A Magyar Nemzet híre szerint dawn raid volt az Integritás Hatóságnál és más helyszíneken. A Központi Nyomozó Ügyészség ezt megerősítette, ugyanakkor arról nem adott tájékoztatást, hogy mi volt a hajnali razzia oka. A lap úgy értesült más forrásból, hogy “hatóság vezetője magánéleti célokra használta a szervezet pénzügyi forrásait.”
Ez nekem büdös, leírom hogy miért.
Kezdjünk egy kis nyomozástaktikával.
A nyomozások és nyomozási taktikák fajtáit sokféleképpen fel lehet osztani. Az egyik ilyen, hogy az elején gyanúsítok, vagy a végén.
Ha egy bűncselekmény esetében az a gyanú, hogy a nyomozás hírére mindenki el fogja tüntetni a nyomokat, akkor az elején kell mindenkire lecsapni, és egyszerre, mielőtt a harmadik drogdílerhez érve már csak azt tapasztaljuk, hogy a ház kéménye felett repkedő varjak Ladánybene 27 számokat kárognak, ám lefoglalni már egy gramm füvet sem tudunk.
A másik fajta jellemzően intellektuális bűncselekményeknél van. Lekérjük a bankszámlákat, jelentéseket, egyéb iratokat, összevetjük. Ha mondjuk az a gyanú, hogy papíron vettek nagy sárga bulldózert, valójában viszont elbulikázták azt a pénzt, akkor két nyomozó odamegy a cég telephelyére és udvariasan megkérdi, hogy hol az a nagy sárga bulldózer. Bizonyítékok eltüntetése? Nem jön szóba, mert vagy van buldózer, vagy nincs.
Nézzük meg a személyt
Az Integritás Hatóság honlapja szerint a vezető Biró Ferenc Pál 26 éve kezdett könyvvizsgálóként a KPMG-nél, azóta többek között az Ernst and Young és a PwC munkatársa is volt, könyvvizsgálati, compliance, tényfeltáró és csalásvizsgáló területen.
Amellett tehát, hogy minden valószínűség szerint benne van abban az 5 emberben, aki a legjobban tudja ebben az országban, hogy milyen céges vagyont/eszközt hogy lehet magán vagy annak tűnő célra használni, a pasas az elmúlt nagyjából 15 évben millió fölött keresett. Ezen kívül 51 éves, tehát nem az Integritás Hatóságtól akar nyugdíjba menni, hanem az itt lehúzott 3-5 év után menne vissza a magánszektorba, valami abszolút vezető pozícióba.
Adjuk össze a kettőt
Ha tényleg az a gyanú, hogy céges eszközöket használt magáncélra, akkor a céges vagyon listája rövid. Ez egy iroda, ahol papírokat néznek át. Nincs az Integritás Hatóságnak balatoni nyaralója, kerozinkészlete vagy teherautóflottája. Akkor meg miről van szó? Arról biztos nem, hogy hazavitte a régi céges mobilt a gyerekének. Egyrészt mellényzsebből tud venni a gyerekének (ha van neki) egy Iphone 16 Prót, ha akar. Másrészt meg 25 évet húzott le olyan környezetben, ahol jelentést kell írni, ha kapnak egy doboz Merci csokit valakitől.
Ráadásul a “szervezet pénzügyi forrásainak használata” egyszerűen a pénztárkönyvből kiderülő dolog. Illetve szerintem pénztáruk nincs, államkincstári számlájuk van, amit három gombnyomás megnézni, és aztán meg lehet kérdezni, hogy elnök úr, ki ez a Hufnágel István, aki tanácsot ad önnek, vagy hogy elnök úr, ez a jakuzzi pontosan hogy segíti az integritást.
