Pofátlanul nyaraltam olimpia helyett
Azt hiszem, életem jobb döntései közé tartozik a nyaralást az olimpia első hetére időzíteni, mert így a hőbörgés csak megszűrve érkezett, másrészt pedig két hőbörgés között fel lehetett ülni, egy nyáron is működő sífelvonóra (rettenetes tériszonnyal, külön jó) és fel lehetett mászni “unschwer” vagy “mittelschwer” hegyi ösvényen. Az unschwernél is folyton eszembe jutottak azok a fiúk, akik valami himalájai hasadékban lelik halálukat, miközben gemütli osztrák nyugdíjasok szökdécseltel körülöttem, jellegzetes “hallo servus” hívójelüket hallatva.
Tévé nem volt (illetve volt, csak nem volt bekapcsolva), a laptopot vittem, de sikeresen egy hétig nem kapcsoltam be.
A ráfeszülés országa
Így például nem láttam a Transzdzsenda Törpapát az utolsó vacsora deszekrálása közben. Így nem tudok arról nyilatkozni sem, hogy vajon a jelenet Benoit Mayonnaise: Pas de deux című festményének parafrázisa vagy sem. Akik értenek hozzá, az összes kulturális utalást végigböngészték, ha jól érzékelem, Panama is csinált ilyet, és milyen jól van ez így.
Eközben én áldottam az eszem és a Hofer Reisent (isten bizony nem szponzorálnak, bár ha akarnak, nem fogok félreugrani…) mert a lefoglalt Stübli szakácsáról kiderült, hogy Molnár B. Tamási értelemben vett jó szakács, és minden este emlékezetes vacsorát produkált, mindezt egy jobb balatoni apartman áráért. Egyszer pl. egy mezei Rahmschnitzelt úgy adott az asztalra, hogy a tejszínes mártást megkomponálta három textúrára, és a három textúrának enyhén eltérő ízeket adott. Nagyjából naponta váltott a “klasszikus étel csavarral” és a zellerzselén tálalt garnéla között.
Szóval eközben kellett volna nekem követni, hogy akkor most volt genderterror vagy nem. A Ráfeszülés Országa ugyanis…ráfeszült. Nekem csak az motoszkált a fejemben, hogy ez ugye az az ország, ahol ha az évnyitón egy rakott szoknyás kislány nem szavalja el Weöres Sándor: Kezdődik az iskola c. versét, akkor botrány van, punkdzsenderek támadása.
Közbeszúrólag: Sankt Gallenbe menjetek el. A kolostor könyvtára és múzeuma letaglózó. Nem elég, hogy végtelen mennyiségű kincsük van, hanem a múzeológusaik egy mesterszakácshoz méltó kreativitással tálalják. Van például a Sankt Galleni alaprajz, ami önmagában csuda dolog (820 környékéről fennmaradt, összevart pergamenekre rajzolt ideális kolostor-koncepció). Sötét középkor, my ass.
Nade ezt nem lehet csak úgy megnézni, mert a pergament a fény megölné, tehát van egy negyedórás kiváló animációs film, amely mindent elmond, amit tudni kell, van kis kerettörténet hozzá (egy szerzetesnek adott fiú története) és a végén az alaprajz alapján megcsinált 3D modell felemelkedik és 20 mp-re láthatóvá válik a pergamen. És ez csak az egyik a számtalan kulturális flikkflakk közül.
Na ez az a biztos fundamentum, amelyen állva lehet biztos kézzel a polgárpukkasztáshoz nyúlni.
Abból az országból nézve, ahol a leaszfaltozott udvaris kisfocipályára krétával van felrajzolva, hogy melyik ballagó osztálynak hova kell állni, meg ahol a Gurulmadár az etalon, azt hiszem felesleges minden megnyitót elemezgetni. Ahogy egyik nagyanyám szokta régen mondani: Kocsisnak suvickos padló, parasztnak csokoládé nem való.
Elnökségi tagok országa
Aztán jött a szokásos csoda, miszerint hagyományos nemzeti sikersportjainkban a mai napig ott tartanak, hogy a sportág aktuális szupersztrárja, ha nem köszön csókolomot az Elnökségnek vagy egy Elnökségi Tagnak, akkor spanking következik. Amennyiben a szupersztár nő, akkor spanking, némi erotikus felhangokkal.
A kedvencem dr. Sós Csaba, aki toporgott mint kezdő dohányos a trafikban (a mondás nem így van, de a dzsender a következő pontban lesz) hogy mit kéne nyilatkozni erről a Milák gyerekről.
Nem tudom, hogy Milák követi-e pl. Novak Gyokovity munkásságát. A jó Novák kitűnő teniszező, sőt valószínűleg a valaha élt egyik legjobb, ám közben egy városba került suttyó taplóságával viselkedik, még a műfaj előző korszakos zsenijét, Zlatan Ibrahimovicot is megszégyenítve.
