Sajnos nem meglepő: abortuszturizmus Magyarországon
Kelet-európai nők tucatjain végeznek abortuszt osztrák klinikákon
Az Euronews hosszabb cikket közöl arról, hogy Magyarországról tucatjával járnak a nők abortuszt csináltatni. A dolog sajnos a legkevésbé sem meglepő.
Kezdjük azzal, hogy a magam részéről az abortusz olyan szabályozását helyeslem, amelyben van egy határidő, a terhesség valahanyadik hete, azt megelőzően azonban egy kritérium vehető csak figyelembe: a terhes nő kéri vagy nem. Ha kéri, akkor mindenféle kérdés, a gyerek megtartásáról szóló győzködés, erkölcsi papolás, szívhang-hallgatás nélkül elvégzik és pont.
További véleményem, hogy az abortusz szomorú dolog és minden kormánynak kötelessége tenni azért, hogy a lehető legritkábban forduljon elő. Azonban erre nem a papolás és a bürokratikus vegzálás a megfelelő eszköz. Fontossági sorrend nélkül a megfelelő eszközök:
1) alapos felvilágosítás és a szexuális kultúra oktatása az iskolákban.
2) A középiskolákban, egyetemeken, ingyenesen vagy nagyon olcsón elérhető óvszer.
3) A fogamzásgátlással, családtervezéssel kapcsolatos alapos és tudományos alapon nyugvó tájékoztatás, amely éppúgy leszámol a hőmérős-kihúzós legendákkal, mint a fiatal nőknek cukorkaként osztogatott hormonkészítményekkel.
4) Olyan lakástámogatási rendszer, amely nem akar szabott gyerekszámot senkitől, nem veri fel az égbe az árakat, viszont lehetővé teszi, hogy 1-2 gyerekes fiatal párok elviselhető bérleti díj/törlesztőrészlet mellett lakáshoz jussanak.
5) A terhes nő munkaerőpiaci pozíciójának vasszigorral megvédése
6) A gyerekszülést követő rugalmas munkáltatási konstrukciók támogatása
7) Kötelező apai szabadság, a gyereket vállaló férfiak rugalmas munkáltatói konstrukcióinak támogatása
8) A “gyereket vállaló férfi” fogalmának elterjesztése, az apai szereppel kapcsolatos középkori tévhitek eloszlatása
9) A védőnői szolgálat szétverése helyett annak erősítése, hatékony és szakmai családsegítés, a gyerekvállalás után törvényszerűen viharos vizekre evező házasságok tudatos támogatása, counselling, párterápia, szexuálterápia
10) A bölcsödei-óvodai szolgáltatás fejlesztése, kedvezményesen adózó magánbölcsödék és családi napközik támogatása
11) Annak üldözése hogy egy nővel bármit is akarata ellenére megtegyenek.
Ezek mindegyike hatékonyabb, mint szívhangot hallgattatni egy nővel. Abban ugyanis az a kegyetlen, hogy simán érzelmi zsarolásra játszik. Azon a tévképzeten alapul, hogy az abortuszra jelentkező nő valami könnyelmű céda, aki félrelépését akarja elleplezni, vagy fontosabb neki a fodrász és a műkörmös mint az, hogy gyereke lehet. Biztos van ilyen is, de nagyon meglepne, ha ez elérné az összes abortusz 2-3%-át.
Az abortuszok maradék 98%-át nem viccből csinálják, súlyos egzisztenciális, kapcsolati, egészségügyi problémák állnak a dolog mögött. Miért nem védekezett? Miért feküdt le vele ha válófélben voltak? Nehéz kérdések ezek, a válasz azonban végtelenül egyszerű: Közöd bazmeg? De, ha már beszélgetünk, tessék itt van pár kérdés. Oké, válófélben voltak, úgy gondolta, hogy megpróbálja felpörgetni a szexuális életüket, volt egy kis babydoll, megnézett pár pornót, bedobta magát…akkor hol voltál, amikor a fiataloknak el kellett volna magyarázni, hogy ez nem helyettesíti a kapcsolati problémák alapos feltárását és megbeszélését? Megmondom hol voltál: egy rénszarvascsordára lődöztél helikopterből. De tessék, még egy történet: a férfi volt válófélben, ennek a nőnek megígért mindent, elválik, elveszi…aztán végigszámolta mennyibe került volna a válás, és az utolsó pillanatban visszatáncolt, de a baba addigra úton volt. Jó, értem, gyerektartás, meg minden, nyilván te is nagyon szeretnéd, ha anyád egész életetdben Átbaszásnak hívott volna.