De még egyszer mondom, ez ránézésre nem az a pasas, aki pénzt utal ki a cégtől az unokaöccsének vagy jakuzzit vesz a cég számlájára. Valószínű, hogy a PwC-s bónuszcsomagjába, ha kért, a cég vett neki jakuzzit, teljesen hivatalosan. (nem kért és nem vett, ez egy extrém példa akart lenni. Itt az 5-ös BMW szolgálati autók világában járunk)
Tehát ha a gyanú tényleg az, amiről a jólértesült kormánylap Magyar Nemzet ír, akkor ez itt egy erődemonstráció. Ha az, akkor az egy üzenet, hogy élvonalbeli, befutott szakemberként mennyire éri meg ezeknek dolgozni. Az ilyen befenyítések a “chilling effect” (dermesztő hatás) tipikus példái. Ha nem tetszik, amit csinálsz, akkor csapaterővel vonul ki a rendőrség, egy olyan gyanúhoz, ami egy “szíveskedjék nyilatkozni” kezdetű emaillel megvizsgálható.
Már persze ha a Magyar Nemzet értesülése pontos. De ez nekem akkor is büdös.
Hogyan támogasd a Múzsát?
Előszöris nagyon köszönöm, ha egyáltalán eszedbe jut! A Múzsa sok szervezés és idegeskedés eredménye, munka mellett. Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, ha a tetszésedet bármilyen formában kimutatod.
Három módja van:
Patreon. Itt bármilyen összeget küldhetsz. A Patreonra nem teszünk tartalmat, azért tartottuk meg, mert az a legismertebb felület.
Előfizetés a magyar Múzsára. A magyar nyelvű Múzsán nincs fizetős tartalom, legfeljebb pár Q&A lesz, ami csak előfizetőknek van. Minimál összege 8 dollár.
Előfizetés az angol nyelvű Múzsára. Ez egy jelenleg kicsit mellékvágányon levő projekt, amire a heti belpol videó mellett nincs energia. De lesz
Update2:
A mai sajtótájékoztatója alapján az eredeti kommentem ismét hatályossá vált. ;-)
Update:
Hát, ha igazak a legfrissebb információk, akkor nem öregedett túl jól ez a kommentem.
Óriási csalódás lenne nekem személyesen is, ha tényleg ilyen pitiáner ügybe keveredett.
Még egy kicsit reménykedem, hogy nem igaz...
********************
Szakmabeliként (disclaimer: továbbá személyes ismeretségünk alapján) nagyjából én is kizártnak tartom, hogy érdemi valós alapja legyen az ügynek.
Bíró partner (tulajdonostárs) volt az EY-bsn, aztán a PWC-ben, szerintem simán a Top3-ban a szakmánkban.
Tényleg elhivatottságból pályázta meg az IH elnöki posztját. Ha van valaki, akire én rábíztam volna egy ilyen szervezet felépítését és irányítását, akkor az ő.
Amennyire kívülről meg tudom ítélni, profi csapatot is rakott össze.
És bár a hatóság lehetőségei meglehetősen korlátozottak, tényfeltáró/nyomozó tevékenysége ettől még veszélyes lehet. Ha nem is most azonnal, mert az ügyészség egyelőre kontroll alatt, nagy baj nem történhet.
De ha mondjuk egy kormányváltás után hazánk csatlakozik az EU ügyészséghez és oda kerülnek vizsgálati anyagok, abból már komoly gondok lehetnek.
Szerintem ezt akarják megelőzni, ezért akarják lefejezni az IH-t, megfélemlíteni az ott dolgozókat és üzenni mindenkinek.
Az EU felé tett jogállamisági vállalások miatt az IH elnökét máshogy nem nagyon lehet elmozdítani. Bíró nem volt — ahogy a Fideszben egyébként alap — zsarolható, fogott ember, amikor pozícióba került.
Ha fogadnom kellene, arra tennék, hogy koholt eljárás zajlik ellene.
Végzettségei alapján tényleg lehet akár veszélyes is és lehet, hogy erre most döbbentek rá...
"Biró Ferenc Pál, elnök
1974-ben született Budapesten.
Tanulmányok
1998-ban az International Business School of Budapesten szerzett BA diplomát. 2011-ben minősített csalásvizsgáló (Certified Fraud Examiner, CFE) képesítést, 2014-ben pedig minősített · tanúsított egészségügyi megfelelőségi tisztviselő (Certified Healthcare Compliance Officer) képesítést szerzett."
Mondjuk ilyet, hogy "csalásvizsgáló" most hallottam először, nem is értem, hogy nem tűnt fel a rendszer hű szolgáinak/csalóinak, hogy ez nem életbiztosítás, ha belelát dolgokba...