Robbanhat a puskaporos hordó

veszélyben az egész Közel-Kelet

Szokták mondani, hogy a háború a diplomácia folytatása más eszközökkel. Ez csak részben igaz. A diplomácia ugyanis arról szól, hogy a lehető legtöbb irányba, a lehető legtöbb lehetőséget nyitva tartják. A formaságok arra vannak, hogy az egymással nyíltan ellenséges erők is érintkezni tudjanak, és ne fulladjanak a nemzetközi viszonyok feloldhatatlan ellenségeskedésbe, ahol mindenki csak a másik elpusztítására törekszik. 

Ennek az a következménye, hogy a diplomatának folyamatosan lehetőségek sokaságára kell felkészülni, és a saját szavaira, a partnerei szavaira, az ellenségei szavaira úgy kell tekintenie, hogy azok a lehetőségekhez igazodóan végtelen számú jelentéssel bírnak. Ezért van az, hogy például Szijjártó habzó szájjal szidhatja az EU-t, anélkül hogy (ott helyben) orrba vágnák érte. Ugyanis természetesnek veszik, hogy alaposan analizálnak mindent, mielőtt reagálnak rá. Ezért van az, hogy a diplomácia nyelve körülményes, túl precíz, kínosan visszafogott. 

A tettek viszont nem tudnak több jelentéssel bírni. Valakit lehet többféle árnyalatban elküldeni az anyjába, viszont csak egyféle árnyalatban lehet megölni. Ha háború van, akkor a lehetőségeknek ez a kaleidoszkópja megszűnik, és átalakul egyszerű távcsővé. Ott a célpont, itt a célkereszt, és…nem mi lőttünk először, sajnálom. 

Izrael: csúnyán benézték

Rátérve most Izraelre, talán senkinek a világon nem kell jobban figyelni a szavak árnyalataira, mint nekik. Számtalan különböző antiszemita társulat van, amelyik minden nap népirtással fenyeget. Izraelben folyamatosan tudni kell, hogy mikor van szó ökölrázásról, mikor van valahol választási kampány, a szokásos mennyiségű zsidózással és mikor van arról szó, hogy az Izrael eltörlésével fenyegetőző alak tényleg támadni akar.

Az izraeli diplomáciának tudni kell ezt kezelni, és adott esetben együttműködni olyanokkal, akik maguk is antiszemiták, de nem annyira, mint egy másik ország vagy szervezet. Meg kell szokniuk, hogy olyan országgal is lehetnek közös érdekeik, ahol a zsidó szó szokásos jelzője a szemét vagy a büdös. 

Tény viszont, hogy most nagyon benézték. A Hamasz, a Hezbollah és az iráni kormány naponta fenyegeti Izraelt megsemmisítéssel, ez nem újdonság, az a furcsa amikor abbahagyják. Ellenben az, hogy a Hamasz öngyilkos akcióba kezd, nem szokásos. Ezek ugyanis már rég nem az Arafat idejében megszokott, ideológiai-szentimentális alapon működő terroristák, akik valamiféle könnyes-vallásos patriotizmustól vezérelve, az Igaz Ügy biztos tudatában felrobbantják magukat. 

Évtizedek erőfeszítései semmisülnek meg

A Közel-Kelet egyik fontos fejleménye az utóbbi 20-30 évben, hogy az arab országok sorban (és nem függetlenül az erőteljes amerikai nyomástól) normalizálták viszonyukat Izraellel. Ennek az amerikai nyomás és a teljesen nyilvánvaló izraeli katonai fölény mellett az is az oka volt, hogy a török és az iráni (tehát muszlim, de nem arab) katonai erő fenyegetése közepette nem lehet folyamatosan harcolni egy olyan országgal, amely ha akarná, kénye-kedve szerint tehetné a földdel egyenlővé bármelyik közel-keleti ország fővárosát. 

Ennek megfelelően az eredeti, arab gyökerű anticionista-antiszemita terrorizmus meggyengült, és a helyét már legalább két évtizede az iráni támogatás vette át. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az arabok megszűntek gyűlölni a zsidókat. Ma reggel Alexandriában egy szabadnapos egyiptomi rendőr lelőtt pár zsidó vagy zsidónak vélt embert. És hát miközben mindenki szidja a Moszadot meg a CIA-t, azért felmerül a kérdés: Jordánia? Szaúd-Arábia? Emírségek? Mindegyiknek vannak már normalizált diplomáciai kapcsolatai Izraellel, csomó közös érdek, és egészen biztosan tudtak róla, hogy mire készül a Hamasz. Dehát a diplomáciai barátság már csak olyan, hogy vannak határai. Valószínű egyik sem akart az “iszlám világ árulója” lenni. 

Tehát miközben az arab, vagy szűkebben véve palesztin antiszemitizmus jelen van, már nem ez a vezérlő ideológia, hanem az Iránból jövő antiszemitizmus. Nyilván, a 600 eddig megölt izraelinek tök mindegy, hogy pontosan milyen antiszemita ölte őt meg, azonban messziről nézve ennek az egésznek nagyon baljós üzenete van. 

A beváltott fenyegetés

A Hamasz ugyanis eddig a tüske akart lenni a köröm alatt, hogy egy orbáni fordulatot idézzek. A Hamasz és a Hezbollah jelenléte az arabok és Izrael közé ékelődve iráni előretolt állást jelentett, befolyást és fenyegetést a térségben, de az araboknak is. A mostani támadás pedig egy fenyegetés beváltását jelenti. Ebben az értelemben nagyon hasonló az oroszok ukrajnai támadásához, csak ott pontosan lehetett tudni, hogy Putyin konkrétan mit akar. Itt viszont a legeslegjobb eredmény amelyet Irán el tud érni, az a zűrzavar. 

