek nigériai leveleknek és udvarló üzeneteket küldenek a random üzlet reklámjában látható, látványosan AI generált/javított széplánynak. Kommentben.
Az ország kormányzását muszáj inkább előbb, mint utóbb ahhoz igazítani, hogy a legtöbb vállalatnál már magától értetődőek bizonyos informatikai megoldások, és hamarosan a HR részleg is kezdhet aggódni, mert egyszerűbb az AI-t végigküldeni a beérkező életrajzokon.
Eközben Magyarországon
Eközben Magyarországon bármilyen ügynek az elektronikus ügyintézése úgy néz ki, hogy fogod a kis beadványodat, ellátod az EU eIDAS rendeletének (Electronic Identification, Authentication and Trust Services) megfelelő minősített elektronikus aláírásoddal (amely egy vagon pénzbe kerül a monopolhelyzetben levő magyarországi szolgáltató miatt) és feltöltöd a megfelelő kormányzati elektronikai rendszerbe.
Álljunk meg egy szóra. Milyen rendszerbe?
Magyarországon az van, hogy minden elektronikus eljárásra másik rendszert fejlesztenek. Lehet hogy vannak valahol szabványok, de az iroda ajtaja van velük kitámasztva, hogy ne csapkodja a huzat. Ezért aztán a különböző kormányzati rendszerek között nincs átjárás.
Elmondok egy egyszerű példát:
A Kolbász Kft. a Parizer Kft.-n tartozást akar behajtani. A Kolbász Kft. felszólító levelet küld a Parizer Kft-nek. Miután Magyarországon a hiteles és a bíróság által is hitelesnek tekintett elektronikus kézbesítés csak hatóság-állampolgár relációban elérhető, kénytelenek papír levelet küldeni, amelyet aztán a címzett vagy átvesz, vagy nem, erről a posta majd egyszer küld értesítést, hogy mi van.
Még véletlenül sincs olyan, hogy a felszólító levél egy űrlap legyen, amelynek az adattartalma aztán egy gombnyomással áttölthető legyen a fizetési meghagyásos, a felszámolási eljárásos, vagy a bírósági peres rendszerbe. Á dehogy. Manuálisan szépen átmásolod, de figyelj rá, hogy bizonyos rendszerek annyira nem kompatibilisek egymással, hogy a copy-paste sem működik közöttük.
Zéró szabványosítás, zéró átjárhatóság. Viszont rengeteg átírási, és ennek természetes következményeként eljárási hiba lép fel.
Nade mi történik, ha végül nagy nehezen megérkezik az elektronikus irat?
Kinyomtatják. Nem, nem viccelek. Tényleg kinyomtatják. Ütnek rá iktató bélyegzőt, beteszik dossziéba, ahogy kell. Ezek után a hivatal vagy a bíróság mint teljesen hagyományos papír alapú aktát, elintézi az ügyet. Persze közben mindent feltöltenek az elektronikus rendszerbe, elektronikus okiratként.
Ez úgy történik, hogy ellátják az “Elektronikus okirattá alakította Piszmák Jenőné minősített ügyintéző, Budapest, 2025. január 30.” záradékkal, a “Papíralapú okirattal mindenben megegyező elektronikus másolat” bélyegzővel (NEM viccelek, tényleg. Van “Elektronikus okirattal mindenben megegyező másolat” bélyegző is.) majd az iratot - szigorúan képként, nehogy lehessen vele felismerő programos körök nélkül dolgozni - beszkennelik, ellátják a hivatal elektronikus aláírásával és feltöltik a rendszerbe vagy kiküldik. Korszerűbb hivatalok ma már tudnak elektronikus kiadmányt csinálni, ott Jenőné Jolika és a bélyegző kimarad. De ez a ritkább. Folyamatban levő ügyemben a törvényszék elsőfokú ítélete full kifogástalan elektronikus okirat, az ítélőtábla másodfokú ítélete szkennelt.
Vagyis az elektronikus ügyintézés, noha elterjedt, sőt kötelező, nálunk iratbeküldési rendszerek felállításában merül ki eddig.
