Lehet, hogy nem jó körökben mozogtam, de nekem nem rémlik ez az "Orbán se lehet rosszabb, ezek takarodjanak már" feeling. 98-2002 közt megtapasztaltam, hogy Orbán milyen. Soha nem gyanakodtam arra, hogy jó lehet. Gazdasági világválság volt, Bajnai is volt, balfaszkodás is.
Átlagemberként, panelben, két gyereket egyedül nevelve elvoltunk.
Én a 2000-es években egyetemre jártam, nem is rossz, de nem is elit helyre, ahol sok tanárunk a normális, kritikus gondolkodás igényére is tanított. Ezzel együtt, már 2006-ban is fennakadt szemmel várta a Fideszt a szaktársaim többsége. Remélem, most élvezik is a fideszes Mennyei Jeruzsálemet. Legalább nekik legyen jó, ha már gondolkodó embernek büntetés.
A közszférában az öregek, akiket még nem zavartak nyugdíjba és már a 90-es évek elején ott voltak, emlékeznek. A borítékokra, amelybe átolvasás után vissza kellett tenni a készpénzt, az aláírt átvételi elismervény mellett, a kötelezően kiveendő fizetés nélküli szabadságra, miközben valakinek vinni is kellett a szokásos ügymenetet.
Az öregek arra is emlékeznek, hogy néha nem baj, ha az új vezető kicsit pszichopata, mert szemrebbenés nélkül zavarja el, akit már régen el kellett volna, de azt mondja magáról, hogy valakinek a valakije. Aztán, ha a részleg szerencsés, az új vezető méltatlankodva tovább áll, és a szervezet fellélegezve robog a szebb jövő felé. Ha nem, akkor meg a dolgozó dolgozók robognak külön-külön a saját szebb jövőjük felé.
Az öregek persze akkor örülnek a legjobban, ha kiderül, hogy az új vezető tudja, mi az, hogy vezetni a szervezetet. Apránként, szépen.
Az "ellopási kvóciens" csak egy kis része az összetett egyenletnek, kiadàsi oldalon. A bevételi oldalon jelenleg is pocsék a helyzet és a jövö sem kecsegtet sok reménnyel: 1. a régiotol leszakado gazdasàg, 2. minden értékes àllami "asset" (részvénycsomagok, autopàlya, egyetemek stb) kiszervezve 3. rossz gazdasàgi struktura (agyontàmogatott multik, tulzott autoipari koncentràcio) 4.Elmaradt innovàcio/befektetések (ideértve EU-s pénzek agyatlan elköltése (pl. lombkoronasétàny, 11 kilàto Tyukodon) 5.demogràfiai "adottsàgok" 6. EU-s forràsok elmaradàsa... Ezek kezelése nélkül, pusztàn az "ellopási kvóciens" csökkentésével nem lehet felzàrkozni. Sem Ausztràhoz sem màshova.
"Tehát egy hűha-de-sikeres-szobra-is-lesz kormányzás az nálunk úgy néz ki, hogy a 70%-ról 50% környékére csökkentést meglépik az első ciklusban, és elkezdenek 50% alá bemenni a másodikban."
Téves értékelés.
A gazdasági növekedést akadályozó legnagyobb erő nem a lopás, hanem a már 34 éve folyó dilettáns neoliberális gazdaságpolitika, amely olyan mértékben rontja a gazdaság hatékonyságát és versenyképességét, ami már a régióhoz képest is növekvő lemaradást okoz.
A magyar gazdaság működése minden területen a felismerhetetlenségig el van cseszve, ezért az ország versenyképessé tételéhez és a gazdasági növekedés megindításához az államháztartás összes területén gyökeres reformra volna szükség.
Ehhez pedig nem elég az, hogy kevesebbet lopnak, hanem hozzáértő (igen, szakértő!!!) kormányra volna szükség.
Orbánnal és MP-vel pedig pont az a legnagyobb baj, hogy tökhülyék az ország kormányzásához, ezért egy ésszerű gazdaságpolitika megkezdésekor először is az ő kormányfői alkalmatlanságuk válna nyilvánvalóvá.
Ez az oka annak, hogy Orbán sohasem akar konszolidációt.
Fura hogy pont a legegyszerűbb fogalmak megértése jelent neked problémát.
A szakértői kormány azt jelenti, hogy a kormány tagjai mind jelentős kormányzati tapasztalattal rendelkeznek és a területük képzett szakemberei, tehát már a kormányzásuk első napján ismerik és értik az ország helyzetét és problémáit, és ezért már az első naptól kezdve érdemi kormányzati munkát tudnak végezni.
Baromi nagy hatékonyságbeli előny ez ahhoz képest, amikor egy kormány tagjai bevallottan csak a kinevezésüket követően kezdenek el azzal foglalkozni, hogy mi a helyzet, melyek a problémák, és mit kéne velük kezdeni, mivel korábban teljesen mással foglalkoztak.