Ezért viszont elég nagy ár a gázai övezet megszűnése, és az egyik legprofibban működő terrorszervezet elveszítése. Mert ne legyen kétségünk afelől, hogy Izrael be fog vonulni Gázába, és hogy a Hamasszal bármilyen kapcsolatban levő (és veszélyes, vagy épp annyira nem is veszélyes) embereket likvidálni fogja. Nem tehet mást. Izrael puszta léte kívánja ezt meg. Egyrészt azért mert a nemhivatalos jelmondatot úgy lehetne megfogalmazni, hogy “No one fucks with Israel” másrészt pedig a konkrét egzisztenciális fenyegetést fel kell számolni és kész. 

Izrael tehát háborúzni fog, nincs más választása. Nem ők lőttek először, és nagyon kérek mindenkit, hogy hagyjuk most a “három éve a Naftalin és Csíbor kibucok közötti buszmegállóban izraeli fináncok megvertek három arab gyereket” típusú eredetmítoszokat. Én nem vonom egyáltalán kétségbe, hogy voltak ilyenek, de ez a mostani háború nem ott kezdődött. Hanem ott, hogy Hamasz-harcosok elkezdtek válogatás nélkül ártatlan embereket lelődözni, több helyen olyan kivégzéseket tartva, amiről egy zsidónak (és nem zsidónak) nem tud nem Babij Jar vagy Kamenyec-Podolszk eszébe jutni.

Mindenképp lesz háború

A kérdés tehát nem az, hogy lesz-e háború. Van háború. A kérdés, hogy milyen háború lesz. Mert nem az ebben az egészben a kihívás, hogy nagyon seggbe rúgják a Hamaszt. Meg fog történni, ahogy írtam fentebb, a Hamasz aláírta a saját halálos ítéletét. A kérdés Izrael mozgástere.

Izrael mozgástere katonai értelemben majdnem végtelen. Vannak a környéken erős hadseregek. Olyan erős hadseregek, amelyek az elmúlt hetvenöt évben 4-5 alkalommal legalább megtanulták, hogy van az erős hadsereg, meg a van a feldühödött, puszta létéért küzdő izraeli hadsereg. És mindig az utóbbi nyer, vagy ha egy centi esély van rá, hogy ne így legyen, hirtelen megkapják a legújabb amerikai technikát. 

A mozgástér sokkal inkább ott kérdéses, hogy mi lesz az arab országokkal, amelyekkel az utóbbi években van egyfajta törékeny együttműködés. Nem barátság, együttműködés. Élni és élni hagyni. Ezeknek az országoknak morális kötelessége támogatni az arab testvéreket Gázában és Ciszjordániában, ugyanakkor évekkel ezelőtt megmondták az arab testvéreknek, hogy Izrael Állam eltörlése a Föld színéről már nincs napirenden. Melldöngető határozatok az ENSZ-ben vannak, katonai segély nincsen, tessék megállapodni a zsidókkal. 

Izrael ezt nem dobhatja el, ezért az első - jogos - düh elmúltával a katonai válaszcsapást patikamérlegen kell kimérni, mert az eszkaláció azt jelentheti, hogy évtizedek békefolyamatának eredménye megy a levesbe.

Ez Irán célja, ők teljes nyugalommal dobják oda a Hamaszt, ha kell a Hezbollahot, palesztinok vagy más arabok százainak vagy ezreinek életét azért, hogy az 1982 óta kisebb-nagyobb döccenőkkel és visszaesésekkel terhelt, de már a rendezett diplomáciai kapcsolatoknál járó békefolyamat zátonyra fusson.

Többen kérdezték, hogy mi köze ennek Ukrajnához. 

Én úgy gondolom, hogy szoros kapcsolatokat az események között lehet találni, direkt ok-okozatit már nehezebb. Az biztos, hogy az oroszok meggyengülésének van köze hozzá. Ugyanis az iráni érdekek sokban közösek az orosz érdekekkel, de a “barátság” kb. annyira őszinte mint az izraeli-szaúdi barátság. Azerbajdzsán és Törökország megerősödése azzal, hogy az orosz támogatás nem segíti már az örményeket, Irán számára aggasztó. Az oroszok azonban nemcsak ott gyengültek meg, hanem Szíriában is. Adódik tehát a dolog, hogy a közel-keleti káosz kiújulása, pont eléggé le tudja foglalni a törököket ahhoz, hogy ne éljenek az új lehetőségeikkel. De végig lehetne elemezni az olajáraktól kezdve mindent, hogy pontosan miért most robbant ki ez az egész. Az biztos, hogy mostantól az ukrajnai nem a legfontosabb háború ami épp zajlik, hanem az egyik legfontosabb. 

Az elkövetkező napokban bizton számíthatunk arra, hogy az izraeli hadigépezet fel fog pörögni, és hogy a megfelelő bosszúk mellett Izrael mindenkinek meg fogja üzenni, hogy aki megpróbál beavatkozni, annak kitekerik a nyakát. Vissza az az üzenet fog érkezni, hogy rendben Bibi, intézzétek amit intézni kell, de mi meg szólunk, hogy tudjátok hol kell megállni, mert a palesztin autonómia teljes felszámolásánál viszont be kell avatkoznunk. A gond ott lesz, hogy Bibi nem biztos hogy megteheti hogy leáll, így hogy közben 10 zsidóból 5-6-nak az a véleménye, hogy ezt ő cseszte el…