Találós kérdés: tudja valaki, hogy kicsoda a Szerb Tenisszövetség elnöke? Bocsánat: Elnöke, és Elnökségi tagjai? Senki. Le vannak szarva.
Ehhez képest nálunk a komplett Szövetség, Szövetségi Elnökség, Szövetségi Kapitány, Sportújságíró Szövetség, Sportújságíró Szövetség Elnöke és Elnökségi Tagjai mind-mind úgy érzi, hogy el kéne mondani, hogy Milák Kristófnak mit kéne csinálni.
Majd mindenki vezényszóra megrökönyödik, hogy Milák, aki azért egy szabadabb kor gyermeke mint a korábbi Egérkék, Ágikák, Gyurik és Danik, azt mondja, hogy a Szövetség, az Elnök, az Elnökség, a Sportújságíró Szövetség, Sportújságíró Szövetségi Elnök és Elnökség, méltóztassék egymás péniszét gyöngéden, szappanos kézzel masszírozva csendben elfoglalni magát, ő köszöni szépen, elmegy valahova, ahol a fenti tevékenység fojtottan cuppogó hangja már nem hallatszik, és edz, lehetőleg kompetens szakember közreműködésével. És nem, nem lesz mindenki Kristófkája. Hajrá Kristóf.
Kiszervezett Kati nénik
Erről jut eszembe, mivel épp visszanéztem Valter Attila parádés negyedik helyét, hogy milyen érdekes, hogy ma már az a fura, ha valaki a Szövetség (Elnök, Elnökség, Elnökségi Tagok, Végrehajtó Bizottság, Sportetikai Másodfokú Tanács Elnöke) szervezetén belül ér el valamilyen eredményt.
Persze régen is az volt, hogy az Elnök, az Elnökség, az Elnökségi Tagok, a Végrehajtó Bizottság, a Versenyengedélyezési Bizottság, a Sportetikai és Fegyelmi Bizottság, a Sportetikai és Fegyelmi Másodfokú Tanács Elnöke leginkább semmit se csinált. Volt az uszoda, az edzőpálya, ahol az úszópápa, a dobópápa, a kajak-kenu pápa bácsi-néni szállította az érmeket. A bácsi-néni ezért megkapta a megfelelő kitüntetést, egy kiskeresztet (korábban kiscsillagot) a nagyobb keresztek-csillagok az Elnök, az Elnökség, az Elnökségi Tagok, a Végrehajtó Bizottság, a Versenyengedélyezési Bizottság, a Sportetikai és Fegyelmi Bizottság, a Sportetikai és Fegyelmi Másodfokú Tanács Elnöke vitrinjébe kerültek.
Mára ez annyiban változott, hogy a nénik-bácsik kiöregedtek, a legtöbbnek a tudása a sportág kb 25 évvel ezelőtti szintjén mozog. Kedvencem a témában az Elnökségi Tagság feketeöves mestere, Prof. h.c. Mocsai Lajos, aki Schmitt Pált is megszégyenítő módon már legalább tíz éve ér el mindent, amit elnökségi tagság terén el lehet érni.
Valter Attila edzője az apja és a világ egyik legprofibb kerékpáros csapata a Jumbo-Visma edzői gárdája. Apuka szép csendben leegyeztette a csapattal, hogy Ati a Tour-keretbe valószínűleg nem fog beférni, a Giróra elvitték, de a csapat kapitánya hamar kiesett, innentől kezdve Ati a Girót is programozott terhelések sorozataként nyomta végig, utána pedig magassági edzőtáborban készült az olimpiára, egy héten keresztül bejárta a párizsi pályát…más szavakkal: az olimpia volt az idei fő versenye. Három ember végzett előtte: a full ufó Evenepoel és a hazai pályán versenyző francia csapat két versenyzője.
Valter ezzel nemcsak nagy eredményt ért el, de alighanem az idei évben összegyűjtött edzés-tapasztalat arra is jó lesz, hogy egy kicsit átpozícionálják. A csapatába mint hegyi segítő szerződött, de úgy tűnik, hogy inkább a 75+ kilós “big engine” síkvidéki menők és a 60 kg körüli hegyi menők közötti kategória lesz az övé, ahol a hegyimenő kitartása, a picit több izommal együtt járó robbanékonysággal egy sor nagyon jó nevű versenyen teheti esélyessé.
Namost a magyar bicajos szövetség tele van szent őrülttel és egykori versenyzővel, akik nagyon mélyen értik Valter Attila és Vas Blanka teljesítményét. Megadták nekik a legnagyobb segítséget, amit csak tudtak: drukkoltak és nem akadályozták, hanem ahol tudták, segítették őket.
