Írtak nekünk, hogy kérjünk jogdíjat Magyar Pétertől a "kékfidesz" szóért. Egyrészt végtelen nagylelkűségünkben lemondunk róla, másrészt nem a Múzsa találta ki, én is csak úgy hallottam valahol. Cserébe egy kis bepillantás a háttérbe:
Noirpova baromessz egy keletnémet vallatótiszt gyanakvásával és egy gyilkos révületben mészárló viking harcos (ún. berszerker) pusztító vehemenciájával tekint bárkire, akinek 1) van rózsaszín inge 2) van slimfit inge, és legalább így-úgy összeér (ideértve a Teleszart Búvárruha Nation harcosait is) 3) Rajongást vált ki (kivéve Edgar Fröse, akinek - ha még élne - ő is felhajítaná a bugyiját a színpadra).
Ennek megfelelően mélységes szkepszissel tekint Magyar Péterre és mozgalmára, és tegnap keseregve megjegyezte:
A három legnépszerűbb párt Magyarországon jelenleg: a sima Fidesz, a slimfit Fidesz és a kék Fidesz. Hát mit mondjak...van benne valami.
Majd merengek ezen egy sort az eheti pótkesztben is, hogy mennyire kell rosszul kormányozni ahhoz, hogy gyakorlatilag az 1998-as és 2010-es Orbán Viktor mondataival tíz- és százezreket lehessen utcára vinni?
Kb. annyira, mint 2002-2010 között a szociknak. Az akkori ereszd meg (száznapos program) után jött a húzd meg, ahogy elvogyott a pénz, hirtelen mindenki rájött, hogy jé ezek hülyék, jött a rosszul kezelt népharag. Eddig rosszul kezelt népharag nincsen, de még lehet. Reméljük nem lesz.
Szintén a baromessz kérdezte tőlem, hogy most már akkor mindig az aktuális messiásba leszünk szerelmesek és a következő Nemzet Atyját fogjuk vágyni?
Azzal vigasztaltam, hogy…ja, igen ez van, lehet hozzá esetleg jó képet vágni, más választás nem nagyon van.
A magyar néplélek párnaformájúra és illatoskra kelt, négyszer nyújtott-meghajtogatott-pihentetett (én ilyenkor a hajtogatás előtt egy kis olívaolajat és felvert tojást is szétkenek rajta, delux verzióban reszelt sajt, KEKVA-alapítványom van-olyan-gazdag-vagyok verzióban a lidliben kapható húsos békönszalonna-kocka is megy bele) szóval, hogy abbahagyjam a váncsaistváningot és szavamat szavamba ne öltsem - ne hagyjatok éhgyomorra leküldött kotyogós kávéval posztot írni - szóval a lényegazhogy,
a magyar néplélek palacsintatésztájából* már százötven éve Tisza Kálmán-formával szúrjuk ki az aktuális miniszterelnököt.
*pogácsatésztájából, csak lendületben voltam.
Hogy mi köze Váncsa Istvánnak Tisza Kálmánhoz? Na ez, igazán hülye kérdés.
Folytatva tehát,
A jóisten nem ment meg minket attól, hogy ha Magyar Péter sikeresen átevickél a túlpartra és miniszterelnök lesz belőle - valaki emlékeztessen már mikor volt utoljára, a virágkarnevált leszámítva több mint tízezer ember Debrecenben az utcán - akkor belőle is Nemzet Atyja lesz, de legalábbis egy ponton majd elkezdi magát annak képzelni.
Miben lehet hát reménykedni?
Azoknak, akik nem szeretik Magyar Pétert, abban, hogy elcseszi, és nem lesz miniszterelnök. Tekintettel a magyar ellenzék általános állapotára, ez azt jelenti, hogy akkor Orbán Viktor marad a miniszterelnök. Valamikor 2024 októbere tájékán legyőzzükbrüsszelt-járulék formájában elvonják a közszféra kéthavi illetményét, hogy ki tudják fizetni a pénzügyi termékek Horst Fuchs díjas csúcsának, a PMÁP-nak az aktuális kamatait és BKV jegy helyett másfél liter gázolaj (literenként 900) buszba öntésével lehet majd megkezdeni az utalást, a nyíregyházi IC ideiglenesen csak Kőbánya-Kispest állomásig közlekedik, onnan 1500 forint emelsztintű sétapótjegy megváltása mellett kedves utasaink gyalog mehetnek tovább. De megszorítások nem lesznek. Nem tudom más hogy van vele, ebben reménykedni inkább extrémsport.
Akik úgy vannak vele, hogy rosszabb nem lesz ez a Magyar Péter se, mint Orbán, azoknak már több reménykednivalót lehet adni.
Előtte persze jó lenne, ha elő tudnám szedni annak a kismillió 2009-es baráti beszélgetésnek a hanganyagát, ahol a “nem érdekel, Orbán se lehet sokkal rosszabb, de ezek takarodjanak már” mondat elhangzott. Mert elhangzott, csak nem szeretünk rá emlékezni. (Noirpova baromessz készséggel emlékeztet bárkit, ha igény van rá. Nincs igény rá.)