Jó példa volt a szakértői kormányra a rendszerváltó Németh-kormány, ahol minden tárcát az adott terület kiemelkedő szakembere vezetett. Ezért tudtak egy komplett gazdasági és politikai rendszerváltást határozottan, békésen és gördülékenyen levezényelni.
Az országnak jelenleg is szinte minden területen gyökeres strukturális reformokra volna szüksége, amelyekhez nem csupán politikai bátorságra, hanem komoly szakmai hozzáértésre is szükség volna. Tehát azt bármilyen karizmatikus kormányfő is csak olyan kormánytagokkal együtt tudná végrehajtani, akik a saját területükön nemcsak országos szintű rálátással és felkészültséggel, hanem megfelelő szakmai tudással és korábbi kormányzati tapasztalattal is rendelkeznek.
Orbánról pont azért derült ki nagyon hamar, hogy alkalmatlan kormányfőnek, mivel nem tűrt meg maga mellett felkészült szakembereket, hanem már az első véleménykülönbség után kirúgta őket.
A jó vezető legfontosabb tulajdonsága ugyanis pont az, hogy saját magánál okosabb és felkészültebb embereket választ maga köré beosztottnak.
Aki csak saját magánál hülyébbeket tűr meg maga körül, az ezzel egyben a saját hülyeségét (vagy zsarnokságát) is bebizonyítja.
Orbánnál pedig már a 2010-es kormányalakításkor, az önálló oktatási és egészségügyi minisztérium megszüntetéséből mindenki tudhatta, hogy egy nemzetellenes gazember ámokfutó kormányzása következik.
A Németh-kormány által végrehajtott rendszerváltást az elfogulatlan nyugati források nevezték szakszerűnek és példamutatónak, tehát ezt objektív tényként fogadhatjuk el.
A pártfunkcik túlélését pedig én a helyedben nem lihegném túl, mivel egyrészt már az MSZP megalakulása is a korábbi pártvezetés lefejezését jelentette, másrészt pedig a rendszerváltás utáni magyar milliárdosok között egyetlen volt pártfunkcionáriust sem találsz.
Tehát az egész "hatalomátmentés" témáját nyugodtan a városi legendák körébe sorolhatod, mivel egyetlen konkrét példát nem tudsz mondani rá.
A rendszerváltás után csak a tehetséges nagyvállalati vezetők tudták megtartani a gazdasági hatalmi pozíciójukat, de még ők is csak Antall rablóprivatizációja révén tudtak milliárdosokká válni.
"Az akkori ereszd meg (száznapos program) után jött a húzd meg, ahogy elvogyott a pénz, hirtelen mindenki rájött, hogy jé ezek hülyék, jött a rosszul kezelt népharag."
Kedves Sándor, ezzel a példával nagyon mellényúltál.
1. A száznapos program ugyanis mindenféle szempontból siker volt, mivel a közalkalmazottak (és azon belül pedagógusok!!!) régóta halogatott 50%-os (!!!) béremelését jelentette, amiért Medgyessit csak dicséret illeti, és nem bírálat, mivel arra a költségvetésben megvolt a fedezet.
2. A pénz pedig azért fogyott el mégis, mivel az első Orbán-kormány a MFB által haveroknak folyósított hatalmas hitelekre a költségvetéssel vállaltatott garanciát, és miután ezek a kormányváltás után sorra kipukkadtak és bedőltek, az MFB decemberben egy 800 milliárdos követelést nyújtott be a költségvetésnek, amit annak azonnal ki kellett fizetni (mai napig megtalálható a nyoma a költségvetési statisztikában "korábbi kötelezettségek" címen, 2002. december hónapban).
3. De még ez csak azért okozott országos botrányt, mivel akkoriban még nem lehetett magyarázat nélkül túllépni a költségvetési keretet, ellentétben az Orbán-kormánnyal, amely ezt évente megteszi, és mégsem jön az általad emlegetett népharag.
4. Népharag 2006-ban sem volt, hanem csupán volt egy Fidesz által szervezett puccskísérlet és egy garázdálkodó csőcselék, és volt egy gyáva MSZP és egy nyámnyila Gyurcsány-kormány, amelyik nem tudta kemény kézzel megbüntetni a Fideszt, amelynek vezetői a Kossuth-téren egy héten át uszították erőszakos kormánydöntésre a hugyosforradalmárokat, tehát bőségesen kimerítették az államellenes szervezkedés bűntettét.
Több mint 600 rendőr szenvedett komoly sérülést (vagyis tízszer annyi, mint ahányan a csőcselék közül komoly sérülést szereztek), tehát simán sittre lehetett volna vágni a Fidesz teljes vezetését, valamint a B-közép kemény magját.
Tehát 2006-ban népharag legfeljebb azért volt, hogy a Gyurcsány-kormány miért hagyja büntetlenül randalírozni és rombolni a jobboldalt a fővárosban.
