5 Comments
Dec 5, 2023·edited Dec 5, 2023

* Kevés vagyok a Kissinger témához (is). Magam részéről laikus hírfogyasztóként én úgy állok a kérdéshez (nekrológ kapcsán), hogy (1) tisztesség/korrektség illetve (2) okosság, 2*2-es állapotterű, kétdimenziós hálóban vizsgálnám meg (minimum) Kissingert és általa is jött következményeit.

* A korrektséghez adalék lehet a nem oly régi hír, hogy puskaporos légkör ellenére fogadták a 100 éves Kissingert Kínában és jóindulatúak voltak vele (kommunikációban is). Én úgy képzelem, ha Kissinger nem lett volna tényező és/vagy túl ártalmas lett volna személye, mindez talán másképp történt volna.

* Ami az okosságot illeti, ott meg beszélhetnek pusztán csak az eredmények is akár. Én nem gondolnám, hogy olyan triviális lett volna 1945 után a világpolitika, Disznó öböllel, oroszokkal, Maoval, kommunizmussal nehezítve. Az a fajta durván eszkálódott lángba borulás amit napjainkban látunk, mégsem következett be. Talán sikerült elkerülni még nagyobb tragédiákat, talán sikerült egy jobb vágányon tartani az egész nehézkes ormótlan szerelvényt, amit a népességrobbanó világ jelent.

* A külpolitika, számomra laikusként, elsősorban az intelligenciáról, intellektusról szól (rossz elkerülésére, a jó megtámogatására, előrevitelére). Amikor a mondandó arányban áll a mögötte lévő erővel és hitelességgel. Egy Szijjártónak azért nulla az esélye, mert nem erős, hanem csak erősködik, nem kemény, csak keménykedik, nem okos, csak okoskodik (és csak füstje van, nem lángja annak amit mond). Mert nincs intelligenciája, intellektusa, hitele, érdemi erő mögötte. Az egyetlen, amit fel tud mutatni az a lavrovi sperma felbüfögése mentén való károkozás. Vele szemben is csak kármérséklésben gondolkozik a világ, ha valamiért mégis oda kell figyelni rá 1-2 percben. Kissingerre viszont odafigyeltek a 100 évében, ezt azért nehéz nem észrevenni (és talán nemcsak azért, mert amerikai potentát volt, hanem nehéz és elég alapos kiválasztódási folyamat után mutatott fel emberi és eredményességi értékeket)

* Putyinnal és Ukrajnával kapcsolatban sehol nem olvasom azt, amit én gondolok. (1) Putyin hibát hibára halmozott a háború elindításának időpillanatában. Egy rosszindulatú g*ciként arra nem volt intellektusa, hogy megbízható infókkal lássa el magát, nagyzási mániájában bőven túlmérte lehetőségeit adott időpillanatban, minden elqrt, amit lehetett. (2) Ám aztán csak beindította a nagyhatalmi verklit (szankció-megkerüléssel, Irán-É.Korea tengellyel, blokkosodással, Hamasz-politikával, Kína-politikával, orosz.-helyzet stabilizálással, Lancetekkel, stb.). Mostanra szerintem kijelenthetjük, hogy legalábbis partiban maradt háborúját illetően. Ugyanis az én megfejtésem szerint azért, mert az IDŐ az erőforrásoknak dolgozik (lásd még sok lúd disznót győz). Amiből több van Putyinnak, mint az ukránoknak (akiknek sem idejük, sem elég (jó és tartalékolt) erőforrásuk nincs). Foci hasonlattal élve fel tud lángolni egy fereöri Klaskvik, de hosszabb IDŐtávon a spanyol-német-olasz-angol BL-csapatoknak van a legnagyobb sanszuk (mert náluk az erőforrás).

* Másik felvetésben értem, hogy “bízzuk az amerikaiakra”, de ezt úgy nehéz elképzelni nekem itthon Magyarországon, hogy egy köztörvényes bűnöző Trumppal ennyire nem tudnak mit kezdeni demokratikusan, átláthatóan, törvényesen az amerikaiak. Lássuk be ez azért fájó pont, bármilyen korrektnek szánt érvelésben.

