Safe space vagy szép pénz?
Az amerikai egyetemek és a szembejövő valóság
A közelmúlt egyik érdekes eseménye volt Amerikában három nagy presztízsű egyetem, a Harvard, az MIT (Massachusets Institute of Technology) és a UPenn (University of Pennsylvania) elnökeinek kongresszusi meghallgatása.
A meghallgatást azért tartották, mert eljutott az amerikai politika fősodrába, hogy a Gázában zajló események miatt az amerikai egyetemeken felütötte a fejét az antiszemitizmus.
A palesztinoknak drukkoló amerikai arabok és más muszlimok (akik közel sem az összes arab és muszlim Amerikában) antiszemitizmusa összetalálkozott a szélbalos, ideológiai antiszemitizmussal, amely - ha jól értem - valami olyat hirdet, hogy Izrael valahogy a zsidó nagytőke kreálmánya, és mint ilyen elnyomja az arabokat, nemcsak hatalmi-politikai, hanem osztályalapokon is. Szegény szélbal pedig különösen érzékeny az orosz és arab propagandára is.
A dolog eredménye az lett, hogy az egyébként legendásan hatékony izraeli propagandagépezet hiába mutatta a képeket a legförtelmesebb rémtettekről, hiába plakátolták tele a városokat elrabolt nők és gyerekek képeivel, egyes amerikai egyetemeken elég komoly antiszemita hisztivé alakult az eredetileg bizonyos izraeli túlkapások miatt indult tiltakozás.
Az egész rávilágított egy jelenségre, ami viszont már évtizedek óta mérgezi az amerikai egyetemek levegőjét: a szólásszabadság teljes félreértelmezésére.
Amerikai egyetemek: óriási létszám, óriási üzlet
Amerikában több ezer egyetem van, amelyeken több millió diák tanul. Az MIT, a UPenn és a Harvard az egyik elitklub, az “Ivy League” tagja. Vannak ezen kívül más elit klubok is. Ezek tehát a legjobb amerikai egyetemek között vannak, de van rajtuk kívül még bőven ugyanilyen jó egyetem.
A keleti part patinás egyetemei mellett vannak teljesen más hangulatú top egyetemek, mint például a katolikus Notre Dame egyetem Indiana államban, a szintén katolikus alapítású, de teljesen városi Georgetown Washingtonban. Vannak “Public Ivy” vagyis állami fenntartású, de az Ivy League színvonalát közelítő, vagy akár meg is haladó középnyugati egyetemek. New York zsidó magánegyetemei, Texas nagyon cowboy, nagyon amerikaifoci, de közben azért simán top 100 színvonalú egyetemei. A nyugati parti kutatóegyetemek, és így tovább.
Mielőtt tehát tovább megyünk, szükséges rögzíteni, hogy “amerikai egyetemi” jelenségekről beszélni, kb. olyan egyszerűsítés, mint amikor egy nagyvállalat Prágától Taskentig, Gdansktól Nairobiig vesz egy kalap alá egy régiót.
Safe space: jó ötletből falanszter
A keleti part nagy és gazdag magánegyetemein terjedt el leginkább a safe space jelenség. Hüvelykujj-szabályként elmondható, hogy minél messzebb megyünk ezektől, annál kevésbé fajult el. Itt viszont nagyon. Ez - mint a legtöbb ámokfutásba kezdő eszme - eredetileg nagyon jó ötletnek indult. Nyilván nem kellemes pinás vicceket hallgatni büntetőjog előadáson, a “kurva és a pincér menjen haza*” legenda is csak addig vicces (illetve addig se…), ameddig valakire be nem szólnak a ruhája miatt.
*eleve egy ez a két példa már simán jelentést érne. “Elfogadhatatlan nemi tartalommal bíró vicc” és “a diákokat szexmunkásként azonosító szófordulat” még akkor is ha nem használod, hanem beszámolsz róla. Én értem mit akarnak, de nekem ez akkor is sok.