- - -
"elő tudnám szedni annak a kismillió 2009-es baráti beszélgetésnek a hanganyagát, ahol a “nem érdekel, Orbán se lehet sokkal rosszabb, de ezek takarodjanak már” mondat elhangzott"
Azért az érdekelne, hogy ki volt az a hülye, aki 2009-ben, vagyis Bajnai kormányzása alatt ilyeneket mondott, mivel ez több okból is életszerűtlen.
Egyrészt azért életszerűtlen, mivel Bajnai kormányzása nemcsak a baloldali szavazók, hanem a jobboldali szavazók nagy részének is tetszett, mivel teljesen ideológiamentes és korrekt módon menedzselte az ország ügyeit.
Olyannyira, hogy a 2010-es választás előtti kutatások szerint Bajnait még a jobboldali szavazók is alkalmasabbnak tartották kormányfőnek, mint Orbánt.
Másrészt pedig azért életszerűtlen, mivel 2009-ben az NSZP nyíltan beszélt arról, hogy 2010-től már nem ők hanem a Fidesz fog kormányozni, és Orbán pont azért állt le Bajnai kormányzása alatt az uszítással, mivel biztos volt benne, hogy az MSZP nemcsak nem fog, hanem mégcsak nem is akar nyerni 2010-ben.
Harmadrészt pedig azért életszerűtlen, mert 2009-ben már nem az MSZP-től, hanem sokkal inkább Orbán kormányra kerülésétől rettegtek az emberek, mivel Orbán 2006-ban kimutatta a foga sárgáját, és sokakat megrémített a gondolat, hogy Orbán kormányfőként mekkora ámokfutásba kezdhet.
Az emberek többsége legszívesebben Bajnait látta volna kormányon.
De az MSZP már 2006-ban eldöntötte, hogy 2010-ben a Fidesznek engedi át a hatalmat, mert a Fideszre akarta hárítani a Gyurcsány által 2006-ban jelzett elkerülhetetlen megszorító intézkedéseket (például a manyupok kényszerű visszaállamosítását, ami nagy szégyen és hatalmas presztízsveszteség lett volna, ha az MSZP lett volna kénytelen megtenni).
Az azóta folyó Gyurcsányozás, ami a fidesz gyűlöletpropagandájának első és legsikeresebb tematikája, nem csak a birkanyáj egybentartására jó, de a másik oldal megosztására is kiváló. Nekem nem szimpatkus mostmár a DK és vezére, de inkább bár csak ők lennének inkább a gondunk, vagy bármely másik a demokratikus oldalról, mint ez a mérhetetlenül káros fekély, ami az országunkat rohasztja széjjel.
Arról meg már álmodni sem merhetünk, hogy nem a problémásak között válogassunk, hanem hogy ki tudna még jobban országot irányítani.
Furcsa egy buborékban élhettél, ha szerinted nem volt népharag 2006-ban. Amit én láttam, az valami iszonyú felháborodás volt mindenhol. És nem a Kossuth téren, hanem amerre jártam a munkám kapcsán, ügyintézésben, barátok, család körében is erről számoltak be, az ország minden részéről. Az, hogy Orbánék erre rászerveztek, becsatornázták a saját céljaikra, csak egy dolog. De alapvetően a Kossuth téri eseménysor ennek a felháborodásnak a megtestesülése volt,
És meg tudnád mondani, hogy konkrétan mi volt a népharag oka 2006-ban, amikor Gyurcsány még el sem kezdett kormányozni, tehát még semmi olyat nem csinált, amiért őt utálni kellett volna?
Ugye nem akarod azt mondani, hogy a népharag amiatt volt, mert "Gyurcsány bevallotta, hogy hazudott"? Mert ennyire hülyének azért nem kéne nézned az embereket.
Én 2006-ból csak arra emlékszem, hogy 2006-ban a választások után Gyurcsány több menetben is egyeztetni próbált a szükséges reformokról a Fidesszel, mert szeretett volna olyan törvényjavaslatokat tenni, amelyeket az ellenzék is támogat.
De a Fidesz egyáltalán nem volt hajlandó tárgyalni az MSZP-vel az ország ügyeiről (Orbán ezt azzal a demagóg és arrogáns dumával hárította el, hogy a törvényjavaslatokat a parlamentben kell megvitatni), és már az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése előtt is minden fórumon gyalázta Gyurcsányt, és uszított Gyurcsány ellen.
Meg arra is emlékszem, hogy a hugyosforradalmárok 2006. októberi randalírozása és primitív rombolása mélységesen felháborította a főváros lakosságát.
A Kossuth-téri eseménysor nem a népfelháborodás becsatornázása, hanem a Fidesz által megszervezett puccskísérlet volt, amiben Orbán a Fidesz szimpatizánsait akaratuk ellenére balekként, afféle élő pajzsként használta a kis számú, szervezett garázdálkodó támogatására.