Lehetne ez jó is
Pedig gondoljunk bele a lehetőségekbe. A fenti példában ott vannak az egyszerű gazdasági jogi ügyek. X cég tartozik Y cégnek, klasszikus követeléskezelési feladat. Ha ez tényleg menne végig elektronikusan, egységes formátumú, hatóságok között átváltó iratcsomagokkal, akkor például kivétel nélkül az ország összes ilyen ügye ugyanúgy nézne ki.
A most kereset/kérelem átnéző droidot játszó bírókat és bírósági titkárokat lehetne tehermentesíteni és más feladatra átcsoportosítani, hiszen ha tényleg minden elektronikus (az elektronikus kereseti kérelme mellé az elektronikus felszólító levelét, számláját stb. mellékelte) akkor azon el lehet engedni kismillió ellenőrző algoritmust, amely - összevetve az ugyanilyen elektronikus ellenkérelem adataival - gombonymásra csinál egy tényállást. Nem kijegyzeteljük az aktát, hanem megjelöli az ellentmondásokat, mindent. Aztán vagy egy tárgyalás, vagy sommás eljárás, 8 napos felhívás nyilatkozattételre, majd írásban megy ki az ítélet.
Ha lenne ilyen, akkor a fizetési fegyelem óriásit fejlődne, hiszen nem majd három év múlva mond valamit a bíróság, hanem 45 nap múlva már vidáman megy a felszámolás vagy jön a végrehajtó. Meg nincs olyan, hogy Nyíregyházán másképp tárgyalnak le egy ilyen ügyet mint Sopronban. Egy-két év alatt az összes számlázó, levelező, nyilvántartó rendszer idomul ehhez a bírósági igényhez, és mindenki tudni fogja, hogy ha nem fizet, akkor tíz perc megindítani a behajtási eljárást és onnantól kezdve csak a gombokat kell nyomkodni a következő fázisba léptetéshez, és az eredmény se kérdéses.
Ha van ilyen rendszer, akkor nem kell órási (országos szinten százmilliárdos nagyságrendű) összegeknek arra készenlétben állni, hogy a kintlevőségeket “befedjék” a behajtásig.
Ez nem elszigetelt példa. Az építésügytől a véradók nyilvántartásán át a közlekedési bírságokig és az állategészségügyig, minden szakember el tudja mondani azt az elrettentő példát, amit én most a peres eljárások kapcsán elmondtam.
És még egy apróság: jelenleg hosszas kutatások, mélyinterjúk és hasonlók kellenek ahhoz, hogy pl. az “ugyanaz a rablás a Fővárosi Törvényszéken négy év, Nyíregyházán nyolc év” állítást igazolni lehessen. Vagy hogy meg lehessen nézni, hogy ténylegesen meddig tart egy ügy tárgyalása. Miért? Mert a bírósági ítéletek elvileg ugyan nyilvánosak, azonban nehezen kereshetőek, rossz adatstruktúrával kerülnek fel a rendszerbe. Bármilyen témájú reform alapja az lehet, hogy először csinálnak a dolognak egy normális elektronikus nyilvántartást.
Ezért van szükség, legalábbis a következő 10 évben, informatikai minisztériumra
Mik lennének egy ilyen minisztérium feladatai?
Jó gyakorlatok kialakítása
Magyarországon jelenleg minden kormányzati informatikai fejlesztés esetleges, és menedzseletlen. Nincs egy olyan központi irányító szerv, amely egységes elveket érvényesítene, amely tudná, hogy az előző három projektben milyen buktatók voltak, és szólna, hogy a negyedikre úgy írják ki a pályázatot, hogy abban ezek a buktatók már ne legyenek benne. Nincs olyan összegyűjtött és aktív tudás, amelyik pl. tud méretezni és skálázni, vagyis meg tudja saccolni, hogy évi 40000 új ügyhöz hány munkaállomás, hány ügyintéző stb. kell, vagy hogy milyen hozzú átállási időszakokkal kell számolni
Az informatikai fejlesztések humán oldali támogatása
Nincs olyan szervezet, amelyiknek összegyűjtött, aktív, és a jogalkotó által használt szaktudása lenne arról, hogy ha megvan a programozás része a dolognak, akkor a felhasználói oldalt hogy kell fejleszteni. Másként kifejezve, nincs humán lába a fejlesztéseknek.
