Nézni is rossz: alkudozás patthelyzetben
A Kard írt egy posztot az ukrajnai helyzetről. Elég borúlátó. Több dologgal egyetértek, azonban van néhány dolog, amelyben szerintem túltolják a borúlátást.
Az egyik, hogy az amerikai republikánusokról azt írják hogy puszta politikai szívatásból blokkolják Biden határ-Ukrajna-Izrael dealjét. Nos nem. A jelenség pontosabb megértéséhez egy elsőre távoli példát veszek. Ferencsik János, az ÁHZ (Állami Hangversenyzenekara, a mai Nemzeti Filharmonikusok elődje) legendás karmestere mondta azt a vezénylésről, hogy az olyan mint a billiárdozás. Mindent lehet, de az egyik lábunknak mindig a földön kell lennie. (vagyis lehet bármilyen nagyívű művészkedésbe belemenni, a karmesternek azonban hangzásra, ritmusra és más unalmas nyűgökre folyamatosan figyelnie kell)
Na az amerikai politikai élet is pont ilyen. Végtelen mennyiségű műproblémán lehet rugózni. Például lehet vallási mániába forduló hisztit csinálni az abortusztilalomból, kannabisztilalomból, mindentilalomból, ameddig szembe nem jön a 2022-es midterm választás, ahol nemhogy elmaradt a nagy republikánus földindulás, hanem épphogy (8 fős többséggel) tudták csak átvenni a kongresszusi többséget, a szenátusit meg nem sikerült. Kettővel kevesebb kormányzói helyük maradt, és 4-5 tagállamban elvesztették a többséget a helyi törvényhozásban, jó pár helyen pedig demokrata “trifecta” jött létre, vagyis az alsó-felsőház és a kormányzó is demokrata lett.
Hogy egy kevésbé hochkultur dolgot mondjak Ferencsiknél: nem szabad full kretént nyomni.
Ahol fullba nyomják a kretént, és nem nézik közben a számokat, bukni fognak. Erre példa, hogy pl. New York városban (tehát nem az államban, ahol vannak nagyon vidéki helyek is) két kongresszusi helyet szereztek 2020-ban, az általános bukta évében a republikánusok, mivel az ottani demokrata jelöltek full kreténben tolták a kékhajúságot.
Hogy jön ez a most formálódó alkuhoz? Úgy, hogy érdekek szólnak mellette.
A 106 milliárd dollár nagyon nagy részét Biden belföldön akarja elkölteni. Belföldön vesz belőle fegyvert, lőszert, akár az ukránoknak veszi, akár Tajvannak, akár Izraelnek. Tehát az nem kérdés, hogy ezt a pénzt ki kell osztani, mert ráadásul még csak nem is valami öncélú vókoskodásra megy.
A menekült/bevándorló krízis, amiről tegnap írtunk szintén olyan dolog, hogy meg kell oldani, de úgy, hogy közben legyen elég mezőgazdasági vendégmunkás, feketemosogató, pizzafutár és általában bárki, aki hajlandó óráként 10-15 dollárért a piszkos munkát megcsinálni. Ha pedig a tanár, az ápoló, a gépkezelő jön, azt gyorsított eljárásban kell beengedni.
Eközben viszont a republikánusoknak úgy kell csinálni, hogy itt kérem keménykedés van. De olyan nagyon viszont nem szabad keménykedni, a határőrség ugyanis szövetségi szervezet. Egy túl kövérre hízó szövetségi szervezet zavar tagállami köröket, helyi kis alkukat, hogy vendégmunkás általában nyet, de ha az öreg McDonald farmjára kell, akkora da. Sőt, fuck yeah.
Nem véletlen, hogy Biden, aki a politikai szarkavarás egyik feketeöves mestere igyekszik ebben a folyamatban éket verni a republikánus pártba, hiszen ott vannak olyanok, akik tudják, hogy valamilyen alkut össze kell kalapálni, meg sima trumpisták, akik mindenre nemmel szavaznak és hörögve a határfalat követelik. Amely határfal/kerítés ha állna, az amerikai dél gazdasága megdöglene. A határfal üzemeltetése meg akkora központi kiadás és szövetségi szervezet lenne, amelyet ott nem nagyon szeret senki, a fentebb részletezett okokból.
A másik oldalon Mitch McConnell szenátornak szintén mintegy 50 év tapasztalata van abban, hogy kell alkudozni és a másik oldal arcvonalát megosztani. Közben pedig ott van a kongresszus “elnöke” (Speaker of the House of Representatives) a republikánus Mike Johnson, akinek elődjét, Kevin McCarthyt a saját pártja buktatta meg. Közben zajlik egy olyan alku is, hogy a demokraták (egy része) átszavazna egy bizalmatlansági indítvány esetén Johnsonra, ha a trumpisták meg akarnák buktatni, ha behozza a republikánusok többi részét az alkuba.