Normális esetben a dolognak van egyfajta folyamatosan billegő egyensúlya, amely szép lassan halad abba az irányba, hogy az egyetem mentes legyen a verbális bántalmazástól, és a bullyingtól.
Két dolog csúszott el, és mindkettőben főleg az egyetemek vezetését látom hibásnak.
Az egyik annak belátása, hogy soha, egyetlen egyetem sem lesz teljesen “safe” space. A másik, hogy egy egyetem kereshet pénzt üzleti úton, de amikor az üzleti szempontok kerülnek túlsúlyba, akkor elveszítheti azt a belső tartást, amely egyetemmé teszi.
Bárki, aki megpróbál egy rendszert bármilyen szempontból homogénné tenni, előbb-utóbb maga válik bántalmazóvá. Erről számtalan irodalmi leírás van, Orwell állatfarmja a legismertebb. De idevehetjük a készülőben lévő magyar szuverenitásvédelmi hatóságot, amely az ország 95%-át uraló rendszer azon igényét fejezi ki, hogy a maradék 5% se csinálhassa azt, amit akar.
A 100%-os safe space előbb-utóbb megkívánja, hogy falanszter-jelenségek jelentkezzenek. Az Eszme nevében fellépő tisztogató csapatok, autodafék és társaik.
De miért hagyták? Mert jó üzletnek tűnt.
Azok a jelenségek, amelyek miatt a UPenn elnöke még lemondani is kényszerült, tipikusan menedzsment hibák. Egy olyan monstrum esetében, mint pl. a UPenn, nagyon nehéz megtartani az egységes identitást, értékrendet, amely a jó egyetem receptjének az egyik alapja.
Amikor egy egyetemet elragad a hév, és hízik-hízik egyre nagyobbra, egyre több kutatót, egyre több pénzt, eyre több diákot, elérhet arra a pontra, amikor megszűnik egyetemnek lenni és átalakul versenyistállók laza hálózatává. Ha ekkor az egyetemi identitás részévé válik a safe space-ek erőltetése, akkor az a kontrollálatlan folyamat indulhat be, hogy a hallgatók azért kezdenek jönni, mert 1) ez egy jónevű egyetem 2) van safe space. Ez eleinte jó ötletnek tűnik, mert a safe space divatos, megfelelően alkalmazva hasznos is, vonzza a hallgatókat, hát miért ne kapjon szinte korlátlan teret?
Például azért mert egy ponton szét tudja rombolni az egyetem szellemi alapjait.
Meg persze azért, mert az egyetem - amelynek ez nem biztos, hogy feladata - kultúrháborúba bonyolódik. Az amerikai egyetemek már jó rég csinálnak ilyet, és most is a komplett amerikai jobboldali sajtó örömködött, hogy a három meghallgatott elnökből az egyik belebukott a meghallgatásba.
A meghallgatás több ok miatt is rosszul sült el:
Az amerikai politika a jelenlegi izraeli és gázai eseményeket arra használja, hogy jó nagyokat rúgjon egymásba. Több republikánus képviselő megtalálta filoszemita énjét, és azzal vádolja a demokratákat (ahol van konkrétan palesztin kongresszusi képviselő) hogy felkarolták a politikai antiszemitizmust.
Az egyetemi vezetők nem tudtak egyetemi vezetőkként odamenni, disznóságon rajtakapott vállalatok ügyvédek által kitanított “ne válaszoljunk semmire” vezetőiként mentek oda.
Más ügyekben már jó régen látszanak a problémák.