Nem tudjuk, csak amolyan esetleges, hályogkovács jelleggel (digital native olvasóinknak: FAFO) hogy a hivatali ügyintézőt hogy fogjuk betanítani és mit kell mondani az ügyfél/ügyvéd felhasználóknak.
A kormányzati informatikai beruházásai zéró UX modellezéssel zajlanak. (nem digital native olvasóinknak: nem kérdezik meg a szakmát, amelyiknek a nyakába fogják varrni az új rendszert)
És még egy fontos dolog a humán oldalon: ha a jogalkotók vagy az igazgatás/üzemeltetési megszervezői (szakhatóságok, szakminisztériumok) tudják, vagy ha nem tudják tanácsot kapnak, hogy milyen informatikai lehetőségek vannak, akkor eleve már a jogi és üzemeltetési keretek kialakításakor ennek tudatában terveznek.
Szabványosítás, fejlesztési agenda
A “minden hivatal más alapokon fejleszt” csak úgy kerülhető el, ha a jogszabályok megalkotása is átmegy az informatikai minisztérium kezén (“gyerekek megnéztük, nem tudjuk lemodellezni a folyamatokat ebből a szósalátából” vagy “gyerekek lemodelleztük a folyamatot, mi ugyan nem vagyunk jogászok de nézzétek meg, mert ez nagyon hülyén néz ki így nem jogász szemmel”)
Ezen kívül minden informatikai fejlesztést ez a minisztérium koordinál, és már a pályázatokat is úgy írja ki, hogy 1) a majdani rendszer használói megmondják hogy milyen szakmai elvárások vannak 2) jogászok megmondják hogy milyen kimeneteket kell tudni ahhoz a rendszernek, hogy azok az összes többi rendszernek joghatályos bemenetei legyenek 3) informatikusok megmondják hogy ehhez milyen technikai követelményeket kell teljesíteni úgy hardver, mint szoftver oldalon 4) projektmenedzserek elkészítik ennek az egésznek a lebonyolítási tervét, beszerzésekkel, oktatásokkal, tesztidőszakkal.
Ez a minisztérium tudná azt meghatározni, hogy milyen rendszerek milyen ütemezésben újuljanak meg, mihez kell szoftvert venni és mihez kell szoftvert fejleszteni.
A megrendelő és a szállító problémája
Itt van egy olyan probléma, amelyet Vitézy Dávid nem mostani, hanem kettővel ezelőtti szerepvállalásánál már láttunk, és ahol szerintem Vitézynek volt igaza, minden fújolás ellenére. Ott akkor ő (és nyilván még sok szakember) azt mondta, hogy a budapesti tömegközlekedés megszervezésénél szét kell választani a szolgáltatást megtervező és megrendelő, meg a szolgáltatást lebonyolító szervezeteket.
Ebben Vitézynek azért volt igaza, mert a budapesti tömegközlekedést (meg az országosat is) rengeteget bénítják olyan beidegződések, amelyek nem azért vannak, mert tényleg valamit technikailag nem lehet megcsinálni, hanem azért mert az üzemnek az nem kényelmes.
Ha ugyanaz alakítja ki a tömegközlekedést, mint aki az üzemet is szervezi, akkor fennáll a veszélye, hogy hiába szeretnék az emberek, hogy a Tulipán utcából a Rozmaring utca irányába is kerüljön a busz, a szűk kanyar miatt (amelyet nem szeretnek a sofőrök) meg lesz magyarázva, hogy tengelyterhelésileg, fordulósugárilag, valamint a Magyarországon védett fenyérfutó (Calidris alba) szórványos előfordulása (mármint nem ott fordul elő, hanem alföldi szikes tavaink környékén, de az ember nem lehet elég óvatos) miatt sssssaajnos nem lehet arra menni a busszal.
