20 Comments

Kezdjük a vidámabbal:

Remélem tudja mindenki, hogy prof Mocsai nevében a hc a handball coach-ot jelöli. Drága öreg TF-es Matuska Szilveszter azóta kapja a zsíros pozikat, hogy egy csendes zuhogó esős estén sikeresen leégette úgy a TF sportcsarnokot, hogy az öltözőkben lévő cuccoknak füstszaga sem lett.

Kevésbé vidám Hámori Luca 2. menet utáni szünetben elhangzott, sírásba csukló mondata az edzője felé: De én nem tudok győzni. A mocskos jobb-bal sajtó sikeresen belesulykolta szegény lány fejébe, hogy ő ott nem fog tudni győzni, pedig simán lett volna esélye, csak hagyni kellett volna készülni és boxolni. És annyi és annyi sportban van ez a tipikus magyar lefagyás, leolvadás, mentális crach. Nem is csodálom, ebben a szenny közbeszédben, amikor csak a hányásos fos ömlik egész évben, megcsömörlenek a sportolók is.

Expand full comment

Nem, Luca ott nem tudott nyerni mégpedig azért mert ordító "skill gap" volt közte és az ellenfele között és ennek semmi köze nem volt sem a kromoszómàkhoz sem pedig az ütőerőhöz...

A második menetben konkrétan hozzá sem tudott érni (árnyékbox volt Luca részéről) mert képtelen volt ütőtàvba kerülni, nem tudta semlegesíteni sem kikerülni a hosszabb kezű ellenfél "megállítò" balegyeneseit.

Részben azért mert a mozgása iszonyú kiszámítható volt. Nem egy szinten voltak, vannak...

Expand full comment

Azért nem nyert, mert az ellenfele egy férfi volt.

Expand full comment

Inkább hiszek a saját szememnek, mint valamilyen újságcikknek, ami nem is azt állítja, hogy ez a 'nő" nem férfi, az meg, hogy mennyire tehet róla, nem releváns.

https://www.instagram.com/p/C2jqoRRI3P1/?utm_source=ig_embed&ig_rid=58ee71fe-fda4-4882-bf0d-5feec1cafce3

Klasszikus női megjelenés, igaz?

Expand full comment

Nő volt az ellenfele akit már 9en legyőztek eddig, szintén nők.

Khelif pedig nem erővel vagy testalkattal nyert hanem technikàval. És még csak nem is azért mert annyira jó volt. Luca boxolt rosszul.

Expand full comment

Ha már itt jártál a St Galleni könyvtárban, benézhettél volna akár hozzánk is, hátha meghívlak egy sörre, vagy ha hozzánk nem, hát akkor a könyvtár boltjába. Van ott egy könyv, amit kizárólag magyarok vesznek. A címe: Die Ungarn in Sankt Gallen - Magyarok St. Gallenben. Érdekes, kétnyelvű kiadvány. A kalandozások korát írja le, konkrétan a St. Galleni kalandot, de nem a magyar töritanítás szerint, hanem az itteniek szemszögéből. Bonyek, St. Gallenben már akkor könyvtár volt meg kolostor, amikor a mi derék őseink még rablógyilkosságokból tartották fenn magukat.

Van még: ha tudom, hogy jössz, javasoltam volna, látogasd meg Weistannen falut, ott is a falumúzeumot. Nincs benne semmi különös, hacsak az a film nem, amit a látogató a múzeum végignézése után, mintegy bónuszként megnézhet. Kb 50 - 60 évvel ezelőtti történet, a falu két lakójáról, akik valami 50 éven át éltek a falu szélén, a legnagyobb egyetértésben, művelték a kis földjüket, gondozták az állataikat, vezették a háztartást, soha egyetlen hangos szó köztük nem hallatszott. Eddig semmi különös, csakhogy abban a házban nőnemű lény soha nem járt, se előtte, se utána, se azalatt az 50 év alatt. Amikor egyikük elhunyt, rá valami 3 napra meghalt a másik is. Történt mindez egy kis faluban, Isten háta mögött kettővel, a világtól elzárva. No, ezt tudtam hozzátenni a gender témához.

Ha legközelebb jössz a környékre, értesíts valahogy, van még tippem bőven, mit érdemes megnézni.

Expand full comment

>Bonyek, St. Gallenben már akkor könyvtár volt meg kolostor, amikor a mi derék őseink még rablógyilkosságokból tartották fenn magukat.

Pontosabban: zsoldoskodásból. A kalandozások jellemzően valamilyen nyugati király által felbérelve történtek, pl. Berengár itáliai király, akkoriban a rivális gazdasági hátországának elpusztítása elfogadható stratégiai volt. St Gallenbe Hugó itáliai király küldte a magyarokat.

Expand full comment

És mindeközben, mikor ezt olvasom, Vas Blanka ...

Expand full comment

A legjobb mégis az volt, ahogy az Úszószövetség Elnöke mintegy kármentésként lenyilatkozta, hogy Milák aranyérme bizonyítja, hogy Mo-on van a legrugalmasabb felkészülési rendszer: D

Expand full comment

Gender kapcsán: attól tartok egy sikeres akció szem és fültanui vagyunk, no és elég sokan részesei is, ami nem célzott meg mást és félek sikerre is vitt, minthogy elvigye a fókuszt a méltán felháborodást keltő karateedzőről és tettéről. Pedig akár groteszk módon vissza is lehetne térni rá, miszerint nézzük meg őtet, aki legalább vállalta, hogy xy kromoszómájú hús-vér fiút rúgott fel az égbe!

Expand full comment

820 az már bőven a karoling reneszánsz kora, azt már nem tartja senki sötétnek. Amikor 747ben a kolostort alapították, kb. akkor kezdődött a karoling reneszánsz.

Expand full comment

Ha ráfeszülést akarsz látni, húzd le a vécét éjjel kettőkor Zürichben :)

Expand full comment

Svájc nagyon más világ. A 800 év jogfolytonos keményfejű paraszti meg kis-nagy polgári gondolkodás nem múlik el nyomtalanul. Ha az embernek van ideje bennszülött svájcival tölteni pár napot, az kicsit olyan, mint Örkény szerint a paprikafüzér megértése.

Expand full comment

„Sötét középkor, my ass.” ❤️❤️

Expand full comment

Ok. Grösztlit ettél ?

Expand full comment
author

Svájcba csak átrándultunk Vorarlbergből, ahol Bergwanderung volt a program (egy nap túra/egy nap kultúra alapon). Útközben leginkább török kajálda, sajtos-spenótos pide :) De a szállodában nagyrészt svájciak voltak, ahol simán a kisfiú kérte az anyját, hogy adjon még neki Brötlit :)

Expand full comment

Gipfelit nem kért ?:D

Expand full comment

Az nem tiroli dolog? Amerre jártam, ott röstli volt Svájcban.

Expand full comment

De, az tiroli.

Expand full comment