Az emberek többsége mostanra már elfelejtette, de te azért talán még emlékszel rá, hogy a hugyosforradalmárok Kossuth-téri táborozása alatt a Fidesz vezetői egy sebtiben felállított pódiumról egy héten át uszították az egybegyűlteket az erőszakos kormánydöntésre.
Mint ahogy feltehetően arra is emlékszel, hogy a Fidesz annak ellenére ragaszkodott az október 23-i nagygyűlés Astoriára való szervezéséhez, hogy azt az összes többi párt nyílt provokációnak tartotta, és mindenki előtt kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy Orbán rá akarja terelni a nagygyűlés résztvevőit a tüntetőkkel hadakozó rendőrökre.
Tehát Orbán részéről a puccskísérlet kezdettől fogva nyíltan bevallott és tudatosan szervezett törekvés volt, és ezen mit sem változtat az a tény, hogy ehhez nemcsak a nagygyűlés balek résztvevőit, hanem a szélsőjobb más mozgósítható erőit is felhasználta.
A magyar jobboldal (a baloldalhoz hasonlóan) mindig is heterogén volt, de az tény, hogy a magyar jobboldal kezdettől fogva tudatosan saját maga nevelte ki a szélsőjobb utánpótlását.
Ezt már a minden szempontból szalonképtelen Csurka MDF-alelnökké választásából és az MDF-ben egészen a szélsőjobb megerősödéséig zokszó nélkül megtűrt szélsőjobboldali uszító propagandájából észre lehetett venni.
És talán arra is emlékszel, hogy az első Orbán-kormány idején már triviális dolognak számított, hogy a Fidesz azzal próbálja a hazai szélsőjobb szavazóbázisát elszívni, hogy a szélsőjobboldal ideológiákat is beépíti a saját propagandájába.
Például Kövér László gyűlölködő szélsőjobboldali megnyilvánulásait egyik szélsőjobboldali párt politikusa sem tudta volna überelni.
Vagyis nem állíthatod, hogy a Gyurcsány-kormány idején ne lett volna teljes ideológiai összhang a Fidesz és a magyar szélsőjobb között.
Sőt, inkább az volt a jellemző erre az időszakra, hogy a szélsőjobboldali pártoknak erősen kapaszkodniuk kellett, hogy a Fideszhez képest "jobboldalibbnak" tűnjenek.
Nyilván ahány ember, annyiféle módon élte meg Gyurcsány és Bajnai kormányzását.
Az viszont tény, hogy a 2010-es választás előtti felmérés szerint még a jobboldali szavazók is alkalmasabbnak tartották Bajnait kormányfőnek, mint a habzó szájjal acsarkodó Orbánt, akinek a bosszújától okkal rettegett az ország.
A Sándor által idézett "Orbán sem lehet sokkal rosszabb" kiszólás is ezt erősíti meg.
Tehát már 2010 előtt is minden normális ember tisztában volt vele, hogy a nemzetmegosztó, gyűlölködő, ámokfutó Orbán nem alkalmas kormányfőnek.
Ha az MSZP 2010-ben Bajnait jelölte volna kormányfőnek, akkor Orbán sohasem jutott volna többé kormányra.
De az MSZP nem az itthon és külföldön egyaránt sikeresnek és népszerűnek számító Bajnait, hanem a teljesen ismeretlen, hiteltelen és felkészületlen Mesterházyt jelölte kormányfőnek, és ezzel is egyértelművé tette a választók előtt, hogy nem akar nyerni 2010-ben.
Az MSZP ugyanis már 2006-ban eldöntötte, hogy 2010-ben mindenképpen átengedi a kormányzást a Fidesznek, mivel Gyurcsány őszödi beszédéből megértette, hogy a költségvetés rendbetételéhez hatalmas presztízsveszteséggel fenyegető népszerűtlen intézkedésekre (például az állami nyugdíjkasszán egyre növekvő léket ütő manyupok visszaállamosítására) lesz szükség, és ezeket a Fidesszel akarta elvégeztetni.
2006-2010 között az MSZP frakció semmilyen reformot sem volt hajlandó megszavazni, hanem minden problémát a következő kormányciklusra akart áthárítani.
Ez volt az oka annak, hogy a Gyurcsány-kormány mind a három évét bénázással és értelmetlen pótcselekvéssel töltötte el, mivel az összes jelentős reformjavaslatát maguk a kormánypártok szavazták le a parlamentben.
Ebből derült ki az, hogy Gyurcsány teljesen alkalmatlan kormányfőnek (azért is mondott le 2009-ben), mivel az őszödi beszéd hideg zuhanya helyett a homárfőzés módszerével kellett volna fokozatosan elfogadtatnia a reformokat az MSZP-vel.
