15 Comments

Mint korosztályom számos tagja, én is évtizedeken keresztül csodálója és szurkolója voltam a második világháború utáni német gazdaságnak, valamint a bel- és külpolitikájának. A söreiktől az autópályahálózatukon és fizetőeszközükön keresztül a háztartási gépeikig minden ott volt az adott kategória globális dobogósai között. Németország-rajongásom a Merkel-korszak második felében, kábé 2012-2014 között kezdett alábbhagyni, nem utolsósorban azért, mert túl megengedő volt az egyre inkább a demokráciával szembeforduló egyik-másik kk-európai rablóvezérrel szemben (konkrét példákat most nem hoznék fel, törjétek csak a fejeteket).

Szóval valami komoly elbaszás történt akkoriban, ami azóta csak súlyosbodott. Az, amit most a Vaterlandban látunk, bizony értelemben a kábé tíz évvel ezelőtti német bel- és gazdaságpolitikai események egyenes és elkerülhetetlen következménye. És ami még kellemetlenebb: mindennek nem csak Németország, hanem az egész EU (és ezen belül főleg a középkelet-európai térség) fogja meginni a levét. És ez a lé keserű lesz.

Expand full comment

Igen, különösen undorító ezért, amit Merz, Söder, meg a többi hasonló populista majom most előad, hogy lám-lám micsoda pancserek, nem tudnak kormányozni (pl. a nagy lobby-Maggus előadta tavaly, az Isar 2 atomerőmű bezárásakor, hogy ez felelőtlenség, és vissza kelle csinálni - kár, hogy az ő pártja volt kormányon, mikor döntöttek a bezárásról), mikor a mostani koaliciónak nagyakába szakadó szar jelentős részéért ők, és párttársaik felelősek, az ezt megelőző tizenhat éves kormányzásuk egyenes következménye.

Expand full comment

Ez egy nagyon jó kis ország, csak hát beszart...

Expand full comment

Szerintem azért sok ország szívesen cserélne a beszart Németországgal...

Expand full comment

Egy napirajz sztori csattanóját parafrazeáltam, de egyébként jogos a megjegyzés.

(https://index.hu/napirajz/2015/11/10/aeroport_kaputt/)

Expand full comment

Ja, tudom, azért is ment a lájk.

Expand full comment

Mehet Lindner a CDU-val tárgyalni de jelenleg közel sem biztos, hogy az új választások után még mindig parlamenti párt lesz az FDP. Azért a nyugdíjak birizgálásának ötlete, illetve hogy normál keresők még több terhet viseljenek, cserébe a gazdagok meg a nagyvállalatok adóterhei csökkenek, az ritkán szokott nagy népszerűségnek örvendeni. A rossz nyelvek szerint a párt betűszava marad, csak a jelentését kell majd újra definiálni (Fast Drei Prozent)…

Expand full comment

Sanyikám (minden Ésik úr felé írt kommentemet így kezdem Az élet, meg minden podcast szereplése óta, melyet rongyosra hallgattam), ez egy nagyon jól megfogalmazott írás. Egészórás YT videóért kiált egy jó német-szakértővel karöltve, kis osztrák belpol-lal és a svájci burkatilalommal fűszerezve!

Expand full comment

Ez van ha egy téves populista gazdasági elképzelést beleírsz az alkotmányba.

Expand full comment

Enyhén off-topic, de nagyon jó látni, ahogy a Vezérfőszerkesztő Úr ilyen profin használja a GenAI-t (DALL-E-t, Leonardo AI-t, Midjourney-t, etc.) cikk-illusztrációs képek generálására! 😊

Expand full comment

A hal a szatyorban csapkod - hiábavalóan, agresszívan reagál egy kilátástalan helyzetben.

Ami ide illene, hogy "pislog, mint pocok a nullás lisztben" - nagy kerek szemekkel néz, nem érti/nem hiszi el, ami vele történik.

Expand full comment

Valahogy igy… itt is meg lehet nyugodni egy marek autista idiota kozul lehet partot valasztani. Egyik hulyebb mint a masik.

De legalabb a ruszki propit is kajaljak, mint a reggeli muzlit :/

Expand full comment

Kérlek, ne használd negatív jelzőként az autizmust. Köszönöm.

Expand full comment

Mondjuk a ruszki propagandára keleten van első sorban nagy fogékonyság (Afd, BSW). Néhány évtized a vasfüggöny mögött nagyon csúnya dolgokat tudott a fejekben művelni...

Expand full comment

Igen, ez érdekes kérdés. A szláv népeknél még érthető a szimpátia, mégis csak rokonság, meg mifene, bár a csehek ebből azért kilógnak. (nyilván a szerbek kötődnek a legjobban, a szlovákok is valamennyire ezek érthetők) A lengyelek, balti népek szintén nagyon is érthető okokból a másik véglet, rájuk nem tudnak igazán hatni az oroszok, főleg nem meghatni...;) A bolgárok esete is magyarázható, ők azért valamiféle nagy testvérként tekintenek/tettek az oroszra. A románok sosem voltak orosz fanok, ők ügyesen/ebben lavíroztak, de ez már régóta így van náluk. Marad a két kakukktojás: német és magyar. Ebből is a magyar a nagyobb rejtély! A volt NDK ugyanis a keleti szocializmus ékköve volt. Mindent beletoltak az oroszok, gazdaságilag sokkal jobb volt az életük mint bárki másnak a többi barakkban... Egyedüli negatívum volt - már akit ez "zavart" - hogy kurva szar volt az általános közérzetük! (és ez azért zavarta őket rendesen, érdekes módon akkor még a szabadság, jogok mint ilyen libsi dolgok is izgatták a népeket...) Viszont a magyarok.....

Talán egyetlen magyarázat lehet? "...látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. " (Ady) Bárcsak ne lenne - megint - Adynak igaza....

Expand full comment