Nálunk is az összes aranyunk valamilyen kis műhely terméke lesz, csakhogy van egy sportfinanszírozási-sportigazgatási rendszerünk, amely nem bír létezni Elnökök, Elnökségi Tagok stb. nélkül, és sok szövetségben nincs meg az az alapvető emberi jóérzés, hogy hagyja a kis műhelyt dolgozni.
Gender
És végül, de nem utolsó sorban, a röfögve buzizás. Szegény algériai bokszolónő annyira lényegtelen ebben az egészben, hogy lényegtelenebb már nem is lehetne. A lényeg az, hogy van kire haragudni. Közben az országot valószínűleg évtizedekre eladósítottuk Kínának, leállt a magyar építőipar, megint bezártak vagy száz postahivatalt, a kutya nem jelentkezik tanárnak, de sebaj, mert mire a mostani tanárok kiöregednek, gyerek se lesz, hiszen sose született olyan kevés, mint most…
…de legalább nem vagyunk dzsenderek, mint szegény algériai bokszolónő, aki a fenti dolgokkal ellentétben, a mi életünkben az égvilágon semmilyen szerepet nem játszik. De lehet hőbörögni és ráfeszülni.
Hogyan támogasd a Múzsát?
Előszöris nagyon köszönöm, ha egyáltalán eszedbe jut! A Múzsa sok szervezés és idegeskedés eredménye, munka mellett. Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, ha a tetszésedet bármilyen formában kimutatod.
Három módja van:
Patreon. Itt bármilyen összeget küldhetsz. A Patreonra nem teszünk tartalmat, azért tartottuk meg, mert az a legismertebb felület.
Előfizetés a magyar Múzsára. A magyar nyelvű Múzsán nincs fizetős tartalom, legfeljebb pár Q&A lesz, ami csak előfizetőknek van. Minimál összege 8 dollár.
Előfizetés az angol nyelvű Múzsára. Ez egy jelenleg kicsit mellékvágányon levő projekt, amire a heti belpol videó mellett nincs energia. De lesz.
Kezdjük a vidámabbal:
Remélem tudja mindenki, hogy prof Mocsai nevében a hc a handball coach-ot jelöli. Drága öreg TF-es Matuska Szilveszter azóta kapja a zsíros pozikat, hogy egy csendes zuhogó esős estén sikeresen leégette úgy a TF sportcsarnokot, hogy az öltözőkben lévő cuccoknak füstszaga sem lett.
Kevésbé vidám Hámori Luca 2. menet utáni szünetben elhangzott, sírásba csukló mondata az edzője felé: De én nem tudok győzni. A mocskos jobb-bal sajtó sikeresen belesulykolta szegény lány fejébe, hogy ő ott nem fog tudni győzni, pedig simán lett volna esélye, csak hagyni kellett volna készülni és boxolni. És annyi és annyi sportban van ez a tipikus magyar lefagyás, leolvadás, mentális crach. Nem is csodálom, ebben a szenny közbeszédben, amikor csak a hányásos fos ömlik egész évben, megcsömörlenek a sportolók is.
Ha már itt jártál a St Galleni könyvtárban, benézhettél volna akár hozzánk is, hátha meghívlak egy sörre, vagy ha hozzánk nem, hát akkor a könyvtár boltjába. Van ott egy könyv, amit kizárólag magyarok vesznek. A címe: Die Ungarn in Sankt Gallen - Magyarok St. Gallenben. Érdekes, kétnyelvű kiadvány. A kalandozások korát írja le, konkrétan a St. Galleni kalandot, de nem a magyar töritanítás szerint, hanem az itteniek szemszögéből. Bonyek, St. Gallenben már akkor könyvtár volt meg kolostor, amikor a mi derék őseink még rablógyilkosságokból tartották fenn magukat.
Van még: ha tudom, hogy jössz, javasoltam volna, látogasd meg Weistannen falut, ott is a falumúzeumot. Nincs benne semmi különös, hacsak az a film nem, amit a látogató a múzeum végignézése után, mintegy bónuszként megnézhet. Kb 50 - 60 évvel ezelőtti történet, a falu két lakójáról, akik valami 50 éven át éltek a falu szélén, a legnagyobb egyetértésben, művelték a kis földjüket, gondozták az állataikat, vezették a háztartást, soha egyetlen hangos szó köztük nem hallatszott. Eddig semmi különös, csakhogy abban a házban nőnemű lény soha nem járt, se előtte, se utána, se azalatt az 50 év alatt. Amikor egyikük elhunyt, rá valami 3 napra meghalt a másik is. Történt mindez egy kis faluban, Isten háta mögött kettővel, a világtól elzárva. No, ezt tudtam hozzátenni a gender témához.
Ha legközelebb jössz a környékre, értesíts valahogy, van még tippem bőven, mit érdemes megnézni.