Annak idején a Németh-kormány sem tudott volna rendszert váltani, ha azzal kezdi, hogy beolvas a pártvezetésnek, beleveri az orrukat a saját szarukba, és hazugnak nevezi őket.
Tehát összefoglalva:
2010-ben a választók problémája nem az volt, hogy Orbánt rosszul ismerték, és ezért tévedésből szavaztak rá. Az első Orbán-kormány ámokfutása után mindenki pontosan tudhatta, hogy mit várhat Orbántól.
A Sándor által idézett "Orbán sem lehet sokkal rosszabb" kiszólás is ezt jelzi.
2010-ben a választók problémája elsősorban az volt, hogy az MSZP nem akart kormányozni és nem akart nyerni, ezért nem volt értelme az MSZP-re szavazni.
Ezért maradt otthon a baloldali szavazók jelentős része, és ezért tudott a Fidesz elsöprő többséggel, kétharmaddal nyerni.
2010-ben az MSZP gyalázatos módon elárulta és cserben hagyta a szavazóit, megélhetési politizálásra váltott át, és ezt a szavazók sohasem tudták megbocsátani. Előre borítékolni lehetett, hogy ez az MSZP teljes elsorvadásához fog vezetni, ami mostanra már be is következett.
Bajnai 2014-ben nem volt ellenzéki kormányfőjelölt, tehát nem is derülhetett ki az, hogy a választópolgárok mennyire értékelték az ő bizalmi tőkéjét.
Emlékeztetnélek, hogy az MSZP 2014-ben is ugyanazt a Mesterházyt jelölte kormányfőnek, akivel már 2010-ben is elbukta a választást.
Bajnai 2014-es visszatérése egyébként simán sikerülhetett volna, de azt pont az MSZP fúrta meg (ezt nemrég az MSZP-ből távozó Újhelyi egy interjújában maga is hangsúlyozta).
Azt viszont nem tudom, honnan veszed, hogy én Bajnait istenkirálynak akarom láttatni.
Bajnai csupán egy profi nagyvállalati menedzser, aki a kormányfői feladatot is profi menedzserként oldotta meg.
Bajnai profizmusát és elkötelezettségét bizonyítja az is, hogy 2010-2014 között saját pénzen egy gazdaságpolitikai elemző és programkészítő alapítványt tartott fenn, ami a politika számára ingyen hozzáférhető szakértői elemzéseket és tanácsadó szolgáltatásokat kínált. Kiváló szakemberek által készített komoly gazdaságpolitikai elemzéseket lehetett találni a honlapjukon.
2014-ben a pártonkívüli Bajnai felajánlotta, hogy segít az ellenzéki összefogás pártjainak közös gazdaságpolitikai programot készíteni, és ha igénylik, szívesen vállalja a közös kormányfőjelölt szerepét.
De a DK-n kívül egyik ellenzéki párt sem akart a közös program kidolgozásával foglalkozni, az MSZP pedig az akkori legnagyobb ellenzéki pártként már eleve a saját pártkatonái közül akart kormányfőt jelölni.
2014-ben az ellenzéki pártok igazából nem is akartak összefogni, hanem csupán egymás szavazóbázisát akarták a mímelt összefogással megszerezni. Ezért rövid időn belül a pártonkívüli Bajnait is csőbe húzták (pártot alapíttattak vele) és kigolyózták.
Bajnai ebből megértette, hogy a magyarországi pártokat nem lehet komolyan venni, és azóta se pártokkal, se politikával nem foglalkozik.
Bajnait én egyébként még most is a legjobb választásnak tartanám. De ennek csak akkor volna realitása, ha volna egy kidolgozott program, amit az ellenzéki pártok közösen támogatnak, és csupán egy pártfüggetlen profi kormányfőt keresnének hozzá.
Mostanra azonban oda jutottunk, hogy egyedül a DK-tól várható komolyan vehető programalkotói tevékenység, a DK-ra pedig olyan intenzíven lő az összes többi magyarországi politikai erő, hogy azt a szarvihart Bajnai már biztos hogy nem akarná újból felvállalni.
Lehet, hogy naívabb vagyok, mint képzelem, de az ellopási kvóciens igen magasnak tűnik. Van erre bármi, ha nem is mérés, de alátámasztó becslés? Nem bírom elhinni, na
Ez ugyan nem a kvóciens pontos mértékéről szól (bár lehet, h az eredeti anyagokban olyanok is szerepelnek), de jól érzékeltetik a rmaffiarendszer kiterjedségét és nem lehetnek illúzióink a lopás mértékéről:
"Biztos vagyok abban, hogy változhat. Magyarországon egy olyan típusú korrupció uralkodik jelenleg, ami az állami újraelosztáson alapul. Tehát nem arról van szó, hogy például egy projekt végső döntésénél két szereplő megegyezik, hogy na, ti nyeritek ezt a pályázatot. Ma már a források bevonása és a források újraelosztása is korrupciós logikát követ. Itt nem az output, hanem az input oldal korrupt, ami sokkal komolyabb dolog."