De nemcsak ezért járnak Ausztriába.
Hanem azért, mert bármilyen orvosi beavatkozás Magyarországon legalább három hét múlva van, és mindenképp legalább 200.000.- Ft. Labor? Hát az vaaaan, reggel hétre kell menni a megyeszékhelyre vagy az Északnyugat-Pesti Központi Súlyozott és Kiemelt Szent Ottokár Oktató Kórház Délkelet-Budai Boldog Scharfenberg-Kuplung Edit Patália Nővér Telephelye Központi Labor Kihelyezett Mintavételi Helyére, (régi nevén 29. ker. Sztk, a kamiongarázs és a hajléktalanszálló között) éhgyomorra és délután egykor majd leveszik a vért. Ez van, ide tetszik tartozni. Igen, Újpest is. Vagy a Hűdegyorslabor Kft-hez, reggel fél nyolckor leveszik, lelet másnap reggel emailben. Harminc plusz áfa. MR vizsgálat? Időpont jövő május, vagy ugyanott, ugyanazon a gépen, számla nélkül hetven, már holnap.
Szóval az a helyzet, hogy az ausztriai abortusz még olcsó is. Hogyne lenne az, hiszen a lengyelek abortusz terén még nálunk is hülyébbek, és hát hova is mennének, persze hogy Bécsbe. Annyi páciensre meg már megéri magánklinikákat felhúzni, főleg hogy orvosi szempontból egy korai abortusz nem bonyolult. Más kérdés, hogy ugye ott a technikai művelet megtörténik, annak minden testi-lelki következménye hazajön. Ez akár gond is lehetne, ha lenne itt bármilyen egészségügyi/pszichológiai ellátás. De nincs. Így meg nem gond, ugye? Na ugye. Kormánypolitika for you. Ha nincs árvaház, nincsenek árvák.
Annak fényében is szomorú ez az Euronews anyag, hogy egy másik cikk szerint (ez a Time-ban jelent meg, én meg Heather Cox Richardson hírlevelében láttam) A Mississippi állambeli Clarksdale-ben egy 13 éves lány kénytelen volt megszülni azt a gyereket, aki akkor fogant, amikor az lányt valaki megerőszakolta. Clarksdale az igazi dél. (pun not intended) A lakosság 80%-a fekete, az egykori gyapotszedők leszármazottja. A polgármester és az elit jelentős része a 15% fehérből kerül ki (van még valamennyi latino, meg kínai, meg ilyesmi de nem jelentős). A kettővel ezelőtti polgármestert valaki agyonverte, mert nyíltan meleg volt. A város híres arról, hogy sok kiváló blues zenész indult innen vagy járt itt. Tipikus déli porfészek, bármilyen nagyobb város legalább egynapi autózásra van innen, és azok is csak ilyen vidékiamerika-nagyvárosok.
Na itt sikerült az idióták által bevezetett abortion ban-t odáig csűrni és csavarni nagyonkegyes orvosi szervezeteknek, amíg a kislánynak nem engedték az abortuszt.
Erről nekem egy magyar viszonylatban kb. hasonló település, Dávod jutott eszembe, ahol 1998-ban egy 13 éves lánynak végül engedélyezték az abortuszt és ahol ez ellen a csuhások, meg az Alfa Szövetség nevű izé, továbbá egykori tanárom a szerepére rendkívül büszke Jobbágyi Gábor dobták be magukat. Szerencsére ők, akkor, ott nem jártak sikerrel.
De, a példa sajnos ott van. Amerikában egyébként több tagállamban is igyekeznek azt is bűncselekménnyé nyilvánítani, ha egy ilyen ügyben az anya egyszerűen beülteti teherbe esett lányát a kocsiba és átviszi az államhatáron, ahol van abortusz. Kivéve, ha nincs rá pénze. Szóval az abortusz még arra is kiváló pénz, hogy annak legyen gyereke, akinek nincs benzinnel együtt 1000 eurója egy bécsi abortuszra. Nyilván a gyerekre akkor majd lesz pénze, hiszen ugye a családi pótlék…ja hogy ugye az pont ugyanannyi 15 éve.