Tehát reménykednivaló 1: ha miniszterelnök lesz, nem egyezik ki mindenkivel, hanem legalább az első kormányában lesznek szakértők, akik nem mondanak le habzó szájjal egy-másfél év után, mert a miniszterelnök úr félti a tyúkszaros népszerűségét. Ez 1990 óta egyetlen kormányunknak sem jött össze…de reménykedni persze lehet.
Reménykednivaló 2: 50%-ot vagy annál valamivel kevesebbet fognak lopni. Ennek a megértéséhez nem árt vázolni, hogy a régió vezető, szépen fejlődő stb-stb országa úgy voltunk, hogy az alkotmányos költség 50% körül mozgott, és a mindenkori kormány képtelen volt értelmes szakpolitikai projekteket három évnél hosszabb időn át fenntartani, de inkább egy-másfél volt az a három.
Hazánk kedvező adottságai miatt még ez is elég volt úgy-ahogy valamiféle fejlődéshez és a régiós vezető szerephez.
Az “utolérjük Ausztriát” receptje a következő:
Az alkotmányos költséget 10 év alatt levisszük 40% alá, 20 év alatt pedig 30% környékére, és ott megáll. A mindenkori kormánypárt kap az ellopott 30%-ból 60%-ot, a mindenkori ellenzéki nagypárt 30%-ot, 10% jut a kicsiknek. Mivel ennél többet nem lopnak, minden mást rábíznak a szakemberekre, akik között a korábban ellopott 20%-ot (az 50 és a 30 közötti különbséget) fizetés formájában kiosztják. Ez az osztrák recept, kiválóan működik, csak a piros Memphis szívásáról kéne őket valahogy leszoktatni. Ha az alkotmányos költséget leviszik 20% környékére, az Németország-Franciaország, 15% és az alatt Skandinávia.
Tehát egy hűha-de-sikeres-szobra-is-lesz kormányzás az nálunk úgy néz ki, hogy a 70%-ról 50% környékére csökkentést meglépik az első ciklusban, és elkezdenek 50% alá bemenni a másodikban. Ez se volt még egyszer se, de reménykedni persze lehet. Én is azt teszem.
Hogyan támogasd a Múzsát?
Előszöris nagyon köszönöm, ha egyáltalán eszedbe jut! A Múzsa sok szervezés és idegeskedés eredménye, munka mellett. Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, ha a tetszésedet bármilyen formában kimutatod.
Három módja van:
Patreon. Itt bármilyen összeget küldhetsz. A Patreonra nem teszünk tartalmat, azért tartottuk meg, mert az a legismertebb felület.
Előfizetés a magyar Múzsára. A magyar nyelvű Múzsán nincs fizetős tartalom, legfeljebb pár Q&A lesz, ami csak előfizetőknek van. Minimál összege 8 dollár.
Előfizetés az angol nyelvű Múzsára
Ez egy korai fázisban levő projekt, heti egy-két, Magyarországot angolul magyarázni igyekvő poszttal. Erre is 8 dollár az előfizetés, és itt hamarosan jön a paywall. A magyar múzsa és az angol elkülönül, most dolgozom a megoldáson, hogy aki az egyikre előfizet, annak legyen hozzáférése a másikhoz, de nem biztos, hogy sikerül. Ha érdekel az angol, akkor inkább arra fizess elő, a magyar Q&A sessiont, ha lesz, meg tudjuk beszélni.
Lehet, hogy nem jó körökben mozogtam, de nekem nem rémlik ez az "Orbán se lehet rosszabb, ezek takarodjanak már" feeling. 98-2002 közt megtapasztaltam, hogy Orbán milyen. Soha nem gyanakodtam arra, hogy jó lehet. Gazdasági világválság volt, Bajnai is volt, balfaszkodás is.
Átlagemberként, panelben, két gyereket egyedül nevelve elvoltunk.
A közszférában az öregek, akiket még nem zavartak nyugdíjba és már a 90-es évek elején ott voltak, emlékeznek. A borítékokra, amelybe átolvasás után vissza kellett tenni a készpénzt, az aláírt átvételi elismervény mellett, a kötelezően kiveendő fizetés nélküli szabadságra, miközben valakinek vinni is kellett a szokásos ügymenetet.
Az öregek arra is emlékeznek, hogy néha nem baj, ha az új vezető kicsit pszichopata, mert szemrebbenés nélkül zavarja el, akit már régen el kellett volna, de azt mondja magáról, hogy valakinek a valakije. Aztán, ha a részleg szerencsés, az új vezető méltatlankodva tovább áll, és a szervezet fellélegezve robog a szebb jövő felé. Ha nem, akkor meg a dolgozó dolgozók robognak külön-külön a saját szebb jövőjük felé.
Az öregek persze akkor örülnek a legjobban, ha kiderül, hogy az új vezető tudja, mi az, hogy vezetni a szervezetet. Apránként, szépen.