Szóval a mértékről nagy biztonsággal elmondható, hogy mértéktelen...
Amikor a fidesz 2010-ben nyert, egy vén róka kollégát kérdeztem az építőiparban, hogy mit gondol, mi várható. Azt mondta, hogy ezek is ugyanúgy fognak lopni, csak éhesebbek. Nagyságrendet lépett akkor az alkotmányos költség.
Bár úgy tűnik, a fidesz kimaxolta a lopást, de egy múlt nélküli, szervezet nélküli párt mellett, hacsak nincsenek brutál gazdag támogatói, tagjai, akik ezt fedezik, puszta elkötelezettségből nem fognak megmaradni a kiváló szakértők. Nekik is meg kell élni valamiből, és nem tudják hobbiból, szabadidejükben gatyába rázni az országot. Ha meg már pénzt kell kunyerálni, tisztára mosni, akkor jönnek a lobbik, érdekek,
és kanyarban előzik a szakértelmet.
A tapasztalatom azt mondja, hogy a TISZA így, múlt nélkül, vagyon nélkül csak éhesebb lesz az eddigieknél. És ha beindul a kortupciós spirál, nincs megállás.
A fideszmaffia esetében nem egyserűen a lopásról van szó, az egy eszköznek indult a hatalom megszerzésében/megtartásában, mostanára ez lett a lényege (saját bevallásuk szerint is). Fentebb adtam néhány linket, ami a rendszer mostanára kiépült kiterjedtségét írja le alaposan.
A korrupcióról beszélve kissé elsikkad a legfontosabb, ami az egészet lehetővé teszi és működteti: a számonkérhetelenséget. Ez pedig a demokratikus rendszer ellensúlyainak maguk alá gyűrését, minden fontos pozíció bekebelezését jelenti (Ügyészség, Rendőrség, ÁSZ, Választási Bizottság, közTV, média, AB, de már KSH, vég nélkül sorolható, bármi, ami kell nekik).
Miben látjátok az alkotmányos költség csökkentésének akadályát? Az elmúlt 35-170 évet nézve. A politikusok mind korruptak lettek, vagy volt aki csak gyenge, vagy gyáva volt lenyomni az oligarchákat? Az ügyészségtől, bürökráciától nem kapták meg a segítséget? Ott megintcsak, korruptság, vagy kompetenciahiány? Vagy tényleg az oligarchák voltak túl erősek, Rambóba oltott Deák Ferenc se bírt volna velük? A nép féltette a baráti cégeknél lévő munkahelyét, fizetését?
Főleg abban, hogy a "res communis, res nullius" elv minden rétegnek, osztálynak mélyen beégett. Ha "közös", akkor szabadrablás van. Jobb esetben csak pazarol, rosszabb esetben lop a magyar. Az első igazán durva sokk, amire uniós tag korunkból emlékszem, az Öveges-programból való lopás híre volt. Azaz, a kis iskolák term. tud. szertárainak felápolására kiírt pályázatokból is vastagokat loptak különféle kis tolvajok. Baszod, mintha az énekes kódis kalapjából kimarnád az utolsó rézkrajcárt. De a legutóbbi időből, közvetlen környezetemből is tudok példát mondani. Tavaly a kísérleti növényeimet gondozó napszámosokra rá kellett szólni, hogy a palántát NEM lopjuk. Ezeket otthon ház, kert, nyugdíj várja, az adott növényt meg nem is tudták, mire való. De azért lopták, mert nincs odacsavarozva.
Ugyanebben az évben "ki kell próbálni, hátha működik" alapon rám vertek ezzel a növénnyel egy olyan kísérletet, amiről előre megmondtam, hogy eredménytelen lesz. Az is lett. Elment rá 1,5-2,5 MFt a levesbe. Ha most a kísérletet erőltető középvezető ezt nem az egyetem, hanem a saját pénzéből kell, hogy állja, lehet, jobban átgondolja.
Sokat mesélhetnék arról is -- legalább három, "szegény vidíki ágyetem vagyok, agyatok pízt!" intézménnyel példálózva -- hogy épültek 2002-2020 közt méregdrága felszereléssel telepakolt, de igazából ki nem használt laborok pályázati pénzből, és hogy a helyi nemességnek ebből hol csurrant-cseppent villa, párttámogatás, utazás, kézzel varrott (de ízléstelen) göncök stb. Miközben komoly kutatóhelyeken a vakolat hullik a falról.