Ritka gonosz és tetű banda ez…Mississippiben, meg itt is.
Az írás túlnyomó részével csak egyetérteni tudok, így ahhoz az egy ponthoz szólok hozzá, amivel nem.
A határidőt miért tartja szükségesnek a szerző? Tudom, szinte mindenki határidőben gondolkodik, aki amúgy támogatja, de sosem értettem ezt, és elég gyanús, hogy nem szokták indokolni. Valami olyan mögöttes feltevés bújik itt meg, hogy ha már nagyon "emberszerű" az a magzat, akkor a legtöbb embernek a szépérzékét sérti a terhesség megszakításának gondolata, TEHÁT az érintett nő embersége már háttérbe szorítható a magzat érdekére hivatkozva.
Pedig megfontolandó lenne néhány dolog. A saját test feletti önrendelkezési jogot más esetekben nem korlátozzuk csak azért, mert emiatt egy másik, egészen emberforma élő ember legalapvetőbb érdekei sérülnek. Az én szerveimet, sőt, még az amúgy fél-egy liter mennyiségben nélkülözhető véremet sem lehet tőlem lecsapolni, pedig valószínű, hogy ezek nélkül valaki meghal. Ha nem járulok hozzá ahhoz, hogy szervdonor legyek a halálom után, ezt a jogomat tiszteletben tartják, pedig semmilyen materiális érdekem nem sérülne (lévén, hogy halott vagyok), ha figyelmen kívül hagynák ezt a kérésemet, és életeket mentenének a szerveimmel.
Na most, eléggé elgondolkodtató, hogy van-e a pőre, de jórészt nem tudatosított nőgyűlöleten kívül más ok arra, hogy minden más helyzettel ellentétben a nőket nem tekintik teljes jogú embernek ebben a helyzetben.
Szerintem egy ki nem mondott, tán át sem gondolt gondolat munkál a háttérben, miszerint a nők alapvetően irraciónálissá tudnak válni, tehát, hogy képesek lennének "direkt" túl későn is megszakítani egy terhességet, amikor ez már úgymond nem korrekt a magzattal szemben. Ez sajnos vegytiszta, totál alaptalan nőgyűlölet.
Egyrészt ha valaki nem akar terhes lenni és nem akar gyereket szülni, akkor törekedni fog a minél előbbi terhességmegszakításra. Tehát eleve olyan ritkán merül ill. merülne fel a kései abortusz, hogy ettől a nőket eltiltani felesleges és önmagában is megalázó. A nők nem irracionális szörnyetegek, nem akarnak direkt extra szenvedést okozni (elsősorban amúgy saját maguknak okoznák, eleve, mivel a kései abortusz sokkal joban megviseli az embert.)
Másrészt minél előrehaladottabb egy várandósság, annál nagyobb az esély, hogy az valamiért veszélyes vagy elviselhetetlen lesz a nő számára, így az időbeli tiltás/korlátozás pont a legsúlyosabb válsághelyzetekre való választ nehezíti, késlelteti. Nyilván gondolom, hogy a szerző automatikusan kivételt ad mindenféle egészségügyileg szükséges esetre, de miért kívánja az egészségügyi szükségesség mérlegelésének jogát teljesen megvonni az érintettől és azt az államra bízni? Plusz másfajta, nem fiziológiai válsághelyzetek is előfordulhatnak, ha pl. a leendő apáról a terhesség során derül ki, hogy bántalmazó vagy egyéb módon a várandós nő hátralévő életét pokollá teheti, akkor tényleg már kötelező a nőnek akarata ellenére hozzáláncolni magát egy ilyen emberhez egy gyerek révén, mert bocsi, de túl késő? Ez utóbbi nem valami elszállt feltevés amúgy, sok bántalmazó egy "beetető" fázissal kezdi, és akkor keményít be, amikor az áldozata már megfelelően ki van szolgáltatva neki, pl. mert gyereket vár. Ha csak a legextrémebb eseteket nézzük, pl. az Egyesült Államokban a várandós nők között az egyik vezető halálok a partnerük általi gyilkosság, és terhes nők nagyobb eséllyel lesznek gyilkosság áldozatai, mint nem terhes nők.