Elizabeth Magill, a UPenn elnöke lemondására ugyanis azután került sor, hogy Elise Stefanik republikánus képviselő a következő kérdést tette fel: “a zsidók kiirtására irányuló felhívás sértené-e az egyetemek szólásszabadsággal kapcsolatos szabályait” (calling for the genocide of Jews would violate their universities’ policies on free speech.) A válaszok:
Sally Kornbluth, MIT: “ha konkrét személyek ellen irányul, nem pedig általános felhívás”
Elisabeth Magill, UPenn: “ha kijelentést cselekvés követi, az bántalmazás (harrassment) lehet”
Claudine Gay, Harvard: “kontextustól függően, sértheti”
Természetesen közfelháborodás tört ki, majd a Stone Ridge Asset Management nevű alapkezelő, amely mintegy 15-20 milliárd dollárnyi vagyont kezel, visszavonta százmilliós támogatását a UPenn-től. Azt nem tudjuk, hogy milyen egyéb anyagi veszteséggel járt a dolog a PR-vesszőfutás mellett.
Korábban nem voltak ennyire finomkodók
A szélsőséges jobbernek finoman szólva nem nevezhető The Atlantic cikkében is emlékeztetnek rá, hogy ezek azok az egyetemek, ahol a cancel-gőzhenger jó pár kutatót eltalát már, tudományos cikkekben leírt, vagy előadáson elmondott álláspontjuk miatt.
Most jött az a pont, amikor viszont még kanyargósan sem megmagyarázható dolgot kaptak fel az “Inclusion Task Force” és hasonló neveken futó safe space szabadcsapatok, és az egyetemeknek ütköznie kellett volna a saját diákjaikkal. Megpróbálták ezt elkerülni, ügyes fogalmazásokkal.
Csak itt meg szembejött az amerikai politika, ahol a politikai párbeszéd az angolszász fair play szabályai szerint működik. Vagyis amíg a bíró nem sípol, addig akármekkorát szabad a másikba rúgni. “Az angol bíró engedi a keménységet” ahogy az öreg Knézy mondta. És ebben speciel igaza volt.
Tehát azt nem lehetett várni a pusztakezes technikákon edződött kongresszusi képviselőtől, hogy nem fog a kellős közepébe kérdezni a dolgoknak, és nem fogja az összes bullshitet leszerelni.
Kemény feladat és nehéz döntések
Kérdés a hogyan tovább. Én itt a management tankönyvet látom kinyílni, amely Amerikában az ilyen dolgokban nem ismer kegyelmet. A veszteséget be kell nyelni, a problémától meg kell szabadulni, a konzekvenciát azonnal le kell vonni, különben jönnek a versenytársak. Amikor minden sarkon van egy világhírű egyetem, akkor az ilyen támogatói pénzek pillanatok alatt találnak egy helyet, ahol nem kell attól tartaniuk, hogy antiszemitizmussal lesz összemosva a nevük, ami egy manhattani alapkezelőnél azért lássuk be elég fontos szempont…
Igenám, csak közben sikerült felvenni ezerszám olyan diákot, aki meg ezért van itt, és ha hirtelen változtatnak, akkor egy ugyanilyen meghallgatáson találják majd magukat, csak ott demokrata képviselők fognak kesztyű nélkül ütni. Egy nem túl rég keletkezett internetes mondás szerint: “The dildo of consequences rarely arrives lubed” (A következmények műhímtagja ritkán érkezik síkosítva). Összeomlásra azért nem kell számítani, de azok az egyetemek, akik engedték túlburjánzani a safe space jelenséget, kénytelenek lesznek valamilyen megoldást találni, és közben fognak pénzt veszíteni, ami fájni fog, akkor is, ha konkrétan a UPenn éves költségvetésének 100 millió dollár nem éri el a 10%-át sem.
Egyetértek a szerzővel abban, hogy az egyetemen nem szabad túlzásba vinni a politikailag korrektséget. Mindennek a megnevezése, megkérdőjelezése adott életkorban segíti a személyiség fejlődését, no meg a tudományét is. Nevén kell nevezni a dolgokat, és aztán elmagyarázni, mit miért hívunk úgy, ahogy és mit miért nem mondunk, nem teszünk, illetve mit miért mondunk ki akkor is, ha triviális.
Lehet, ez csak az én “nünükém”, de a “hüvelykujj szabály” az magyarul nem inkább ökölszabály lenne?