Szerintem a történelmi fejlödésünkböl ez egyenesen következik. Kezdve a középkortól.:-) Török hódoltsàg, orszàg 3 részre szakadàsa, Habsburg monarchia, Horthy korszak,Nyilas uralom, Ràkosi és Kàdàr rendszer... Egyik sem kedvezett a tartos polgàri fejlődésnek, a szilàrd intézményrendszer kialakulàsànak. Az adók mindegyik fentebb sorolt esetben jelentős részben olyan célokra lettek elköltve ami nem szolgàlta a polgàrok jólétét, orszàg épülését (ebben rövid kivétel talàn a reformkor/dualizmus). Igy tehàt évszàzados "megküzdési stratégia", hogy amit most el lehet venni, lopni, adóban elcsalni azt szemrebbenés nélkül meg kell tenni, különben màsvalaki fogja. Aki gyàrban dolgozott onnan vitte amit lehetett, aki fuvarozàsban az a gàzolojjal okoskodott és így tovàbb, a politikus a vàlasztoi bizalmat és felhatalmazàst lopja meg/àrustitja ki. 1990 utàn elvileg màr nem lenne akadàlya, hogy az àllm a bevételeit, értelmesen, felelősen gazdàlkodva költse el.
Sajnos a szerencsétlen történelmi fejlődés tehervonata nyom minket előre ezeken a síneken, ezt megvàltoztani hatalmas tudatossàgal és 1-2 évtizednyi célirànyos munkàval lehet csak szerintem(példàk, Szingapúr, Tajvan,Norvégia)...
Kicsit előre szaladva a heti HVG podcastba egy kérdés:
Vajon MP megjelenése hozhatja a fidesz konszolidációját? Ugye 2018 krül szépen mentek ki a jobbszélre, mert onnan lehetett elhozni a Jobbik szavazókat. Mivel MP jobbközép, logikusnak tűnik, hogy rámennek a szavazóikra, ami egyfajta finomodást jelent.. Vagy a rendszer sajátja, hogy puhulni nem tud?

Más körökben mozogtál, ja.

Maximálisan egyetértek.

https://transparency.hu/hirek/tovabb-romlott-a-korrupcios-helyzet-magyarorszagon/
És még egy:
https://atlatszo.hu/kozugy/2022/06/24/a-korrupcio-be-van-emelve-a-mindennapi-politikai-gepezetbe-jancsics-david-korrupciokutato-a-ner-12-everol/
"Biztos vagyok abban, hogy változhat. Magyarországon egy olyan típusú korrupció uralkodik jelenleg, ami az állami újraelosztáson alapul. Tehát nem arról van szó, hogy például egy projekt végső döntésénél két szereplő megegyezik, hogy na, ti nyeritek ezt a pályázatot. Ma már a források bevonása és a források újraelosztása is korrupciós logikát követ. Itt nem az output, hanem az input oldal korrupt, ami sokkal komolyabb dolog."
Szóval a mértékről nagy biztonsággal elmondható, hogy mértéktelen...
Hát hogy a szisztéma alapja a nem tisztességes versenyeztetés, az egyértelmű. A mérték lepett meg engem
És még egy tanulságos a gyűjteményemből:
https://magyarnarancs.hu/belpol/a-korrupcio-halalos-ez-a-koltsege-116281
Ööööö, akkor Váncsa István for president!
Ez az igazi "kiszúrás".
Utazás helyett utalás a freudi elszólások gyöngyszeme
Az alkotmányos költség leviteléről:
Amikor a fidesz 2010-ben nyert, egy vén róka kollégát kérdeztem az építőiparban, hogy mit gondol, mi várható. Azt mondta, hogy ezek is ugyanúgy fognak lopni, csak éhesebbek. Nagyságrendet lépett akkor az alkotmányos költség.
Bár úgy tűnik, a fidesz kimaxolta a lopást, de egy múlt nélküli, szervezet nélküli párt mellett, hacsak nincsenek brutál gazdag támogatói, tagjai, akik ezt fedezik, puszta elkötelezettségből nem fognak megmaradni a kiváló szakértők. Nekik is meg kell élni valamiből, és nem tudják hobbiból, szabadidejükben gatyába rázni az országot. Ha meg már pénzt kell kunyerálni, tisztára mosni, akkor jönnek a lobbik, érdekek,
és kanyarban előzik a szakértelmet.
A tapasztalatom azt mondja, hogy a TISZA így, múlt nélkül, vagyon nélkül csak éhesebb lesz az eddigieknél. És ha beindul a kortupciós spirál, nincs megállás.
A fideszmaffia esetében nem egyserűen a lopásról van szó, az egy eszköznek indult a hatalom megszerzésében/megtartásában, mostanára ez lett a lényege (saját bevallásuk szerint is). Fentebb adtam néhány linket, ami a rendszer mostanára kiépült kiterjedtségét írja le alaposan.
A korrupcióról beszélve kissé elsikkad a legfontosabb, ami az egészet lehetővé teszi és működteti: a számonkérhetelenséget. Ez pedig a demokratikus rendszer ellensúlyainak maguk alá gyűrését, minden fontos pozíció bekebelezését jelenti (Ügyészség, Rendőrség, ÁSZ, Választási Bizottság, közTV, média, AB, de már KSH, vég nélkül sorolható, bármi, ami kell nekik).