Az informatikai fejlesztésekkel kapcsolatban is hasonló a helyzet. A NISZ Zrt. még egész jó munkát is végez ahhoz képest, amilyen környezetben dolgozik, de sokszor van az, hogy az az informatikai megoldás van egy-egy állami rendszerben, ami szerintük működik.
Vagyis itt is óriási szükség lenne arra, hogy a megrendelői oldal és a lebonyolítói oldal élesen szétváljék és ne az “ezt nem tudjuk/szeretnénk megcsinálni, ezért lehetetlen” szemlélet uralkodjon.
Erre több okból is sürgős szükség lenne.
Az egyik, hogy a szétvert magyar igazgatást nem lehet másképp újraszervezni.
A világ legnagyobb hülyesége lenne, a kirúgott/elmenekült ügyintézőket változatlanul visszavenni. Valószínűleg ez lehetetlen is. Arra van szükség, hogy a magyar igazgatás újraszervezésekor eleve olyan eljárásokkal, olyan szervezettel számoljanak, amelynek az informatika nem szkennelést és nyomtatást jelent. Más szavakkal, Magyarország a jövőben másképp nem lesz kormányozható.
Fontos és sürgős egy informatikai minisztérium az ország versenyképessége szempontjából is.
Vonzó üzleti környezet ma már csak ott van, ahol nagyon magas szintű informatikai integráció is van. Magyarország nagyon jól áll internet-ellátottsággal, (még) stabil az elektromos hálózata, viszont nagyon gyenge ha ezeknek az optimális használatáról van szó. Ez pedig előbb vagy utóbb oda fog vezetni, hogy néznek olyan országot, ahol nem küldik vissza az elektronikus okiratot, mert “a szkennelt iraton nem látszik jól a szárazbélyegző lenyomata” (megtörtént eset)
Az EU követelményei is régen kötelezővé tennék, hogy Magyarországon mindenki szabadon használhassa az eIDAS kompatibilis aláírásait.
Ez azt jelenti, hogy az EU rendeleteknek megfelelő aláírások mindenütt ugyanazt és ugyanúgy tanúsítják, akkor is ha a szabad szemmel látható megjelenésük nagyon eltérő, mondjuk az egyik egy lila embléma portugál szöveggel, a másik meg egy zöld embléma holland szöveggel, vagy épp egy sárga embléma magyar szöveggel.
Az eIDAS kompatibilitás azt jelenti, hogy az elektronikus aláírást valójában megtestesítő fájl szabványos, és egy ilyen aláírások kezelésére alkalmas rendszer kapásból megmondja, hogy az aláíró Kepler Laveran de Lima Ferreira, Jaap Stam, Hrutka János mikor és hol írta alá. És ez alapján annak a lengyel hivatalnak, ahova a beadványuk megérkezik, nem okoz gondot a beadványt (amely angolul van) szabályszerűen aláírtnak tekinteni. Ezt Magyarország jelenleg nem tudja. Nagyon nem tudja.
Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban nagyon fontos lenne ennek az egésznek a nemzetbiztonsági vetületével komolyan foglalkozni.
Ha valaki végre egyszer eltakarítja a NER-t akkor bizonnyal lesznek olyan informatikai rendszerek, ahol csak az amputáció lesz a megoldás, csak a teljes lekapcsolásukkal lesz elérhető, hogy az oda beépült mindenféle (ideértve a levonul NER által hagyott backdoorok…) kém-megoldásokat kikapcsoljuk. Tudjuk, hogy az oroszok ki-be járnak a mindenféle kormányzati rendszerekbe. Ha ők, akkor mások is.
Ez ellen küzdeni kell, úgy, hogy legyen egy kompetens központi informatikai szervezet, amelyik nem hatósági, hanem gondos üzemeltetői jelleggel ügyel a kiberbiztonságra. Annak ugyanis csak egyik eleme a behatolások felfedezése és leszerelése. Legalább ilyen fontos eleme a rendszeres biztonsági ellenőrzések elvégzése, a felhasználók szokásainak figyelése és fejlesztése, jó kiberbiztonsági gyakorlatok alkalmazása stb. Ezt nem jó úgy csinálni, ha ez rögtön mindig nagy káreseményhez kapcsolódik, hanem ehhez kell a parterként megjelenő informatikai minisztériumi kolléga, aki átnéz, elmagyaráz, segít.