* És akkor a tajvani helyzetről még szó sem volt. Nem is vágok bele (már így is túl hosszú a kommentem)

* A fenti ukrán-helyzetre meg Trumpra is mondom (némi kritikaként), hogy még a DMM is túl optimista volt eddig, nem beszélve az Orbán-ellenes magyar komment-közösségről, akik menetrendszerűen felháborodtak, ha némelyek láttak problémákat az ukrán-helyzetben és publikusan megemlítettek ilyeneket (leglátványosabban a Csehszlovák kém futott lyukra, szvsz). Mintha több fontos faktor maradna figyelmen kívül egy potenciális jövőkép reális elemzésénél, legalábbis, ahogy én látom.

* Kellett volna tehát kissingeri kaliberű politikai intellektus, aki megakadályozta volna Putyint őrültségében, vagy segítette volna Izraelt belpolitikai negatív spiráljának / eszkalációjának elkerülésében, önvédelmi képesség élességének lanyhulását is elkerülendő. Hiába élt még Kissinger, 100 éve felé tartva már nem volt elég erő mögötte. Érdemes utódja meg nem akadt.

* EU és Orbán témát is lehet a tisztesség és okosság hálójában nézni. Értem, hogy az EU “demokratikus és lassú”, ám sokszor nem volt se tisztességes (Orbánnal hagyni elszaladni a gyeplőt német cégek érdekében), se okos (10 évig hagyni Orbánt ámokfutni, vagy úgy bővíteni az EU-t, hogy 100% konszenzus követelményét meghagyta). Mindehhez jött a belekényelmesedés, a hatékony támadó és aláásó Orbán potenciáljának téves felmérése.

* Biden-topik (és tévés vita). (1) Választást nyerni adott időpillanatban illetve (2) jól kormányozni időben hosszabb távon, az rendszer szinten(!) két egymással szembeni antagonisztikus dolog/minőség, az én értelmezésemben. Orbánék ugye aljas, gerinctelen módszerekkel jól tudnak választást nyerni (jó erőforrás-allokációval). Kormányozni visznt látnivalóan nem tudnak, lásd Magyarország 13+ éves mélyrepülését. Talán mégsem szájkaratét kellene megnyerni egy tévévitában, hanem egy háborút a hosszútávú tisztességért.

* Orbántól nehéz elvitatni, hogy gyors reagálású jó vitázó volt, egyetemi majd Bibó-kollégista jogászi kiválasztódásnak, és képzésnek is köszönhetően. Ám Horn-vitanyerés után, szerintem elvesztette a vitáit a lassú, butuló lejáratódott Medgyessyvel és az izgága bohóc, korábbról tudhatóan szintén korrupt Gyurcsánnyal szemben. A hatalom megszerzéséhez és megtartásához kiderült NEM a tévévitákon keresztül vezet az út. Orbán belátta, hogy nem “tökösnek” kell lenni egy rossz terepen a nyeréshez , nem vitaterepen kell nyernie. Ignorálja is a tisztességesebb médiát, a valódi kérdések megválaszolását, a propagandára fordítva a figyelmét.

* Végül HírTV. Bevallom nem is értem, hogy került elő a téma, én annyira triviálisnak látom. Orbánéknak kell megszorítani (nagyobb horderővel is, mint szerették volna). Így aztán ott kell szorítani, ha szükséges, ahol nem fáj a hatalmi játszmákban, nincs tétje Orbánnak. Tanárokon, Pesti Srácokon, Hírtévén. Ez ennyire egyszerű szerintem.

Expand full comment

Hosszú, de szerintem nagyon jó írás Trumpról, Natóról, Ukrajna-kontextussal is.

https://nethuszar.ro/h-i-kiem/trump-es-a-nato-szakadas-vagy-remenykelto-reform/

Expand full comment

Ez jó volt, kár, hogy nem hosszabb.

Expand full comment
Dec 5, 2023·edited Dec 5, 2023

De jó, hogy írod Mo Mo. Az iménti kommentelési lendületemben el is felejtettem megemlékezni róla: nagyon nagy királyság a transcript. Én például a hatalmas felhozatalban (és a fogyó szabad időben) csak olvasok, és alig-alig, lényegében nullához konvergálóan hallgatok podcastet. Ezt a transcript-dolgot pedig itt a Múzsán láttam először, nagyon nagy köszönet érte.

Expand full comment

Transcript: <3 Ideje, hogy ellátogassak a patreonra :-)

Expand full comment