Miben látjátok az alkotmányos költség csökkentésének akadályát? Az elmúlt 35-170 évet nézve. A politikusok mind korruptak lettek, vagy volt aki csak gyenge, vagy gyáva volt lenyomni az oligarchákat? Az ügyészségtől, bürökráciától nem kapták meg a segítséget? Ott megintcsak, korruptság, vagy kompetenciahiány? Vagy tényleg az oligarchák voltak túl erősek, Rambóba oltott Deák Ferenc se bírt volna velük? A nép féltette a baráti cégeknél lévő munkahelyét, fizetését?
Főleg abban, hogy a "res communis, res nullius" elv minden rétegnek, osztálynak mélyen beégett. Ha "közös", akkor szabadrablás van. Jobb esetben csak pazarol, rosszabb esetben lop a magyar. Az első igazán durva sokk, amire uniós tag korunkból emlékszem, az Öveges-programból való lopás híre volt. Azaz, a kis iskolák term. tud. szertárainak felápolására kiírt pályázatokból is vastagokat loptak különféle kis tolvajok. Baszod, mintha az énekes kódis kalapjából kimarnád az utolsó rézkrajcárt. De a legutóbbi időből, közvetlen környezetemből is tudok példát mondani. Tavaly a kísérleti növényeimet gondozó napszámosokra rá kellett szólni, hogy a palántát NEM lopjuk. Ezeket otthon ház, kert, nyugdíj várja, az adott növényt meg nem is tudták, mire való. De azért lopták, mert nincs odacsavarozva.
Ugyanebben az évben "ki kell próbálni, hátha működik" alapon rám vertek ezzel a növénnyel egy olyan kísérletet, amiről előre megmondtam, hogy eredménytelen lesz. Az is lett. Elment rá 1,5-2,5 MFt a levesbe. Ha most a kísérletet erőltető középvezető ezt nem az egyetem, hanem a saját pénzéből kell, hogy állja, lehet, jobban átgondolja.
Sokat mesélhetnék arról is -- legalább három, "szegény vidíki ágyetem vagyok, agyatok pízt!" intézménnyel példálózva -- hogy épültek 2002-2020 közt méregdrága felszereléssel telepakolt, de igazából ki nem használt laborok pályázati pénzből, és hogy a helyi nemességnek ebből hol csurrant-cseppent villa, párttámogatás, utazás, kézzel varrott (de ízléstelen) göncök stb. Miközben komoly kutatóhelyeken a vakolat hullik a falról.
Szerintem a történelmi fejlödésünkböl ez egyenesen következik. Kezdve a középkortól.:-) Török hódoltsàg, orszàg 3 részre szakadàsa, Habsburg monarchia, Horthy korszak,Nyilas uralom, Ràkosi és Kàdàr rendszer... Egyik sem kedvezett a tartos polgàri fejlődésnek, a szilàrd intézményrendszer kialakulàsànak. Az adók mindegyik fentebb sorolt esetben jelentős részben olyan célokra lettek elköltve ami nem szolgàlta a polgàrok jólétét, orszàg épülését (ebben rövid kivétel talàn a reformkor/dualizmus). Igy tehàt évszàzados "megküzdési stratégia", hogy amit most el lehet venni, lopni, adóban elcsalni azt szemrebbenés nélkül meg kell tenni, különben màsvalaki fogja. Aki gyàrban dolgozott onnan vitte amit lehetett, aki fuvarozàsban az a gàzolojjal okoskodott és így tovàbb, a politikus a vàlasztoi bizalmat és felhatalmazàst lopja meg/àrustitja ki. 1990 utàn elvileg màr nem lenne akadàlya, hogy az àllm a bevételeit, értelmesen, felelősen gazdàlkodva költse el.
Sajnos a szerencsétlen történelmi fejlődés tehervonata nyom minket előre ezeken a síneken, ezt megvàltoztani hatalmas tudatossàgal és 1-2 évtizednyi célirànyos munkàval lehet csak szerintem(példàk, Szingapúr, Tajvan,Norvégia)...
önmentegetés...
A keménydrogos szófordulatodat is hasznalja, így aki írja a beszédet, az biztos hallgat, olvas téged.
Sőt, csak reménykedni lehet. Most talán egy kicsit újra, legalább egy ideig. No de húsos békönszalonna-kocka????
Kicsit előre szaladva a heti HVG podcastba egy kérdés:
Vajon MP megjelenése hozhatja a fidesz konszolidációját? Ugye 2018 krül szépen mentek ki a jobbszélre, mert onnan lehetett elhozni a Jobbik szavazókat. Mivel MP jobbközép, logikusnak tűnik, hogy rámennek a szavazóikra, ami egyfajta finomodást jelent.. Vagy a rendszer sajátja, hogy puhulni nem tud?
Puzsér volt a kitaláló.