Ahogy a sorozat minden más részénél, itt is igaz, hogy ennek a megvalósítása minimum 2-3 kormányzati cikluson átívelő feladat. Megkezdése viszont az első nap esedékes. Pontosabban tegnap, de az a vonat már elment.
Hogyan támogasd a Múzsát?
Előszöris nagyon köszönöm, ha egyáltalán eszedbe jut! A Múzsa sok szervezés és idegeskedés eredménye, munka mellett. Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, ha a tetszésedet bármilyen formában kimutatod.
Három módja van:
Patreon. Itt bármilyen összeget küldhetsz. A Patreonra nem teszünk tartalmat, azért tartottuk meg, mert az a legismertebb felület.
Előfizetés a magyar Múzsára. A magyar nyelvű Múzsán nincs fizetős tartalom, legfeljebb pár Q&A lesz, ami csak előfizetőknek van. Minimál összege 8 dollár.
Előfizetés az angol nyelvű Múzsára. Ez egy jelenleg kicsit mellékvágányon levő projekt, amire a heti belpol videó mellett nincs energia. De lesz
"Ezen kívül minden informatikai fejlesztést ez a minisztérium koordinál, és már a pályázatokat is úgy írja ki, hogy 1) a majdani rendszer használói megmondják hogy milyen szakmai elvárások vannak 2) jogászok megmondják hogy milyen kimeneteket kell tudni ahhoz a rendszernek, hogy azok az összes többi rendszernek joghatályos bemenetei legyenek 3) informatikusok megmondják hogy ehhez milyen technikai követelményeket kell teljesíteni úgy hardver, mint szoftver oldalon 4) projektmenedzserek elkészítik ennek az egésznek a lebonyolítási tervét, beszerzésekkel, oktatásokkal, tesztidőszakkal."
Szerintem Lem legelszálltabb utópiája is földhözragadt reality ehhez az elváráshoz képest, pedig sajnos valóban ez kellene legyen.
Két friss, napi esettanulmány (valószínűleg lesz minden kommentben még hasonló) felhasználói és hivatali oldalról:
1. Intézmény részlege megrendel 2 kiló sajtos rágcsát a kolléga búcsúztató bulijára a közeli pékségtől (főnöki engedéllyel, "csak kérjetek számlát róla"). Pékség elküldi a NAV programjával kiállított gépi számlát e-mailben - amit a könyveléshez ki kell nyomtatni, lefűzni, mert a dokument jeszty, anélkül smafu az egész. Akkor is, ha a mailt házon belül továbbküldik a pénzügyre, amelyik valószínűleg olyan rendszert használ, amibe a mailben küldött számla is beilleszthető lenne.
2. Nyugdíjmegállapítás. Ha pártunk és kúrmányunk jóvoltából nem pusztul meg idejekorán a polgár, akkor ezzel szembesülni fog. Hiába van elektronikusan nyilvántartva a szolgálati ideje, illetve a befizetései, hiába egy algoritmus számolja ki ezekből, hogy mennyi induló nyugdíjra lesz jogosult, azt csak a nyugdíjba vonulása bejelentését követően tudhatja meg. Bejelenteni viszont csak a dátum előtt 30 nappal lehet. Tiszta kinder tojás.
Figyelem: nem arról van szó, hogy mennyire pontos a szolgálati idő nyilvántartása (az egy külön rémtörténet), hanem hogy a Hivatal (pontosabban két Hivatal, a NAV és a Nyugdíjfolyósító) nem képes adatot szolgáltatni egy egyszerű lekérdezéssel arról, hogy SZERINTÜK a mai állapot szerint mennyi nyugdíjra lenne jogosult a polgár.
Fontos ez a szöveg, mert minden fejlesztés egy csillogó szemű íróval és egy utópiával kezdődik. Ha nincs Verne, nincs Ciolkovszkij és Oberth, nincs von Braun, és nincs robot a Marson. Megjegyzem, ha nincs Capek, "robot" szó sincs.