A kemény politika akkor kezdődik, amikor patthelyzet van
Összefoglalva tehát az van, hogy van két, nagyjából egyforma erős politikai erő. Mindkettőnek vannak fennen hirdetett magasztos politikai elvei, és mindkettőnek vannak kevésbé fennen hirdetett érdekei. Mindkettőt köti a valóság, és mindkettő tudja, hogy mind a határ kérdésében, mind az amerikai hadiiparnak adott, legalább 50-60 milliárd dolláros megrendelésben megegyezésre kell jutni. Viszont mindenki arcvesztés nélkül akar engedni.
Ez az a folyamat, amelyik miatt a liberális demokráciát gyengének szokták látni sokan. Sokszor egy ideig emiatt gyenge is. Viszont amikor a felek a végén kezet tudnak rázni, akkor utána az alkut be szokás tartani. Emiatt habzik annyira Trump híveinek szája, mert ha ez az alku megszületik még valamikor január-februárban, akkor az egész téma a múlté lesz novemberre, és lehet keresni más botrányt. Ez egy nagyon érdekes küzdelem, amelyet az amerikai politika sajátosságai miatt a nyilvánosság előtt kell folytatni. Máshol is ez van, csak a brüsszeli ugyanilyen alkufolyamatokhoz szótár kell. Ez meg, mint minden Amerikában, úgy van elmagyarázva, hogy az is értse, akinek a papája 1999-ben érkezett Guatemalából.
"Mindkettőt köti a valóság"
Innen én nem tudom megítélni, mekkora trump támogatóinak-szövetségeseinek a tényleges befolyása és főleg hány, eddig NEM elkötelezett republikánus érzi úgy, hogy Washington megér egy misét.
Az viszont biztos, hogy a trumpi oldalt nem a valóság, hanem a valóságnak egy erősen torzÍtott képe köti, ahol a 2x2 valahol 1 és 7 között van, attól függően, hogy éppen mit kell hirdetni. Ettől persze a 2x2 még 4 marad, csak a döntéseikkel nem ezt követik. Az meg kevés vigasz, hogy a 2x2=4 valósága egyszer majd kérlelhetetlenül seggbe rúgja őket is. Egyrészt mert mi is szíívunk vele, másrészt az indoktrináltság egy bizonyos szintje fölött már érdektelen ez a seggberúgás is. Ld. nerisztánt, ahol se a két megyével arrébb költöztetett orvosi ellátás, se a saját gyerekét nulla szakmai tapasztalattal tanító végzettség nélküli tanár, se a saját pénztárcája nem érdekli a stabil többséget biztosító polgárokat.
Már bocsánat, kedves Sándor, de ez a hozzászólás a "Nesze semmi, fogd meg jól!" műfajban indulhat érem-esélyesként.
Lassan két éve lesz, hogy Putyin utasítására az orosz hadsereg megpróbálta lerohanni Ukrainát, ami ahhoz a sokak által nem várt eredményhez vezetett, hogy a "világ második legerősebb" hadseregéről kiderült, hogy Ukrajnában is csak a másodikok.
Biden elnöknek, adminisztrációjának és a Demokrata pártnak volt közel 2 éve, hogy Ukrajnát HATÉKONYAN támogassák, vagyis olyan fegyvereket szállítsanak, ami Ukrajna számára lehetővé tete volna a háború megnyerését, vagyis olyan csapásmérést az orosz haderő irányító, logisztikai s támadó egységeire, ami fenntarthatatlanná tette volna az orosz katonai műveletek folytatását.
Ehhez képest mi történt? A Biden-adminisztráció "kifogás-cunamit" zódított a publikumra, mondván, hogy "Patriotot nem, mert az ukránok nem tudják kezelni." Tankokat nem, mert akkor Putyin beveti az atomot." "F-16-osokat nem, mert akkor Putyin még több atomot vet be." Ez a shit-show zajlik több mint másfél éve. Közben az ukránok az angoloktól és a franciáktól kapott szárnyasrakétákkal és azzal a 20 ATACMS rakétával, amit az amerikaiak végül leszállítottak nekik, szétlőtték az orosz hadiflotta Krím-félszigeti parancsnoki központját, sz@rrá lőttek néhány orosz katonai repteret, és 1-2 orosz hadihajót. És láss csodát, nem tört ki nukláris háború (Szerintem azért, mert Oroszországban nincs élő ember, aki tudná, mi történne, ha valaki megnyomja azt a bizonyos nagy piros gombot...)
Ezért aztán felmerül az a kínzó kérdés, hogy miért nem akarja a Biden-adminisztráció az Ukánok győzelmét lehetővé tenni. Tényleg csak Biden elnök töketlensége (pardon: óvatossága) van a háttérben, vagy valami egyéb politikai alku Putyinnal?